Mind ismerjük a dalt, de az már elég hihetetlenül hangzik, hogy régen valóban voltak leányvásárok!

Erről ugye, nem volt szó az iskolában sem…

Holott a  leányvásár szokása egykor szinte egész Európában megvolt, a magyarsággal szomszédos népeknél és nemzetiségeknél éppúgy, mint a távoli skandináv területeken. Az ismerkedés és az udvarlás alkalmai voltak a búcsúk  meg a vásárok, s főként a leányvásárok.

Ott vásárolták a legények az ajándékokat, és ott rendezték a táncmulatságokat – remek alkalom egymás érdeklődésének felkeltésére s egyúttal „ legálisan is”.

Az ilyen nagyszabású vásároknak célja volt, hogy megakadályozza, hogy  az egyes közösségekben  „beltenyészet” alakuljon ki, azaz rokonok keljenek egybe, a magyar hagyományok szigorúan tiltották is a rokonok közti házasságot.

Ezért igazán olyan  vallási szigeteken volt jelentősége a leányvásároknak, ahol az elszigeteltség miatt a falu lakói nem tudtak a közösségen belül – a belterjesség veszélye miatt-  házasodni, a környező, de más vallású településekről meg nem akartak. Rájöttek az egymással ritkán találkozó hegyi népek is, hogy  kiváló alkalom a vásár még  a feleségkeresésre is. Hát elmentek a lányok összes kelengyéjükkel meg a mamájukkal a messzi vásárba. Igyekeztek a lehető legjobb formájukban mutatkozni, hogy az éves leányvásáron rájuk leljen életük párja. ( Merthogy a leány szép kellett legyen, de nem ő választott!)

Bizony, a lányok sok helyen ingó hozományukkal , kelengyéjükkel együtt jelentek meg és így kínálták magukat, naponta többször átöltöztek. Szép dolog, de igen költséges, nyilván igyekeztek kapósak lenni...

A leányvásár  - melyet  nyártól egészen november elejéig tarthattak  - a tisztességes ismerkedés nyilvános alkalma volt. Néhol a leányvásárt évente 2–3-szor megismételték. A fiatalok  magukat kidíszítve összejöttek ismerkedni. A leányvásár vagy leánynéző vásár a helyi szokások szabályai szerint a leánykínálat, a leány része való ajánlattétel alkalma volt, de rendszeresen lett eljegyzés vagy házasságkötés színhelye is.

Néhol  az  esemény kizárólag a leányvásár céljait szolgálta, de sok helyen  általános vásárral, leginkább pedig búcsúval voltak összekötve, s búcsújáróhelyen  is tartották - meg is szentelve az ismerkedési alkalmat.

Zengővárkonyban  gesztenyeszüretkor tartották. 

Máriagyüdön például a magyar, német, bunyevác ifjúság mellett a görögkeleti szerb lányok is megjelentek s ismerkedhettek. Máriapócson Illés-napon volt a leányvásár. A szegedi fiatalok pedig addig nem is léphettek házasságra, amíg meg nem járták a radnai búcsút. Mátészalkán a Mária-Magdolna-napi búcsú leányvásár is volt.

 Néhol nem kötötték búcsúnaphoz a leányvásárt, hanem külön napokat állapítottak meg erre a célra. A magyar leányvásár az ismerkedési lehetőségek egyike volt, olyan vidékeken, ahol más faluból is szokás volt nősülni, illetve férjhez menni.

