Hetés  hazánk délnyugati részén és a szlovéniai Muravidéken elterülő magyar néprajzi tájegység. A néprajzi tájegység központja a Szlovéniában található Lendva.

Hetés neve valószínűleg összefügg a „hetes” számnévvel, és feltehetően ma már elhomályosult egyházi, irodalmi vagy közigazgatási egység emlékét őrzi.

Hagyományosan Hetésnek a történelmi Zala vármegye azon hét települését nevezték („Hetes” Hetés), amelyek neve házá-ra végződik; ezek a ma is létező Bödeháza, Gáborjánháza, Göntérháza és Szijártóháza, valamint a ma már nem létező Gálháza, Pálháza és Nyakasháza. Később a Hetés fogalmába a Lendva központú, néprajzilag hasonló területet egészét beleértették.

A hetési viselet a göcseji viselettel megegyezett, annak változását kissé késve követte.

A hetési szőttes készítésének több évszázados hagyománya van. Készítése az önellátó gazdálkodás része volt. Az alapanyagot saját maguk termelték meg, onnan kezdve, hogy elvetették a len és a kendermagokat. Aztán a növényeket gondozták, kézi munkával learatták, nyűtték, kévékbe gyűjtötték, áztatták, szárították, s kócot készítettek belőle. Ebből a napi feladatok elvégzése után az asszonyok a fonóban fonalat fontak, ez lett a vászon alapanyaga. Hanús lúggal fehérítették, felgombolyították.

A házi szőtteseik között mindig akadt törülköző, párna, terítő, melyeket néhány színnel, igen ízlésesen díszítettek. A ház körül szükséges zsákok, ponyvák is így készültek.

A 17. század végén alakult ki a hetési szőttes. A szövőszék minden háznál ott volt, s a textilbe beleszőtték a tájra jellemző motívumokat. A piros és a bordó szín lett jellegzetes.

Az alkotások idővel színesebbek és díszesebbek lettek.

A rózsa, csillag, gránátalma, rozmaring, madaras, búbos minták a legnépszerűbbek.

Idővel az asszonyok között presztízskérdés lett, hogy minél gazdagabb mintájú és színesebb legyen a szőttes.

A hetési szőttes mostanra művészetté vált, s ugyanakkor napjainkra szinte feledésbe merült.

A hetési népi textilkultúra legékesebb megnyilvánulásai a szőttesek és a gazdagon hímzett viselet. A hetési hímzés néprajzi értékeket hordoz, de kevesen múlott, hogy ez a kincs öröke elvesszen. Az 1930-as évekre a Hetést is utolérte a többi tájegységhez hasonlóan a népviselet elhagyása és ezzel együtt a hímzés kultúra eltűnése. Az öltözködésben és a lakáskultúrában a gyári anyagoké lett a főszerep.

A szinte elfeledett hetési szőttes újjáélesztésében kiemelkedő szerepe volt Virágh Béla tanítónak és feleségének, Török Teréziának, akik az 1950-es évektől kezdve ezt küldetésüknek tekintették. A Virág házaspár felkutatta és összegyűjtötte a hetési szőttes motívumrendszerét. Az általuk összeállított kötet száz szőttesmintát tartalmaz. Ezek a gazdagabban díszített szőttesek őrzik az eredeti motívumvilágot.

Közben iskolai szakkörökben kezdték újra a hetési szőttesek készítését. A szakkör a Szombathelyi Háziipari Szövetkezet részlegévé fejlődött. Lentibe 1982-ben nyitott meg a szövőüzem. A termelőszövetkezet melléküzemágaként működött a szövöde kilenc szövőszékkel, majd 1996 márciusában a termelőszövetkezet megszűnt.

A szőttes szövésével,  már csak néhány asszony foglalkozik. Az egyikük Hácskó Imréné, aki Hetés gazdag szín és motívum világát egy Zalaszombatfáról származó 130 éves szövőszéken mutatja be szőttesei által. Kizárólag természetes alapanyagokat (len, kender és pamut) használ. 1982 óta készíti ezeket a termékeket.

Régebben vásároltak tőlük az iparművészeti boltok, ma inkább a Balaton környéke, a főváros, és persze Lenti jelenti a piacot.

Jelenleg szövés iránt érdeklődő, Lenti környéki fiatalokat keresnek, akik szívesen megtanulnák a szövés, azon belül is a hetési szőttes készítés fortélyait.

A hetési szőttes szerepel a Lenti Települési Értéktárban, s bekerült a Külhoni értéktár nemzeti értékeinek listájára.