Átlát a szitán. - Szólásunk jelentése: kiismeri más ravaszságát, felismeri a cselt, ellene irányuló tervet.
A szólás változata ugyanezzel a jelentéssel: Átlát ő nemcsak a rostán, hanem a szitán is.
A rosta szűrő; durva szita; nagy lyukú szita. Tehát hasonlóság van bőven.
Kötik a rostát meg a szitát is
A szitakötés két fő részből áll: a szitafenék szövése majd annak a szitakéregre való fölszerelése.
A szitakötőmesterek a szitakötés mellett foglalkoztak a leginkább dróthálóból font rosta készítésével. Legfontosabb termékük a gabonarosta volt, ezt kukoricapattogtatásra is használtak. A Tiszántúlon és Erdélyben a kecske-, juh- és gyenge borjúbőrből készült tarhonyarostákat a századfordulón vándor cigányiparosok készítették.
A mágikus rosta
Diószegi Vilmos észrevette, hogy a magyaroknál a rostához kapcsolódnak a legősibb táltos hiedelmek.
A magyar népi hitvilágban különféle mágikus eljárásokra használták. A tűzvész elhárítására, jóslásra. Az asszonyok ruha nélkül, háromszor vagy kilencszer kenyérrel vagy rostával a kezükben pénteki napon körülfutották a házat, ettől azt várták, hogy a tűz elkerülje a házat.
A rostaforgatás - A tolvaj kilétének megtudakolására is használták.
Ebben a rosta sorsra bízott nyomozási, és bizonyítási eszköz, de jóslás céljából is alkalmazták. Gyakori nevei: rostavetés, kulcsforgatás.
Rostaforgatás
Ha azt kívánták megtudni, hogy az ellopott jószág hova került, a rosta kérgébe egy olló kinyitott hegyeit szúrták és a nyomozók jobb kezeik kisujjait az olló füle alatt tartván, a rostát.
A rostaforgató rendszerint asszony volt:
Rostaforgatás
Eközben az egyik azt állította, hogy a jószág „falun van”, a másik pedig azt, hogy „erdőn van”. Amelyik állításnál a rosta megbillent, az egyensúlyát elveszítette, azt tartották igaznak és arra irányították a nyomozást. Más alkalommal a gyanúsított személy mellett vagy ellene bizonyított a rosta. Egyszerűbb formája a rostavetés; ennél a számításba jöhető gyanúsítottakat körbe állították és a rostát a kör közepén megforgatták. Aki elé a rosta gurult, felfogásuk szerint az volt a bűnös.
Ha azt szerették volna megtudni, hogy ki volt a tolvaj, akkor elővették a rostát, egy ollót két végét beleszúrták a kávájába, majd két asszony egymással szembe állt és felemelték a rostát. Az egyik azt kérdezte: „Szentpéter, Szentpál, te szencségös szent neved, mon meg néköm, a Király Bálintné tyúkját Bosnyákné vitte el?”vagy „Fordulj rosta, Jóska lopta-e el ezt vagy azt?” - a gyanúsítottak nevét sorba kimondták, és kinek a nevénél a rosta elfordult, állítólag az volt a tolvaj.
A módszer különben igen hatásosnak bizonyult: sokan még a rostaforgatás előtt beismerték tettüket.
Hasonlóképpen alkalmazták jósló céllal :”…mikor megy a Julis férjhez? Egy év múlva? Fordulj, fordulj. Két év múlva? Fordulj, fordulj”.
Gyógyítás és tisztítás
Általános hit szerint a boszorkány rosta alakjában is előfordul.
Bizonyos tilalmak kapcsolódnak a rostához: nem jó keresztülköpni rajta, mert víz vagy jég pusztítja el a vetést. A székelyek szigorúan tiltották, hogy a rostát valaki megüsse vagy a földre dobja. A csíkiek szerint, ha valaki keresztülköp rajta, akkor a falu határát hamarosan elveri a jég. A rostát nagyon gyakran igénybe vették gyógyító célokra.
A gyógyászatban farkasvakság gyógyítására használták: a hazatérő csordát rostán át kellett nézni. A göcsejiek szerint a karácsonyi asztalra helyezett búzavágó rosta megakadályozta a búza megromlását. Hegyháti szokás szerint a haldokló fejére kézi gabonarostát borítottak, hogy az elszálló lélek azon át megtisztuljon.
Ha nem tudták, hogy mi a betegség, akkor a rosta felé egy tányért helyeztek, arra ólmot öntöttek, és a formájából próbálták kideríteni, hogy milyen betegség szállta meg az illetőt. Közben imákat, ráolvasásokat mondtak.
„Annyi gyereke volt, mint a rosta lika, még eggyel több”
Szól a népmesei szólás. Népmeséinkben a szegény embernek, cigánynak annyi gyereke volt, mint a rosta lika, még eggyel több, mikor volt mit egyenek, mikor nem…ezért elkeseredésében világgá megy. A szólás a Székelyföldön és a palóc nyelvterületről gyűjtött mesékben gyakori, a mese bevezető formulához tartozik akármi is következik utána. Megfelelői előfordulnak az erdélyi román és szász, valamint a francia és a svájci német mesékben. A szólás az ujjkiolvasó gyermekverssel együtt 12–15. sz.-i francia-vallon átvétel is lehet.
Szitakötögető
felelgetős mese, párbeszédes
A gólya és a gyermek
Gyermek: Gólya! gólya gilicze!
Mit viszesz a szádban?
Gólya: Szörőcskét, bőröcskét.
Gyermek: Minek az a szőröcske?
Gólya: Szitát kötögetni.
Gyermek: Minek az a szitácska?
Gólya: Korpát szitálgatni.
Gyermek: Minek az a korpácska?
Gólya: Disznót hízlalgatni.
Gyermek: Minek az a disznócska?
Gólya: Hályat szőrözgetni.
Gyermek: Minek az a hájacska?
Gólya: Kocsit kenegetni.
Gyermek: Minek az a kocsicska?
Gólya: Földet hordogatni.
Gyermek: Minek az a földecske?
Gólya: Házat építgetni.
Gyermek: Minek az a házacska!
Gólya: Rossz lányokat, legényeket,
Asszonyokat, embereket,
Gyerekeket
Bele csalogatni.
Jól megpuffogatni
A ma ismert egykorú változatok tréfás lakodalmi dalok benyomását keltik. Tudjuk, gyermekjátékaink között szép számmal találhatók lakodalmi dalok és párosítók, legtöbbször leegyszerűsített, elhomályosult vagy szándékosan módosított szöveggel, dallammal. Felelgetős meséinknek az iskolai oktatásban is szerepük lehetett, s az ismeretközlés egy sajátos formáját is képezhették. A 19. sz. második és a 20. sz. első felében a szitakötögető már mind a lakodalommal, mind az iskolai oktatással való kapcsolatát elvesztette, gyermekmondókává vált . Az egész magyar nyelvterületen ismert volt.
Margit: ő szeret – nem szeret. Faust: E báj a mennyekből ered! Margit: ő szeret – nem szeret – (Az utolsó szirmot is letépve.) Szeret!
Goethe: Faust. (Kozma A. ford.)
A Faust híres virágjelenete a legkedvesebb biedermeier-romantika, azonban egyszersmind a lovagi kor virágkultuszának egyik legszebb emléke. Kétségtelen ugyanis, hogy a margaréta a lovagkor " vívmánya". A kor költői és hölgyei kezdték először tépegetni fehér szirmait (nyelves virágait), várván a feleletet a nagy kérdésre: szeret – nem szeret? A „szeret, nem szeret” játékos mondókát azóta is a margarétához társítják.
Lányok ezrei tépkedik - tépkedjük azóta is a szirmokat sorban, és soroljuk izgalommal várva, mi jön ki végül,mert az a szirom számít , ami legutoljára marad. Az a szó, ami arra jönne ki, az lesz az igazság. Legalább is a régi babona így diktálja, és világszerte így játsszák a lányok. Van, ahol nincs mondóka hozzá, csak azt mondják: szeret, nem szeret.
A réti margitvirág vagy margaréta az őszirózsafélék családjába tartozik. Rétek, gyepek, útszélek növénye, a félárnyékos vagy napsütéses helyeket kedveli, de a szelet jól tűri.
Májustól októberig virágzik. Hosszú kocsányain 4–6 cm széles, magánosan álló virágzat fejlődik.
Játékok margarétából
Képzeletüket megragadják a felnőttek ékszerei, s azok mintájára csinálnak maguknak is díszeket a rendelkezésükre álló anyagokból.
Így volt ez mindig is, az erdők-mezők növényei már dédanyánk kiskorában is kedvelt játékok voltak.
Legegyszerűbb a margarétából készülő köves gyűrű. Ehhez egy virágot az ujjukra tesznek, a szárát körültekerik rajta, megcsomózzák, s kész is a köves gyűrű.
Úgy is lehet, hogy a szárba a fejnél kicsiny lyukat fúrunk a körmünkkel. Ezen áthúzzuk a szár végét olyan szorosan, hogy gyűrűt kapjunk. Ez persze nem csak margarétából valósítható meg.
A csuklón körültekert margarétából karórát is készíthetünk.
Virágkoszorút készíteni cseppet nehezebb, de íme két bevált módszer:
Először két virág fejét szorosan egymás mellé teszünk, s az egyiknek a szárával hurkot kötünk a másikéra. A harmadikat megint rácsomózzák a másik kettő mellé, s így folytatják, míg a két végét összekötve olyan hosszú nem lesz, hogy a fejükre tehessük.
Másik módszer is van: Ehhez a virágokat hosszú szárral leszedjük, majd 3 szál virágot eligazítunk, hogy egymás alatt legyenek, majd hármas fonással elkezdjük fonni a szárát.
2-3 hajtás után új virágot teszünk bele: baloldalra, középre tesszük az új virágot, melynek szárát befonjuk a hármas fonással (ekkor több szár is van egy-egy fonáságban).