Asszonyok, lányok ünneplőben (Kazár, Nógrád m., 1930-as évekből)

Egyébként a szerb és román  vidékeken volt inkább szokás, s ott igazán „ élesbe ment”:

A délszláv leányvásár 19. századi formájáról ezt dokumentálták: "A leányvásár Zomborban évenkint octóber második vasárnapján szokott tartani. A mondott vasárnapon a város alsóbb osztályú, mindkét nem beli fiatalsága bizonyos helyen összejön. Rövid társalgás után először kisebb csoportokban kerekednek tánczra, később pedig egy egész nagy kört vagy kólót képeznek. A kör közepén több dudás foglal helyet. Tánczközben a házasulandó legények szülői vagy legközelebbi rokonai megjelennek, s a kóló közepére menvén, ott fiaik számára egy-egy hajadont szemelve ki, azt egy alma átadása által,melybe ezüst pénz vagy bankó van téve, fiaik leendőnejéül eljegyzik. Ha a hajadon az almát elfogadja, az eljegyzés megtörtént, s a gyürüváltás vagy ugyanazon, vagy legközelebbi napon ünnepélyesen megtartatik. Ha pedig a lány az almát visszautasítja, az annyit jelent, hogy neki a legény sem kell. E népszokás eredetét még a török időből származtatják."  Ezek az alkalmak nemcsak az ismerkedésre nyújtottak  lehetőséget, hanem az esetleges házasságkötéssel kapcsolatos vagyoni kérdések megbeszélésére  is lehetőség nyílt, sőt a házasságkötés helyei is voltak.

Nem kis felelősség egy életre így választani – de lehet, hogy még így is sikerültebb házasságok lettek, mint a manapság kötöttek. Ki tudja?

 A magyar leányvásárokon nem keltek el pikk-pakk a lányok, az ismerkedés lehetőségét jelentették a román és délszláv tényleges leányvásárokhoz képest. Baranya megyében a kérő egy mézeskalács szívet ajándékozott a kiválasztott lánynak, aki azt a szoba ablakába helyezte ki, ezzel adta hírül a világnak, hogy ő már elkelt... nem megy többé leányvásárba.

Először 1816-ban írtak a a Bihari-hegységben levő  Gajna - tetőn  tartott vásárról.  Hajdan a  környék havasainak lejtőin élő pásztorok tehetősségük szemléltetése végett nyájukkal együtt érkeztek, az eladó lányok családja pedig a hozományt is  felvitték a hegytetőre. Ha a lány megtetszett valamelyik pásztornak, a vásár azonnal megköttetett, s az egész nap "ügyeletes" ortodox pópa a fiatal párt mindjárt össze is adta. Hatalmas esküvőket rögtönöztek ilyenkor a hozzátartozók, a nóta, a tánc csak másnap reggel ért véget, mikor is mindenki hazaindult. Jókai figyelmét is felkeltette ez az esemény, és írt is róla éles stílusában:

Jókai Mór: Szegény gazdagok

A gainai leányvásár
(Rubán Tódor regéje az erős Juonról)…

Van ezen a vidéken egy sajátságos népszokás: a leányvásár.

A bihari havas szomszédjában áll a Geina orom; ilyenkor az is zöld, mint minden erdélyi havas, ha a hó letisztul róla. A mély völgyeket patakok járják, miknek menetét kiismerni a haragoszöld égerfa pagonyokból, a hegyoldalak rengeteg bükkerdőkkel vannak terítve, feljebb szálfenyők kezdik elfoglalni a tért, utóbb ezeket is felváltja a mostohább rokon, a borókafenyő, mentül feljebb, ez is annál alacsonyabb, mindjobban a földhöz lapul, utóbb csak az áfonya csenevész még az ormokon, végre az is elhagyja a tért, s nincs más a tetőn, mint aszú fű, mely esztendőben csak egy hétig zöld, azontúl vagy száraz, vagy hó alatt van.

Bizonyosan mondhatom, hogy ezen a helyen még madár is ritkán jár.

Hanem az olyan magamforma ember nem hagyja azt látatlanul, kivált fiatal, gondtalan éveiben, mikor még elég megtudnia azt, miszerint van valami csodálatos hely, ahova nagy fáradsággal juthatni el, hogy azt felkeresse.

Itt találkoztam több év előtt Juonnal. Ő maga naphosszant eláll ott a hegytetőn, botjára támaszkodva, míg medvéje a völgyben málnát szed, s a kecskéket őrzi, nem elszökéstől, hanem más fenevadaktól.

