Jókainé Gombosi Beatrix  munkásságát már sok-sok éve csodálom, és egy ideje terveztünk már egy  beszélgetést, de valami mindig közbejött. Bokros teendőit, számtalan elfoglaltságát  tudtam, úgyhogy nem bánkódtam, de  azért nem hagytam elsikkadni a lehetőséget egy „kiadós” beszélgetésre. Ezt nagyon jól tettem… 

  –  Bea, a népművészet, kézművesség iránti fogékonyságot a családodból hoztad, vagy ebből a szempontból újat hoztál a családodba? –

 – A családom számára mindig is értéket jelentett a népi kultúra, a néphagyományok, de én vagyok az első, aki hivatásának tekinti a hagyományok, népszokások megismerését, megismertetését, és az alkotást.

 – Mi indított el a népművészet felé?

 – Szerencsés vagyok, mert kora gyermekkorom óta tudom, hogy mivel szeretnék foglalkozni, hogy milyen pályára szeretnének lépni. A magyar népművészetet akartam mindig is kutatni, és a megszerzett tudást átadni az érdeklődőknek. Nyitott és érdeklődő ember vagyok, sokféle népművészeti tevékenységet kipróbáltam már gyermekkoromban is.

 – Hol töltötted a gyermekéveidet?

 – Győrben születtem,  a  Győrhöz közeli Rábapatonán  nőttem fel. A helyi néprajzi, honismereti táborok igen nagy hatást tettek rám. A múlt megismerése iránti késztetés, küldetéstudat, hogy minden lehetséges dolgot meg kell, ismernem, megtapasztalnom a múltunkból, a mai napig tart. Ez a hivatásom.

– Mi a legérdekesebb számodra a népművészetben, a hagyományokban?

– Elsősorban és legfőképpen a tárgyi emlékek vonzottak és vonzanak ma is. Ennek az az oka, hogy rajtuk, bennük tapinthatóvá válik az idő, csodálható az esztétikum, és ezekben a tárgyakban  megfejthető üzenetet hordoz az eredeti funkció.

 – A régi népi tárgyak csodálata mikor vált tetté az életedben?

– 16 éves voltam, amikor helytörténeti gyűjteményt hoztam létre Rábapatonán, a szülőfalumban. Büszkeséggel tölt el, hogy ez a a helytörténeti gyűjtemény nemcsak hogy a mai napig létezik, de pár évvel ezelőtt az önkormányzat felújíttatta az épületet, mely otthont ad a gyűjteménynek. Tehát nagyon korán igényem lett arra, hogy a megszerzett ismereteket átadjam. Ez egy fontos küldetéssé vált  a számomra, ezért szerveztem néprajzi táborokat a nálam fiatalabbaknak, és hagyományőrző egyesületet alapítottam.  A régi tárgyak csodálata és tisztelete arra ösztönzött, hogy magam is alkossak, s idővel én is továbbadjam ezeket a technikákat. Küldetésemnek éreztem, s érzem ma is megismerni a formákat, elmerülni a díszítmények jelentésében. Minden lehetőséget megragadtam a tanulásra: fontam kosarat, gyöngyből fűztem ékszereket, készítettem csuhébetlehemet, hímeztem terítőket, de kerestem a régi ételek receptjeit és elkezdtem néptáncolni is.  A komplexitásra és a tudás megélésére és alkalmazására, törekedtem már a kezdetektől. Ez az időszak volt életemben a „rózsaszín korszak”, a boldog megismerés, a küldetéstudat kialakulása, az elhivatottság megélése jellemezte ezt az időszakot.  Boldog gimnazista évek!    A kutatás, megismerés, megmentés, a továbbadás, éltetés élményével a mai napig nem tudok betelni. Őszintén, hittel és tele energiával vetettem bele magam a dolgokba. A  Révai Gimnáziumba jártam Győrbe, s a középiskolás évek végére már nem volt kérdés, hogy néprajz szakos egyetemista szeretnék lenni. Ez így is lett.

 – Hol töltötted az egyetemi éveidet?

 – Gimnázium után Pécsre mentem néprajz szakra. Ezek az évek megerősítettek abban, hogy a néprajz az én utam. Olyan kiváló tanáregyéniségek tanítottak minket, mint például Andrásfalvy Bertalan.

 – Az egyetemről hogyan kerültél múzeumi környezetbe? Mit hozott számodra ez a világ? Mik voltak a fő állomásai ennek az időszaknak?

 – Muzeológusi pályára készültem. Harmadéves egyetemista voltam, mikor lehetőségem nyílt a keszthelyi Balatoni Múzeumban néprajzos státuszba kerülni. Nagy boldogság volt ez, de az időzítés nem volt tökéletes: kicsit korán jött ez az ajánlat. Elfogadtam és másfél évig ingáztam Keszthely és Pécs között.  Rengeteget tanultam mind szakmailag mind emberileg elődömtől, dr. Petánovics Katalintól.  A sors keze lehetett abban, hogy akkor oda kerültem.  Közben azt is éreztem, hogy túl korai még nekem a kutatói székbe ülni, mert előbb sok minden mást is szeretnék magamba szívni.

 – Hogyan oldottad fel ezt a kettősséget?

 – Egy huszárvágással, úgy, hogy a keresztény ikonográfiai érdeklődésem miatt elvégzem Piliscsabán a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a művészettörténet szakot. Kutatási témám a köpönyeges Mária ábrázolás a koraközépkori Kárpát- medencei alkotásokon. Bár maga a téma kutatása sok utazással járt, a másoddiplomás évek alatt kezdtem el Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban dolgozni, inspiráló tárgyi és a szellemi környezetben.

 – Mivel foglalkozták a Skanzenben?

 – A múzeumi marketing tevékenységtől kedve a múzeumpedagógiai feladatokig sok mindenben elmélyülhettem. Jól kamatoztathattam szerteágazó érdeklődésemet. Ehhez a munkához csapatjátékosra volt szükség, és én az vagyok. A mai napig kiváló a kapcsolatom a régi kollégákkal.

 – Mi váltotta fel a Skanzenben töltött impulzív időszakot?

 – Egyfajta lenyugvás, egy más időszak kezdődött az életemben. Férjhez mentem, Tahitótfalun leltünk otthonra, és megszületett a kislányunk Anna, aki már kilenc éves, és a legnagyobb öröm az életünkben.

 – Ő is bekapcsolódik a kézműves és hagyományőrző tevékenységedbe?

 – Nehéz lenne ebből a közegből kimaradnia, hiszen agrármérnök férjem a bőrműves, én foglalkozásokat tartok Tahitótfalun is, de a Hagyományok Háza felkérésére már húsz éve vezetek kézműves programokat. Ugyanakkor nem vonultam el a világtól, VERSARTILE kézműves ékszer a családi vállalkozásunk, ez is mutatja, hogy szeretjük a sokféleséget Anna a Tahitótfalun megtapasztalható  természetközeli életbe, a víz, a hegy, a természetet és értékeinket tisztelő és becsülő közösségbe született. Természetes módon érdeklődik a különféle mesterségek és technikák iránt, és intenzíven el tud mélyülni egy-egy munkában. Nagy öröm számomra a közös alkotás, amikor mint anya- lánya, de mint alkotótársai is kapcsolódunk egy-egy témában. De nagy öröm az alkotás a kézműves csoportommal is. A helyi csoportom alkotásai is megjelentek a Hagyományok Háza Hímestojás kiállításán 2022-ben.

– A kiállításhoz kapcsolódóan mivel rukkoltak elő a tojásírók?

– A Tojásdíszítők Egyesülete Utazó Tojáskosàr programja keretében 2022-ben a húsvéti időszakban 10 népi iparművész tanította az ország különböző területén a tojásírást. Ez a Csoóri Sándor Alap támogatásával jött létre. Eredménye 30 foglalkozás volt, amelyeken úgy 600 fő vett részt.  Az Utazó Tojáskosár programnak én voltam az ötletgazdája, Mosonyi Éva  az egyesület elnökeként ezt felkarolta, és együtt valósítottuk meg ezt sz országos hatókörű programot. 

-Idén a Mesterségek Ünnepén találkoztunk, ahol a Tojásdíszítők Egyesülete az Év Műhelye elismerést kapta .  ebben mi volt a Te részed?

-A csapatmunka megszervezésében és a műhely arculatának kialakításában  Mosonyi Évával közösen   sokat dolgoztunk. Itt vehettem át az Egyesülettől az Arany Tojásfészek díjat, közösségi tevékenységem elismeréseként, melyre nagyon büszke vagyok.

 – A fő profilod a tojásfestés. Hogyan került az életedbe?

 – Tizenéves koromban egy népi játszóház keretében ismerkedtem meg a viaszírás technikájával, s rögtön siker élményem volt. A technikán túl izgatott a motívumok sokfélesége, jelentése és mindezek beleágyazása a húsvéti folklór hagyományba. Alig vártam, hogy a „tojásírás bölcsőjeként” ismert Gyimesbe eljussak, és mélyebb rétegeit tapasztalhassam meg ennek a hagyománynak. Ez az utazás  húsz éves korom táján több alkalommal is megadatott. A kézművesség területén valóban elsősorban a tojásírással kötik össze a nevem.  Ennek az lehet az oka, hogy ezen a területen kaptam olyan kiemelkedő címeket, mint a Népművészet Ifjú Mestere és a népi iparművész elismerések. Fontos számomra a tojásfestés, jelenlegi kutatásomban is központi szerepe van, de ez része az egésznek.

 – Hogyan jelenik ez meg az életedben?

 – A tárgyakat nemcsak alkotom és oktatom, hanem a Hagyományok Háza zsűritagságra kért fel a népi iparművészeti tárgyak minősítésében, valamint a Népművészeti Egyesületek Szövetsége szakági vezetőjeis vagyok.

 – Tehát alkotó vagy, kutató és oktató is egy személyben.

 – Igen, a teljességre törekvés hatja át az életem minden területét. Akár az alkotásban, akár a kutatásban vagy az oktatásban folyamatosan keresem a miérteket, a hogyanokat és a célokat.

 – A tojásdíszítés területén is, hiszen abban, hogy a Tojásírás élő hagyománya Magyarországon felkerült a Szellemi és Kulturális Örökségek Nemzeti Listájára, a te munkád is benne van.

Jókainé Gombosi Beatrix Népművészet Ifjú Mestere munkái: gyimesi írott hímes tojások

– Igen, ez egy nagyon inspiráló munka volt, Mosonyi Éva fogta össze a csapatot. A listára felkerülés számos feltétele közül az egyik, hogy a felterjesztett hagyomány élő legyen, és a továbbélése biztosított. Ezt a tahitótfalui tojásíró csapatommal, a Szépteremtő Kalákával mi is bizonyítottuk.

A képen a többszínű írott hímes tojás készítésének fázisai láthatóak , Jókainé Gombosi Beatrix Népművészet Ifjú Mestere munkái

– Mi a prioritás: az alkotás, a tanítás vagy a kutatás a legfontosabb?

 – A legfontosabb ezek dinamikus egyensúlya. Nem tudnék csak alkotni, de csak tanítani sem. A rétegek, árnyalatok és összefüggések feltárása, a kutatás pedig a hiteles alkotás és oktatás alapja és háttere. Feltöltődést jelent egyik tevékenységből a másikba átlépni, de ezek elválaszthatatlanok egymástól. Mindez segít teljessé tenni az életem.

A Hagyományok Háza kiállításának egy alkotása, Jókainé Gombosi Beatrix munkái

 – Jelenleg is kutatsz?

 – Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy három éves Magyar Művészeti Akadémia  alkotói ösztöndíjat nyertem el.

 – Ez mit jelent?

 – Nagyon nagy megtiszteltetés az MMA ösztöndíjasok közé kerülni. Csodálatos kutatók és emberek! Szerencsésnek tartom, hogy az ösztöndíjprogram nem rövidebb három évnél. Ennyi idő szükséges is ahhoz, hogy egy alkotói- kutatói program Az ösztöndíjas munkám idén kezdődött, és a témám a moldvai csángó tojásírás, húsvéti hagyományok  Somoskán, ahol idén jártam és kutattam, a mai napig készítik a hímeseket. Ezek a tojások igen különlegesek.

 – Miben rejlik a különlegességük?

 – Húsvétra-veresre festik az asszonyok, a húsvéti tojás a moldvaiak számára piros, a néphagyomány úgy tartja, Jézus vére festette meg. Ezt régen, a szintetikus festékek kora előtt a szurokfű főzetéből nyerték ki.

 – Nem viaszolják a moldvai tojásokat?

 – De igen, a húsvét utáni vasárnapra, ami a fehér avagy mátkáló vasárnap, a piros tojásokra mintákat írtak, írnak. Ezek a minták különben a gyimesiekre hasonlítanak, csak éppen szinte a fordítottja.

 – Miért?

 – Mert a viaszolt piros tojásokat borscskeserűvel  savanyított vízbe teszik.   Ez a savas anyag lemarja a festéket, kifehéríti a tojást. A moldvaiak ezekkel a kifehérített, viasszal mintázott tojásokkal mátkáztak, azaz kicserélték azokat.

 –Mi a mátkaság?

 – Leányok kölcsönös választásából létrejött, gyakorlatilag választott rokonság. A lányok egymásnak ajándék elfogadásával lettek egymás mátkái, s az ajándékok között mindig volt hímes tojás. Ezek a barátságok egy életen át tartottak, egymás támaszai voltak, úgy mesélik az öregek, hogy még a síron túl is megmaradt ez a kötelék, a lányok legfontosabb önálló választása. Míg más tájegységeken a mátkázáshoz vagy komázáshoz összekészített bőség tálba, kosárba a hímestojás is belekerült, a somoskaiaknál kifejezetten csak a tojások kicserélésével kötöttek mátkaságot.

 – Ma is él ez a szép szokás?

 – A hímeseket még elkészítik, de mára a mátkázás sajnos már nem élő hagyomány.

– Még két év van hátra az MMA ösztöndíj programból.

 – Igen, és a munka minden percét élvezem. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy az élet része a folyamatos tervezés, de az újratervezés is. De biztos vagyok benne, hogy az élet újabb feladatokkal talál majd meg mindannyiinkat. Azt élem meg, hogy az ősi tudásnak, a hagyományoknak a szerepe méltán lesz hangsúlyosabb. Ezeket kutatni, kezemmel megalkotni, másoknak megtanítani pedig dinamikus egység az életemben.