Mielőtt a szárak már túlságosan rövidek lennének, adagolni kell az újabb virágot, hogy könnyen lehessen fonni a szárakat. A kisebb fejű virágból egyszerre kettőt is beletehetünk, hogy szebben mutasson.
A végén a maradék szárakból egy csomóval kössük össze a koszorú végét az elejével.
Babát is nyuszit is kialakíthatunk tépéssel a margarétafejből:
A margaréta fejéből nyulat is készíthetnek a gyerekek: két szirom a két füle (a többit letépik), s a sárga fészekvirágokból kiszednek néhányat a szeme, orra, szája helyén.
A diákhagyományok eredete a középkorban alapított egyetemek diákéletéhez köthető, melyekben a céhek szokásainak egy része jelenik meg.
A selmeci diákhagyományok eredete a Selmecbányán 1735-ben alapított Bányászati Tanintézet, később Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatóihoz és hallgatói önszerveződéseihez köthetőek. A Felvidéki eredetű diákhagyományok ápolását jelenleg a soproni székhelyű Nyugat- Magyarországi Egyetem és a Miskolci Egyetem viszi tovább.
A hagyományok a évszázadokon át fennmaradtak, sőt további helyi elemekkel bővültek, és élnek a soproni és a miskolci egyetemi hallgatóság körében, illetve Dunaújváros és Székesfehérvár egyetemi polgárai is őrzik a hagyományt.
A hagyományok része például az egyenruha a szabályok szerint szerveződő diáktársaságok működése, a meghatározott módon zajló szakestélyek, a daloskönyvekben összegyűjtött diáknóták, valamint a nótázás, a valétálás (búcsúzás) szokása.
A külsőségekkel egyenrangú a „selmeci szellem” , a belső tartalom, amelynek jellemzői a vidámság, a barátság, a közösségtudat, a hivatásszeretet, és a hazaszeretet. Mindez példaértékű a mai világban is.
Íme egy bemutatkozó film a Selmeci diákhagyományokról:
Selmeci diákhagyományok (videó a Szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke számára, a pályázati anyag melléklete
A kezdetek - a diákhagyományok kialakulása
A Selmecbányán tanuló akadémisták egész Európából érkeztek diákok az akadémiára tanulni. Selmecen nem volt még kollégium sem - ott nem is lett soha, a régi diákok teljes egészében magukra és egymásra voltak utalva. Az idősebbek segítették az újonnan érkezőket, ha azok érdemesnek bizonyultak a támogatásra. Az idősebbek próbára is tették az újoncokat, hogy kiderüljön: megfelelnek-e az elvárásaiknak ebből lett a mai balekoktatás. A hagyományok részben a céhek rendszeréből erednek, a részben pedig a diákok hozták saját közegükből.
A régi szokásokból a selmeci diákok sokat átvettek, de a diákok maguk is kialakítottak szokásokat. A külföldről jött diákok is hozzáadtak új elemeket a rendszerhez, de a meghatározóak a magyar és a német diákok voltak.
A hagyományok az intézmény Sopronba, majd Miskolcra költözése után is fennmaradtak, sőt további helyi elemekkel bővültek, és a mai napig élnek a soproni, miskolci egyetemi hallgatóság körében.
A diákok komoly célokkal társaságokat alapítottak, diáktanácsot, diákköröket szerveztek, ahol a diákság problémáit beszélték meg. Bálokat, összejöveteleket szerveztek, elhunyt társaik temetésének lebonyolításáról is gondoskodtak. Ezek a szokások egyfelől elkülönülést jelentették, ugyanakkor a közösségben egy hierarchikus viszonyt határoztak meg.
Az első, a német Burschenschaft szervezetek mintáján létrejött,amúgy német kör (burschenschaftok) első szervezeti foglalkozása 1823-ban volt a
A magyar csoportok már jóval korábban is alakítottak több társaságot/kört/egyletet, de 1875-ben alakították meg a Magyar Társaságot.
1877- ben a rendelet tiltotta meg a német diákszokásokra emlékeztető szokások gyakorlását. A burschok ekkor teátrálisan eltemették a német diákszellemiséget. A magyar szellemiséget képviselő diákok azonban nem voltak érintve. Megalakították az Ifjúsági Kört, amelynek szabályait, közösségi életét úgy alakították ki, hogy abba a korábbi hallgatói közösségek hasznosnak ítélt hagyományai is belekerültek. Így maradtak fenn a régi diáknóták is. Zászlójuk is volt: nemzeti színű selyem, közepén a bányász- és erdész címerekkel aranyfonállal, bordó bársony alapon hímezve. A zászlón a felirat: „Tetteitek zengjék a haza dicső nevét!”. A zászlóra kötött kék szalagon „Szerencse fel!”, a piros szalagon pedig „Erdész üdv!” felírás olvasható.
Az Ifjúsági Kör – ből alakult ki mindaz, amit ma selmeci hagyományoknak nevezünk.
A „pozíciók”:
Az egyetemre frissen bekerülő hallgatók a pogányok . A balekoktatáson és -keresztelésen átesettek a balekok, a másodéves hallgatókat kohlenbrennernek, a legalább harmadik éve az egyetemen tanuló, a selmeci hagyományok szellemében megkeresztelkedett hallgatók Firmának számítanak.
A hagyományok része a szakestélyek szervezése és látogatása, ahol a szakhoz illő „szent italt”, sört vagy bort, és zsíros kenyeret fogyasztanak.
Kohász kupák Miskolcról sör vagy borfogyasztás céljára
Speciális szakestélynek számít a balekkeresztelő, gyűrű- és kupaavató, a szalagtűző, a valétáló, valamint a gyász-szakestély. Meghatározott idő után veteránná válnak a hallgatók. Aki tanulmányai végeztével elhagyja a campus területét filiszterré válik.
A szakestélyeken, más alkalmakból sok olyan nótát énekelnek ma is, aminek a származását nem lehet pontosan meghatározni.
Az Akadémia megalapítása utáni első 90 év diákdalairól nincsenek adatok. Az első gyűjtemény 1826-ban jelent meg Carl Stegmayer gyűjtésében. A könyv 19 dalt és 5 verset tartalmaz. Az elkövetkező években további daloskönyvek jelentek meg, a legrégibb fennmaradt példány 1868-as (dr. Molnár László, a Dunaújvárosi Főiskola volt főigazgatója tulajdonában). Az első kiadásokban már szerepel néhány ma is énekelt dal. Ilyen például a Ballag már a vén diák (ez a nóta Selmecről terjedt el egész Európában), a balekkeresztelő nóta, a Praeses dala, A hordó hátán stb. A magyar nyelvű oktatás bevezetése után elkezdték az eredetileg német szövegű dalok magyarra fordítását. Az első magyar nyelvű gyűjtemény nem daloskönyvben, hanem Tassonyi Ernő: „Aki a párját keresi” című regényében jelent meg, 1905-ben. Sok dalt ma is az ő fordítása alapján énekelnek (például A vendéglőből most jövök éppen, Mindnyájan jártunk egyszer az Akadémián).
A Sopronba költözés hatására megnövekedett a diákdalok jelentősége. Ezeket németül énekelték, majd 1931-ben kiadták az első magyar nyelvű nótáskönyvet, amely 79 dalt tartalmazott.
Daloskönyv és egy oldala
A második világháború előtt még további három kiadás látott napvilágot, azt követően pedig számos kiadás jelent meg a daloskönyvekből. A selmeci hagyományokat magukénak valló intézményeknek külön daloskönyve van, ezért gyakran előfordul, hogy Sopronban, Miskolcon, Fehérváron és Dunaújvárosban másképp éneklik a dalokat.
Egyenruhák
Bár minden egyenruhájuk őse bányász egyenruha, a selmeci hagyományok szerint az egy alap. A bányászok munkájuk miatt sajátos szokásokat alakítottak ki, és munkájuk befolyásolta ruhájuk formáját is.
A Burschenschaft, majd az Ifjúsági Kör tett először lépéseket arra, hogy a főiskolások egyenruhát viseljenek. Az 1820-as évektől a burschenschaft fekete nyitott zubbonyt mellénnyel, hozzá lapos fekete sildes sapkát – ami a régi német viselet volt – viseltek.
A magyarok piros-fehér-zöld szalagot viseltek.
Az egyenruhák a mai formájukat 1892-ben, az új Akadémiai Palota átadásának évében nyerték el.
Az egyenruhákat 1951-ben betiltották, de 1971-ben az erdészek a régi egyenruhát, a waldent szavazták meg hivatalos viseletnek. Ezt a bizonyos waldent más szakok is egyenruhának tekintik, a fások paszománya fekete, a geodétáké kék, a rávarrt arany csíkok jelzik a sikeres és a sikertelen félévek számát.
A diákoknak idővel elhasználódott az egyenruhájuk, de újra nem volt pénzük. Így foltokat varrtak rá. Eleinte a ruhával megegyező színűeket, hogy ne is nagyon látszódjanak. Később a szükségből erényt kovácsoltak, s kialakultak a feltűnő színű, mókás feliratokat, rajzokat mintázó foltok. A leghíresebb a „tempus” folt , ma is varrják lelkesen (piros szívbe arany zsinórral hímzett tempus szó). Akinek ezt a menyasszonya vagy jegyese készítette, akkor arról mindenki tudta, hogy foglalt.
A foltokat rendre lányok varrták fel az egyenruhára, illetve a fiúsított lányoknak a fiúk is felvarrhatják.
Eredetileg csak fiúk jártak az Akadémiára, de manapság ez már nem így van,. A lányokat a keresztelés előtt fiúsítják- például a hatalmas fa „ borotvával” jelképesen megberetválják az arcukat.
A kisfiú kezében a " beretva", jelképesen ezzel borotválják meg a lányokat, ezáltal " fiúsítják " őket - azért a biztonság kedvééért fiú nevet is kapnak...:
Szakestélyek
A selmeci diákhagyományok leglátványosabb és legtöbb embert megmozgató rendezvénye a szakestély. Ez meg is maradt eredeti formájában. Szinte ugyanúgy zajlanak, mint régen Selmecen.