A kilátás valóban fölséges innen. Egyfelől a vulkáni hegyláncot látni, másfelől Kolozsvár környékét, a gyulai havasokat, nyugotra pedig előttünk terül a sík Magyarország, ködös rónáival mintegy beleolvadva az égbe.

– Mit nézesz itten naphosszant, Juon? – kérdezém egyszer a kecskepásztort, kit reggel és este, jövet-menet ott találtam egy helyen állva.

– Milyen sok ember lakik itt alant – felelt ő –, és az mind be van zárva.

Képzelni, milyen fejedelemnek tartja ő magát, aki nincs négy fal közé bezárva soha.

– Vannak a síkon is emberek – mondám én neki –, akik a szabad ég alatt élnek.

Fejet csóvált a pásztor.

– Rab az, aki a rónán lakik.

Egy napján az esztendőnek nagyon élénk szokott lenni a Geina. Szent Iván-napra következő szombat este eljőnek Rézbányáról, Topánfalváról a mézeskalácsosok, lóhátra rakott mézes bábjaikkal, méhseres és pálinkás csobolyóikkal, és sátorokat vernek a tisztáson, másnap aztán tele van a hegytető vidám néppel, ekkor tartják a hírhedett leányvásárt.

Távolról, közelről összejönnek a leányos anyák felcicomázott eladó lyányaikkal, akik egyúttal minden hozományokat is bemutatják; felfűzött arany, ezüst pénz nyakukban, cifra szövött kendőik a lovak oldalára akasztva, töltött párnák, festett ládák a nyeregben; azokat ott sorban lerakják a sátorok alá, mint valami igazi vásárban, s azután jönnek a vevők, nyalka házasulandó legények, nézegetik a portékát, szóba ereszkednek vele, alkusznak és odább mennek, ha nem bírtak megegyezni. Némely leányt nagyon rátartanak, másikat az első kérőnek odaadják, s akinek párja akadt, azt azután szép furulya- és csimpolyaszóval lekísérik a legközelebbi kalugyerig, aki aztán hit szerint szentesíti ezt a frigyet.

Nagysád mosolyog e szokás felett, itten pedig ez nagyon természetes magyarázattal bír; a havasok lakói pásztori életmódjuk mellett oly távol laknak egymástól, hogy a legközelebbi szomszéd félóráig sem jut el szomszédjához. Amellett a fiatal leányok otthon ülnek, a fiatalság csak egyszer látja egymást esztendőben, a geinai leányvásáron. A férjes asszonyoknak már aztán szabad a búcsúkra is eljárni, de a leány otthon marad.

Persze, hogy az olyan hírhedett szépségeknek, mint Marióra, nem lett volna szükség éppen a Geinára vándorolni, hogy férjet kapjanak, kivált miután az már ki is volt választva előre; hanem ezt már aztán úgy hozza magával a gazdagság büszkesége. A parasztok között is vannak, akik büszkék arra, hogy ők gazdagabbak, mint más. Misule nem szalaszthatta volna el az alkalmat, hogy a geinai búcsún az ő lyányát kiáltsák ki legszebbnek, az ő poroszka lovait legtüzesebbeknek, valamint a felesége sem élhetett volna anélkül, hogy Marióra arannyal hímzett ingeit ki ne rakhatta volna a sátor alatt, s vagy tíz kérőt el ne utasított volna büszkén.

Tóbica Gligor is megjelent ugyanakkor a vásáron Rézpatak felől jőve tizenkét hátas paripával, hat cigány muzsikussal, felkendőzve, pántlikázva minden ló és süveg; volt is aztán dínomdánom. Ittak a pajtások, később egy-egy kicsit verekedtek is. Tóbica beverte egypár kötekedőnek a fejét, aztán megint kibékültek, s még szélesebb kedvük lett, csak a menyasszony volt szomorú.

Tóbicának egyszer az jutott eszébe, hogy jó volna neki tán Mariórától egy csókot kapni.

A leány eltolta őt magától:

– Nem vagyok én még kendnek felesége.

– De ha Juon kérné, annak nem mondanád azt ugye?

