A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén 7.: a halasi csipkevarrás élő hagyománya

2013. április 08. - netfolk

A halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010 óta szerepel a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén.

A kezdetek:

1902 decemberében a Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán mutatták be először az „eredeti magyaros mintákkal, eredeti új technikával” készült halasi csipkét. A bemutatott alkotásokat kirobbanó érdeklődés fogadta, azóta nevezik a csipkék királynőjének.

Így tudósítottak az eseményről:

„A bemutatott csipkék tűvarrással készülnek selyemből, cérnából, mintázatuk régi magyar szövöttesek és hímzések után készült, az alakok körvonalai pedig fonott öltéssel élesen határoltak.”

A 19. század végén vált uralkodóvá az az igény, hogy a kézműves technikákat felelevenítsék Ekkor Magyarországon a nemzeti jelleg megőrzése és az európai modern irányzatok megismerése volt az iparművészet fő célja.

Mivel ez az időszak a szecesszió virágkora is, a két irányzat hatott is egymásra.

Milyen formában?

Hazánkban a hagyományos háziipar (az ipari foglalkozás azon neme, melynél a munkás saját lakásán, családja körében, esetleg családtagjai segítsége mellett dolgozik) a népművészet megtartása mellett munkalehetőséget biztosított a falusi lakosságnak.

A magyar háziipari mozgalom motorja Dékáni Árpád volt, aki a kiskunhalasi református gimnáziumba rajztanárként, s tanári tevékenysége mellett nagy lendülettel vett részt a város művelődési- és sportéletében.( neki volt először kerékpárja Kiskunhalason.)

Dékáni Árpád a tanítás mellett a népművészet megismerését célul kitűző hazai mozgalmat is szívügyének tekintette: gyűjtötte a népművészet motívumait, s gyűjtőútjaira tanítványait is magával vitte, s a gyűjtött motívumokat pedig felhasználta az oktatásban.

Legnagyobb érdeme a magyar varrott csipke, a halasi csipke megteremtése volt. Azóta a halasi csipke kiskunhalas aranya.

Hogyan történt ez?

A századforduló női viseletében a csipke fontos szerepet játszott, s nálunk, magyaroknál a díszmagyarok tartozéka a csipkekötény! Ezek azonban barokk és rokokó gépi csipkékből készültek. Közben Európa számos országában megjelent a művészi csipke újrateremtésének igénye.

Dékáni Árpád elhatározta, hogy megteremti a magyar varrott csipkét.

Ebben az elhatározásban szerepet játszott a családja csipkegyűjteménye, valamint egy halasi földbirtokos, Zseny József aki hangsúlyozta: a hunok királynéja „csipkevarrással” foglalkozott. Ő a kunokat a hunok leszármazottainak tartotta,s Dékánit a „kun csipke” megvalósítására buzdította.

A halasi csipke megszületése tehát Dékáni Árpádnak köszönhető, az „eredeti új technika” azonban Markovits Mária érdeme.

Ki volt Ő?

Markovits_Mária_Kucs.JPG

A kiskunhalasi születésű Markovits Mária fehérneművarró majd iparművész volt, szakmájának kiemelkedően tehetséges tagja: munkáit a Párizsi Világkiállításon aranyéremmel díjazták. 1902-ben költözött vissza Kiskunhalasra. Közben Dékáni Árpád csipketerveit senkinek sem sikerült a megvalósítani. Markovits Mária volt az az első, akinek keze alatt megszülettek a halasi csipkék.

Miért egyedülálló a halasi csipke?

Évszázadokon keresztül a varrott csipkék motívumait sűrűn egymásba kapcsolt huroköltéssel (gomblyuköltés) töltötték ki, a motívumok összekötői kezdetben pálcikák, később különféle csipkeöltések, hálók voltak. A halasi csipke is varrott csipke, de motívumait erőteljes körvonal veszi körül. A kontúrozott motívumok belsejét szövőöltéssel, köznapi nevén stoppolással töltik ki. Ezzel a százszázalékos kézimunkával vált a halasi csipke értéke az aranyéval vetekedővé, és az egyes munkadarabok elkészítése az 5 munkaórától a 6000-ig terjedhet.

A halasi csipkék motívumai igen sokfélék. Készültek szecessziós, magyaros és modern stílusú csipkék is. Léteznek növényi díszes (virág-, levélmintás), állatos (hattyú, páva, galamb, szarvas, oroszlán) emberalakos és nonfiguratív csipkék is.

Dékáni már 1903-ban műhelyt rendezett be Halason, s két évre rá már szerepeltek a velencei kiállításon, 1906-ban a milánói nemzetközi kiállításon nagydíjat nyertek. E kiállítás magyar pavilonja tűzvész martaléka lett, iparművészetünk számos remeke pusztult el ekkor. A hazai iparművészet termékenységére jellemző, hogy a pavilont rövid időn belül újra feltöltötték.

Az első világháború alatt IV Károly császár és király, valamint felesébe Zita királyné magyar koronázására Dékáni Árpád egy korábban tervezett csipketerítőt ajándékozott a királyi párnak. A halasi csipkeműhely Zita királynénak egy tarsolyt készített.

Hivatalos védjegye 1935 óta a három egymáson keresztbe fektetett hal, amely még a legapróbb csipkében is megtalálható.

1935-ben felépült a ma is műhelyként működő halasi Csipke Ház.

A második világháború a halasi Csipkeházat sem kímélte ( a tervek, csipkék szétszóródtak vagy elpusztultak, továbbá elpusztult az a nyilvántartás is, amely a csipkéket sorszám szerint nyilvántartotta).

1946-ban a műhely beszüntette működését és Markovits Mária otthon dolgozott tovább.

1952-ben megalakult a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet. A Csipke Ház teljes felújítása 1957-re fejeződött be. Az 1958-as Brüsszeli Világkiállításon nagydíjat nyertek. 1960-ban a Magyar Posta 400 ezres példányszámban „Halasi Csipke” címmel Zombori Éva grafikusművész tervezte bélyegsorozatot adott ki.

1977. január 26-ától a halasi csipke készítése önálló népművészeti ággá vált.

Hogyan dolgoznak ma?

A halasi csipkék manapság is az eredeti motívumok és öltésminták felhasználásával készülnek.

A halasi csipke varrásának két egymást követő munkafázisa a kontúrozás és a tűvel szövés. Ezért minden csipkén ketten dolgoznak: az egyik kontúrozza (ez külön szakma), a csipkevarró meg csipkeöltésekkel betölti a kontúrok közötti üres területet.

A csipkevarróképzés is úgy történik, ahogy Markovics Mária idejében. A tanulók először a kontúrozóktól tanulják el a titkaikat ( ez maga két hónap), aztán egy teljes éven át a csipkevarrást, az öltésminták kialakítását sajátítják el.

A halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, és így a magyar szellemi kulturális örökségünk védett elemévé vált.