A szakestély tisztségviselői:
Régen nótázással és tréfálkozással szakmai jellegű dolgokat beszéltek meg, a szakmai jelleg háttérbe szorult.
A szakestélyen egyre inkább előtérbe került a vidámság, a jókedv, a nótázás, a vicces felszólalások, egymás vagy a tanárok kifigurázása. A szakestély először az ősi szakok himnuszainak majd a saját szak himnuszának közös eléneklésével veszi kezdetét. Az, hogy a testvérszakok himnuszait is eléneklik-e, kettős megítélés alá esik. A szakestélyen csak meghívottak vehetnek részt, akik a balekkeresztelő szakestély kivételével –megkeresztelt egyetemi polgárok voltak. Régen Selmecen 40–50 fős szakestélyeket tartottak, ma többen vesznek részt.
Tisztségek a szakestélyen
A szakestély céllal jön létre, ennek megfelelően minden szakestélynek megvan a maga hivatalos megszólítása. A szakestélyre invicetli vagy invitáló czédula készül gyakran tréfás formában, amin tudatják a meghívottal, mikor, hol lesz a szakestély. A szakestély tisztségviselőit a szervezők választják. Tisztségviselők közül legfontosabb a Praeses (prézesz), aki a szakestély elnöke. Feladata a szakestély levezetése és a további tisztségviselők kijelölése. A szalagja fehér színű, mert feddhetetlen.
A szakestély lefolyása
A szakestélyen gyertyák világítana, konkrétan a Sza- sza- szakestély… kezdetű nóta eldanulása után jön a gyertyagyújtás. Ezután következik az elnökválasztó nóta, amit tréfás jelölések követnek. Végül megválasztják az „igazi” elnököt, akit a tömeg hangos „vivát” felkiáltással üdvözöl.
Az elnök elfoglalja a helyét, felveszi szalagját… A szakestély hangulatától különböző utasításokkal rendelkezhet:
eks: fenékig ki kell inni a korsót,
tükrös: addig kell inni, míg nem látod meg a pohár alját,
ergo bibamus vagy lefety: tetszés szerinti fogyasztást jelent.
Előfordulnak mű és valódi nézeteltérések, melyek megoldására az elnök sörpárbajt rendelhet el. Annak van igaza, aki előbb kiissza a korsóját.
Az összejövetel végén eléneklik a Gaudeamus igitur, a Ballag már a vén diák, a Szakestély végére című dalokat, és véget ér a szakestély.
A szakestélyek néhány típusa:
Balekkeresztelő szakestély: Itt keresztelik meg – sörrel és korommal – a pogányokat, itt válnak igazán egyetemi polgárrá, és megtörténik a lányok fiúsítása is. A díszbalekot a Fuschmajor a fülénél fogva vezeti be a terembe. Ő lesz először megkeresztelve. Akit megkereszteltek, jogosan viselhet egyenruhát és járhat szakestélyekre.
Gyászszakestély: Ha egy keresztelt egyetemi polgár vagy oktató elhalálozik, emlékére gyászszakestélyt tartanak. A gyászszakestélyen sötétben eléneklik a „Gyászindulót” és az elhunyt kedvenc nótáját. Lassan elkezdik ütögetni az asztal széléhez kupájukat, az elnök vezényszavára ekset isznak, majd egyetlen csapással összetörik korsójukat, hogy abból már senki ne tudjon inni. A korsó fülét fekete szalaggal átkötve őrzik. A szakestély résztvevői a szakestély után két hétig nem jelennek meg mulatozásokon és nyilvános helyeken.
Valétálás
A valétálás kifejezés a latin eredetű „Valete!” szóból származik, mely „Éljetek boldogul!” jelentéssel bír. A „Valete” egy útra bocsátó áldás.
A végzős évfolyamok ezzel vesznek végső búcsút az egyetemtől. A magyarországi ballagások a selmecbányai valétálásra vezethetők vissza.
Jellemzője a búcsú szakestnek a soproni hattyútollazás ( Miskolcon ez például nincs) : egy több alkalommal sikertelenül vizsgázó hallgató (kinek a professzor azt mondta, hogy sikeres vizsgája nála csak akkor lesz, ha a kőhattyú kitollasodik. A hattyú reggelre tollruhát öltött, így a vizsgázó értékelhető kalkulust nyert) emlékére ad ruhát a szakestély éjszakáján a kőhattyúra.
A ballagást a leggkorosabb végzős diák vezette egy hosszú botra kötött tölgycsokorral, mögötte a veteránok annyi keskeny zöld szalaggal a kalapján, ahány szemeszterrel megtoldották tanulmányaikat - , majd a valetánsok.
A ballagó felvonulás idővel bohókás karnevállal egészült ki.
Este, sötétedéskor kezdődik a búcsúztatás az egyetemen -a valétálás része a „szalamander”, amelynek során a végzősök bányászlámpákkal és fáklyákkal énekelve vonulnak végig a belvárosban.
A ballagókat fáklyások kísérik az elsötétített városon keresztül. A menet útvonalán a házak ablakaiban égő gyertyákkal búcsúznak a polgárok a végzős egyetemistáktól. A város fő terén, a polgármesteri hivatal épületénél a város polgármestere vesz búcsút a valétálóktól.
Fénypont a valéta bál, melyre díszes meghívóval lehet belépni, s melynek éjszakáján kerül a valétaszalagok levételére. A bál végén történt és újabban ismét szokássá vált a végzősöknek a városkapun keresztül való kirugdosása.
A hagyományok továbbélése
Az Akadémia utódintézményeinek diákszervezetei gondoskodnak a hagyományok életben tartásáról és továbbfejlődéséről, így a mai napig élnek a szokások.. A diákhagyományok összekovácsolják a felsőbb éveseket és fiatalabb társaikat.
A selmeci diákhagyományok a régi, pozitív minták felelevenítése és továbbörökítése révén az oktatási intézményhez való erősebb kötődést is erősítik, és bensőséges kapcsolatot teremtenek a felsőbb évesek és fiatalabb társaik között.
Egyik társaság a sok közül a Dudujka-völgyi Rókák Baráti Társasága , mely az egyik Selmeczi Diáknapok megrendezése céljából jött létre. Azóta is a Selmeci Hagyományok megőrzésének és továbbadásának szentelik életüket. A társaság idővel alapszabállyal, vezetőséggel rendelkező diáktársasággá alakult, mely a mai napig diáktársaságként funkcionál. Róluk itt olvasható: http://dvr.webdirective.hu/, bár sajna a honlapjuk nem frissül. Azért jó böngészést!
Egyik kedvencem a Leányvári Boszorkák Baráti Társaság – merthogy a lányok is teljes jogú tagok. Az LBBT tagjai kizárólag leányzók lehetnek,a honlapjukat pedig itt található : lbbt.atw.hu/
Hetés hazánk délnyugati részén és a szlovéniai Muravidéken elterülő magyar néprajzi tájegység. A néprajzi tájegység központja a Szlovéniában található Lendva.
Hetés neve valószínűleg összefügg a „hetes” számnévvel, és feltehetően ma már elhomályosult egyházi, irodalmi vagy közigazgatási egység emlékét őrzi.
Hagyományosan Hetésnek a történelmi Zala vármegye azon hét települését nevezték („Hetes” Hetés), amelyek neve házá-ra végződik; ezek a ma is létező Bödeháza, Gáborjánháza, Göntérháza és Szijártóháza, valamint a ma már nem létező Gálháza, Pálháza és Nyakasháza. Később a Hetés fogalmába a Lendva központú, néprajzilag hasonló területet egészét beleértették.
A hetési viselet a göcseji viselettel megegyezett, annak változását kissé késve követte.
A hetési szőttes készítésének több évszázados hagyománya van. Készítése az önellátó gazdálkodás része volt. Az alapanyagot saját maguk termelték meg, onnan kezdve, hogy elvetették a len és a kendermagokat. Aztán a növényeket gondozták, kézi munkával learatták, nyűtték, kévékbe gyűjtötték, áztatták, szárították, s kócot készítettek belőle. Ebből a napi feladatok elvégzése után az asszonyok a fonóban fonalat fontak, ez lett a vászon alapanyaga. Hanús lúggal fehérítették, felgombolyították.
A házi szőtteseik között mindig akadt törülköző, párna, terítő, melyeket néhány színnel, igen ízlésesen díszítettek. A ház körül szükséges zsákok, ponyvák is így készültek.
A 17. század végén alakult ki a hetési szőttes. A szövőszék minden háznál ott volt, s a textilbe beleszőtték a tájra jellemző motívumokat. A piros és a bordó szín lett jellegzetes.
Az alkotások idővel színesebbek és díszesebbek lettek.
A rózsa, csillag, gránátalma, rozmaring, madaras, búbos minták a legnépszerűbbek.
Idővel az asszonyok között presztízskérdés lett, hogy minél gazdagabb mintájú és színesebb legyen a szőttes.
A hetési szőttes mostanra művészetté vált, s ugyanakkor napjainkra szinte feledésbe merült.
A hetési népi textilkultúra legékesebb megnyilvánulásai a szőttesek és a gazdagon hímzett viselet. A hetési hímzés néprajzi értékeket hordoz, de kevesen múlott, hogy ez a kincs öröke elvesszen. Az 1930-as évekre a Hetést is utolérte a többi tájegységhez hasonlóan a népviselet elhagyása és ezzel együtt a hímzés kultúra eltűnése. Az öltözködésben és a lakáskultúrában a gyári anyagoké lett a főszerep.
A szinte elfeledett hetési szőttes újjáélesztésében kiemelkedő szerepe volt Virágh Béla tanítónak és feleségének, Török Teréziának, akik az 1950-es évektől kezdve ezt küldetésüknek tekintették. A Virág házaspár felkutatta és összegyűjtötte a hetési szőttes motívumrendszerét. Az általuk összeállított kötet száz szőttesmintát tartalmaz. Ezek a gazdagabban díszített szőttesek őrzik az eredeti motívumvilágot.