A leány megvallotta igazán, hogy nem!

Erre Tóbica méregbe jött.

– Jöjjön hát ide, ha szeret, ha különb akar lenni, mint én. Üssön el a kezemről, ha jobb legény. Ezzel ütöm agyon őt, ni.

Azzal egy hosszú kecskebőr zacskót vont elő tüszűjéből, melynek feneke tömve volt aranyokkal, s azt forgatá feje körül, mint egy csatacsillagot, s lekiabált az erdőbe:

– Gyere elő, te rongy Juon, te koldus kutya! Most van a leányvásár, most vedd el Mariórát, gyere elő, gyáva kutya, hadd üsselek agyon! Arannyal ütlek agyon! Aranypénzzel töröm be a fejedet! – Hogy kacagott és ujjongott ezen az ötleten az egész sokaság.

Amint ott legjobban hetvenkedik, egyszerre nagy sivalkodás támad az erdő felől, a sátrakból szalad a nép a lovak felé, ládát, hordót felforgatnak, asszony visít, férfi káromkodik; s egyes rémületes hang kiáltja:

– Jön a medve! – Itt jön Juon a medvével!

Több biztatás senkinek sem kellett.

Medvével találkozni igen elhatározott vadásznak van csak kedve, mert az még halálos sebet kapva is, bosszút tud állni; nyílt téren szembeszállni vele nem tanácsos. Az a nehány lakodalmas puska, mit a legénység puffogtatni hozott magával, különben is csak vakra volt töltve, aztán meg ilyen esetben a sok asszonynép elrémíti még a legjobb férfit is, egy perc múlva hanyatt-homlok rohant minden lélek a Geina tetőről a túlsó erdőbe, otthagyva menyasszonyt, hozományt és ivószerszámot, úgyhogy midőn a medve és Juon kiugrottak a borókaerdőből, már akkor senki sem volt a Geinán. De valaki mégis maradt ott: Marióra, ő nem futott a futókkal, hanem elbújt a sátorban.

Futott előlük Tóbica is, de minthogy lábai a méhsertől nehezen vitték, hogy Juon utol ne érje, s azzal is könnyebb legyen, elhajítá a hosszú bőrerszényt, a sok arannyal. Juon pedig felkapá azt, s megcsóválva a levegőben, mint egy parittyát, utána hajítá rákiáltva:

– Nesze a pénzed, nagyszájú! Végy rajta magadnak feleséget; te pénz nélkül senki sem vagy; de én Juon vagyok egy baltával a kezemben is.

Azzal odament Mariórához, megölelé, megcsókolta, megkérdezé tőle, akar-e felesége lenni, vele menni, erdőn lakni. S midőn az igent mondott rá, ismét megcsókolá, s azután elvitte magával szabad erdejébe, semmi aranyat, semmi drágaságot az otthagyott martalékból még csak meg sem nézett. Csak Marióra volt ránézve aranyból, más semmi.

A medve azalatt szelíd pusztítást követett el a feldöntött mézes pogácsákban, egyéb veszedelmet nem okozott.

S mondhatom nagysádnak, hogy ez a nő, kinek férjén kívül nincs egyebe, de az valóban az övé: – most is nagyon boldog.

Eddig a mese, de valóság magva biztosan volt. Nem tudni, hogyan éltek a leányvásáron összeboronált párok, de biztos kevésbé zaklatottan mint a ma párt keresők, párra lelők s aztán így-úgy együtt élők.

Volt azonban a leányvásár szónak egy másik jelentése is, ez pedig a cselédvásár. A múlt század közepén Debrecenben újév és pünkösd napján ünnepélyesen felöltözve a piacra mentek a lányok. Az asszonyok oda jártak cselédet fogadni.

 Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

http://alfahir.hu/le%C3%A1nyv%C3%A1s%C3%A1rok_ideje-20111104

http://www.orszagalbum.hu/kelengye_p_1539

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-22.html

A magyarság mintakincse igen gazdag. Néprajzi Múzeum rajzgyűjteménye például több mint száz év gyűjtéseit, azoknak dokumentálását öleli fel. Ezek mindennapi használati tárgyakat és ünnepi darabokat egyaránt bemutatnak, s reprezentálják a magyar paraszti, polgári és nemesi rétegekből származó tárgyak díszítőmotívumait. A nemesi, polgári rétegek tárgyai már a 16. században is gazdagon díszítettek voltak. – tudhatjuk meg Selmeczi Kovács Attila, Tasnádi Zsuzsanna: Régi magyar mintakincs című szépséges albumából, a Cser kiadótól.

A 18. századtól a köznép – bár korlátozott anyagi lehetőségei miatt jóval szerényebben-  de a jobb módúakhoz hasonlóan igyekezett díszíteni tárgyait.  Ezért találni hasonlóságokat a nemesség és a szegény parasztság díszített tárgyai között. A  rozettás, tulipános, szegfűs, gránátalmás ornamentika a jellemző, amely a festett templomi berendezéseken szerepelt először, s terjedt el idővel a háztartásokban is. A virág és állatmotívumok igen népszerűek voltak. A színek közül a kék, piros és fekete használata volt tipikus.

A képen :úrasztali terítő sarokmintája a miskolci-avasi református templomból, 1751-ből

A 19. század változásokat hozott a népművészetben: ekkor alakult ki az új stílusú népművészeti stílus.

Miben volt ez más, mint az előző időszak népművészete? Leginkább színhasználatban, mintakincsben különbözött. Ez megmutatkozott a hímzésben, a bútorművességben, de például a pásztorművészetben is. Ettől fogva a minták szigorú kompozíciója helyett a felület teljes kitöltése dominál. A színek élénkebbé váltak, ennek egyik magyarázata, hogy a gyári festékek, meg a színes fonalak elérhetőek lettek, s az áruk is megfizethető lett.

A Kárpát-medencében élő nemzetiségek mind hozzátettek a mintakincs alakulásához, s a kereskedelmi kapcsolatok úgyszintén a mintakincs gazdagodását eredményezték.

„ Fontos tényező, hogy a népi díszítőművészet alakulásában már a 18.századtól szerepet játszottak az értelmiségiek, tanítók, papok, de közvetlenül az oktatás (pl.: a kézimunka és a rajztanítás)  is.”- olvashatjuk Tasnádi Zsuzsanna / Selmeczi Kovács Attila: Régi magyar mintakincs című albumában.

A legbőségesebb adat a vászonhímzésekről maradt ránk.

A vászonhímzések a magyar népművészet egyik sajátos ágát alkotják. A szűcs- és szűrhímzésektől, valamint a kerámiától és a bútorművességtől egyaránt eltérnek abban, hogy nem tanult mesteremberek készítményei. Asszonyi munka volt a hímzés, az otthon négy fala között készült, s elsősorban a házbelsőt volt hivatva díszíteni.

A legkorábbi mintakincset az egyházi textíliák őrzik. Az adományokból származó, évszámmal ellátott és az adományozó nevével kihímzett textilek példázzák a köznépi és az úri hímzések kapcsolatát.

 Mit  jelent az, hogy úrihímzés? Induljunk el a kályhától. Az ősi népek szövéssel díszítették szöveteiket, a hímzés technikájára csak jóval később tértek át, de Krisztus előtt ezerből már maradt fenn egy hímzett terítő töredéke. Azt mindannyian tudjuk, hogy a magyar hímzőművészet első ránk maradt emlékei a koronázási palást és a miseruhák voltak. Gizella királyné jelentős hímzőműhelyt tartott fenn. A középkor hímzőmesterei, a varró céhek legényei vándorlásaik során más országok hímzésmintáival is megismerkedtek, de a magyar asszonyok is sokat hímeztek vagy hímeztettek. Mintául olasz, perzsa, török minták szolgáltak, melyeket kombinálták az ősi magyar mintákkal. Az európai reneszánsz és a török művészet hatásai ötvöződtek a magyar hímzésekben, s ebből valami egészen egyedülálló motívumkincs alakult ki. Ezt a sajátos, csak Magyarországon használatos motívumvilágot nevezzük úrihímzésnek, ezek főként templomi textíliákon találhatók meg.