Tánczos Erzsébet beszélgetése

A nagyszabású kiállítást a tojásírás Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére kerülése alkalmából tekinthetjük meg, a tárlatot a Tojásdíszítők Egyesülete szervezte. Az idei a két évvel ezelőtt a világjárvány miatt az utolsó pillanatban meghiúsult kiállítás megvalósulása.

50  tojásíró  900 hímes tojása tárul szemünk elé ezen a tavaszt köszöntő kiállításon, a megnyitón zsúfolásig megtelt a kiállítótér.

A tojás újjászületés, termékenység szimbóluma. A rájuk kerülő díszítés  pedigüzenetet hordoz. Az anyáról lányára szálló hagyományt többségében népi iparművészek, Népművészet Ifjú Mesterei és Népművészet Ifjú Mestere címekkel kitüntetett alkotók munkáiban  élnek tovább a kiállított tojásokon.

 A kiállításon életképszerűen idézik elénk  a nagypénteki konyhát, a feltámadási szertartás ételszentelését, a húsvéti terített asztalt, a vízbevetőhétfői locsolkodást és tojàsjátékokat, a fehérvasárnapi mátkálást.

A többszínű írott hímes tojás elkészítésének fázisai:

A kiállítás a tojásírás múltját, a készítés technikai jellemzőit,  és a ma élő hagyományőrző közösségek munkáját, az oktatás lehetőségeit is széleskörűen mutatja be. 

„A tojásírás élő hagyománya Magyarországon”  című kiállítás megnyitón  Mosonyi Éva, a Tojásdíszítők Egyesületének elnöke elmondta, hogy a 2019-es év hatalmas sikert hozott a tojásírók számára, azzal, hogy a tojásírás élő hagyománya  felkerült a Szellemi és Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére.

 Csonka-Takács Eszter, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága igazgatója, néprajzkutaó megvilágosította, hogy  milyen hosszú, szisztematikus alapos munka van abban, hogy ez megtörténhetett.

Évekkel a 2019-es felterjesztést megelpzpen Mosonyi Éva már konferenciát szervezett a tojásdíszítők számára, ahol a Szellemi és Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzéke volt az egyik téma, és Csonka-Takács Eszter  előadóként  már akkor a felkerülés kritériumairól tartott előadást.

Azt is elmondta, hogy a felterjesztésben a mólt dokumentálása mellett elengedhetetlenül fontos annak bemutatása, hogy a hagyomány jelenleg is él, fontos a közösség számára, és megléte folyamatos.

A dokumentum: 

Csákányi Zoltán, a Népi Iparművészeti Osztály vezetője, néprajzkutató fő kutatási területe a hímes tojás és a hozzá kapcsolódó népszokások. A megnyitón beszédében kiemelte, hogy ahogy az életünk változik, úgy a hímes tojás szerepe, jelentése sem ugyanaz, mint a régmúltban. Minden változással valami elvész, de megszületik valami más. Példaként említette, hogy régen főtt tojást festettek, amit  a húsvéti ünnepek alatt el is fogyasztottak. 

A húsvéthétfői locsolásért cserébe adott ajándéktárgy ma már  nem ehető  ajándék , hanem művészi értékeket is hordozó míves termék. A kifújt tojások megjelenése  sok mindet átalakított, tartós dísztárgyak születnek,  művészi alkotások.  Ugyanakkor dontosnak nevezte, hogy a kiállításon Mosonyi Éva  pécsi tanítványainak munkái is láthatóak, ők két éven át dolgoztak együtt, a képen látható tojások az ő alkotásaik:

  Jókainé Gombosi Beatrix  is Tahitótfaluban folyamatosan tanította a csoportját, akiknek kiállított tárrgyait a kiállításon meg  is tekinthetjük. Csákányi Zoltán kiemelte, hogy a mesterek művészi színvonalú alkotásai mellett fontos, hogy lássuk a szép, de még nem tökéletes hímeseket is, hiszen a látogatók így átérezhetik, hogy a tokásírás tevékenysége mindenkié, lelkes, hobbiból, vagy húsvétkor alkalomszerúen alkotók tevékenysége szükséges a tojásírás fennmaradásához.

Mosonyi Éva bemutatta az utazó kosarat, mellyel tíz alkotó járja most is az ország különböző pontjait. A kosár a tojásírás kellékeit rejti, ezt viszik magukkal a foglalkozásokra.

Bár a népi iparművészek egész évben festik és írják a tojásokat, a nagyközönség számára ennek húsvét előtt van az ideje. S valóban, a néphagyományban így is volt ez mindig,  régen kizárólag nagypéntek volt ennek az ideje.

A kiállításon Mosonyi Éva átadta a felterjesztésben részt vevő alkotóknak a miniszteri aláírással ellátott jegyzékre felkerülési oklevelet. Ennek is két éve lett volna az ideje, de a pillanat csak most jöhetett el.

A megnyitó ünnepség után Mosonyi Éva bemutatta a kiállítást, mindannyiunknak maradandó élményt szerezve szakmai és személyes hangulatú vezetésével.

A Nyitott Műhelyben az  érdeklődők megírhatták saját hímes tojásukat,  ezzel is segítve a húsvéti elmélyülés elérkeztét.

Navratil Andrea népdalénekes éneke és meséje ugyancsak elvarázsolta a jelenlévőket.

A kiállítás 2022. május 6-ig, keddtől szombatig 10-18 óra között látogatható

A tojásírás élő hagyománya című kiállítás  megnyitójáról lemaradt, ne hagyja ki a kiállítás finisszázsát  2022. május 4-én 16 órakor.

 Akkor a Kárpátalja több településén a mai napig fennmaradt díszítési technikát próbálhatják ki azok, akik eljönnek.. A foglalkozásvezető: Jókainé Gombosi Beatrix népi iparművész lesz. A foglalkozás ingyenes, de a szervezők kérik, hogy előre jelezzék a részvételi szándékot. ( 

Magyar Népi Iparművészeti Múzeum

1011 Budapest, Fő utca 6.

Tánczos Erzsébet beszámolója

 Petrovics Nikolett, Niki vászonszövő alkotósaival hamarabb találkoztam, mint az alkotóval. Textiljei nagy hatást tettek rám. Többen mondták, hogy Niki szerény és elhivatott személyiségét tükrözik.

Mostanra ismét bebizonyosodott a számomra, hogy az alkotó személyiségének pontos tükre az alkotása.

—Niki, hogyan lett, és mióta szerves része az életednek a szövés?

—Kézműves szülők gyermekeként nőttem fel. Beleszülettem ebbe a világba, amit ez jelent, szerettem is nagyon, de mégsem volt számomra egyértelmű, hogy én ezzel komolyabban akarok foglalkozni.

—Mi a szüleid hivatása?

—Főként szálasanyaggal foglalkoznak. Édesapám főleg sással foglalkozik, Érmelléken tanult egy bácsitól. A szüleim megismerkedtek a szakmával, megtanulták csínját-bínját, 10 éven át Balmazújvárosban gyermektáborokat szerveztek, ezekbe én is besegítettem. Apukám ösztönös pedagógus, nagyon jól kijön velük, remekül ért a gyermekek nyelvén. Láttam, hogy mennyit például ad egy kézműves tábor a gyerekeknek.

Szárnyalló Népi Játékok - Niki édesapja alkotta meg és működteti őket. https://www.facebook.com/Sz%C3%A1rnyall%C3%B3-N%C3%A9pi-J%C3%A1t%C3%A9kok-100326431592498

Néhány éve édesanyámmal együtt szereztük meg a népi- játszóházvezető képesítést. Nálunk a családban mindenki ügyes, és úgy érzem, hogy nyitottak is vagyunk az új helyzetekre, lehetőségekre. Ez rám is igaz, volt honnan örökölnöm. Mégsem gondoltam, hogy szüleimet követem a hivatásom kiválasztásában.

—Mi indított el a kézművesség felé?

—2 évig jártam Balmazújvároson a helyi gimnáziumban, de éreztem, hogy nekem nem ez az utam. Majd elmentem egy nyílt napra Nádudvarra, a Nádudvari Népi Kézműves iskolába, teljes nevén a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégiumba egy nyílt napra. Akkor és ott sok minden eldőlt. Ez egy magával ragadó hely, ott csodálatos dolgok születnek, s ez a nyílt napon pontosan átjött. A  csoda pedig az iskola éveiben mindvégig kitartott, és azóta is velem van.

—Az is ott és a nyílt napon dőlt el, hogy a szövéssel akarsz foglalkozni?

—Gyakorlatilag igen.  Kiskoromtól az életem része a néptánc, mindig is vonzott a viselet, a szép kelmék. Először arra gondoltam, hogy ha kitanulom a szövést, akkor magamnak el tudom készíteni a ruháimat. Ez persze ma is így van, de már ennél messzebbre is gondolok.

—Hogyan alakult a pályád a középiskola elvégzése után?

—Az iskolában is, de azt követően is kiváló mestereim voltak. Igazi tanáregyéniségek, akik példát adtak a számomra az életutam tervezésekor is. Tőlük mesterségbeli tudást, technikai ismereteket, tervezést,  és szemléletet is tanultam.

—Kik ők?

—Galánfiné Schmidt Teréz Nádudvaron volt a mesterem.  Az iskola elvégzése után Kányási Holb Margit tanítványa lettem, nála sokat fejlődtem főként  a technika, tervezés  területén. Ő segített elindulni a szakmán belül. Inspirált abban is, hogy találjam meg a saját stílusomat. Tőlük eredeztetem azt is – édesapám hatása mellett-, hogy a tanítást is a hivatásomnak tekintem. Nagyon fontos számomra a tanítás, hogy átadjam mindazt, amit tudok. Nincsenek mesterségbeli titkaim, azt a tudást, amit megszereztem boldogan adom tovább azoknak, akiket ez megérint és érdekel. Ezt a szemléletet kaptam a  szüleimtől, a mestereimtől, ezzel maximálisan tudok azonosulni, s célom is az, hogy a jövő generációi is ismerjék, szeressék és a magukénak érezzék a hagyományainkat. Fontos, hogy ősi kincseinket tovább tudjuk örökítni. Ezért például a vásározás, de maga a szövés mellett is fontos nekem az, hogy tanítani is tudjam ezt a csodálatos mesterséget.

—Említetted, hogy a stílusod megtalálása milyen fontos volt. Mi jellemző rád és az alkotásaidra?

—Két szóval: egyszerűség, letisztultság. Számomra ezek kulcsszavak az életben,eszerint élem az életemet is,  és az alkotásaimon is ez tükröződik.

—Hol tanítod a szövést?

—Tanítok Debrecenben a Debreceni és hajdú Bihar megyei Népművészeti Egyesületnél, ahol a szövő szekció vezetője lehetek. Főleg felnőtteket tanítok szövésre. Emellett a saját műhelyemben is tanítok, workshopokat tartok. A műhelyemben 4 szövőszék van, tehát legfeljebb három tanítvánnyal tudok egyszerre foglalkozni, de számomra a két fő ideális, így oda tudok figyelni minden résztvevőre. A tanítás inspiráló a számomra.

—Kik a tanítványaid?

—A közös bennük az, hogy előtte egyikük sem szőtt még.  A szövés és a kézművesség szeretete, természetesen, de mindenki más egyéniség, és  ez is érdekes. Mások vagyunk, de kapcsolódunk. Majdnem minden tanítványom idősebb nálam, bár volt egy tehetséges 10 éves, ő volt eddig a legfiatalabb. Közös a tanítványaimban, hogy az önmaguknak való szövés motiválja őket. Ez egy olyan dolog, hogy ha valakit érdekel, szeretné kipróbálni, akkor élni kell a lehetőséggel, el kell jönni, ki kell próbálni.  Egy hétvége elég arra, hogy az ember kendőt már tud szőni magának. Lassan beérik az is, hogy a tanítványaim visszatérnek, haladóbb, bonyolultabb munkákba is belevágnak a segítségemmel.

—Hogyan zajlik egy kézműves foglalkozás nálad?

—Eszközt, anyagot biztosítok. A lényeg a gyakorlat elsajátítása, de kicsit mesélek a szövésről, szövőszékről,  majd bemutatom  a technikákat,  ezután együtt szőnek a tanítványok, én pedig segítek nekik. Rendszerint gyorsan ráéreznek a szövés varázsára.  Eleinte nagyon kell figyelni, de aztán már beindul a csevegés is.

—Honnan vannak a szövőszékeid?

—A legelsőt a szüleimtől kaptam, hármat pályázat útján tudtam beszerezni. Az egyikük vadonatúj, összecsukható, ezt lehet utaztatni, ha úgy hozza az élet. A másik három használt, régi darab, már sok mindent alkottak rajtuk.

—Gyerekekkel is foglalkozol?

—Igen, ahogy említettem, a legfiatalabb tanítványom tíz éves volt. De nemrégiben tanítottam egy ikerpárt, akik olyan lelkesen mesélték a szövéssel kapcsolatos élményeiket az iskolában, hogy a tanítójuk az egész osztályt elhozta hozzám.

—Főállású szövő és szövés oktató vagy?

—Jó lenne, ez az egyik álmom, tervem, de erre még várnom kell.    A Semsey Andor Múzeumban dolgozom műtárgyvédelmi asszisztens munkakörben.

—Közben a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést is elnyerted.

—Igen, ezt már az iskolában eldöntöttem, hogy Ifjú Mester leszek, de ez egy nagyon nehéz út ám, nem könnyű odáig eljutni. De elkötelezettséggel mindent el lehet érni.

—Az első próbálkozásra el is nyerted?

—Nem, többször is pályáztam, próbálkoztam, nem adtam fel. 2013- ban pályáztam először, de csak 2018- ban k nyertem el. Ez alatt az idő alatt is nagyon sokat tanultam, fejlődtem, gyakorlatilag magamat hajtottam. Vagy a szövés iránti szenvedélyem engem?

—Mi volt a választott témád, amivel nyertél?