Közben iskolai szakkörökben kezdték újra a hetési szőttesek készítését. A szakkör a Szombathelyi Háziipari Szövetkezet részlegévé fejlődött. Lentibe 1982-ben nyitott meg a szövőüzem. A termelőszövetkezet melléküzemágaként működött a szövöde kilenc szövőszékkel, majd 1996 márciusában a termelőszövetkezet megszűnt.
A szőttes szövésével, már csak néhány asszony foglalkozik. Az egyikük Hácskó Imréné, aki Hetés gazdag szín és motívum világát egy Zalaszombatfáról származó 130 éves szövőszéken mutatja be szőttesei által. Kizárólag természetes alapanyagokat (len, kender és pamut) használ. 1982 óta készíti ezeket a termékeket.
Régebben vásároltak tőlük az iparművészeti boltok, ma inkább a Balaton környéke, a főváros, és persze Lenti jelenti a piacot.
Jelenleg szövés iránt érdeklődő, Lenti környéki fiatalokat keresnek, akik szívesen megtanulnák a szövés, azon belül is a hetési szőttes készítés fortélyait.
A hetési szőttes szerepel a Lenti Települési Értéktárban, s bekerült a Külhoni értéktár nemzeti értékeinek listájára.
Hetés Magyarország délnyugati részén és a szlovéniai Muravidéken elterülő magyar néprajzi tájegység. A néprajzi tájegység központja a Szlovéniában található Lendva.
A hetési viselet a göcseji viselettel megegyezett, annak változását kissé késve követte.
Hetés neve valószínűleg összefügg a „hetes” számnévvel, és feltehetően ma már elhomályosult egyházi, irodalmi vagy közigazgatási egység emlékét őrzi.
Hagyományosan Hetésnek a történelmi Zala vármegye azon hét települését nevezték („Hetes” Hetés), amelyek neve házá-ra végződik; ezek a ma is létező Bödeháza, Gáborjánháza, Göntérháza és Szijártóháza, valamint a ma már nem létező Gálháza, Pálháza és Nyakasháza. Később a Hetés fogalmába a Lendva központú, néprajzilag hasonló területet egészét beleértették.
A hetési szőttes készítésének több évszázados hagyománya van. Készítése az önellátó gazdálkodás része volt. Az alapanyagot saját maguk termelték meg, onnan kezdve, hogy elvetették a len és a kendermagokat. Aztán a növényeket gondozták, kézi munkával learatták, nyűtték, kévékbe gyűjtötték, áztatták, szárították, s kócot készítettek belőle. Ebből a napi feladatok elvégzése után az asszonyok a fonóban fonalat fontak, ez lett a vászon alapanyaga. Hanús lúggal fehérítették, felgombolyították.
A házi szőtteseik között mindig akadt törülköző, párna, terítő, melyeket néhány színnel, igen ízlésesen díszítettek. A ház körül szükséges zsákok, ponyvák is így készültek.
A 17. század végén alakult ki a hetési szőttes. A szövőszék minden háznál ott volt, s a textilbe beleszőtték a tájra jellemző motívumokat. A piros és a bordó szín lett jellegzetes.
Az alkotások színesebbek és díszesebbek lettek.
A rózsa, csillag, gránátalma, rozmaring, madaras, búbos minták a legnépszerűbbek.
Idővel az asszonyok között presztízskérdés lett, hogy minél gazdagabb mintájú és színesebb legyen a szőttes.
A hetési szőttes mostanra művészetté vált, s ugyanakkor napjainkra szinte feledésbe merült.
A hetési népi textilkultúra legékesebb megnyilvánulásai a szőttesek és a gazdagon hímzett viselet. A hetési hímzés néprajzi értékeket hordoz, de kevesen múlott, hogy ez a kincs öröke elvesszen. Az 1930-as évekre a Hetést is utolérte a többi tájegységhez hasonlóan a népviselet elhagyása és ezzel együtt a hímzés kultúra eltűnése. Az öltözködésben és a lakáskultúrában a gyári anyagoké lett a főszerep.
A szinte elfeledett hetési szőttes újjáélesztésében kiemelkedő szerepe volt Virágh Béla tanítónak és feleségének, Török Teréziának, akik az 1950-es évektől kezdve ezt küldetésüknek tekintették. A Virág házaspár felkutatta és összegyűjtötte a hetési szőttes motívumrendszerét. Az általuk összeállított kötet száz szőttesmintát tartalmaz. Ezek a gazdagabban díszített szőttesek őrzik az eredeti motívumvilágot.
Közben iskolai szakkörökben kezdték újra a hetési szőttesek készítését. A szakkör a Szombathelyi Háziipari Szövetkezet részlegévé fejlődött. Lentibe 1982-ben nyitott meg a szövőüzem. A termelőszövetkezet melléküzemágaként működött a szövöde kilenc szövőszékkel, majd 1996 márciusában a termelőszövetkezet megszűnt.
A szőttes szövésével, már csak néhány asszony foglalkozik. Az egyikük Hácskó Imréné, aki Hetés gazdag szín és motívum világát egy Zalaszombatfáról származó 130 éves szövőszéken mutatja be szőttesei által. Kizárólag természetes alapanyagokat (len, kender és pamut) használ. 1982 óta készíti ezeket a termékeket.
Régebben vásároltak tőlük az iparművészeti boltok, ma inkább a Balaton környéke, a főváros, és persze Lenti jelenti a piacot.
Jelenleg szövés iránt érdeklődő, Lenti környéki fiatalokat keresnek, akik szívesen megtanulnák a szövés, azon belül is a hetési szőttes készítés fortélyait.
A hetési szőttes szerepel a Lenti Települési Értéktárban, s bekerült a Külhoni értéktár nemzeti értékeinek listájára.
"Ahogyan a népdalokat gyűjtötték Kodály, Bartók és a többiek, és az utolsó pillanatban megmentették azokat, úgy menti meg ez a múzeum is a népművészetnek ezeket a törékeny, sokszínű, ősi motívumokat megőrző ereklyéit”- találjuk a Míves Tojás Múzeum vendégkönyvében a bejegyzést.
Hagyományos hímes tojások Bukovinából - Zsók Domokosné munkái, 1900 körül készültek
A Míves Tojás Múzeum hazánk első és Európában is ritkaságnak számító, csak díszített tojásokat bemutató állandó kiállítása. A gyűjtemény a meseszép Zengő lábánál fekvő Zengővárkonyban, egy hajdani pajtában bújik meg – harmonikusan illeszkedve a festői környezetbe.
A Míves Tojás Múzeum látképe
- Nienhaus Rózsát, a múzeum megálmodóját és tulajdonosát a kezdetekről faggattam.
A képen Nienhaus Rózsa és Bércziné Szendrő Csilla, Népművészet Mestere látható.
- Nem túlzás, ha azt mondom: a Míves Tojás Múzeum egy álom eredménye, hiszen 1998 húsvét hajnalán én, aki jóformán sosem emlékszem az álmaimra, azt álmodtam, hogy összegyűjtött hímes tojásaimat egy takaros parasztházban közszemlére tettem, és minden arra járónak boldogan mutogattam. Ez számomra jel volt. Az álom megmutatta, hogy mit kell tennem. A múzeum alapításának gondolatát a hivatali intézmény mértéktartóan fogadta, ám amikor gyűjteményem jelentősebb darabjait vaskos fotóalbum segítségével bemutattam és elnyertem Dr. Györgyi Erzsébet – a tojáshímzés népi hagyományaival is foglalkozó - főmuzeológus támogató véleményét, 1999-ben megkaptam az ideiglenes, majd később a végleges múzeumi működési engedélyt. Mivel első gondolatra nem tűnt egyértelműnek, meggondolás tárgyát képezte, hogy a díszített tojásoknál mit tekintsünk muzeális értéknek. Funkciójuk – nem tartós használati tárgyak – és sérülékenységük okán nem lehet kizárólagosan keletkezésük korát értékelni, sokkal inkább a rajtuk megjelenített, népi hagyományokat őrző és közvetítő mintakincset, színező anyagokat és díszítő módszereket.
Vendégváró Múzeum
- Múzeumot alapítani nagy vállalkozás, hímes tojás múzeum pedig hazánkban nincs is még egy. Miért pont a hímesek ragadták meg ennyire? Ön is tojásdíszítő?
- Nem, a Münsteri Egyetemen tanítottam biomatematkát. Szenvedélyes gyűjtő vagyok. Egész életemben nagyon sok mindent gyűjtöttem. A kézimunka különlegessége pedig mindig megérint. Már felnőtt fejjel láttam egy csodálatos faragott fatojást egy orosz kolostorban, ami igen nagy hatást tett rám. Eszembe jutottak gyerekkorom tanyán töltött húsvétjai, a húsvéti szokások, a tojásírás, -ajándékozás emlékei, és ez elindított bennem valamit, ami miatt elkezdtem a hímeseket gyűjteni.
- Mi lehetett ez az indíttatás?
- Azt hiszem a szépség látványa, a színek, minták harmóniája, de leginkább annak csodálata, hogy mindez a határtalan emberi fantázia és az ügyes kezek ötvözeteként jön létre, a tojás, egy végtelen és mégis véges nagyságú felületén.
- Hogyan alakította ki a múzeumot?
- Az álmom után azonnal nekifogtam a megfelelő hely keresésének a múzeum számára. A férjem az első pillanattól kezdve társam és támogatóm ebben a misszióban, s idővel szakemberekből, zengővárkonyi emberekből s a hímesek szerelmeseiből létre jött egy, a múzeum ügyét támogató, segítő lelkes csapat.
2000 Virágvasárnapján nyitottunk. „ Álomszép szülötte egy szép álomnak” – címmel közölt tudósítást a megnyitó után az egyik országos folyóirat munkatársa. A hajdani romos, düledező istállóban megláttam a múzeumot - ehhez nagy adag képzelőerő kellett, ezt a korabeli fényképek is tanúsítják. Valahogy nekem mégis sikerült a düledező pajtába belelátni, és meg is valósítani a múzeumot. Szerencsére akkor már megvolt a lelkes „csapat” szakemberekből, mesterekből, akik segítettek az építészeti terveket elkészíteni, megvalósítani, a gyűjteményt feldolgozni, a múzeumot berendezni.