Miért úri ennek a hímzésnek a neve? Akkoriban csak a főúri házakban volt lehetőség ezeknek a díszített textíliáknak az elkészítésére. Igen változatos minták jellemzik.  A hímző nőnek jó varrónőnek kellett lennie, ez volt az alap. A főúri házakban mesterek tanították a hímzést, s olyan értékes alapanyagokat használtak, mint a selyem, gyapjú vagy az aranyfonál. Ezek szó szerint kincset értek, többnyire külföldről hozták be őket. Először az egyházi textíliákat díszítették úrihímzéssel, a főúri öltözeteket később kezdték el ilyen formán díszíteni. Ezeknek a hímzett daraboknak a színvilága visszafogott volt, egy alapszínből állt, s arannyal, ezüsttel díszítették. Az egyszerű varróasszonyok azonban, akik megismerték a főúri hímző iskolákban a technikákat, és motívumokat, és otthon ízlésük és lehetőségeik függvényében a saját textíliáikat díszítették hímzéssel. Ők arany és ezüst helyett különböző pasztellszíneket használtak, így alakult ki az amúgy is különleges úri hímzésnek egy sajátos változata.

Melyik történelmi korszakban zajlott mindez? A XVI-XVIII. századra tehetjük, de a motívumok megjelenése szempontjából ezt tovább bonthatjuk. Mátyás király uralkodása idején számos szövőmester rendezte be műhelyét Budán, sok itáliai motívum ekkor kerül a magyar mintakincsbe. Mátyás rendelte azt a trónkárpitot is, melynek reneszánsz rajza abban a korban is különleges, úttörő jelenségnek számított. A mohácsi vészt követő korszak persze nem igazán kedvezett a díszítőművészetnek. A legmostohább körülmények között a hódoltságban élők tengődtek. Érdekes, hogy mindezek ellenére a reneszánsz az összes magyarlakta területre kihatott.

Sajátosan magyar hímzéstípus alakult ki a keleti és nyugati formakincs egybeolvadásával. Egyfelől megtalálhatóak a reneszánsz jellegzetességei. Ezekre a szimmetria, a levegős szerkezet jellemző. Gyakori a hullámvonalra elhelyezett virágok alkalmazása, a középen elhelyezett virágtő motívum vagy a koszorú.

Hamar kedveltté vált a virágcsokornak vázába állítása  -az olasz korsó motívum.

A lakáskultúra textíliái az ünnepi alkalmak szerint különülnek el. Amit sokan láttak, azt akár erőn felül is díszítették. Ilyen volt a lakodalmas asztalt díszítő kontyoló abrosz, vagy a gyászszertartás halottas abrosza. Ezek mindig díszesen hímzettek voltak.  Ugyanez vonatkozik az ünnepi viseletre is – ünnepre gazdagon hímzett ruhadarabokat öltöttek magukra. Legszemléletesebb példa a menyasszonyi kelengye, mely a háztartás teljes textilanyagát tartalmazta. A kelengyét sokfelé úgy szállították a kocsival, hogy egyúttal közszemlére is tették - büszkélkedtek vele. Kalotaszegen úgy tartották, hogy „ többször leégett a háza” annak, aki több lányt is kiházasított.

Míg az újabb stílusú hímzéseken (megjelenésük a 19. századra tehető) jellegzetes paraszti díszítőmotívumok jelentek meg. A paraszti közösségek a többiektől való elkülönülésüket különböző motívumokkal is kifejezték.

A régi stílusú hímzések sokféle technikával készülhettek, például, szálhúzásos-vagdalásos, lapos és keresztöltéses. Az úrihímzések vékony vászonra készültek. Főképp kolostorok, zárdák, templomok anyagai között találkozhattak a gyűjtők ilyen hímzésekkel. Ezek közül a legtöbb Erdélyben maradt fenn, s a legtöbbet Huszka József rajztanár vetette papírra dokumentálás céljából az 1880-as években.