—A Hajdú – Bihar megyei szőttessel foglalkoztam a kezdetektől, most is ez inspirál. Volt amit egy az egyben szőttem meg,   de a munkáim között volt átdolgozás is. Az elmúlt időszakban gyűjtöttem, kutattam is.  A gyűjtés alapvető volt az Ifjú Mester pályázathoz, hiszen a munkák mellett egy szakdolgozat írása is követelmény.  Debrecen a  Déry Múzeumban  napokon át nyitástól zárásig fotóztam, rajzoltam a feltalálható szőtteseket. A családomban is volt mit kutatni, ugyanis édesanyám és Mihalkó Zoli bácsi felesége rokon, Zoli bácsi fiának az anyósa  Nyakas Miklósné szövő, a Népművészet Mestere. Sajnos ő már nem él, de felkerestem a lányát, s az édesanyja munkáiból is gyűjtöttem mintákat. .Debreceni idős asszonyok megmutatták a féltve őrzött  szőtteseiket, szívesen meséltek, és pedig rajzoltam, fotóztam a motívumokat. Annyira kedvesek voltak, még kender s len fonalat is ajándékoztak nekem, ezekkel is vannak terveim. Fontos, hogy jól  ismerjem a hagyományokat, tudjam, hogy miben tartom magam hozzájuk, és amiben változtatok, azt tudatosan tegyem. Az eredeti szőttesek funkciójukat tekintve lakástextilek, ezt igyekszem bővíteni.  Így kerül a munkámon  az asztalterítő motívuma a kabátra.

—A színekben sem ragaszkodsz a hagyományoshoz?

—A zöld a kedvenc színem, ez az eredeti hajdú-bihari szőtteseken nem is található meg, én viszont szívesen használom. De, minden színnel próbálkozom.

—A szüleid mit szólnak, hogy követed őket, te is kézművességre adtad a fejedet?

—Nagyon örülnek ennek a döntésemnek, az Ifjú Mester elnyerése is nagy öröm volt. A sikerhez természetesen az ő támogatásuk és példaadásuk is szükséges volt. Édesanyámmal közösen is alkotunk:  Ő Gyékény csuhé szalma fonó,  hosszútávon tervezünk közös workshopot, illetve közös kollekciót is :  különböző anyagokkal  tervezünk közös munkát. A szövés nagyon fontos a számomra, de a szövésben az alkotás mellett vonz a tanítás is, az ismeretek átadása. Ez is a szüleimtől ered.   

—A tanítás mellett milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?

—Vonzanak az új technikák, színek, ezekkel az alkotásaimban kísérletezem. Figyelemmel kísérem az aktuális pályázatokat. Sok van, válogatnom kell, hogy melyikre jelentkezem, mert rengeteg idő és energia, amíg egy pályázati anyag elkészül, de a jövőben is élni szeretnék a pályázás lehetőségével. Most a békéscsabai textiles konferenciára készülök, ezt a munkát is nagyon élvezem. Rendszeresen járok szakmai továbbképzésekre, jelenleg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola kézműves hagyományismeret szakát végzem.  Az OKJ-t adó népi játszóházvezető képzést elvégeztem, úgy gondolom, hogy ez a végzettség is hozzásegít ahhoz, hogy még eredményesebben végezzem a hivatásomat. Mivel a tanítás minden formája terveim között van, a terveim között szerepel a pedagógus végzettség megszerzése is.

—Hétköznap 9-től 5 –ig a múzeumban dolgozol. Hogy marad emellett idő pályázni, szőni, tanítani, tanulni.

—Az idővel sakkoznom kell. Szombatonként Budapestre járok egyetemre. Debrecenben hétfőnként tanítok. Szőni felkelek hajnalban, csinálom éjszaka is, ha úgy jön ki a lépés. Ez nekem nem teher, mert nagyon szeretem csinálni.

—Említetted, hogy újító vagy a színek és technikák terén.

—Igen, ezeken a területeken szeretem az újítást, örömmel kísérletezek. Az elméleti tudásban akarok elsősorban fejlődni, eddig – ha mondhatom így – inkább gyakorlati szövő voltam. Szeretnék az elméletből is mindent megismerni, ami csak módomban áll.  A szövés mintakincse is érdekel, még akkor is, ha én magam a mintákban maradok a helyi stílusnál, a számomra ennél nincs megfelelőbb. Az eredeti hajdú-bihari szőttes jellemzője a fehér alapon piros és kék minta. Ezt teszem változatosabbá, a korunkhoz passzolóvá. A lakástextil kisebb jelentőségű manapság sokam nem is használnak hagyományos asztalterítőt, a díszpárnánk aranykora is letűnni látszik. Néha megrendelésre készítek hagyományos lakástextileket, de a szőtteseimnek ez a kisebb része.  Inkább az öltözködés, táskák kisebb apróságok a keresettek. Úgy gondolom, hogy újítani kell, őrizni kell a hagyományainkat, de nem szabad megállni, hiszen a világ változik, s benne mi magunk is. A változás, változtatás mértéke, az egyensúly megtalálása a kulcs szerintem. A munkáimban a régi motívumokat megőrzöm, de felhasználást változtatom meg az életünknek megfelelően.  Az arany középutat kell megtalálni az életben, és ez igaz a zsűriztetésnél is. Meg kell mondjam, hogy nem minden  munkám nyerte el eddig  a  szakmai zsűri elismerését, volt, amire azt reagálták, hogy túl sok, túl merész az újítás.  Ez benne van a pakliban, de kísérletezni kell, legalább is nekem szükségem van rá. Nem félek az újítástól, mert ugyan az élet mindig változik, minden mozgásban van, de  tapasztalatom szerint mindenki visszatalál az ősi  motívumokhoz, ami az alap, megtartó erő.

—Az oldaladon ( https://www.facebook.com/pnikivaszonszovo ) gyönyörködhetünk a munkáidban. Megrendelésre is készítesz szőtteseket?

—Nagyon sok  portékám nincs, előre mondjuk, kendőket lehet és érdemes készíteni , de a kabátok, táskák kérésre készülnek,  egyéni igényeknek megfelelve szoktam ezeket megszőni.

—Mi történik olyankor, ha a megrendelő furcsa, a te stílusodhoz nem illő kéréssel áll elő?

—Az ilyen helyzet nem jellemző, hiszen aki a munkáimat látja, az nagyjából sejti, hogy mire számíthat tőlem, mi az én stílusom. Volt már furcsa megrendelésem, ilyenkor elmondom a véleményemet, hogy mit gondolok én, mi a tapasztalatom. Egyszer  egy megrendelőnek nagyon furcsa kérése volt, nem nagyon hittem benne, hogy jó lesz, de ragaszkodott hozzá, hát megszőttem, és végül igen szép lett. Úgyhogy ebből én magam is tanultam.  Egyetlen egyszer volt olyan megrendelés, amit visszautasítottam, egyszerűen  nem akartam a nevemet adni hozzá. Szerintem az ember csak olyan munkát vállaljon el, amit aztán a későbbiekben is fel tud vállalni.

—Vásárokon, rendezvényeken találkozhatunk Veled és a munkáiddal?

—Vásárokba leginkább csak a megyén belül járok, és persze a Mesterségek Ünnepe az én számomra is kihagyhatatlan kézműves esemény. Nem járok sok helyre, mert nagyon nehéz megszervezni, meg amíg ott vagyok, addig sem tudok szőni, legalább is nem egyszerű mindezt megszervezni.

—Mik a terveid hosszabb távon? Hol látod magadat úgy 15 év múlva?

—Akkorra már a szövéssel szeretném megkeresni a kenyerem, és ugyanilyen fontos számomra az, hogy tanítsam is a szövést. Számomra az is a hagyományőrzés része, hogy átadom az érdeklődőknek mindazt, amit tudok. Akkor már remélem, hogy tanári végzettségem is lesz, s így minél több mindenkinek tudom megmutatni a néphagyományban levő kincseket. Általános iskolásoknak is, mert fontos, hogy tudjanak bánni az anyaggal, szeressék a természetet, ismerjék a növényeket, állatokat. Ezért is szeretném, ha a családommal újra tudnánk indítani a nyári hagyományőrző kézműves táborainkat, ahol a népi mesterségek mellett lovaglással, madármegfigyeléssel, meséléssel, néptánccal is megismerkedhetnek a gyermekek. Komplex kép alakul így ki bennük természetről, hagyományokról, számos ilyen táborunk volt már 6 - 14 éves korú gyerekeknek, jó lenne ennek a megszervezésére ismét időt és energiát szánni.

—Fiúk vagy lányok érdeklődnek inkább?

—Fiúk és lányok egyaránt érdeklődnek, hiszen ezek izgalmas és érdekes dolgok. Úgy kell tálalni, hogy a gyerek megszeresse és örömét lelje benne.

Tánczos Erzsébet beszélgetése

A képeket  Petrovics Nikolett hozzájárulásával és engedélyével illesztettem a beszélgetésbe. 

 Kedves Olvasóm!

Ha szereted a netfolk bejegyzéseit, hívj meg egy kávéra, he teheted...

Átvitt értelemben persze.

A netfolk blogot évek óta saját, és talán mások örömére is írom. Most eljött az idő, hogy az olvasó közösséghez forduljak, hogy a blogot a már megszokott színvonalon tudjam a jövőben is írni. Ebben segít, ha havonta egy kávé árával támogatod a blogot.

Ezt megteheted ide kattintva :

https://www.patreon.com/netfolk

Köszönöm.

Torba Ildikóval akkor ismerkedtem meg, amikor a Hagyományok Háza dolgozója voltam.  A Nyitott Műhelyben bemutatózott, sőt gyerekcsoportok is kipróbálhatták a szűrrátétes technikát.

Engem azonnal megfogtak az alkotásai és a személyisége is. Szerénysége okán azonban várnom kellett néhány évet, míg feltehettem Neki kérdéseimet, s elkészülhetett a riport Torba Ildikóval.

 Először a kezdetekről faggattam.

–A családodban tanultad meg a szűrrátétes technikát?

– Nem, a családomban nem volt hagyománya a szűrrátét készítésnek. Kisiskolás koromban évekig jártam egy szűrös szakkörbe Debrecenben, ahol megtanultam ennek a kézimunkának a folyamatát, a vágást, a varrást és a tervezést is. Akkoriban még nem gondoltam, hogy egy szakmát is kaptam a kezembe Mészáros Gyuláné Erzsike nénitől.  Gyerekkoromban ismert és kedvelt kézimunkafajta volt a szűrrátét. Nagyon sok háztartásban előfordult egy-két ilyen terítő, párna, fésűtartó, vagy ballagó tarisznya.  Azonban a mai fiatalok már egyáltalán nem ismerik ezt a technikát. A Háziipari Szövetkezetek, ahol annak idején sorozatban készítették ezeket a tárgyakat egy kivétellel mind megszűntek, így ma már csupán néhány mester alkot rátétes cifraszűrt és páran lakástextíliát ezzel a technikával.

–Te azonban végig kitartottál e technika mellett.

–Igen is meg nem is. A gyerekkori hobbi úgy húsz év elteltével vált napi foglalatossággá.

–Ildikó, elmondod, hogy mivel foglalkoztál a szűrrátétek készítése előtt?

–Elvégeztem a Gazdasági Egyetemet, ahol a férjemmel is egymásra találtunk. Tanult szakmámban dolgoztam, majd a harmadik gyermekünk születésekor már főállású anyaként tevékenykedtem. Otthonról segítettem, amiben tudtam.

20 év elteltével lett időm arra, hogy újra legyen hobbim, és azt rendszeresen műveljem is, ugyanis ekkorra cseperedtek fel a gyermekeim.

A MESTERSÉGEK ÜNNEPÉN 2021 AUGUSZTUSÁBAN

Az élethelyzetünkből adódóan szempont volt, hogy otthon végezhető tevékenységet végezzek a szabadidőmben. Mivel mindig szerettem egyedül dolgozni, az alkotás öröme pedig mindenkit fellelkesít, ideális volt újra nekifogni a szűrrátétes technikának. Soha nem éreztem munkának, amit csinálok. Minden darabbal örömmel foglalkozom.

–Mennyiben volt más az újra találkozás a szűrrátétes technikával?

–A felnőttkori újrakezdésem sokkal tudatosabb volt, mint gyerekként.

–Miben nyilvánult ez meg?

–Nem elégedtem meg a technikai készségem csiszolásával, igyekeztem elméleti ismeretekkel is gyarapítani a tudásomat. Könyvtárba és múzeumba jártam anyagot gyűjteni. Mindent tudni akartam a szűrrátétről.

Elméleti tudásom gyarapítása mellett nagyon sok szűrrátétes lakástextíliát varrtam, vágtam. Ekkor már nemcsak a saját és családom örömére, hanem eladásra, népművészeti boltokba is.  Az első időszakban a megszokott szűrrátétes tárgyakat alkottam.  Díszpárnákat, asztalterítőket, futókat. De ekkor már nem volt megállás, kerestem a lehetőségeket a kiállításokat és pályázatokat. Zsűriztettem a tárgyaimat és jelentkeztem a Hagyományok Háza Nyitott Műhelyébe is.

–Milyen változásokat jelentett mindez az életedben?

–Ez egy mérföldkő volt. Egy új, inspiráló világ tárult fel előttem.  Kiváló szakemberekkel, alkotókkal ismerkedtem meg: mesterekkel, népi iparművészekkel a népművészet különböző területeiről.  Szélesedett a világlátásom. Új utak nyíltak a közös gondolkodással, közös munkákkal.  Én, aki igen szeretek magamban alkotni ráéreztem a közös inspirálódás, gondolkodás, alkotás ízére is. Ez lökést ad a kreativitásnak ám!   Az is igaz, hogy a mai napig kicsit kívülállónak érzem magam, mert nincs szakmai végzettségem ezen a területen.

–Hány éve kezdtél el zsűriztetni? Milyen pályázatokon vettél részt?

–2014-ben adtam be az első tárgyamat zsűrizésre a Népi Iparművészeti Bíráló Bizottsághoz. Szorgalmasan bővítettem a Páva védjegyes alkotásaim sorát, így viszonylag hamar, 2017-ben megkaptam a Népi Iparművész címet, amire nagyon büszke vagyok. Országos kiállításokon és pályázatokon szerepelek a munkáimmal: Élő Népművészet, „Kitesszük a szűrét…”, Kis Jankó Bori, Békéscsabai Textiles Konferencia, Magyar Kézműves Remek, Hungarikum pályázat, Viselet kiállítás, Kis fekete pályázat. Alkotásaimmal már számos díjat érdemeltem ki.