A kép a múzeum megnyitóján készült - Nienhaus Rózsa múzeumigazgató jelképesen átadja a múzeum kulcsát Töttös Sándor Népművészet Mesterének
S valóban, ma a fehérre meszelt parasztház bejárata mellett muskátlik virítanak, gyermekeknek játszóhely az udvaron ,a vén diófa árnyékában asztalok, padok, a kézműves foglalkozások egy részét is itt tarthatjuk. Békés, nyugodt már a megérkezés is.
Gyerekek csapata a múzeum udvarán
- S a múzeum? Arról így vallott az egyik vendég: „Ennyi gyönyörűséget ilyen kis helyen ritkán lát az ember”.
- Kicsi az alapterület, de ennek előnye van: meghitt teret akartam, s sikerült is megteremteni. A tojások a méretük miatt sem igénylik a nagy teret, szépségük jobban érvényesül intim közelségben. - jelenleg 2230 díszített tojás szerepel a vitrinekben.
Vitrinrészlet a múzeumból
- A teljes gyűjteményt kiállították?
- Közel sem, a fióktárolókban még további mintegy 1400 tojás található.
- Honnan származik ennyi tojás?
- 22 ország 61 tájegységéből 180 ismert és még több név szerint nem ismert alkotó műveit tartalmazza a gyűjteményem. A kiállítás gerincét a kárpát-medencei gyűjtemény adja, de vannak itt tojások Lengyelországból, Németországból, sőt, Kínából, Peruból és Indonéziából is. Több mint 40 féle változatát láthatjuk a különböző díszítő módszereknek.
- Az összes tojást Ön gyűjtötte?
- Mint mondottam, az oroszországi faragott tojás-élmény után elkezdtem gyűjteni a tojásokat. Felkerestem tojásdíszítőket, látogattam a Húsvét előtti vásárokat. A gyűjtemény ugrásszerű gyarapodásában a véletlennek is szerepe van.
- Miben áll ez?
- Életemben egyetlen egyszer vásároltam amolyan „gyűjtők újságját”, és mit láttam benne? E. Polak bécsi gyűjtő hímes tojás gyűjteményét hamarosan árverezik az örökösök. Újabb véletlen - a lakóhelyemtől nem is nagyon távol, mintegy 500 km-re, Bayreuthban volt az árverés. A férjemmel odautaztunk, és igen, akkor nagyon sok szépséges, számos külországból származó tojással gazdagítottam a gyűjteményt.
Díszített tojások Indonéziából
- Mióta léteznek díszített tojások?
- Igen régóta, de a régi korok tojásdíszítéséről töredékes leleteink vannak csupán. Például a Móra Ferenc ásatásai során előkerült avar kori tojástöredékek. Azt is tudjuk, hogy a díszítményeknek funkciójuk, szimbolikus jelentésük volt.
Hagyományos hímes tojások és kortárs példányok
- Manapság a hímes tojás jobbára csak a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódik. Ezek mintái is valamilyen jelentést hordoznak?
- Igen, a magyar néphagyományban ez így van. Vegyük például, az utóbbi időben szerencsére egyre ismertebbé váló gyimesi csángó tojáshímeket. Ezek a viaszolt tojások hajdanán üzeneteket közvetítettek a rájuk írt minták által. A minták jelentése mára szinte elveszett, de hajdanán mindenki ismerte, hogy mit jelentenek. Fontos volt, hogy ki kinek milyen mintával díszített tojást adott (ajándékozott). A lányok a hímes tojással üzentek a fiúknak.
A tojásírás ideje is meg volt szabva, s a legtöbb vidéken nagypéntek volt a tojáshímzés napja. A hiedelem szerint a nagypénteken főzött és írott tojás nem romlik meg.
- Vannak modern tojások is?
- Ma már a tojásírók többsége a húsvéti ünnepkörtől függetlenül is alkot. Jelentéstartalom nélküli, részben hagyományos mintaelemeket is tartalmazó egyéni kompozíciókkal díszítik a tojásokat.
A kortárs példányok között felbukkannak virtuóz próbálkozások is. Ilyenek például az áttört tojások, melyek a technikai bravúr mellett hordozhatnak klasszikus értéket is.
Egy német csellista – egyben az áttört tojások művészi alkotója - kérésemre a magyar Himnusz kottájának és szövegének első sorát alakította ki egy strucctojáson.
-Ön szívesen nyilatkozik a múzeum munkájáról, mindennapjairól is.
- Valóban. A Míves Tojás Múzeum alapvető, hosszútávú célkitűzése a gyűjtés, a tojásdíszítés, mint hagyomány megőrzése, valamint otthont adni a díszített tojásoknak, azokat országonként, tájegységenként, díszítő módszerenként és alkotónként rendszerezve bemutatni. Nem utolsó sorban teret adni a tojásdíszítők ismertségének növeléséhez.
- Mit jelent az, hogy teret adni?
- Biztatást adni, lehetőséget teremteni az alkotóknak és az alkotni vágyó látogatóknak is a további munkára. Jó érzés, hogy van olyan tojáshímző, aki a múzeum kiállított anyagának láttán határozta el, hogy ő is megtanulja a tojáshímzést. A felnőtt szakmabelieknek továbbképzéseket tartunk évente, a Kultúrális Örökség Napi programok keretében. Teret adunk a gyerekeknek, például a húsvét előtti héten versenyezhetnek tojásdíszítésben. A „Hímes tojás szeretteinknek” programunk mindig a nagyhéten van, reggeltől estig írhatják az érdeklődők a tojásaikat szakértők segítségével.
Készül a hímes tojás szeretteinknek
Ez is igen fontos rendezvény, hiszen az ünnep csak akkor jön el a szívünkbe, ha teszünk érte. A cselekvő részvétel fontos az emberek életében, és a múzeum programjában is nagy szerepe van.
Igaz, hogy programokban leggazdagabb a húsvét időszaka. De egész évben nyitva vagyunk, rendezvényeket is tartunk, és részt veszünk olyan neves eseményeken, mint például a Múzeumok Majálisa. Utóbbi dupla jubileum idén, hiszen a 20. Múzeumok Majálisát, és a 15 éves Míves Tojás Múzeum Majálison való 15. részvételének évfordulóját is ünnepeljük.
- Hogyan vesznek részt az efféle rendezvényeken – a múzeumot mégsem lehet átköltöztetni.
- Azt nem is szeretném, de bemutatunk szép és különleges tojásokat. Különféle foglalkozásokat tartunk kicsiknek, nagyobbaknak, de még a felnőttek sem unatkoznak, ha meglátogatják kiállításunkat. Amellett, hogy tojásírás vagy karcolás bemutatókat tartunk, ki is lehet próbálni a díszítő módszereket. Az egészen kicsik papírra színezhetnek, a nagyobbak memóriajátékot játszhatnak a tojások hagyományos motívumaival. Ezt a társasjátékot meg is lehet vásárolni, otthon is lehet játszani. A játékosok hatalmas táblán hímes tojás képekkel a sudoku elvén játszva ismerkedhetnek a hagyományos hímes tojás mintákkal és azok elnevezéseivel.
Logikai játék hímes tojás motívumokkal
Kevesebb vagy több négyzettel, azaz egyszerűbb, vagy bonyolultabb fokon lehet próbálkozni. Ez nem is olyan könnyű ám!
Programjaink közül szeretném kiemelni az időszakos kamara kiállítások szervezését, illetve azok szervezésében való részvételünket. A Múzeum – gyűjteményem e célra elkülönített anyagával – évente több alkalommal vesz részt országszerte, sőt esetenként külföldön is ilyen kiállításokon, melyek száma a 15 év alatt már meghaladta a 90-et. Ezeken a látogatók további ezrei találkozhatnak a "törékeny varázslatok"-kal, és ezáltal a tojásdíszítők nevei is ismertté váltak az országban. Kezdeményezésünk hatására ma már egyre több a részvételünk nélküli, saját szervezésű kiállítások száma.
Időszakos kiállítás a Móra Ferenc Megyei Múzeumban, 2010-ben
- Mindezek alapján érthető, hogy a közel nyolcéves Míves Tojás Gyűjtemény lett 2007 Vendégbarát Múzeuma.
- Az országos jelentőségű kulturális intézmény kategóriában a legtöbb szavazat a Míves Tojás Gyűjteményre érkezett. Jóleső meglepetéssel vettem a Múzeumok Majálisán a hírt, hogy megnyertük a Vendégbarát Múzeum pályázat első díját, mert ezzel a közönség jutalmazta az intézményt.
A múzeum minden elnyert díja, elismertsége többet jelent a én személyes örömömnél. Nemcsak a magam munkája, megszállottsága kap ilyenkor visszajelzést, hogy érdemes továbbra is ezeket a törékeny varázslatokat bemutatni és újabb alkotások létrehozását szorgalmazni, hanem egy közösség boldogsága is, azoknak az embereknek is megerősítés, akik a múzeum köré csoportosultak és szívükön viselik a múzeum ügyét.
Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a Míves Tojás Gyűjtemény munkája is, és az időszakos kiállítások szervezése is benne van abban, hogy az utóbbi években megnőtt az érdeklődés a hímes tojások iránt.
Igyekszünk a hímesek szépségét és különlegességét – Molnár Viktor szavaival: „... a népélet szerény ibolyáját ...” (Molnár Viktor: Húsvéti Tojásokról, 1890) -sokakkal megismertetni. Múzeumunk honlapja nyolc nyelven tájékoztatja az érdeklődőket, s azt sugallja, hogy érdemes eljönni, megnézni a gyűjteményt. Szeretettel, barátsággal várjuk a látogatókat egész évben.
