A diákhagyományok eredete a középkorban alapított egyetemek diákéletéhez köthető, melyekben a céhek szokásainak egy része jelenik meg.
A selmeci diákhagyományok eredete a Selmecbányán 1735-ben alapított Bányászati Tanintézet, később Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatóihoz és hallgatói önszerveződéseihez köthetőek. A Felvidéki eredetű diákhagyományok ápolását jelenleg a soproni székhelyű Nyugat- Magyarországi Egyetem és a Miskolci Egyetem viszi tovább.
A hagyományok a évszázadokon át fennmaradtak, sőt további helyi elemekkel bővültek, és élnek a soproni és a miskolci egyetemi hallgatóság körében, illetve Dunaújváros és Székesfehérvár egyetemi polgárai is őrzik a hagyományt.
A hagyományok része például az egyenruha a szabályok szerint szerveződő diáktársaságok működése, a meghatározott módon zajló szakestélyek, a daloskönyvekben összegyűjtött diáknóták, valamint a nótázás, a valétálás (búcsúzás) szokása.
Nótázó selmeci diákok Pünkösdi Örökség Fesztiválon a Skanzenban:
A külsőségekkel egyenrangú a „selmeci szellem” , a belső tartalom, amelynek jellemzői a vidámság, a barátság, a közösségtudat, a hivatásszeretet, és a hazaszeretet. Mindez példaértékű a mai világban is.
Íme egy bemutatkozó film a Selmeci diákhagyományokról:
Selmeci diákhagyományok (videó a Szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke számára, a pályázati anyag melléklete
A kezdetek - a diákhagyományok kialakulása
A Selmecbányán tanuló akadémisták egész Európából érkeztek diákok az akadémiára tanulni. Selmecen nem volt még kollégium sem - ott nem is lett soha, a régi diákok teljes egészében magukra és egymásra voltak utalva. Az idősebbek segítették az újonnan érkezőket, ha azok érdemesnek bizonyultak a támogatásra. Az idősebbek próbára is tették az újoncokat, hogy kiderüljön: megfelelnek-e az elvárásaiknak ebből lett a mai balekoktatás. A hagyományok részben a céhek rendszeréből erednek, a részben pedig a diákok hozták saját közegükből.
A régi szokásokból a selmeci diákok sokat átvettek, de a diákok maguk is kialakítottak szokásokat. A külföldről jött diákok is hozzáadtak új elemeket a rendszerhez, de a meghatározóak a magyar és a német diákok voltak.
A hagyományok az intézmény Sopronba, majd Miskolcra költözése után is fennmaradtak, sőt további helyi elemekkel bővültek, és a mai napig élnek a soproni, miskolci egyetemi hallgatóság körében.
A diákok komoly célokkal társaságokat alapítottak, diáktanácsot, diákköröket szerveztek, ahol a diákság problémáit beszélték meg. Bálokat, összejöveteleket szerveztek, elhunyt társaik temetésének lebonyolításáról is gondoskodtak. Ezek a szokások egyfelől elkülönülést jelentették, ugyanakkor a közösségben egy hierarchikus viszonyt határoztak meg.
Az első, a német Burschenschaft szervezetek mintáján létrejött,amúgy német kör (burschenschaftok) első szervezeti foglalkozása 1823-ban volt a
A magyar csoportok már jóval korábban is alakítottak több társaságot/kört/egyletet, de 1875-ben alakították meg a Magyar Társaságot.
1877- ben a rendelet tiltotta meg a német diákszokásokra emlékeztető szokások gyakorlását. A burschok ekkor teátrálisan eltemették a német diákszellemiséget. A magyar szellemiséget képviselő diákok azonban nem voltak érintve. Megalakították az Ifjúsági Kört, amelynek szabályait, közösségi életét úgy alakították ki, hogy abba a korábbi hallgatói közösségek hasznosnak ítélt hagyományai is belekerültek. Így maradtak fenn a régi diáknóták is. Zászlójuk is volt: nemzeti színű selyem, közepén a bányász- és erdész címerekkel aranyfonállal, bordó bársony alapon hímezve. A zászlón a felirat: „Tetteitek zengjék a haza dicső nevét!”. A zászlóra kötött kék szalagon „Szerencse fel!”, a piros szalagon pedig „Erdész üdv!” felírás olvasható.