–Mit jelent a Kis fekete pályázat?

–A Hagyományok Háza Nyitott Műhelye hirdette meg 2021-ben immár harmadik alkalommal ezt a pályázatot népi kézművesek, iparművészek, tervezők, kreatív elmék számára a „kis feketéhez”, fekete alap ruhához illő, a kárpát-medencei népviseletek motívumaiból, formáiból és technikai megoldásaiból építkező kiegészítők készítésére.  A pályázat célul tűzte ki, hogy ösztönözzön bennünket alkotókat a hagyományos tárgyak megújítására, elősegítse a különböző területeken alkotók közös gondolkodását, munkáját. A kis fekete ruha elkészítésénél támogatták a hagyományos technikák újragondolását olyan darabokon, amelyek a mai öltözködésünkbe illeszkednek. A pályázat nagyon sikeres volt, örömmel vettem részt benne. (Az elkészült ruhák fotóiból katalógus is készül és 2021. szeptember 19-én lesz a divatbemutató a Hagyományok Házában.)

–A kreativitásod hogyan teljesedett, teljesedik ki a szűrrátétes technikában?

–Ez valójában egy folyamat, ami most is tart. Az első nagy lépés számomra az volt, amikor a hagyományos lakástextíliák készítése után elindultam az öltözetek és kiegészítőik készítése felé.

–Ez újdonság volt?

–Igen, hiszen szűrrátétes technikával eddig nem igazán készítettek ruhákat, legalábbis nem volt jellemző. Az elsők között kezdtem el a divatos női ruhák díszítésére felhasználni a gyönyörű szűrrátétes mintakincset. 

–Honnan jött az újító gondolat?

–Talán onnan származik az ötlet, hogy más oldalról közelítem a témát. Mondok egy példát: a lányaim versenytáncosok voltak. Aki ismeri ezt a sportot, az tudja, hogy a fellépő ruhát nem lehet boltban megvásárolni. Mindenki maga találja ki, álmodja meg, hogy mit szeretne viselni a táncparketten. Varratni kell az egyedi ruhákat. Kitalálni milyen díszítés, hol mutat a legjobban, a szabásvonal hogyan hangsúlyozza leginkább a szép női idomokat.

Elsajátítottam a szűrrátét készítést, és ezt a technikát felhasználva igyekszem tetszetős ruhákat létrehozni. Ez persze akkor működik a legjobban, ha kiváló modellező, szabó-varrónővel tudok együttműködni. A szűrrátétes díszítményeim a legtöbb esetben levehetőek az alapruháról, így alapos fejtörést okoz a rejtett rögzítés megtervezése is.

–A mintakincset is megújítottad?

–Nem, a hagyományos mintakincs úgy tökéletes, ahogy van. S most is modern és aktuális. A szűrrátét a rátétes cifraszűrök mintakincsének tovább éltetése.

–Mik a szűrrátét motívumok jellemzői?

Összesen három alapmotívum létezik, ezek a kerek szegfű, hosszú szegfű és a margaréta. A margarétának én általában a szögletes változatát használom és kocsikerék néven ismerem. Ezek mellett kiegészítő, összekötő elemek találhatók a szűrrátétes kézimunkában. Ilyen a farkasfog, koszorú, paprika sor, rozmaring levél. Valamint vannak szerkesztési, tervezési elvek, szabályok és arányok, melyek betartása, követése fontos ahhoz, hogy ízléses, harmonikus díszítmény születhessen. A személyes kedvencem még a nyargalás, amit a szélek erősítésére, díszítésére használtak például a szűrökön.

–Hogyan tervezel meg egy-egy díszítményt?

A lakástextíliák tervezésétől eltér az öltözetek díszítményének megtervezése. Utóbbi a számomra olyan, mint egy történet elmesélése. Elindul valahonnan a motívum, tart valahová és közben sok izgalmas, szemet gyönyörködtető szépség bontakozik ki a textilen.

–Mi a szűrrátét készítésének technikája?

–Szűrrátét készítésekor két különböző színű gyapjúfilcet teszek egymásra, majd varrógéppel úgymond „megrajzolom”, azaz megvarrom a motívumot. Ezután a felső rétegből kisollóval kivagdosom a fölösleges részeket és így előtűnik a csipkeszerű minta.

A variálhatóság, a díszítmény elemek le- és felkapcsolhatósága, cserélhetősége fontos szempont számomra. Ennek több oka van, egyrészt mert a szűrrátét készítés alapanyaga a gyapjúfilc csak vegyileg tisztítható, másrészt a díszítő elemek cseréjével, vagy éppen elhagyásával egészen új, más hangulatú, stílusú ruhadarabot kapunk. Könnyedén megvalósítható ezáltal, hogy a napközben, munkában viselt ruhadarab estére ünnepivé, alkalmivá varázsolható legyen ezekkel a szűrrátétes kiegészítőkkel.

A viseleti darabjaim készítésénél, legyen az gallér, nyakék, öv, kötény, táska, fülbevaló vagy karkötő, ezeket a szempontokat mindig figyelembe veszem.

Farkas Réka - kulturális menedzser, Nyitott Műhely kis feketében 

–Hogyan köszön vissza a hagyomány az alkotásaidban?

–Öltözeteim a rátétes cifraszűrök szépségét juttatják eszünkbe. Oly módon éltetik tovább e páratlan viseleti darabot, hogy a hagyományos mintakincset, szerkesztési elvet, a szűrrátét készítés technológiáját megtartva, de korunknak megfelelő minőségi ruhaanyagokon, divatos színekben és modern szabásvonalak eredményeként születnek meg.

FOLKTREND 2021 - FÉRFI VISELET 

–Kik, mely korosztályból kerülnek ki a vásárlóid?

–Nagy öröm, hogy ruháim, ékszereim, táskáim iránt a huszonévesektől kezdve az örökifjú korosztályon át van érdeklődő. A népművészet elemei, motívumai a világ minden táján fellelhetőek a divatiparban is, amit én nagyon jó dolognak tartok.  Így a fiatalokhoz is könnyebben eljutnak ezek az értékek.

–Mi inspirál az újításban, alkotásban?

–Nagyon sok minden hat rám és inspirál. Mindig „nyitott” szemmel járok. Szeretek az öltözködéstől egészen távoli, más területről ötleteket begyűjteni és alkalmazni. Vásárokba ritkán járok, csak a Mesterségek Ünnepe és a Táncháztalálkozó a kivétel.

Mostanában kezd visszaállni a pandémia előtti rend a Hagyományok Háza Nyitott Műhelyében. Itt egymást váltva tartunk mesterség bemutatókat és kézműves foglalkozást akár az utcáról betérőknek, akár szervezett csoportoknak Farkas Réka szervezésében.

A  Facebook-os szakmai oldalamon : https://www.facebook.com/Hungarikumszurratet

 és az e-mail címemen: torba.ildiko@gmail.com

is el tudnak érni azok, akiknek tetszenek a munkáim.

 Tánczos Erzsébet beszélgetése

  A 3.  kép kivételével a képek Torba Ildikó honlapjáról, illetve facebook oldaláról  származnak.. 

Már 7 éve, 2014. augusztus 18-án a hazai tojásosok megalapították a Tojásdíszítők Egyesületét. 

Az alapítást megörökítendő készült ez a kép: 

A Tojásdíszítők Egyesülete olyan szervezeti forma, amely tömöríti a tojásdíszítőket. Az egyesülettel a területi elszigeteltségben élő és alkotó mestereknek saját közösségük jött létre. Erről 7 éve itt adtam hírt: https://netfolk.blog.hu/2014/08/22/megalakult_a_tojasdiszitok_egyesulete

Az Egyesület  tojásdíszítés hagyományának, technikájának megismertetése, továbbfejlesztése és a hozzá kapcsolódó szokásrendszer kutatása az egyik irány.
Fontos a tojásdíszítők alkotómunkájának segítése, szakmai fejlődésük biztosítása is.
Az Egyesület elnöke, Mosonyi Éva  oroszlánrészt vállalt a munkából, melynek eredményeképpen 2019-ben  „A tojásírás élő hagyománya Magyarországon” felkerült a  Szellemi és Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, közismert nevén az UNESCO  listára. Erről  a munkáról és jelentőségéről itt olvashatnak: https://netfolk.blog.hu/2019/10/03/a_tojasiras_hagyomanya_magyarorszagon_a_szellemi_kulturalis_orokseg_nemzeti_jegyzeken

Idén  Rózsa Györgyné Terike   és Bereczné Lázár Nóra a tojásdíszítő közösségéért végzett önzetlen munkájáért.  A díjazottak: 

Köszönet Mosonyi Éva elnöknek, Báling Aranka elnökségi tagnak, Jókainé Gombosi Beatrixnek, és minden alkotó tagnak  a lelkes munkájáért.

Néhány hangulatkép az Egyesület  idei pillanataiból.:

 Ágoston Endréné és Erika 2019-ben a Mesterségek Ünnepén

Terike és Erika is Magyar Kézműves Remek díjas alkotó. Mindketten szenvedélyesen készítik tojásaikat. Az útjuk hasonló, részben azért, mert összefűzi őket a családi kapcsolat. Másfelől azonban külön utakon lettek saját területük kiválóságai.–A tojáshéj az én, a mi kézművességünkben a kezdő pont. Ugyanis már sok-sok éve tojáshéj- forgalmazással is foglalkozik a családunk.

–Ez mit jelent?

–A tojásokat kifúrjuk, belőle a tojást teljesen eltávolítjuk. Semmi sem maradhat a héjban.  Ezek a kifújt tojások a tojásdíszítők alapanyagai. Én először ezt a munkát kezdtem el, s csak sokkal később ismertem meg a tojásdíszítést. Esetemben ez a tojáskarcolást jelenti.

 Terike alkot

–Hogyan történt ez a megismerkedés?

- Már egész gyűjteményem volt különféle hímes tojásokból, amelyeket az alkotók küldtek nekem, hogy megmutassák, nézd, mi lett, mik készülnek a tojáshéjaitokból, de én még nem tartoztam közéjük. Egyszer megfigyeltem, hogy Berszánné Erzsike hogyan készíti a karcolt tojásait, és azonnal magával ragadott ez a dolog. Ez volt az a meghatározó pillanat, amikor megfertőzött a tojáskarcolás. Éjszakánként telefonon értekeztünk, így tanultam meg sok-sok dolgot a tojáskarcolásról. De a javarészét saját magam kísérleteztem ki.

–Mi jellemzi a tojáskarcolás motívumait?

–A tojáskarcolás a régmúltból maradt ránk.  Mégis, az írókázás  sokkal ismertebb, a tojáskarcolás nem annyira ismert technika.

–Mi lehet ennek az oka?

–Talán az, hogy a karcolásnak nem olyan gazdag a mintakincse.  Ezek a minták sem kapcsolódnak tájegységekhez, ahogyan az az írókázott tojásoknál van. Régen a férfiak készítettek karcolt tojásokat. Bicskával karcolták a mintát a tojás héjára. Nem rajzolták le, nem dokumentálták a karcolt mintákat, úgyhogy nem is maradtak fenn.  A szakkönyvekben csak megemlítik a karcolt tojást.   Ugyan található néhány  kép is, de nehéz régi mintát találni. Kevés a régi minta, ez nehézség, ugyanakkor azokból kiindulva szabadon alkothat az ember.

– Említetted, hogy nem túl nagy a karcolt tojások mintakincse. Van-e specialitásod vagy kedvenc mintád?

– Szívesen karcolok csipkék, virágok mellett madár motívumot is a tojásokra. A részletgazdag, aprólékos mintákat szeretem még akkor is, ha ez a kézi karcolás nagyon igénybe veszi az ember kezét.

–A kezdeti lépések után mi következett?

–A tojáshéjakat egész évben árultuk. Ebben részt vett az egész család. A férjem és a lányom, Erika is tudja ennek a csínját- bínját. S ez a munka sokáig meg is maradt nekünk, közben kezdtem el a karcolást, s kezdtem el vásárokra járni. Mindig megdicsérték a műveimet, s ez amellett, hogy én magam mindig is élveztem, szerettem csinálni, még egy plusz motiváció volt.

–Nem sajnáltad eladni?

–Nem, régen nem sajnáltam, úgy voltam vele, hogy csinálok másikat. Most már igen, sajnálom. Valahogy nehéz lett megválni a tojásaimtól.

–Mindig ráírja, hogy „minta”, nehogy eladjuk- szól közbe Erika.

–Igen- mondja Terike, hogy inkább ne vegyék meg, mert az egy minta, bemutató darab marad.

–Írókázni nem is akartál soha?

–Akarni éppen akartam. Megvettem hozzá minden eszközt, ezek szépen álltak otthon, én a kezembe sem vettem őket, engem tulajdonképpen teljesen kisajátított a karcolás.

–Nekem meg sokáig nem igazán tetszettek az írott tojások – mondja Erika, aki mostanra díjazott és elismert tojásíró.

–Maradt nekem a karcolás, ebben mindig végtelen örömet leltem – mondja Terike-  Közben  a szaktekintélyek is noszogattak, hogy menjek és zsűriztessem a tojásaimat, és Ivanicsné Gitta  és Benedek Gizella  kitartó rábeszélésére adtam be először. A munkáim elismerést arattak, és hamarosan el is nyertem a Népi Iparművész címet. 2002óta foglalkozom karcolt tojás készítését, négy évvel később kezdtem el a  zsüriztetnia hímes tojásaimat a Hagyományok Háza szakértő zsűrije előtt. 2009-ben Hímestojás-festő Népi Iparművész címet szereztem. 2010-ben szerepeltek a tojásaim a Mesterségek Ünnepéhez kapcsolódó kiállításon is, a Magyar Nemzeti Galériában. 2012-ben „MAGYAR KÉZMŰVES REMEK” elismerő címet vehettem át. 2014-ben a Mesterségek Ünnepén megalakult Tojásdíszítők Egyesületének alapító tagja vagyok. Egy évvel később a Székesfehérvárott megrendezett „Országos tojás találkozó és pályázaton” való részvételemen díjazásban részesültem.Résztvettem a Duna Palota ’Hommage á Malonyai Dezső’ címmel és tematikával nyílt képző-, népi- és iparművészeti kiállításán, a Tojásdíszítők Egyesületének tagjaként. 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is az „A Magyar Kézművességért Alapítvány” nyári kettős tematikájú kézműves kiállításain díjazásban részesültem.Tojásaim ott voltak  a XVI. Országos Népművészeti Kiállításon a magyar Néprajzi Múzeumban, majd a Műcsarnokban megrendezett Nemzeti Szalon kiállításon is.Két éve a Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által meghirdetett KOMATÁL PROGRAM Kárpát-medencei alkotópályázatán. Tavaly sikerrel indultam  az „Élő Népművészet” XVII. Országos Népművészeti Kiállításon a Dél-Alföldi régió tárlatán.  Alkotás kialakult a saját stílusom is.