Antal Tibor és a Heveder zenekar teltházas, mégis meghitt hangulatú koncertet adott a Magyarság Házában a Nemzeti összetartozás ünnepén.
Ezer esztendeje című, most megjelent CD-jük kapcsán beszélgettünk hagyományőrzésről, tanításról, népzenéről és még sok egyébről.
-Mióta szerves része az életének a muzsika, ének, zene?
Egyszerűen beleszülettem abba, amit népi kultúrának nevezünk. Ének, muzsikálás nekem mindig természetes közegem volt. Ezeknek is köszönhető talán, hogy kamasz koromban meghívást kaptam Szörényi Levente „Atilla Isten kardja” című híres rockoperájába.
-Mit jelentett ez? Milyen hozadéka volt a szereplésnek?
-Ez az esemény meghatározó volt a számomra, annyira, hogy el is döntöttem, hogy zenei pályán folytatom a tanulmányaimat.
-Hol kezdett tanítani?
-Bár sok lehetőség adódott messzire menni, úgy döntöttem, hogy hazatérek szülőfalumba, és ott kamatoztatom a megszerzett tudásomat. Így lettem 2000-ben a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium és a Domokos Pál Péter Általános Iskola ének, zenetanára. Hamarosan létrehoztuk fiatalokból álló énekkarunkat.
-Ők mind gyimesi gyerekek?
-Nem, bár a legtöbben a Gyimesekből jönnek, de vannak tanítványaink moldvai falvakból, és csíki- és háromszéki településekről is. Sok közülük nehéz sorsú, többgyermekes családokból származó gyerekek. Több fiatalnak segítettem felkészülni zenei továbbtanulásra. Nagyon fontos, hogy legyenek fiatalok, akik mindezt továbbviszik.
-A tanítás mellet Ön is aktív muzsikus.
-Igen, nagyon fontos számomra a muzsikálás a tanítás mellett, nekem ez így teljes, hogy tanítok is és muzsikálok is. Eddig négy önálló hanglemezem jelent meg, autentikus népzenével, például a Gyimesi vadvirágok vagy a Gyimes völgye, Csík vármegye a hazám, meg Jaj de bajos egynek kettőt szeretni, illetve A legszebb gyimesi csángó népdalok.
Berecz András Csuvas Sördalok albumán is közreműködtem. Az új album pedig az Ezer esztendeje.
-Hogyan született meg az Ezer esztendeje CD?
-A Heveder Banda prímásával, Molnár Szabolcs barátommal egy fellépés után beszélgettünk arról, hogy milyen jó lenne CD-t készíteni a katonadalainkból.
-Mért különlegesek a katonadalok? Mit jelentenek ma, amikor a kötelező sorkatonaság is megszűnt?
-A katonadalok minden magyarhoz szólnak, ott van bennük a magyar történelem. A katonák örömei, fájdalmai, a közös gondok, összetartozás, hűség…. Örök érvényű érzések. A magyar mindig büszke lovas nép volt, jó, ha ezt nem feledjük. Ezer olyan momentum található a katonadalok szövegében, ami mellett nem érdemes elmenni, mert a mai világban is értéket képviselnek, de félő, hogy feledésbe merülnek, ha nem énekeljük őket.
-Hogyan alakult ki a műsor a CD anyaga?
-Szerencsére bőven van miből válogatni, nem is volt könnyű szelektálni a dalok közül. A hanganyagot úgy állítottuk össze, hogy például a Kossuth nóták, az első világháború, a második világháború dalai tematikus egy-egy egységeket alkotnak. De egy csokorba illesztettük a gyimesi katonanótákból is néhányat. Gyimesi vagyok, s fontos nekem, hogy ezeket a sajátos hangszerelésű szép dalokat sokan megismerjék, és a szívükbe zárják.
-A dalok kiválasztása után már neki is foghattak a CD elkészítésének?
-Ez sajnos nem ilyen egyszerű. Egy ilyen anyag elkészítése igen költséges dolog. Valószínűleg még mindig a tervezgetésnél tartanánk, ha nem hoz össze a véletlen vagy a sors Tankó Károly gyimesi származású vállalkozóval. A CD megjelenésének költségeit Tankó Károly állta, a Trianoni Szemle előfizetői ajándékba kaptak belőle mellékletként. Ezután csatlakoztak más támogatók is Cd újabb megjelentetéséhez, összegyűlt a szükséges összeg az újabb megjelentetéshez.
-Kiknek szól a CD?
-Az a célunk, hogy minden magyar emberhez szóljon. Ezért közismert énekek és kevésbé ismert dalok is találhatóak rajta. A 2. világháborús csokorban például egy majdnem elfeledett Bartók gyűjtésű katonadal is szerepel.
-Van hallgatóságuk?
-Igen, egyre több helyre hívnak minket. Sokan mintegy visszatanulják ezeket a szép katonadalokat. Pünkösdi koncertünkön az ezeréves határnál a zarándokok tömegei énekeltek velünk. Ez feledhetetlen volt, de őszintén megmondom, hogy az összes koncertünk az. A zenén keresztül könnyebben hat a szó is, átérez, mintegy megtapasztal az ember fontos dolgokat. Székelyföldön, ahol a magyarság kisebbségbe került, sokszor koncertezünk. Úgy tapasztaljuk, hogy nagyon sokat tudunk a dalok által adni az ott élőknek, közülük is leginkább az időseknek. Vannak dalok, amelyeket ha játszunk, szem nem marad szárazon. A muzsikusoké sem.
-Ez egy misszió az önök részéről?
-Igen, mondhatjuk, hogy az. Ezekben a dalokban megtartó erő van, nemzeti öntudatra talál, abban megerősödik az a magyar ember, aki hallgatja. Határon innen vagy onnan, mindaz, aki magyarul beszél, aki a magyar kultúrában nevelkedik, az egymásnak testvére. Felelősek vagyunk egymásért, összeköt ezer kapocs. Ha egy fa gyökereit elvágják, akkor annak vége van. A mi gyökereink népi kultúránkban vannak, ezeket megmutatni a népzene által, s megtartani a mi küldetésünk. Ez a feladat azonban nagy öröm is.
-Melyik korosztály hallgatja a katonadalokat?
-Ezt nem egyszerű meghatározni. Kapunk visszajelzéseket, ezeknek mindig nagyon örülünk, ezek alapján minden korosztályra hatnak a dalok. A szórványban élő idős bácsinak nyilván életkora és helyzete szerint mást jelentenek, mint egy debreceni egyetemistának. De jó érzés, hogy vannak az említett emberek között kapcsolódási pontok. Nyilván öröm, mikor Erdélyben, a taxiállomáson parkoló autó ablakán az Ezer esztendeje dalai szűrődnek ki. Számunkra ez a CD kicsit más, mint egy átlagos népzenei anyag, a többletet jelentő lelki tartalmak miatt.
-Mik a terveik?
-Említettem, hogy amikor a dalokat válogattuk, gyakorlatilag a bőség zavarával találkoztunk. Ezért- és ezt a zenekar nevében is állítom – ha kívánhatnánk egyet, akkor lehetőséget kérnénk egy újabb CD megvalósítására a katonadalokból. Ha Isten is úgy akarja, ez meg is fog történni.
-Hol kapható az Ezer esztendeje CD?
-Székelyföldön szerencsére sok helyen beszerezhető. Magyarországon a Trianoni Szemle szerkesztőségében rendelhető, vásárolható meg.
-Hol hallhatjuk élőben a katonadalokat?
-Szerencsére számos koncertet adhatunk Magyarországon, Erdélyben, de más magyarlakta területeken is. Holnap például Vajdaságba utazunk. A Heveder Banda internetes oldalán, illetve az én közösségi oldalamon is tájékozódhatnak, hogy mikor, hol van fellépésünk. Mindenhova örömmel visszük el a dalokat, ismerje meg, szeresse, énekelje őket minél több magyar ember.
Magyarországon a halasi csipke mellett a csetneki magyar csipke is közismert. Nézzük a történetét.
A kezdetek: Csetneki Magyar Csipke /1880 - 1940/
Ez a szász eredetű felvidéki bányászvároska Gömör megye felső részén található. 1880-az években a meghatározó jövedelemforrás, a dohánytermesztés alábbhagyott.
A munka nélkül maradt helyi asszonyok igen rászorultak a munkalehetőségekre. A felszabaduló női munkaerő képzésével a Szontagh nővérek egy – a kor divatjának megfelelő – csipke készítési kultúrát honosították meg. Így alakult ki a gömöri vert csipke mellett egy sajátos motívumvilágú csipkekészítési technika. Szontagh Erzsébet és Aranka számukra házi ipar jellegű kézműves munkát tervezett meghonosítani
Szontagh Erzsébet Szontagh Aranka
A nővérek a Nyugat-Európából, pontosabban ĺrországból vették a csetneki csipke alapjait., de az első perctől kezdve magyar alapanyaggal, magyaros mintákat terveztek és készítettek. A Szontagh nővérek az ír horgolt csipke hagyományain 1905-ben létrehozták csipkekészítő háziiparukat. Gyermekeik nem lévén, halálukig anyai szeretettel egyengették a csetneki csipke sorsát, amely sok tervezés és áldozatvállalás után vált igazi magyar csipkévé. Aranka tervezett, míg az első mintadarabokat Erzsébet készítette.
A Révai Nagy Lexikon így ír a csetneki csipkéről:
"A horgolt csipke készítésének lényege abban áll, hogy az ábrás részek külön-külön horgoltatnak, azután egy a csipkeminta rajzával ellátott papiroslapra vagy szövetre tüzetnek s helyzetükben horgolt hálózattal rögzíttetnek. Ez a csipkefaj nálunk művészies kivitelben készül s neve: csetneki csipke."
A magyar úrihímzés formáival és varrott csipke elemekkel gazdagították az ír csipke néven ismert horgolt csipkét. A kezdetben alkalmazott horgolással való minta összeillesztés helyett Aranka rájött, ha varrással, csipkeöltéssel dolgozzák össze az elemeket, a csipke finomabbá, lengébbé válik.