Az Ifjúsági Kör – ből alakult ki mindaz, amit ma selmeci hagyományoknak nevezünk.
A „pozíciók”:
Az egyetemre frissen bekerülő hallgatók a pogányok . A balekoktatáson és -keresztelésen átesettek a balekok, a másodéves hallgatókat kohlenbrennernek, a legalább harmadik éve az egyetemen tanuló, a selmeci hagyományok szellemében megkeresztelkedett hallgatók Firmának számítanak.
A hagyományok része a szakestélyek szervezése és látogatása, ahol a szakhoz illő „szent italt”, sört vagy bort, és zsíros kenyeret fogyasztanak.
Kohász kupák Miskolcról sör vagy borfogyasztás céljára
Speciális szakestélynek számít a balekkeresztelő, gyűrű- és kupaavató, a szalagtűző, a valétáló, valamint a gyász-szakestély. Meghatározott idő után veteránná válnak a hallgatók. Aki tanulmányai végeztével elhagyja a campus területét filiszterré válik.
Nóták
Nótázó selmeci diákok Pünkösdi Örökség Fesztiválon a Skanzenban:
A szakestélyeken, más alkalmakból sok olyan nótát énekelnek ma is, aminek a származását nem lehet pontosan meghatározni.
Az Akadémia megalapítása utáni első 90 év diákdalairól nincsenek adatok. Az első gyűjtemény 1826-ban jelent meg Carl Stegmayer gyűjtésében. A könyv 19 dalt és 5 verset tartalmaz. Az elkövetkező években további daloskönyvek jelentek meg, a legrégibb fennmaradt példány 1868-as (dr. Molnár László, a Dunaújvárosi Főiskola volt főigazgatója tulajdonában). Az első kiadásokban már szerepel néhány ma is énekelt dal. Ilyen például a Ballag már a vén diák (ez a nóta Selmecről terjedt el egész Európában), a balekkeresztelő nóta, a Praeses dala, A hordó hátán stb. A magyar nyelvű oktatás bevezetése után elkezdték az eredetileg német szövegű dalok magyarra fordítását. Az első magyar nyelvű gyűjtemény nem daloskönyvben, hanem Tassonyi Ernő: „Aki a párját keresi” című regényében jelent meg, 1905-ben. Sok dalt ma is az ő fordítása alapján énekelnek (például A vendéglőből most jövök éppen, Mindnyájan jártunk egyszer az Akadémián).
A Sopronba költözés hatására megnövekedett a diákdalok jelentősége. Ezeket németül énekelték, majd 1931-ben kiadták az első magyar nyelvű nótáskönyvet, amely 79 dalt tartalmazott.
Daloskönyv és egy oldala
A második világháború előtt még további három kiadás látott napvilágot, azt követően pedig számos kiadás jelent meg a daloskönyvekből. A selmeci hagyományokat magukénak valló intézményeknek külön daloskönyve van, ezért gyakran előfordul, hogy Sopronban, Miskolcon, Fehérváron és Dunaújvárosban másképp éneklik a dalokat.
Egyenruhák
Bár minden egyenruhájuk őse bányász egyenruha, a selmeci hagyományok szerint az egy alap. A bányászok munkájuk miatt sajátos szokásokat alakítottak ki, és munkájuk befolyásolta ruhájuk formáját is.
A Burschenschaft, majd az Ifjúsági Kör tett először lépéseket arra, hogy a főiskolások egyenruhát viseljenek. Az 1820-as évektől a burschenschaft fekete nyitott zubbonyt mellénnyel, hozzá lapos fekete sildes sapkát – ami a régi német viselet volt – viseltek.
A magyarok piros-fehér-zöld szalagot viseltek.
Az egyenruhák a mai formájukat 1892-ben, az új Akadémiai Palota átadásának évében nyerték el.