 Terike  és karcolt tojásai a KÉZ-MŰ- REMEK Kiállításon 2018-ban

–Mi jellemzi a  tojásaidat?

–Volt olyan eset, amikor egy vásáron, ahova Erika vitte el a tojásaimat, felismerték a munkámat.

–Mégis, miből?

–A tojásokat két részre osztja, így, szimmetrikusan alakítja ki az osztott tojásban a mintát. Ez jellegzetessége anyu tojásainak. De a madarai is egyediek szerintem. Valahogy megjelenik a lelke az alkotásaiban, jellemzőek rá – mondja Erika.

–A minta, a színezés mindenkinél más. A festőlé maga, hogy abban meddig fürdik a tojás, annak anyaga is befolyásolja az eredményt.

–Mennyi idő alatt készül el egy karcolt tojásod?

–Régen kicsikét gyorsabban haladtam. Most több az időm a tojásaimmal foglalkozni, ez nagyon változó, amíg elkészül egy. Ezt nem lehet siettetni. Meg kell adni a szükséges időt, és hogy a tojásból az legyen, ami szeretne. A mintát nem nagyon tervezem meg előre. Hogy a virágnak hegyes, hogy íves lesz a szirma, az például menet közben alakul ki.

Függ a végeredmény a tojástól, hiszen mi tojásosok tudjuk, hogy nincsen két egyforma tojás. Az anyaga, a tojáshéj öregsége is más és más. De a forma sem ugyanaz, ha odafigyelünk, meglátjuk. Aztán én a minták javarészét kézzel viszem a tojásra, de a kézi munka jellemzője, hogy nincs két egyforma darab.  A tojás színe függ attól, hogy mennyire szívta be a festéket, és ez sok mindentől függ. A minta meg a kezem fáradtságától, a hangulatomtól, hogy mennyire satírozom be a mintát – ez mind meghatározza a végeredményt. Az én kezem sem képes két egyformát létrehozni, meg kedvem sincs másolni. A minta a kezem alatt alakul. Ért már az a vád, hogy ezek számítógéppel megtervezett matricák a tojáson. Erre azt tudom mondani, hogy meg kell nézni, hogy hogyan csinálom. Erre is jók a mesterségbemutatók. Szeretem a rendezvényeket, vásárokat, bár most be vagyunk zárva. A kedvencem a Mesterségek Ünnepe, amikor nincs túl nagy tömeg, - mert akkor kevésbé látják az asztalokat - hiszen sok érdeklődő jön, szép a környezet, inspiráló a sok kézműves társasága, remek, felemelő dolog ott lenni.

–Erika hogyan került ebbe a közegbe?

– Anyutól indul minden – avat be a lány, Erika –Gyakorlatilag folyamatosan benne voltam. Segítettem a munkákban, mert sokáig én a tojástisztítást, majd a tojásokkal a vásározást is munkának éltem meg. 2006-tól jártam piacra anyuval.  A tojásírást is egy ilyen alkalommal próbáltam ki.  Megmutatta a mellettem levő asztalnál ülő Báling Miriam, aztán a kezembe nyomta, hogy na, csináld.  Engem, aki előtte nem voltam elragadtatva az írott tojásoktól, teljesen magával ragadott a dolog.  Tudtam, hogy anyunak vannak tojásíró eszközei, hát alig vártam, hogy kipróbálhassam őket.  Nagy szerencsém, hogy anyu révén sokakat ismertem már a hazai tojásosok közül. Úgyhogy nappal dolgoztam, este meg messengeren faggattam őket a technikáról. Minden elérhető internetes oldalt elolvastam, videót megnéztem, szakirodalmat beszereztem. Így, leginkább éjszakánként képeztem magam. Nem végeztem tojásos képzést. Amit tudok, azt 90 % ban saját magam kísérleteztem ki. Mert kell a sok szakirodalom, és szükséges a szaktársak segítsége, de végső soron mindenkinek magának kell rátalálnia a módszerére, stílusár

– Neked sikerült, hiszen számos alkalommal sikerrel mutatkoztál meg a tojásaiddal.

Ágoston Erika Magyar Kézműves Remek díjas tojásai

–Igen, kaptam lehetőségeket, például  a Duna Palota ’Hommage á Malonyai Dezső’ című kiállításán én is a kiállítók között voltam. 2017-ben Hímestojás-festő Népi Iparművész címet szereztem. 2017-től kezdve vről évre bemutatkozhattam A Magyar Kézművességért Alapítvány kiállításain. 2019-ben a Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által meghirdetett KOMATÁL PROGRAM -on anyu mellett én is jelen voltam. Egy évre rá „MAGYAR KÉZMŰVES REMEK” elismerő címet  nyertem el, a következő évben, tavaly pedig díjazásban részesültem az „Élő Népművészet” XVII. Országos Népművészeti Kiállításon a Dél-Alföldi régió tárlatán.

Eika tojásai a KOMATÁL PROGRAM -ban

–Neked van kedvenc tájegységed, mintád?

–A tojáskarcolással ellentétben az írott tojások mintái tájegységekre jellemzőek. Ahol mi élünk, Bács-Kiskun megyében, ott a tojásírás nem jellemző. Itt a kalocsai hatás elég meghatározó, de a viaszolt tojás nem. A kezdetektől a kedvenceim a gyimesi tojások. Antalné Tankó Mária Gyimesi Írott tojások könyve volt az alapmű a számomra, és őszintén szólva, a mai napig a gyimesi minták állnak a legközelebb a szívemhez. Kísérletezek más tájegységek tojásaival is, de van, amihez még idő kell. Hiába van a kezemben a technika, lelkileg is oda kell érni.

–Noszogatott édesanyád valaha, hogy próbáld ki a tojásírást?

–Nem, soha. Tudtam, hogy vannak eszközök, de nem siettetett, és ezért is nagyon hálás vagyok neki. Magamtól szerettem bele a tojásírásba, 46 évesen értem meg rá. Azóta is folyamatosan képezem magam. Ennek így kellett lennie.

–A kézművesség azért jelen volt előtte az életedben?

–Nem mondhatnám. Kézimunkában sosem voltam ügyes. Úgyhogy mindenkinek van remény, hogy megtalálja azt, ami neki való.

–Édesanyáddal tudjátok-e egymást segíteni például a tojásfestésben vagy más technikai dologban?

–Nem igazán. A karcolás és az írókázás más munkafázisokból áll- mondja Erika.- Különben, ha lehetne, én nem bánnám, mert az írókázáshoz végtelen türelmem van, de ami utána jön, festés, maratás, hát azt már alig bírom kivárni. Már siettetném, amit nem lehet, mert nagyon izgulok, hogy milyen lesz a tojás.

–Mi, karcolók először meleg festőlébe tesszük a tojást, majd a héjába, festés után karcolunk. A viasz azonnal leolvadna a forró festőlében, Erika hidegbe teszi a tojásait. Ebből az is következik, hogy más a festőleveink összetétele. Ami nekem szépen és tartósan fest melegen, az hidegen Erikának nem fog működni. Úgyhogy vannak különbségek.

–Közben persze tanácsokat adunk egymásnak, hogy mi tetszik, melyik a szép. Ez főleg anyunál működik-, neveti el magát Erika, - mert ő „kikukázza” a szerintem elrontott tojásaimat. Olyan is volt, hogy egy foltosra sikeresett tojásomat továbbgondolta, és a vevőknek tetszett. Úgyhogy ha meg akarok szabadulni egy tojástól, akkor azt apró darabokra kell törnöm.

–Ami megmenthető, azt én megmentem – mondja Terike. Ma már lassabban haladok, nem is szívesen adom el a tojásaimat, szeretem, ha mind a közelemben marad. Mindegyikükhöz kötődöm.

–A párod hogyan kapcsolódik a tojásozáshoz?

–A tojáshéj forgalmazásban kezdetek óta ott volt, együtt dolgoztunk mind. A karcolást az első pillanattól támogatta, mert nagyon szereti a kézművességet. Ügyes ember, építész különben, de méhészkedett is.

–Erika, akkor adott a jó minőségű méhviasz.

–Igen, apu amúgy is örült, hogy találtam magamnak kézműves mesterséget. A családi csapatunk nagyon jól tud együtt alkotni, dolgozni, ez már fél siker. Nagyon fontos dolog.

–Különben nem is lehetne, eredményesen dolgozni- teszi hozzá Terike.

Ágoston Endre és Endréné 2014-ben

–Ugyanabban a kézműves egyesületben vagytok tagok.

–Igen, a Bajai Kézműves Egyesületnek, és a Tojásdíszítők Egyesületének is tagjai vagyunk. Mindketten Magyar Kézműves Remek díjas alkotók vagyunk, én 2012-ben, Erika 2019-ben nyerte el a kitüntető díjat. Népi iparművészek vagyunk, folyamatosan alkotunk, agyalunk. Én most már több szabadidővel rendelkezem, Erika a munka mellett, de megszépíti az ember életét egy ilyen tevékenység, s fontos a vele járó közösség is.

–Közös kiállítást nem terveztek?

–Felmerült már, de mindig elhessegettem a felvetést- mondja Erika- De mindent ki kell várni, talán most jött el az ideje, hogy gondolkozzam erről, kitaláljuk közösen, hogy hogyan lenne jó.

Kedves Olvasóm!

Ha szereted a netfolk bejegyzéseit, hívj meg egy kávéra, he teheted...

Átvitt értelemben persze.

A netfolk blogot évek óta saját, és talán mások örömére is írom. Most eljött az idő, hogy az olvasó közösséghez forduljak, hogy a blogot a már megszokott színvonalon tudjam a jövőben is írni. Ebben segít, ha havonta egy kávé árával támogatod a blogot. Ezt megteheted ide kattintva: https://www.patreon.com/netfolk

Tánczos Erzsébe beszélgetése

Gajdics Krisztiánnal 2013-ban találkoztam először személyesen, amikor elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést bőrös munkáiért.

A Hagyományok Háza kiállítótermében volt a kiállítás és az emlékezetes megnyitó, ami után megkérdeztem Krisztiánt, hogy beszélgethetnénk-e a bőrmíves pályafutásáról. Azt mondta, hogy természetesen, de ahhoz utazzak le a Hortobágyra, mert ő ott él mint  pásztor.  A beszélgetés akkor elmaradt.

Ez a kép akkor készült, amikor nem beszélgettünk-2013. augusztus 16-án.

Azóta eltelt néhány év, melyek számos eseményt és eredményt hoztak Gajdics Krisztián számára.

–A családodból hoztad a vonzalmat a kézművesség felé?

–Részben nem, részben nagyon is. Budapesten, Angyalföldön nőttem fel.  Apai ágon azonban több juhász, pásztor is volt a családomban, például öregapám is fiatal korában. Gyerekkoromban a nyári szünidőt nála töltöttem. Tőle tanultam kapálni, együtt jártuk az erdőt, gombásztunk, faragni tanított.  Már akkor úgy éreztem, hogy ez az igazi élet. A természet közelsége és a saját kézzel végzett munka  jelentette számomra az örömet, és ez azóta sem változott. A barátaim nem a keresztnevemen szólítanak, hanem úgy hívnak, hogy Gajdics. Az öregapám nevén. Ez jó érzés a számomra.

–A nagyapádon kívül milyen hatások tereltek a kézművesség felé?

–Gyerekkorom családi kirándulásain én voltam az, aki folyton újabb és újabb múzeumokat akart bejárni.  Mindenféle terület, művészeti ág vonzott, nagy hatással volt rám például a klasszikus kultúra.  Meghatározó, hogy második osztályos koromtól több éven át hegedültem, énekeltem, aztán jött a néptánc, később a basszusgitár – a zene mindig jelen van az életemben, ahogy a sport is. Középiskolában a történelem tanáromtól, aki kutató történész, szemléletet tanultam.  Érdekes, hogy éppen az ő öccse volt a legelső megrendelőm, egy tarsolyt készítettem neki.

–Ez hány éves korodban kezdted a bőrözést?

–Tizénhét évesen szerettem volna egy tarsolyt, de nem volt rá pénzem.  De ott volt bennem, amit öregapámtól tanultam: annak van a legnagyobb értéke, amit az ember a saját két kezével állít elő. Úgyhogy angyalföldi lakásunkban, a szobám kezdtem el bőrrel dolgozni, először saját magamnak.

–Ott éltél és dolgoztál az érettségit követően?

–Nem, mert addigra megelégeltem a budapesti életet. Az volt a vágyam, hogy juhász legyek, és hát az is lettem. Juhászbojtár voltam nyáron, a Hortobágyon, közben bőröztem, és az összes öreg pásztort, csikóst felkerestem, hogy tanuljak tőlük.

Minden elérhető múzeumban kutattam a pásztortárgyakat. Először lerajzoltam, majd mikor lett fényképezőgépem, lefotóztam, s aztán elkészítettem őket. Arra törekedtem, hogy minél hagyományosabban, pontosabban dolgozzak.  

Közben a pásztoroktól megtanultam nyúzni, bőrt kikészíteni.  Nagyon sokféle állatot nyúztam meg. Ez volt az egyik legfontosabb tanulóidő a számomra.  Hat évet szántam erre az életemből – egy évet mint magyar szürke gulyás. 

Az életemet meghatározó emberekkel találkoztam a Pusztában például Hortobágyon de akár a Pest megyei Dóra-Majorban is! Közöttük is a legfontosabb Kalina Ádám juhász, pásztor faragó.

Vele Dóramajorban ismerkedtem meg közös munkánk során. Őt a juhászapámnak tartom, annyi mindent tanultam tőle, s oly sokat jelentünk egymásnak.