A piros pamutos vagy szőrfonállal készült régi dunántúli hímzések az úri hímzés egy típusa.

Szőrhímzés - gránátalmás motívum

A szőrhímzések népi hímzéseink korai időszakához tartoznak. Miért szőr a szőrhímzés?   Növényi festékekkel színezett gyapjúfonállal hímezték- emiatt szőr!

A szőrhímzés a török hódoltságot követő évszázadban – néhol tovább is – hazánkban általánosan ismeretes volt. Birka szőréből készült fonalat használtak, amelyet növényi anyagokkal színeztek. Ezt a hímzési technikát vidékünkön párnákon alkalmazták. Csongrád megye mintegy félszáz szőrhímzéses párnája országosan is kiemelkedő csoportot alkot.

Többségük szabadrajzos olaszkorsós virágcsokor, s lepedővégeken maradtak fenn.

 Melyek az úrihímzés jellegzetes mintái?

Egyeduralkodó a növényi ornamentika. A vadvirág, a közvetlen környezet nem köszön vissza az úrihímzéseken. Jellemző motívum például a rózsa, a szegfű, de vitathatatlanul a legismertebb a tulipán. A liliom gyakori, de a népművészetben a hasonló formájú szegfű vagy tulipán helyettesíti. A gránátalma mindig félbevágottan jelenik meg. Érdekes, milyen népszerű motívum lett ebből a hazánkban szinte ismeretlen gyümölcsből.

Egy szépséges motívum: a gránátalmás

Ez a gyümölcs anno a főúri lakomák ritka csemegéje volt. A gránátalma termése igen érdekes: a jellegtelen küldő izgalmas belsőt rejt, hiszen fel bevágva feltűnnek a vérpiros gyümölcshúsban üldögélő magok. Nem meglepő, hogy a termékenység szimbóluma lett a gránátalma, mely a reneszánsz hímzések idején vonult be hazánkba. Kalotaszegen aranyalma a motívum neve, így világos a dal üzenete: - Jer bé, jer bé édes rózsám, légy az aranyalmám!

 A gránátalmák könnyen felismerhetőek, mert belsejüket rácsminta, esetleg sűrű pöttyök díszítik.

Élő népművészet Kalocsán:

Bár számos országban kedvelt technika a falfestés, Magyarországon csak a Kalocsa környéki falvakban alakult ki a népi falpingálás. A legkorábbi falfestésmintákat 1909-ben Novák József Lajos rajztanár gyűjtötte össze. Ez a szabadtéri falfestés kölcsönhatásban állt a hímzéssel, hiszen éppen a pingáló asszonyok végezték a hímzést is. A ma népszerű újkalocsai csak az 1930-as években színesedett ki, előtte a színek sokkal visszafogottabbak voltak. A mintakincs ekkor vált igen gazdaggá, ezek az új elemek nem kapcsolódnak szervesen az ókalocsai motívumrendszerre.

A festéshez használt színek elnevezései legalább olyan szépek, mint maguk a virágminták. A pántlikapiros, a császársárga, a duflapiros, a barátszín vagy a hunokzöld dallamos neve már önmagában megelőlegezi azt a sokszínű szépséget, amelyet a kipingált falak mutatnak. A színek gazdagsága mögött semmivel sem maradt el a motívumok változatossága. Csak a rózsa különböző mintáira ismerünk vagy egy tucatnyit: rúzsabimbó, tetejes rúzsa, csillagos rúzsa, szíves rúzsa, koronás rúzsa, pülés rúzsa...

A  pingálóasszonyok hatására lett világhírű a kalocsai motívumrendszer.

Kalocsán és környékén elsősorban vászonra hímeztek pamutfonallal: eleinte lyukhímzéssel, később pedig betöltő laposöltéssel a virágokat, száröltéssel pedig a különböző virágmotívumok, vagy pl. a paprikamotívum szárát, a szőlőmotívum indáját illetve más vonalas díszítményeket.