Az egyenruhákat 1951-ben betiltották, de 1971-ben az erdészek a régi egyenruhát, a waldent szavazták meg hivatalos viseletnek. Ezt a bizonyos waldent más szakok is egyenruhának tekintik, a fások paszománya fekete, a geodétáké kék, a rávarrt arany csíkok jelzik a sikeres és a sikertelen félévek számát.
A diákoknak idővel elhasználódott az egyenruhájuk, de újra nem volt pénzük. Így foltokat varrtak rá. Eleinte a ruhával megegyező színűeket, hogy ne is nagyon látszódjanak. Később a szükségből erényt kovácsoltak, s kialakultak a feltűnő színű, mókás feliratokat, rajzokat mintázó foltok. A leghíresebb a „tempus” folt , ma is varrják lelkesen (piros szívbe arany zsinórral hímzett tempus szó). Akinek ezt a menyasszonya vagy jegyese készítette, akkor arról mindenki tudta, hogy foglalt.
A foltokat rendre lányok varrták fel az egyenruhára, illetve a fiúsított lányoknak a fiúk is felvarrhatják.
Eredetileg csak fiúk jártak az Akadémiára, de manapság ez már nem így van,. A lányokat a keresztelés előtt fiúsítják- például a hatalmas fa „ borotvával” jelképesen megberetválják az arcukat.
A kisfiú kezében a " beretva", jelképesen ezzel borotválják meg a lányokat, ezáltal " fiúsítják " őket - azért a biztonság kedvééért fiú nevet is kapnak...:
Szakestélyek
A selmeci diákhagyományok leglátványosabb és legtöbb embert megmozgató rendezvénye a szakestély. Ez meg is maradt eredeti formájában. Szinte ugyanúgy zajlanak, mint régen Selmecen.
A szakestély tisztségviselői:
Régen nótázással és tréfálkozással szakmai jellegű dolgokat beszéltek meg, a szakmai jelleg háttérbe szorult.
A szakestélyen egyre inkább előtérbe került a vidámság, a jókedv, a nótázás, a vicces felszólalások, egymás vagy a tanárok kifigurázása. A szakestély először az ősi szakok himnuszainak majd a saját szak himnuszának közös eléneklésével veszi kezdetét. Az, hogy a testvérszakok himnuszait is eléneklik-e, kettős megítélés alá esik. A szakestélyen csak meghívottak vehetnek részt, akik a balekkeresztelő szakestély kivételével –megkeresztelt egyetemi polgárok voltak. Régen Selmecen 40–50 fős szakestélyeket tartottak, ma többen vesznek részt.
Tisztségek a szakestélyen
A szakestély céllal jön létre, ennek megfelelően minden szakestélynek megvan a maga hivatalos megszólítása. A szakestélyre invicetli vagy invitáló czédula készül gyakran tréfás formában, amin tudatják a meghívottal, mikor, hol lesz a szakestély. A szakestély tisztségviselőit a szervezők választják. Tisztségviselők közül legfontosabb a Praeses (prézesz), aki a szakestély elnöke. Feladata a szakestély levezetése és a további tisztségviselők kijelölése. A szalagja fehér színű, mert feddhetetlen.
A szakestély lefolyása
A szakestélyen gyertyák világítana, konkrétan a Sza- sza- szakestély… kezdetű nóta eldanulása után jön a gyertyagyújtás. Ezután következik az elnökválasztó nóta, amit tréfás jelölések követnek. Végül megválasztják az „igazi” elnököt, akit a tömeg hangos „vivát” felkiáltással üdvözöl.
Az elnök elfoglalja a helyét, felveszi szalagját… A szakestély hangulatától különböző utasításokkal rendelkezhet:
- eks: fenékig ki kell inni a korsót,
- tükrös: addig kell inni, míg nem látod meg a pohár alját,
- ergo bibamus vagy lefety: tetszés szerinti fogyasztást jelent.
Előfordulnak mű és valódi nézeteltérések, melyek megoldására az elnök sörpárbajt rendelhet el. Annak van igaza, aki előbb kiissza a korsóját.