Az érettségit követő tíz évben csak viseletet hordtam, és megdolgoztam a juhászviseletért, mutatja, hogy tudom értékelem és becsülöm. Számomra a pásztorok világa nem hobbi vagy valami szabadidős tevékenység. Az életem szerves része.

–Mi minden történt a bőrművesség szempontjából abban a tíz évben?

–A tanulási időszak közben eljött a megmutatkozás is, hogy megmutassam mire jutottam a bőrművességben.  2010 óta a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület tagja vagyok.

A IX. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázaton bőrműves egyéni kategóriában első helyezést értem el.
Egy évre rá a Népművészeti Egyesületek Szövetsége „Add tovább…” kiállításán az én tárgyaimat is kiállították.

2013-ban elnyertem a „Népművészet Ifjú Mestere” állami kitüntetést.
Egy évre rá a Hagyományok Háza Príma Junior Díj-ra jelölt, melyet el is nyertem.
A 2015-ben a XVI. Élő Népművészet kiállításon kilenc pályaművemmel vettem részt. 2019-ben az egyik munkám Magyar Kézműves Remek lett, ugyanebben az évben kaptam meg a Népi Iparművész címet is.

–Ilyen fiatalon hogy lehet ennyi elismerést elérni?

–Folyamatosan és megalkuvás nélkül alkotok. Az elég jó még nem elég, a lehető legjobb az, ami elég.  Maximalista vagyok, és addig megyek és hajtom a dolgokat, amíg elérem az álmaimat. Például az álmaim megvalósításában eljött az, hogy saját portára volt szükség az életemben, és a vállalkozásom működtetéséhez.  Nádudvaron vettem a házam, benne van a műhelyem. Nagyon kellett ez már.

–Nádudvar más szempontból is fontos a pályádon.

–Igen, beiratkoztam a Nádudvari Nápi Kézműves Szakgimnáziumba, elvittem öt mesterremekemet, amelyekkel később elnyertem a Népművészet Ifjú Mestere díjat. Két éjszakám és egy napom volt, hogy a vizsgára megtanuljam a száz tétel. Dicsérettel végeztem el. Így most már papírom is van arról, amit tudok. Ekkor már hat éve önállóan alkottam.

–Nádudvaron van a bázisod?

–Igen, s ez a ház nagy változás. 16 éve bőrözök. A Gajdics- bőrmíveket, a vállalkozásomat, közel tíz éve működtetem. A logóját is én terveztem, szerintem kifejező, és a honlap, a facebook oldal is az én ízlésemet tükrözi.

–Az eltelt idő alatt alakult az érdeklődésed, változtak a termékeid?

–Igen is meg nem is. A hagyományos népi pásztorművészet, a magyar motívumrendszer a legfontosabb, a legtisztább forrás a számomra. Az is marad.  Ugyanakkor izgalmas a világ különböző részeire jellemző bőrművesség.  Édesapám mutatta meg egyszer az amerikai western nyergek díszítő technikáját képeken az interneten! Mivel láttunk benne fantáziát idővel egy sajátos fúziót hoztam belőle létre Magyarországon elsőként! Az western díszítőtechnikával a hagyományos magyar motívumrendszereket vittem rà a hagyományos magyar és a hètköznapi tárgykultúrára! Így egy sokkal kifejezőbb részletgazdagabb bőrbe álmodott motívumkincset dolgozhatok ki mint a hagyományos magyar domborítás emiatt szakmai körökben elég provokatívnak illetve nem is elfogadottnak számít! De ez az én saját stílusom!

–Hányszor készíted el ugyanazt a tárgyat?

–Csak egyszer. Nincs duplikátum, és olyan sincs, hogy a szín más, de a minta gyakorlatilag ugyanaz. Minden alkotásom egyedi, én nem ismételek. Nem is érdekelne már másodszor megcsinálni ugyanazt.  Megrendelésre dolgozom, de nem vállalok el bármit.

–Mit teszel, ha a megrendelőd olyan tárgyat szeretne tőled, ami szerinted nem ízléses.

–Igyekszem senkit nem megbántani, de olyat nem csinálok, ami ízléstelen. Nem is adnám hozzá a nevemet. Ilyenkor – hangsúlyozom, hogy ez nagyon ritka eset- addig-addig beszélgetek a megrendelővel, amíg rávezetem egy ízléses megoldásra. Fontos, hogy nem megmondom, hogy mi legyen, hanem rávezetem, kitaláljuk együtt.

–Mi az ami inspirál? ?

–Egy teljesen új stílus kialakítása a magyar bőrművességben mely jóval túlmutat az itthoni sokszor kézműves szakkör szintjén megrekedt régi típusú bőrművessègen és a hiperrealisztikus motívumok.Ezen kívül új illetve már kihalt technológiák behozatala a magyar bőrművességbe!

–Ez az életszemlélet teljes embert kíván.

–Volt idő, amikor beszippantott a munka. Nem volt más mellette, annyira sokat dolgoztam. Éjjel és nappal. Folyton. Nekem ez nem probléma és vagy áldozat, mert szeretem a munkámat, és egyáltalán: szeretek dolgozni. De be kellett lássam, hogy a munkaalkoholizmusba forduló munkaszeretetem hosszú távon nem épít, hanem rombol, megfoszt dolgoktól. Úgyhogy időben változtattam,  igyekszem az egyensúlyt fenntartani  a munka és az élet egyéb területei között. Most már tudatosan törekszem arra, hogy legyen énidőm.

–Mire fordítod?

–Kimegyek a kutyámmal a természetbe, hétvégén hosszabb túrákat teszünk. A mai napig fontos az életemben a népi ének és a néptánc, de eközben a küzdősportok a motorozás, tetoválások és a metál zene! Számos ilyen látszólagos ellentét van az életemben.   Ez a kollekcióimban is megmutatkozik: látszólag össze nem tartozó dolgok kerülnek harmóniába egymással. Érdekel a világ, az elmúlt időszakban 5 kontinens 25 országába jutottak el a tárgyaim, sok országban jártam is, és természetesen velem az alkotásaim is.  De pásztortárgyaim állandó kiállítás részei Azerbajdzsánban egy múzeumban.  Az egyik legemlékezetesebb kiküldetésem a kínai szakmai utam volt. Lenyűgözött a kínai kultúra. Sokat tanultam ott, amellett, hogy dolgoztam is.

 De tanulni mentem Gyimesbe is, ahol az utolsó élő tímár, Pőcze Károly bácsi volt a tanítóm. A nyúzás, cserzés tudományát, a gyimesi magyar szíjú elkészítésének tudományát adta át nekem. Mert máshogy kell kikészíteni a különböző állatok bőrét, a mikéntje függ az állattól, s attól is, hogy mi készül majd belőle. Pőcze Károly bácsitól szerszámokat is kaptam, melyeket nagy becsben őrzök.

Hidegségben a bundavarrás technikáját gyűjtöttem és tanultam, s kitanultam a tejsavós csávázást és a növényi cserzést is.

–Mit jelent a nővényi cserzés?

–Az állati bőröket különböző eljárásoknak kell alávetni ahhoz, hogy tárgyak készülhessenek belőlük.  Hagyományosan ehhez növényi alapanyagokból készült cserzőleveket használnak, melyek hatására a nyers állati bőrből teljesen új tulajdonságú anyag válik.

Cserző hatású anyagokat tartalmaz a tölgykéreg, amikor csertölgyről beszélünk, nem véletlen a neve.  De például a cserszömörce estében is elnevezés utal a bőrművességben betöltött szerepére. Ez a módszer igen sok időbe telik, ezért is van eltűnőben.

–Hagyományos technika, modern eljárások, magyar, és más népek és kultúrák motívumrendszerével egyaránt dolgozol. Mia közös bennük?

–Az, hogy azzal foglalkozom, ami érdekel. Fontosnak érzem, hogy értéket és minőséget állítsak elő.   A mai napig ugyanolyan fontos számomra a tájegységek motívumainak, hímzésfajtáinak gyűjtése mint mondjuk tíz éve. Feladatomnak érzem betömni a fehér foltokat, visszahozni olyan dolgokat, amik már nincsenek de voltak, és értéket képviseltek. Ez egy küldetés, ez az utam a legteljesebb értelemben. Ez abból is látszik, hogy mostanra a Gajdics - bőrmívek összehozta a családomat. Amikor hátrahagytam Budapestet és pásztornak álltam, amikor 4,00 feletti átlaggal hagytam ott két egyetemet is, mert nem éreztem, hogy előre visznek engem, akkor a szüleim nem értettek egyet a döntéseimmel. Most, hogy a befektetett munka eredményeként jönnek a díjak és elismerések látják, hogy ez a dolog működik. Édesanyám aggódva ugyan, de elfogadta a döntéseimet. De én, aki számos versenysportban edzettem a maximalizmusomat nem lehettem elégedett addig, amíg nem éreztem, hogy az édesapám büszke rám. Neki akartam bizonyítani.   Most látja, hogy a vállalkozásom ügyeit, például a brand építését éppen olyan eltökélten csinálom, mint a kézművességet. Mondjuk az adminisztráció nem a kedvenc részem. Abban amit tudnak, segítenek a szüleim, és az anyagok  rendelésében is, hiszen a beszállítók, akikkel dolgozom, Budapestre szállítanak. Ez nagy segítség a számomra, és egyben megerősítés is.

–A vállalkozás marketing részéből is részt vállalnak?

–Nem, azt én csinálom egyedül. Amikor elkészül egy tárgy, akkor fotózom, videózom, töltöm fel a képeket a  Gajdics-börmívek facebook oldalamra a youtube-ra és egyéb felületekre. A reklámokat, hirdetéseket is én intézem, de szívesen csinálom. A rendelések felvételét meg végképp nem adnám át másnak

–Miért ragaszkodsz ehhez?

–Fontos, hogy a megrendelő és köztem kialakuljon valamiféle kapcsolat, hiszen ők nem katalógusból rendelnek, egyedi darabok készülnek. Egy ajándékban például benne van az, aki adja, az is, aki kapja, de távolságtartással benne vagyok én magam is, és ez így van jól. Fontos a folyamatos alázat a régi öregek és a megrendelők felé is.

–Mik a terveid?

–Szakmailag folyton tele vagyok tervekkel, ötletekkel. Jó lenne egy tágas stúdióműhely, ahol ideálisak a körülmények az alkotáshoz és a fotózáshoz. Nemsokára együtt fogok dolgozni egy grafikussal, akivel egymást segítjük majd a közös munkáink során.  Távlati célom, hogy a tárgyaimmal szemléletváltozást érjek el, emeljem a motívumkultúra szintjét.  Milyen jó lenne egy saját iskola, ahol éppen úgy, kompromisszumok nélkül folyna az oktatás, ahogyan azt a kézművességben megélem! A végső kérdés az életben: Mit tettél le a nemzet asztalára? Úgy gondolom, hogy erre mindannyiunknak tudni kell választ adni.

Tánczos Erzsébet beszélgetése

Kedves Olvasóm!

Ha szereted a netfolk bejegyzéseit, hívj meg egy kávéra, he teheted...

Átvitt értelemben persze.

A netfolk blogot évek óta saját, és talán mások örömére is írom. Most eljött az idő, hogy az olvasó közösséghez forduljak, hogy a blogot a már megszokott színvonalon tudjam a jövőben is írni. Ebben segít, ha havonta egy kávé árával támogatod a blogot. Ezt megteheted ide kattintva: https://www.patreon.com/netfolk

Rózsa Györgyné Terike, amikor meglát, kedvesen integet. Ismerjük már egymást egy ideje, én évek óta csodálom az alkotásait, s a Tojásdíszítők Egyesülete tagjaiként lehetőségem nyílt kifaggatnom őt a tojásdíszítő pályafutása részleteiről.

-A családodból hoztad a tojásdíszítés tudományát?

-A családomban mindenki ügyeskezű volt, a házban és a ház körül mindent megoldottak, amit csak lehetett. Gyerekként ez nem tudatosodott bennem, mert Mogyoródon, ahol nevelkedtem, a legtöbben ilyen ügyes, dolgos emberek. De visszatérve a tojásdíszítésre, azt nem gyerekként tanultam meg.

Friss kísérletezés eredményei

- Mogyoródon nem volt hagyománya a húsvéti tojásnak?

-  De, piros tojást adtunk ajándékba, de ezeken a tojásokon nem volt minta.  Csak miután Budapestre, azon belül Rákospalotára költöztem került sor arra, hogy ellátogassak a Néprajzi Múzeum húsvéti rendezvényére. Ez volt a legelső ilyen alkalom talán az egész országban, de a Néprajzi Múzeumban biztosan. Ekkor még nemhogy kipróbálni nem lehetett a technikákat, de mesterségbemutatók sem voltak.  Mégis, én ott csodálkoztam rá a viasszal írott hímes tojásokra. Arra gondoltam, hogy milyen boldogok is lehetnek azok, akik mindezt tudják, ezeket a csodálatos alkotásokat létrehozzák. Annyira nagy hatással volt rám ez az élmény, hogy egész nyáron  autodidakta módon próbálkoztam  a tojásírás titkainak megfejtésével.

-Miért egyedül?

-Nem voltak akkor még elérhető könyvek a témában, s a kézműves foglalkozások, bemutatók sem voltak szokásban. De a múzeumok kézikönyvtárában néprajzi könyvekben találtam információt a technikákról, mintákról. Édesanyám is mesélt a levélrátétes, úgynevezett berzselt technikáról, amit ki is próbáltam.

- De nem elégedtél meg a berzseléssel.

-Nem bizony. Nekifogtam írókákat készíteni az olvasott szakirodalom alapján, mivel nem tudtam ezeket készen megvenni sehol. A szakkönyvek ábrái azt mutatták, hogy kis lábosban kell melegíteni a viaszt, s abba  mártogatni az írókákat.  Kipróbáltam, a rákospalotai panellakásban sajnos nem működött.

-Miért nem?

- A gáztűzhely erre nem alkalmas. Hamar felmelegszik, hamar kihűl a viasz. Az idő a hőmérséklet beállítására ment el az alkotás helyett.  Ezután próbáltam rezsóval, de az sem volt az igazi.

-Mi lett a megoldás?