1905-ben már annyi jó minőségű munkájuk volt, hogy a Budapesti Iparművészeti Múzeumban kiállítást tudtak rendezni.
1907-ben már 192 rajz csipkeváltozatuk volt, melyek motívumvilága a magyar hímzéseken alapszik. Legjellemzőbb motívumai a tulipán, a rózsa, a karika, a levél, a bajusz vagy a cseresznye, a cakkos kör, a kis és szárnyas gránátalma, a levél és a nagy zárt rózsa lettek. A kezdetben horgolással összeillesztett felületek helyébe a légies csipkeöltés vagy varrás lépett.
Az első tanfolyamot Kecskeméten tartották. Mivel a Szontágh-csipke elnevezésbe nem egyeztek bele a nővérek, ekkor kapta a csipke– a csetneki csipke nevet.
Ezután a csipkét számos rendezvényen, kiállításon és vásáron mutatták be az érdeklődő közönségnek.Magyarország majd minden városában voltak tanfolyamok. Hódolói nem csak Magyarországon voltak, minden héten indult csipke szállítmány Amerikába is.
1911-ben mintaboltot nyitottak, ahol Csetneki Magyar Csipke védjeggyel ellátott darabokat árusítottak. Ebben az időben mintegy 700 bedolgozójuk volt. A budapesti kézimunkaboltban gyakran csak mintadarabok voltak, képeslapokon számmal jelölték a csipkéket, s rendelésre dolgoztak.
A megszakadt fonál
Az I. világháború aztán megbénított minden üzleti forgalmat. Még az Egyesült Államok is visszavonta a megrendeléseket, a Szontagh nővérek s a csetleni asszonyok csipkéjének nem volt piaca. 1917-ben Erzsébet a halálos ágyán megígértette Arankával, hogy nem hagyja veszni a csetneki csipke ügyét. Csak 1921 táján mutatkozott lehetőség az újrakezdésre. Vadonatúj mintákkal, kisebb tanfolyamokkal kezdte, szerényebb körülmények között folyt az újrakezdés. A hajdani divatos bársonyruhákat ékesítő vastag csipke azonban nem illett az új módi lenge zsorzsettanyagokhoz, változtatni kellett. Ebben a második korszakban a csipkét inkább terítőként használták.
Az 1940-es években még ismert volt a csetneki csipke, a II. világháború aztán teljesen véget vetett ennek is. Aranka szegényen, magányosan halt meg 92 éves korában.
A csipke pedig csaknem fél évszázadra Csipkerózsika álomba merült.
A Csetneki Magyar Csipke reneszánsza/1996 - 2008/
1996-ban Medgyesi Károlyné Vághy Ida elismert csipkekészítő felfigyelt a sajátos, kifinomult technikára. Felkutatta a Szontagh nővérek és a csetneki csipke történetét, majd egy foszlódásnak indult csipketöredék felfejtésével rekonstruálta a csetneki technika alapfogásait.
Felújítását előkészítette: Medgyesiné Vághy Ida Gervai Mária Hábel Györgyné
Ő maga így vall erről: „1997-ben határoztam el, hogy eredeti magyar darabokat keresek, amilyeneket jelenleg nem készítenek. ĺgy találtam rá a csetneki magyar csipkére. Régi könyvekből, a múzeumok anyagából keresgéltem ki a régi mintákat és elkészítésük leírását. Budapesten találtam olyan gyűjtőket, akiknek eredeti terítőjük, gallérjuk, ruhadíszeik vannak.
Felkutattam a Szontagh család leszármazottait, akik boldogan segítettek. Fényképeket, okleveleket, csipkéket, rajzokat adtak, melyek vándorkiállításon járják az országot” – mesélte Ida néni. 2000-ben magánkiadásban jelentette meg A Csetneki Magyar Csipke múltja és jelene című könyvecskét, amely rövid történeti áttekintést nyújt, tartalmazza a technika leírását és néhány eredeti mintát. 2004 februárjában létrehozták a Csetneki Magyar Csipke Alapítványt. Célja a kézimunka technikájának, történetének ismertetése. Továbbá ismeretterjesztés, kiadványok készítése, kiállítás rendezése, oktatás, tanulmányi utak szervezése, a csetneki magyar csipke zsűrizése és értékesítése. A vándorkiállítás legközelebb Rimaszombatban, majd a csipke születésének városában, Csetneken látható.
Medgyesi Károlyné Vághy Ida munkatársaival az eredeti mintarajzok alapján a mai kor igényeinek megfelelő csetneki csipkéket készít, „A Csetneki Magyar Csipke múltja és jelene” című könyve is segíti ezt a munkát.
2002 augusztusában a Iparművészeti Múzeumban láthattuk a „Csetneki csipke múltja és jelene” című kiállítást.
A legújabb kor:
Máté Julianna ( a képen) gömöri diáklány újra felfedezte a csetneki csipkét. A Csetneki csipke újratöltve című munkájával országos sikert aratott.
A kosárfonás az egyik olyan dolog az életemben, melybe nagyon belevágnék, meggyőződésem, hogy nekem való, de időhiány miatt folyton halogatom.
- Elég idő sohasem lesz, ami fontos, annak neki kell állni – mondja Gina, az ifjú kosárfonó miközben egyre másra születnek keze alatt a kosárfenekek. Hogy miért pont azok, az majd kiderül.
Ginával először a Mesterségek Ünnepén találkoztam, most a Hagyományok Háza nyitott műhely rendezvényén tart bemutatót, és mesél a mesterségéről. Egy diákcsoport veszi körül, ámulva figyelik, kérdezgetik és hallgatják a válaszait. Láthatóan egy hullámhosszon vannak.
- Honnan ered a vonzódása a kosárfonáshoz? – kérdezem Ginát.
- Erre nagyon egyszerű a magyarázat, beleszülettem.
- A szülei foglalkoznak kosárfonással?
- Nem egyikőjük sem, az apai nagyszüleim révén került a mesterség a családba.
- Ők tanították meg kosarat fonni?
- Kezdetben, kislánykoromban leginkább csak ott voltam velük a műhelyben, figyeltem őket, ha kérdeztem valamit, akkor válaszoltak, ha meg akartam valamit próbálni, akkor segítettek, ha igényeltem, de direkt módon nem tanítottak. Tulajdonképpen belenőttem a kosárfonásba.
Kosárfonó Gina kislánykorában
- Hol volt ez a műhely?
- Bárszentmihályfán van most is. Ez a település Lenti közelében található. Amikor nem Pesten tanulok, akkor ott élek a nagymamámmal. Nagypapám sajnos egy éve meghalt, most, hogy Bárszentmihályfára költöztem, a nagymamám sincs egyedül. Így minden nap tanulhatok tőle, és nagyon szeretem azt a vidéket, jó ott élni.
- Régen kik fontak kosarat?
- Tudni kell, hogy hajdanán szinte minden háznál tudtak kosarat fonni, előállították a szükséges tárolókat. Vesszőből készültek olyan, a mindennapokban gyakran használt tárgyak, mint a fáskosár és az udvari seprű is. Az állattartással foglalkozók vesszőből karámot, kerítést, terménytárolókat, tyúkültető kosarat, kocsi kasokat, méhkasokat készítettek, a növénytermesztéssel foglalkozók szedőedényeket, gabonatárolót, a szőlősgazdák szüretelőkosarakat fontak. Bútorokat is készítettek vesszőből.
- Női vagy férfimunka volt?
- Inkább férfiak művelték, hiszen a nagy gazdasági kosarak, bútorok elkészítése kemény fizikai munka.
- Érdekes, hogy manapság főként nők fonnak. Oktatásainkon is ritkán jelennek meg férfiak, ha még is betévednek, akkor többnyire feleségüket kísérik el, s esetleg menet közben ők is kedvet kapnak a kosárfonáshoz. Ha férfi kosárfonóval találkozunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a felesége is műveli a mesterséget.
A képen Gina nagypapája látható kosárfonás közben:
- Ugyanúgy fonnak a nők, mint a férfiak?
- Alapvetően igen, de a bútorfonást nők csak ritkán vállalják, mert az nagyon nehéz fizikai munka. Vannak szerszámaink – nem túl bonyolultak, könnyű velük boldogulni, segítik és megkönnyítik a munkát.
- Az ön családjában hogyan lett meghatározó a kosárfonás?
- Zalában 1986-ban nyílt a fűzüzem, oda kerestek oktatókat. Nagyapám ügyes kezű, kreatív ember volt, delegálták is az üzembe oktatónak. A munka révén ismerkedett meg nagymamámmal, össze házasodtak, le telepedtek, családot alapítottak, és kosárfonással foglalkoztak. Érdekes, hogy nagyapám összes oktató kollégája hasonlóképpen járt: megházasodott, családot alapított a mi vidékünkön.
- A fűzüzem már nem üzemel?
- Sajnos bezárt, két éve még a füzest is ledarálták, most kukorica van a helyén. Ez szomorú, mert közben a fonott kosaraknak, tárolóknak nagy keletje van, míg az egész országban a kosárfonók anyaghiányban szenvednek.
- A vidéken sokan megtanulhatták a kosárfonást.
- Ez sajnos nem ilyen egyszerű. Mivel nagyüzemben folyt a munka, mindenkit egy-egy munkafázisra tanítottak be, ezért abból, amit ott tanult, kész, egész terméket senki nem tud előállítani.
- Miért volt ez?
- A nagyüzem jellegzetessége miatt. Elég elidegenítő dolog, az biztos. De akit érdekel, az ma, is, régen is kitanulhatta a mesterséget. Legkevésbé a kosár fenekét szerették előállítani, azon valóban sok áll vagy bukik, és nem könnyű része a mesterségnek. A családomban régebben a nagypapám reszortja volt, most ez rám maradt, hiszen nekem még úgy is sokat kell tanulnom. Ezért van körülöttem a sok kosárfenék.
- Hogyan fogadta a családja, hogy folytatja nagyszülei mesterségét?