Az összejövetel végén eléneklik a Gaudeamus igitur, a Ballag már a vén diák, a Szakestély végére című dalokat, és véget ér a szakestély.
A szakestélyek néhány típusa:
- Balekkeresztelő szakestély: Itt keresztelik meg – sörrel és korommal – a pogányokat, itt válnak igazán egyetemi polgárrá, és megtörténik a lányok fiúsítása is. A díszbalekot a Fuschmajor a fülénél fogva vezeti be a terembe. Ő lesz először megkeresztelve. Akit megkereszteltek, jogosan viselhet egyenruhát és járhat szakestélyekre.
- Gyászszakestély: Ha egy keresztelt egyetemi polgár vagy oktató elhalálozik, emlékére gyászszakestélyt tartanak. A gyászszakestélyen sötétben eléneklik a „Gyászindulót” és az elhunyt kedvenc nótáját. Lassan elkezdik ütögetni az asztal széléhez kupájukat, az elnök vezényszavára ekset isznak, majd egyetlen csapással összetörik korsójukat, hogy abból már senki ne tudjon inni. A korsó fülét fekete szalaggal átkötve őrzik. A szakestély résztvevői a szakestély után két hétig nem jelennek meg mulatozásokon és nyilvános helyeken.
Valétálás
A valétálás kifejezés a latin eredetű „Valete!” szóból származik, mely „Éljetek boldogul!” jelentéssel bír. A „Valete” egy útra bocsátó áldás.
A végzős évfolyamok ezzel vesznek végső búcsút az egyetemtől. A magyarországi ballagások a selmecbányai valétálásra vezethetők vissza.
Este, sötétedéskor kezdődik a búcsúztatás az egyetemen -a valétálás része a „szalamander”, amelynek során a végzősök bányászlámpákkal és fáklyákkal énekelve vonulnak végig a belvárosban.
A ballagókat fáklyások kísérik az elsötétített városon keresztül. A menet útvonalán a házak ablakaiban égő gyertyákkal búcsúznak a polgárok a végzős egyetemistáktól. A város fő terén, a polgármesteri hivatal épületénél a város polgármestere vesz búcsút a valétálóktól.
Fénypont a valéta bál, melyre díszes meghívóval lehet belépni, s melynek éjszakáján kerül a valétaszalagok levételére. A bál végén történt és újabban ismét szokássá vált a végzősöknek a városkapun keresztül való kirugdosása.
A hagyományok továbbélése
Az Akadémia utódintézményeinek diákszervezetei gondoskodnak a hagyományok életben tartásáról és továbbfejlődéséről, így a mai napig élnek a szokások.. A diákhagyományok összekovácsolják a felsőbb éveseket és fiatalabb társaikat.
A selmeci diákhagyományok a régi, pozitív minták felelevenítése és továbbörökítése révén az oktatási intézményhez való erősebb kötődést is erősítik, és bensőséges kapcsolatot teremtenek a felsőbb évesek és fiatalabb társaik között.
Egyik társaság a sok közül a Dudujka-völgyi Rókák Baráti Társasága , mely az egyik Selmeczi Diáknapok megrendezése céljából jött létre. Azóta is a Selmeci Hagyományok megőrzésének és továbbadásának szentelik életüket. A társaság idővel alapszabállyal, vezetőséggel rendelkező diáktársasággá alakult, mely a mai napig diáktársaságként funkcionál. Róluk itt olvasható: http://dvr.webdirective.hu/, bár sajna a honlapjuk nem frissül. Azért jó böngészést!
Egyik kedvencem a Leányvári Boszorkák Baráti Társaság – merthogy a lányok is teljes jogú tagok. Az LBBT tagjai kizárólag leányzók lehetnek,a honlapjukat pedig itt található : lbbt.atw.hu/
Tánczos Erzsébet
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Selmeci_di%C3%A1khagyom%C3%A1nyok
http://www.szellemiorokseg.hu/index0.php?name=hir_140923_oroksegi_elem
http://dvr.webdirective.hu/magunkrol
http://www.nyme.hu/index.php?id=3174&L=1&id=3176