- A tölcséres írókánk , mert annak a tölcsérkéjébe kell rakni egy kicsi darab méhviaszt, s ezt így elég egy gyertya lángja fölött melegíteni.  Sokkal gyorsabb, mint a hagyományos módszer, és közel sem olyan balesetveszélyes. Miben nyilvánul ez meg? Mivel nem kell lábasban viaszt melegíteni, a kézműves foglalkozásokon minden egyes érdeklődő egy írókával, egy mécses lángja segítségével alkot, ez praktikus, és sokkal biztonságosabb is, mint a hagyományos módszer.  Egyénileg is praktikusabb, én is így dolgozom.  Idővel sok tojásos is áttért a használatára. Ezt láttam Hollókőn, Győrben is például, hiszen szabadtéren is praktikus.

–Milyen egy jó íróka?

–Mikor milyen… Régen egy vékony, kis fadarabkára fonallal apró fémcsövecskét rögzítettek, és ezt mártogatták a forró ­viasszal teli lábasba.  Az én írókámon  a kis csövecske helyett egész  fémtölcsér van a fapálcán. A tölcsérbe kell tenni egy körömnyi darabka szilárd méhviaszt, s ezt melegíteni a gyertya lángjánál. A felmelegedett viasz kifolyik a lyukon, ekkor rajzolhatunk a tojásra.

-Mi a teendő a minta megírása után?

 - Ekkor tegyük bele a megírt a tojást a hideg festőlébe. Száradás után a viaszt töröljük le, s csodáljuk meg az elkészült hímes tojást

- Kialakítottad a szerszámodat, a tölcséres írókát. Mi következett azután?

- A véletlen, vagy a sors elém hozta a Szabadföld újság egy számát, melyben a Néprajzi Múzeum hímes tojás vásárra szóló felhívására akadtam. Ez 1991-ben volt. Igen inspirálónak találtam a lehetőséget, s a Néprajzi Múzeum könyvtárában ismét belevetettem magam a régi minták keresésébe. Találtam is számomra megfelelőket, melyeket meg is írtam. Egy tálcányit elvittem a bizottság elé, ahol eldőlt, hogy ki vehet részt a vásáron a hímeseivel. Amikor megérkeztem, már sokan voltak várakoztak ott , sokféle alkotással. Voltak tojásból nyuszik filc fülekkel, kalocsai mintával, olajfestékkel pingált tojások, és még sokféle egyéb tojás. Sorra mentek be előttem az alkotók a bizottság elé, s sorra jöttek ki, hogy nem fogadták el ezt sem meg azt sem.

Ezután bementem a tálcányi írott tojásommal.  Egy hölgy a bizottságból kiemelte és egyenként  alaposan végigmustrálta a tojásaimat. Egy szót sem szólt. Aztán hosszú percek után  azt mondta: mind jöhet a vásárra! Majd megkérdezte, hogy honnan valóak a tojásokra írt minták. Elmondtam, hogy miféle füzetből gyűjtöttem őket.

Kiderült, hogy az én forrásom éppen a hölgy, Dr. Györgyi Erzsébet 1974-es Néprajzi Értesítő kiadványa volt. Ekkor  találkoztam először Dr. Györgyi Erzsébettel, és örömmel tölt el, hogy a munkakapcsolatunk azóta is tart. Mindketten a Tojásdíszítők Egyesületének tagjai vagyunk, s az Egyesületben tartott előadásai mindig nagyon inspirálóak a számomra.

-A Népraizi Múzeum vására mi újat hozott a tojásíró pályafutásodban?

-Lépésről lépésre egyre többet tanultam, egyre jobban beszippantott ez a világ.  Következő évben egy egész szalmaszakajtót csinált nekem az édesapám, abban rendeztem el a tojásokat. A kezdetektől törekszem arra, hogy megfelelő legyen a az összkép egy-egy ilyen megmérettetésen, eseményen. A terítő, a szakajtó, a tojások nyújtotta összkép fontos. Közben elkezdtem a növényi festőlevekkel megismerkedni. Ez is egy olyan folyamat, aminek szerencsére soha sincs vége, mert mindig van mivel kísérletezni. Ezek közül az első a vöröshagyma és a mályvalevél volt. Ezeket is vittem a Néprajzi Múzeumba évről évre. Tíz-tizenöt évig minden évben ott voltam a húsvéti rendezvényen.

-Mi lett utána?

-Átpártoltam a Mezőgazdasági Múzeumba.

-Miben volt az  utóbbi múzeum jobb?

-Egyfelől nem kellett helypénzt fizetni, másfelől ott a húsvéti rendezvény nem három napig tartott, hanem akár három vagy négy hétig is. Iskolás csoportok jöttek különbusszal, nagyon nagy élet volt, sok-sok érdeklődő, látogató vett részt ezeken.

-Vidéken is jártál kiállítóként?

-Nem volt jellemző sohasem, hogy nyakamba vettem az országot, de a vidéki tojásos utaim közül az első Pécsre vezetett. A szervezők ott már kifejezetten kérték, hogy vigyek eladásra írókákat is.  Ekkor kezdtem el a kis csomagokat csinálni, ezek máig nagyon kelendőek.

-Miket tettél a csomagokba?

-Írókát, ezeket a férjem készítette.   Mindegyikhez tartozik egy méhviasz lapocska, mintaív hagyományos mintákkal, tojásfestékek.  Így minden egyben van a tojásíráshoz, csak maga a tojás és a gyertya lángja, ami még szükséges, az érdeklődőnek nem kell különféle boltokban beszerezni az alkotáshoz szükséges dolgokat.  A tölcséres írókáim pedig kezdettől nagyon kedveltek voltak. Nagyon sok jó emberrel ismerkedtem meg ezekben az években is, és sok élményem volt. Képzeld el, hogy a Mesterségek Ünnepén 15 éven át ott voltam a tojásaimmal, kezdetben még a Tóth Árpád sétányon. 2006. augusztus 20-ának estéjén éppen a vihar előtti percekben vette meg az összes tojásomat egy osztrák gyűjtő. Megvette, s néhány perc múlva mind menekültünk. „Vajon épen maradtak a tojásaim?” morfondíroztam magamban gyakran, aztán a következő évben  újra találkoztam a gyűjtővel, aki megnyugtatott, hogy minden hímes tojásom  túlélte a vihart.

-Mennyire törekszel a hagyományos minták írására?

-Nagyon. Kezdetben a hagyományos erdélyi mintákat írtam. Ez az alap. Aztán elkezdtem feldolgozni a különböző tájegységek mintáit. Leginkább erdélyi, szatmári, dunántúli, felvidéki, sárközi és palóc motívumokat írok.  De a levélrátétes és metszett tojásokat is készítek. Szívesen kísérletezek a növényi festékekkel. A vöröshagymahéj barnás, a bodza kékes, a fagyal pedig zöldes árnyalatot ad, de mindig kicsit más az árnyalat, a tónus, hiszen a természetben nincs két teljesen egyforma dolog.  Közben arany- és ezüstporral is díszítek,  ez nem modern dolog, hanem  autentikus  a szatmári tojásokon.

aranyozott tojások készülnek

Alkotás közben kísérletezem is mindig. Vagy a színekkel, vagy a mintákkal. A hagyományt megtartva igyekszem valami újat létrehozni. Nem elég a puszta másolás.

erdélyi hímesek

-Mik ezek az újítások?

-Az említett festőlevek például. A kukacvirág szirma, a muskátli, a vérehulló fecskefű a fagyal – mind festőnövény. De a gyümölcsökkel is kísérleteztem. A fekete szeder, a fekete cseresznye, a bodza termése, az otelló szőlő is remek festőlevet ad, amellyel a hímesünket megfesthetjük. Időnként ez egy kis kirándulás. Mindent ecettel fixálok.

tojások kékfestő mintákkal - ez is újítás

-Van kedvenc tájegységed?

-Nincsen, viszont máig nagyon ragaszkodom Mogyoródhoz, ahol felnőttem, s ahol ugyan nem hagyomány a megírt hímes tojás, de én a Mogyoródi faluháznak ajándékoztam 10 tájegység általam megfestett hímestojásait a kétezres évek elején. Úgy tudom, hogy ezek sajnos a felújítás során eltűntek. De vigasztal, hogy sok tojásom eljutott a világ igen távoli pontjaira is. Az ukrán nagykövet minden tájegységünk tojásaiból vitt magával, s azok jó helyre kerültek: a Piszánka Múzeumba, Kolomiába. Ez egy hímes tojás múzeum, maga az épület is tojást formáz, és sok másik mellett az én hímeseim is helyet kaptak ott, ami nagy öröm.  Számos követségi felkérést kaptam hímes tojások készítésére, ezek a tojások is a világ távoli pontjaira kerültek.

egyik kedves minta a cserelapi, ez régebben készült 

és a legújabban készült cserelapi mintás tojások

-Milyen mérföldkövekre emlékszel még vissza a tojásdíszítő pályádon?

-2000-re Makovecz Imre pályázatot hirdetett, melynek témája a kereszténység, magyarság, európaiság egysége volt. Mivel Szent István Mária oltalmába helyezte az országot, arra gondoltam, hogy megcsinálom a rózsafüzért hímes tojásokból. A különböző tájegységek motívumait így összegyűjtve és összefűzve, olvasót formázva.  Ezt el is készítettem metszett tojásokból. Dicsérő oklevelet kaptam az alkotásomért, és a Szent István Bazilikában állították ki a MILLENNIUMI Rózsafüzért , mert ezt a nevet kapta. Szép vitrinbe került a Szent Jobb Kápolna bejáratánál. 59 tyúktojásból készítettem el. Elég terebélyes darab volt és 12-13 évig volt látható.

Egy hasonló rózsafüzért Mogyoródnak is készítettem. A millenniumi metszett technikával készült, mogyoródra hagymahéjjal festett  metszett tojásokat készítettem. Egy harmadik pedig Zengővárkonyban a Míves Tojás Múzeumban látható.  Azon a tojások bodzával festettek, és a minták mind gömöriek.

De Rákospalotán a Magyarok Nagyasszonya templom, közismert nevén a Nagytemplom is őriz egy rózsafüzért, amelyet én készítettem hímes tojásokból.

-Rákospalotán találkoztunk először a Kossuth Iskola népművészeti tárlatán.

-30 évig éltem a XV. kerületben, így a kezdetektől részt vettünk a Kossuth népművészeti tárlatain. A Rákospalotai Múzeumban is kiállították a hímes tojásaim, a férjem és a lányom munkáival együtt.  A helyi önkormányzat 2000-ben egy időkapszulát hozott létre, amelyben az én címeres és önkormányzat címerével díszített hímes tojásaim is helyet kaptak. Mondtam a gyerekeimnek, unokáimnak, hogy feltétlenül legyenek majd ott, amikor 2100-ban felnyitják a kapszulát. Tehát a helyi, kisebb közösségek életében éppen úgy ott vannak a tojásaim, mint ahogy jártak például a Vatikánban a nemzetközi Betlehemi Jászol kiállításon. De a tojásaim révén jutottam el Edit lányommal Norvégiába, ahol egy Skanzenben bemutatóztunk. Az is fantasztikus élmény volt.

-Most, a karantén alatt sajnos beszűkültek a lehetőségek

-Részben igen. De 2020-ban az Élő Népművészet regionális kiállításán Mezőkövesden, a Rákoscsabai Őszi Tárlaton, a helyi Rákosmenti népművészeti egyesület 10. évfordulójára nyílt kiállításon, a Magyar Kézműves Remek pályázaton is sikerrel vettem részt, valamint Magyar Kézművesség 2020 kiállításon a Duna palotában. Láthatod, helyi és országos eseményeken egyaránt igyekszem jelen lenni, nekem mindkettő fontos. S meglepő, de most a COVID időszak alatt is számos megmutatkozási lehetőséget kaptam, melyekért nagyon hálás vagyok.

-Mi inspirál a tojásdíszítésben?

-Az új színek, a mintákkal való kísérletezés mellett szenvedélyem a motívumok gyűjtése. Jelenleg lakóhelyem, Rákoskeresztúr hímzésmintáinak elemeit próbálom a hímes tojásokon alkalmazni megírt mintaként. Fontosnak tartom a hagyományok őrzése mellett azt is elfogadni, hogy a világ folyton változik, ahogy mi magunk is benne. Például régen nem aggattak szalagot a hímes tojásokba, mert tálban rendezték el azokat. Újabb szokás, hogy húsvétkor a barkaágra lógatják fel azokat.  Szerintem ezzel nincsen semmi gond.

Újítás a monogramos tojás is.

-A családod mennyire fogadta el, hogy a tojásdíszítés az életed része?

-A kézművesség a felmenőim életét is áthatotta, a mindennapjaik része volt. Aztán amikor én elkezdtem a tojásokkal foglalkozni, a férjem készítette az általam megálmodott írókákat. Az ő szakterülete a tojáspatkolás volt.

Együtt alkot a család. A képen Balatoni Gábor, Rózsa Györgyné, Balatoni Eszter, Balatoniné Rózsa Edit,

A lányom, Edit pedig ügyességben is kreativitásban messze túlnőtt rajtam, olyan gyönyörűen írja a tojásokat, hogy öröm nézni az alkotásait. 2008-ban meg is kapta a Népművészet ifjú Mestere címet. Sőt, írtunk közösen egy könyvet Tojásfestés népi technikákkal címmel, ez a Cser kiadó Színes Ötletek sorozatának tagja.  Ebben a füzetben bemutatjuk a viaszolás, a karcolás, a metszés és a berzselés technikáját.  Igazi érdekesség benne a cifra gyümölcs –Baja környéki szokás, hogy a lány viasszal megírt egy almát, narancsot vagy citromot, s átadta a kiszemelt legénynek. Ezzel azt kérte tőle jelképesen, hogy András napkor vigye el táncolni.

Bár a lányom most nem ír tojást, mert időközben négygyermekes édesanya lett, tudom, hogy ez egy átmeneti állapot. Három generáció lakik együtt nálunk, s például a mézeskalács készítésében, tojásírásban nagyon lelkesen vesznek részt az unokáim is. Így generációkon át öröklődik és él velünk a kézműves családi hagyományunk.

 Tánczos Erzsébet beszélgetése

 Kedves Olvasóm!

Ha szereted a netfolk bejegyzéseit, hívj meg egy kávéra, he teheted...

Átvitt értelemben persze.