- Eleinte csak kedvtelésből fontam, egyszerűen szerettem a műhelyben lenni, ott játszani. A középiskola vége felé tudatosodott bennem, hogy ez az én utam, hogy szeretném ezt a tudást tovább vinni és adni. A családom mindenben támogatott akkor és most is. Úgy három éve tanulok szorgalmasan.
- Ez mit jelent?
- Egyrészt sokat tanulok a nagyszüleimtől, közben a Hagyományok Háza kosárfonó tanfolyamát végzem.
- Tudnak ott Önnek még újat tanítani?
- Hogyne tudnának! A kosárfonásnak számtalan fortélya van, mindig lehet újat tanulni. Ez részben abból adódik, hogy a különböző tájegységeken más és más változatok terjedtek el, de az egyes kosárfonó családoknak is kialakultak a maguk jellegzetes fogásai. Bőven van mit tanulnom, a kosárfonás tanulását sosem lehet befejezni.
- Mik a tervei?
- Hosszabb és rövidebb távra is bőven vannak terveim. Most adtam be a munkáimat a Népművészet Ifjú Mestere pályázatra.
- Ki és hogyan lehet a Népművészet Ifjú Mestere?
- Ez a díj olyan fiatal művészeknek adható állami kitüntetés, akik kiemelkedő egyéni teljesítményt értek el. A díj odaítélése pályázattal történik. A pályázónak öt munkával kell készülnie . Szakdolgozatot is kell írni – jómagam a nagyszüleim életpályáját mutatom be a dolgozatomban. Az általuk készített kosarakból többet én is elkészítettem, közülük választottam a beadandó pályaműveimet is.
- Mik a távlati tervei?
- A kosárfonás oktató végzettséget is szeretném megszerezni. Egyrészt, mert szívesen tanítom a mesterséget, de ez is igaz, hogy csak a vásározásból nem lehet megélni. Márpedig nekem a kosárfonás az életem. Nagymamámmal igyekszünk még a vesszőt is magunk megtermelni.
- Ez miért jó?
- Szeretek a mesterségnek minden részével foglalkozni. Szívesen dugványozom a vesszőket, magam metszem, jó a kezdetektől végig kísérni a fűz útját a kész tárolóedényig.
-Többféle színű fűzzel dolgozik.
- Igen, ezeket is szeretem magam megmunkálni. Egyrészt dolgozunk a nyersvesszővel, vagy más néven zöldvesszővel. A zsenge ágakat lehántva kapjuk meg a fehér színű vesszőket. Ezeket, ha sokat éri a nap, akkor megsárgulnak, úgyhogy nem mindegy, hogy hogyan tároljuk a vesszőt és az elkészült kosarakat egyaránt.
- Hogyan hántolnak?
- Van erre eszközünk, a hántolóvas, de üzemekben léteznek hántoló gépek is. Ha a vessző megszáradt, akkor meg kell főznünk, hogy dolgozhassunk vele, hiszen rugalmasnak kell lennie. A megfőzött vessző körülbelül 3 hétig megtartja a nedvességet. A munkáimban szívesen használom fel a különböző vesszőket, melyek saját anyagukkal díszítenek. Dolgoztunk héjas, hántolt és főzött vesszővel is.
- Néha látni befestett kosarakat.
- Mi ilyet nem készítünk, a vessző természetességében legyen szép és tartós.
- Nő a kereslet a vesszőtárolók iránt, vagy ez ma már csak érdekességnek számít?
- Egyértelműen reneszánsza van a fonott kosaraknak, egyre több tanfolyam indul szerte az országban. A vágyam egy oktató műhely a házunk közelében, ahol a nagymamám is én tanfolyamokat tudunk szervezni.
- A Mesterségek Ünnepén is együtt állítanak ki, és tartanak bemutatókat.
- Igen, a nagymamám szerencsére fáradhatatlan. Bár az utóbbi időben nagyon fájtak a kezei a kosárfonás miatt, de szerencsére újra neki tudott fogni. Nem szívesen hagyja abba. Mi minden nap dolgozunk, de nem azért mert kell, hanem azért, mert szeretjük csinálni.
Gina és nagymamája együtt állít ki a Mesterségek Ünnepén
- Nem riasztja el, hogy a kosárfonás hosszú távon fájdalmakat okoz?
- Tudom, hogy mivel jár, igyekszem is vigyázni a kezeimre. Fontos lenne minden kosárfonónak masszázsra járni. A nagymamámnak is az segített. Tudom, hogy a fizikai munka, amit a kosárfonás jelent, okoz problémákat, de igyekszem odafigyelni magamra, hogy soha ne kelljen abbahagynom. Higgye el, nagyon jó dolog kosarakat alkotni!
A kis Gina nagyszülei műhelyében
- Felismerik a kosárfonók egymás munkáit?
- Hogyne. Az utóbbi időben több gömbölyödő kosarat, tárolót készítettem, ezek is a jellegzetességeim, de szeretek különböző árnyalatú vesszőkkel dolgozni, a színekkel játszani. Mindenkire jellemzőek a kosarai, nemcsak a formák, színek, de a megmunkálás módja is.
- Az eltervezett kosarak azonnal sikerülnek?
- Ó, dehogy! Az Ifjú Mester pályázatra is újra meg újra nekifogtam a kosaraknak. Hiába volt meg, hogy milyennek kell lennie-, hiszen a nagyszüleim munkáit alkottam meg újra- vagy nem lett megfelelő, vagy a vessző nem volt elég jó minőségű. Sokszor újrakezdi az ember. Aztán olyan jó érzés, mikor végül elkészül, s olyan, mint ahogy azt elképzeltem.
- Nem nehéz megválni egy-egy nagy munkával elkészült darabtól?
- Azért készülnek, hogy másoknak örömet okozzanak – persze a háztartásunk telis tele van a saját fonott kosarainkkal. Páratlanul jó érzés ám, mikor a pesti utcán látok valakit kezében egy kosárral lófrálni, s én felismerem, hogy azt bizony én alkottam.
A Rábaköz a Rába és a Rábca folyó között fekvő terület. Korán kifejlődött paraszti polgárosulása sajátos eredmény, hogy mezővárosi közösségei sokáig fenntartották viseletüket, nevezetessé váltak hímzéseik, például a rábaközi keresztszemes vagy a höveji hímzés. Nevezetes központi települései: Kapuvár és Csorna
Rábaközi hímzés az összefoglaló megnevezése a vidék régi dunántúli hímzések stíluscsoportjába tartozó vászonhímzéseinek. A kézimunkák szőrpamut hímzéssel készültek, amit növényi festékkel színeztek.
Kedvelték a kazettás szerkezetet, az életfa motívumot, a virágokat, a növényi indákat és a madarakat. A Rábaköz a Rába és a Rábca folyó között fekvő terület. Korán kifejlődött paraszti polgárosulása sajátos eredmény, hogy mezővárosi közösségei sokáig fenntartották viseletüket, nevezetessé váltak hímzéseik, például a rábaközi keresztszemes vagy a höveji hímzés. Nevezetes központi települései: Kapuvár és Csorna
A rábaközi hímzés jellegzetessége, a szimmetrikusság. A középen elhelyezett vázából vagy a kosárból nő ki a kisebb nagyobb virágminta. A motívumok elhelyezése a reneszánsz díszítési mód kompozíciós megoldásaira emlékeztet.
A rábaközi mintákon a törökös jelleg is megfigyelhető a gránátalma, a szegfű és a karélyos levelek megformálásában.
Régen kendervászon vagy lenvászonra dolgoztak pamuttal vagy szőrrel.
Párnavég, makkos-virágos rozettákkal hímezve (Csorna, Győr-Sopron m., 19. sz. első fele) Bp. Néprajzi Múzeum
Színei a piros, kék, fakó rózsaszín, bordó.
Ritkán két színt alkalmaz együtt: bordó-fekete, kék- fekete. Gyapjúval való hímzésnél piros, bordó, kék, barna, zöld, sárga együtt is alkalmazható.
A szabadrajzú lepedők , lapos-, hamis lapos- és száröltéssel igen régen készülhettek.
Rábaközi hímzés öltései:
Később helyüket a szőttes lepedők és a szálánvarrott párnák foglalták el.
Motívuma: Motívumkincsük igen változatos: alapjuk ezeknek is a virágtő, esetleg már a virágaira szétesve, mértaniasodva. Jellemző a szegfű, gránátalma, állat - főleg madárfigurák, növényi motívumok, karéjos levelek, kacskaringó, tulipán. Gyakori motívum a kétfejű sas. A minta szerkezete egymás mellé, elhelyezett virágtő vagy magában álló virág, amely fölött össze nem fűzött, más típusú mintasorok találhatóak; tehát a gránátalmasor fölé rozettasor kerülhet.
Alkalmazása: Hagyományosan lepedővég, abrosz, párnavég. Korunkban függöny, falvédő, könyvborító is készül belőle.
A szálán-varrott, a keresztszemes és a vagdalásos technikák mellett a fehérhímzés egyik fajtáját, a pókozást főként Hövejen művelik. A rábaközi fehér hímzések közül sajátos vonásaival emelkedik ki a höveji hímzés, amelyet a hagyomány szerint egy helybeli leány, Horváth Borbála honosított meg a faluban. Olyan népszerű lett a höveji fehérhímzés, hogy környékbeli falvak tehetősebb leányainak hímzett kelengyéjét Hövejen hímeztették. A szomszédos Kapuvár népviseletét díszítő hímzések is Hövejen készültek.
Átlát a szitán. - Szólásunk jelentése: kiismeri más ravaszságát, felismeri a cselt, ellene irányuló tervet.
Kohász kupák Miskolcról sör vagy borfogyasztás céljára
Hetés hazánk délnyugati részén és a szlovéniai Muravidéken elterülő magyar néprajzi tájegység. A néprajzi tájegység központja a Szlovéniában található Lendva.
Berecz András Csuvas Sördalok albumán is közreműködtem. Az új album pedig az Ezer esztendeje.