A netfolk blogot évek óta saját, és talán mások örömére is írom. Most eljött az idő, hogy az olvasó közösséghez forduljak, hogy a blogot a már megszokott színvonalon tudjam a jövőben is írni. Ebben segít, ha havonta egy kávé árával támogatod a blogot.

Ezt megteheted ide kattintva.

Köszönöm.

kalocsai főkötő

A magyar népi kultúrában egyes ruhadaraboknak szimbolikus jelentésük volt, árulkodott az illető társadalmi  és anyagi helyzetéről, munkájáról, életkoráról. Ilyen fontos megkülönböztetés volt az leányok és asszonyok közti státusz elválasztása. Erre a legáltalánosabb módszer a fejrevalók, kendők, fejviselet megválasztása.

A leányok szinte az összes népművészeti tájegységen pártát hordtak férjhezmenetelükig. 

A férjezettek  azonban fedték a hajukat.  Legősibb fejfedőjük a  fejkendő, majd a főkötő volt. A főkötő,  más neveken bóbita, fékető, kápli, kaskétli, kobak, konty, suta, tok, tolyola a magyar  néphagyományban az asszonyi identitás  jelképe,   a nemesi öltözködésből került át a népi kultúrába a 16-17. század folyamán.

De a főkötő praktikus viselet s volt: a főkötő befedte a fejet, ezáltal  melegen is  tartotta  , ez fontos volt, mert  amikor  huzatosak voltak a házak, vagy sok időt kellett kint tölteni. 

Menyecske tüllkendős főkötőben

A lakodalom éjszakáján először felkontyolt újasszony fejére tettek. Ez volt az újmenyecske-főkötő, hiszen a főkötő  az asszonyokat megillető, a férjes nőt jelképező öltözék.

Menyecske aranycsipkés ünnepi főkötőben

Mivel a  nők hajának  ősidők óta varázserőt tulajdonítottak,  az asszonynak  nyilvánosan  hajadonfőtt mutatkozni nem illett Így aztán az asszonyoknak  tilos volt fedetlen fejjel mutatkozniuk, miután házasságot kötöttek.  A férjhezmenetelnek a magyar nyelvben az az egyik kifejezője, hogy a nőnek „bekötötték a fejét”. A nők azonban  mindig is kreatívak voltak, és az egyszerű kendőkből illetve főkötőkből  a fejdíszek egész  kavalkádját hozták létre.

A 16–17. században Magyarországon az úri  viseletkből eredve a paraszti viseletben is megjelentek a kivarrott és csipkével díszített főkőtők.  Szabályozva volt, hogy  melyeket tették hétköznap  melyeket ünnepnapokon a fejükre. A hétköznapi fejrevalókat  egyszerű anyagokból varrták, az ünnepnapokon azonban finomabb  anyagból készült fejfedőket  vettek fel.

A főkötő  legtöbbször a  teljes hajat takarta. A pártával, a leányság jelképével szemben, amely nem fedte be a hajat

A  főkötő őse őse a megköthető lepel volt, ezt bizonyítja neve és a róla  lecsüngő pántlika (a hajdani kötözőmadzag maradványa) is.  Folyamatosan alakult ki a  keményebb vagy kikeményített fejkendők főkötővé  módosulása .

 kapuvári főkötő

  MÉRNÖKI ÉPÍTMÉNYEK

A főkötőknek kezdetben kétféle szerepe volt : az alsó részének a kontyot kellett rögzítenie és , takarnia. A felső volt a kirakatban, ez látszott, ez adta  a főkötő szépségét,  ünnepélyességét.

Kezdetben a hajkonty leszorítását szolgálta. A kontyot  vagy csak fedte, vagy annak formáját is alakította és rögzítette.

Szerkezete szerint két részből állt: alsó és felső főkötőből.   

A felső főkötőnek két fő típusa alakult ki: a főnemesi női viseletben kialakult kontyfőkötő és a száz évvel később felső főkötő.

A kontyfőkötők finom anyagból készültek, de mivel önmagukban nem volt tartásuk, kéregfőkötőn viselték őket. A kéreg értelemszerűen lehetett fa, de lehetett keménypapírhoz ragasztott vászon, de később készülhetett formázott keménypapírból .

Ha az alsó főkötő a kontyot csak fedte, puha főkötő volt a neve, mert hát puha volt. A puha főkötőt vászonból, gyolcsból, más egyszerűbb anyagból  készítették,  és logikusan csak ritkán díszítették.

 Ám ha az hozzájárult a konty formájának alakításához, akkor kéregfőkötőnek hívták. Ez a szerkezet tette lehetővé, hogy a főkötőt egyfajta koronaszerű építménnyé alakítsák .

A kontyot rögzítő alsó rész félgömb vagy kúp alakú volt, s ezt rögzíteni kellett. Sokszor fával oldották meg ezt, de a  Dunántúlon formázott keménypapírból készült, Mezőkövesden   keménypapírhoz ragasztott vászonból formálták az  alsó főkötőt.

 De a rögzítőanyag  akár szalmafonat vagy bőr  is lehetett .  

 A felső főkötő sem maradhatott kellő tartású alap nélkül. Mivel azonban a súlyt már  lehetett büntetlenül növelni,  elől papírral merevítették ki. Ez a  megoldás  kitűnő lehetőséget kínált a szebbnél szebb és ötletesebbnél ötletesebb főkötők kialakításához.

Emellett a  hajdani  semmi különös madzagszerű főkötőfűző széles és díszes pánttá alakult. Anyaga a selyemtől kezdve a bársonyon át a csipkéig minden lehetett, amihez hozzá lehetett jutni, ahogyan a díszítésekhez is fonalat, gyöngyöt, pántlikát is felhasználtak. Idővel minden egyes tájegységnek kialakult a jellegzetes főkötő stílusa.  A súlyos ünnepi főkötő alaposan megterhelhette a  nők vállát és a nyakát, de a szépségért szenvedni kell… .

Ünnepi felső főkötő az újmenyecske-főkötő, melyet a lakodalom éjszakáján először felkontyolt asszony fejére tettek. Ezt csak meghatározott ideig,  legtöbbször az első gyermek megszületéséig viselhette az új asszony. Megkülönböztetettséget anyagának megválasztása vagy díszítettsége jelezte. A menyecske az általánosan használttól eltérő formájú volt.  Erre példa a mezőkövesdi fekete fátyollal viselt suta valamint  a hollókői nagyfékető, amelyet hátul  dús szalagdíszítés is borított.

  A főkötő is mutatta az idő múlását. A korosodó asszony a felső főkötők közül a díszesebbeket  fokozatosan letette,  idővel csak az egyszerű alsó főkötőt viselte,  az lett a  halotti főkötője is, abban temették el. A főkötő fölött fejkendőt is viselhettek.

Itt a csővári főkötőről írtam:  https://netfolk.blog.hu/2015/01/19/csovari_viselet

 Ténczos Erzsébet írása

Kedves Olvasóm!

Ha szereted a netfolk bejegyzéseit, hívj meg egy kávéra, he teheted...

Átvitt értelemben persze.

A netfolk blogot évek óta saját, és  talán mások örömére is írom. Most eljött az idő, hogy az olvasó közösséghez forduljak, hogy a blogot  a már megszokott színvonalon tudjam a jövőben is írni.  Ebben segít, ha havonta egy kávé árával támogatod a blogot.  Ezt megtejeted itt: https://www.patreon.com/netfolk

Figyelmedbe ajánlom ezt a szavazást is . Itt most Te döntheted el, hogy mikről írjak 2021 januárjában Mi érdekel leginkább? ( Témajavaslatok 2021 elejére) https://www.patreon.com/netfolk

Minden jót, jó egészséget az új évre!

Forrás:

1. Kerékgyártó Adrienne: A magyar női haj- és fejviselet (Bp., 1937); H. Kerecsényi Edit: Az asszonyok fejviseletének alakulása Kiskomáromban és környékén az elmúlt kilencven év alatt (Népr. Ért., 1957); Fél Edit: Népviselet (Bp., 1962).

Flórián Márta (2001) Magyar Parasztviseletek. Planétás Kiadó, Budapest.

http://www.mimicsoda.hu/print.php?id=1289

Magyar néprajzi lexikon

https://hu.pinterest.com/pin/514395588663059627/

https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/f-72612/fokoto-727CC/

http://www.elib.hu/02100/02115/html/2-178.html

http://lexikon.katolikus.hu/F/f%C5%91k%C3%B6t%C5%91.html

http://www.falusiturizmus.hu/hu_HU/services/22/csovar-vara.html

http://www.panoramio.com/photo/336215

http://www.pinterest.com/pin/31243791140615391/

https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/f-72612/fokoto-727CC/

2019.június 15. szombaton a Kiss Áron Magyar Játék Társaság kiállítótermében, a társaság meghívására gyűltek össze a tojásdíszítők, a Tojásdíszítők Egyesületének tagjai, s néhány Játék Társasági tag is csatlakozott hozzájuk.

Az előadóval együtt tizenkilencen voltunk jelen, az ország minden részéből érkeztek alkotók.

Sok új arcot is látva, az előadó bemutatkozást kért a tojásdíszítőktől és arra kérdésre választ: mi vezette őket a tojásdíszítés útjára? Hiszen a találkozó, az előadás a tojásdíszítés jövőjét kívánja szolgálni - de mi a jelen tojásdíszítőinek motivációja? A változatos vallomásokból kiderült, hogy a családi indítástól a szervezett népművészeti bemutatókig terjedt az indítás - amely a jelenlévők esetében intenzív belső mozgató erőket bontakoztatott ki: a nélkülözhetetlen kézügyességhez társult a hagyományos díszítmények ismerete és az alkotáshoz szükséges velejárója: az azok variálásában, fejlesztésében megnyilvánuló művészi alkotó képesség - és nem utolsó sorban e művészet - sokszor szenvedélyes - megszeretése.

Az egyéni bemutatkozások során egymásra csodálkoztak sokan, ötleteket meríthettek egymástól a tojásdíszítők. Bár legtöbben a tojásírás mesterei (azon belül is számos terület képviselői),  de a tojáskarcolók is szép számmal képviseltették magukat.

A képen: gömöri hímes tojás - a konferencián megcsodálhattuk Ujváry Mária alkotását.

Ezután Mosonyi Éva, a tojásdíszítők Egyesületének alapító első, előző elnöke, jelenleg tagja bejelentette, hogy  befogadásra került  „ A tojásírás élő hagyománya Magyarországon" pályázat, melynek célja az, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező és sokak  által örökségként őrzött és szeretett tojásírás a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti listájára kerüljön. Ennek érdekében "A tojásírás élő hagyománya Magyarországon" anyagba kerültek azok az  alkotók és szervezetek,  intézmények, akik  és amelyek valamilyen módon segítik, támogatják a tojásírás hagyományának élőn tartását és fontosnak tartják annak megőrzését. 

Nagyon bízunk a pályázat kedvező elbírálásában.

A pályázat beadását előmozdító esemény volt a Tojásdíszítő Egyesültének 2014-ben Pécsett, a Zsolnay Negyedben rendezett konferenciáját, amelyre Csonka Takács Eszter Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság Igazgatója. is meghívást kapott és első iránymutatást adott e kezdeményezés beindításához. 

A képen Dr. Györgyi Erzsébet 

Ezután  Dr. Györgyi Erzsébet  néprajzkutató, (ny.) főmuzeológus, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság elnöke   előadást tartott „A tojásnak a népszokásokban és hiedelmekben - nem csak a húsvéti ünnepkörben - betöltött fontos szerepéről”.

 Venetia Newall, a téma világviszonylatban kimagasló kutatója, az angol Folklore Society volt elnöke "An Egg at Easter" = "A húsvéti tojás" (1971.) c. könyve alapján. A tojás - mint a születést, valaminek a létrejöttét legszemléletesebben érzékeltető természeti jelenség - a benne rejlő különleges elemi erőnek tulajdoníthatóan -  az egész emberiség körében a történelem folyamán a legkülönbözőbb hiedelmekben, mágikus praktikákban  fontos szerepe tölt be. A világméretű kitekintés után a tojásnak a hazai kultúrában betöltött szerepére irányult a téma: a halottkísérő tojásból a társadalmi kötelékeket, emberi kapcsolatokat megerősítő tojásra - amelynek díszítettsége is összefügg eredetileg óvó-védő mágikus jellegével, s amely szorosan kötődik a húsvéti ünnepkörhöz, sőt  egyházi megszentelésben is részesült.

A programban ezután következett volna a  Más népek tojásdíszítési művészetéről  szóló előadás,   de a sok érdemi hozzászólás eredményeképpen erre   most erre nem maradt idő. Viszont a résztvevők elhatározták, hogy ősszel, ezzel a témával is folytatják a szakmai napok sorát.

Az őszre  tervezett szakmai előadás-sorozatban helyet kap majd a  gömöri tájegység tojásművészete (Ujváry Mária előadása és gyakorlati bemutató), valamint a Kárpát-medence tájegységeinek tojásírási hagyományai, és még további téma is fölmerülhet dr. Györgyi Erzsébet néprajzkutató részéről .

Bereczné Lázár Nóra a művészet propagálásának és értékesítési lehetőségeinek kérdését is fölvetette - ami szintén a művészeti ág fennmaradásnak feltétele.

 Az előadások közben és után szakmai beszélgetések következtek, illetve egyéni konzultációra is lehetőség volt, ahogy a Kiss Áron Magyar Játék Társaság aktuális időszaki kiállításának - Játssz retro játékokkal!- és a játékok működését bemutató film - megtekintésére is.

A hiánypótló, inspiráló, feltöltő szakmai napot remélhetőleg még számos hasonló rendezvény követi majd, hiszen mindannyian úgy jöttünk el, hogy jó volt együtt lenni, egymástól tanulni, közös célokat fogalmazni meg.

 A rendezvény megszervezéséért köszönet illeti Mosonyi Évát, köszönjük Dr. Györgyi Erzsébet remek előadásait, s hogy emellett még a Kiss Áron Magyar Játék Társaság a rendezvény helyszínét is adta.

Ez az esemény ismételt bizonyítéka volt annak, hogy a tojásdíszítés régmúltban gyökerező hagyománya ma is él, közösségeket hoz létre, és összeköt.

Tánczos Erzsébet írása

Fotók: Bereczné Lázár Nóra