Erről bővebben itt olvashat:

http://netfolk.blog.hu/2013/03/06/viragos_retunk_a_kalocsai_motivumvilag

Ma ismert kalocsai hímzések készítésénél használt öltéstechnikák: angol madeira (gádoros), bekötés vagy pókozás, borsólyuk, gépöltés vagy tűzőöltés, huroköltés szélre illetve felületkitöltésre, laposöltés, lyukhímzés, riseliő vagy lábazás, slingelés, száröltés. A riseliő népi neve: pántos. Nevét Richelieu francia államférfiról nyerte - nem jöttem rá, hogy vajon miért!

Tánczos Erzsébet írása

Forrás

Az őszi napforduló, napéjegyenlőség 

2022-ben szeptember 23-án, pénteken

 lesz.

A napforduló csillagászati kifejezés, mellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki.

A napéjegyenlőség egy időpont, amikor a nappal és az éjszaka hossza megegyezik. A tavaszi napéjegyenlőség időpontja március 21. A tavaszi napforduló osztotta ketté a napból kiinduló évkört. Szent Iván-naptól - június 24.- kezdtek rövidülni a nappalok. Ősi időktől fogva a nap ünnep is volt egyben.

Nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. A nyári napforduló az északi féltekén június 21-én van (esetenként 22-én), a déli féltekén pedig december 21-én (esetenként 22-én). A nyári napforduló az északi féltekén a csillagászati nyár kezdetét jelenti, a legtöbb kultúrában számos ősi szokás kapcsolódik hozzá, megünneplésének ismét reneszánsza van.

Az őszi napforduló, napéjegyenlőség napja idén 09.23-án hajnal2 óra 23 percre esik.

A mérleg havának igazán jeles képviselője, a hónap névadója Szent Mihály, neve napja 29-én van. Szent Mihály főangyal a "Mennyei seregek" vezére a zsidó nemzet őrangyala volt. Szent Mihály napja az őszi napéjegyenlőség idejére esik, ott áll a sötét tél kapujában.

Régen ezen az éjszakán ünnepet ültek, méghozzá a Földanyáét, az aratást és az utána következő pihenést helyezve előtérbe.  Ez a beérett termés, a betakarítás ünnepe.

 A régi kelták és a kínaiak nem vártak a napfordulóra, ők már augusztus elején megülték az ősz kezdőünnepét, náluk az őszi napéjegyenlőség napja az évszak zenitje volt. A kínai naptárban az ősz augusztus 7-én kezdődik és november 6-ig tart s az őszpont az évszakot majdnem pontosan kétszer másfél holdhónapra, 46 illetve 44 napra osztja. A kínai és japán őszt a krizantém-ünnepek jellemzik. Ez a virág a japánok és kínaiak „őszi rózsája”, nyílásának ideje miatt lett a krizantém őszszimbólum, a temetők halottak napi dísze nálunk – hiszen azidőtájt nem sok virág bont szirmot. 

A görög mitológia szerint e napon Perszephoné az alvilágba, Hádész birodalma indul, ahová az istenek egyezsége szerint. Démétér, Perszephoné anyja a föld termését biztosítja, ő a gabonaistennő.

De kicsoda Perrszefoné? Mai szemmel igen érdekes nő: kétarcú istennő.

Egyrészt engedelmes gyermek, az anyja leánya, másrészt az alvilág istennője ( nem épp gyermeki szerepkör).
Hádész, ugyanis  megpillantotta Perszephonét és kész: beleszeretett.  Zeusz hozzá is adta feleségül a leányt, de sem Démétert, sem  a leányt nem kérdezte meg, hogy tetszik-e nekik a frigy ötlete.

Hádész azonban élt a felhatalmazással, amit Zeusztól kapott:Perszephoné barátnőivel sétikált a mezőn, és egy csodálatos virágot pillantott meg. Amikor lehajolt, hogy leszakítsa, meghasadt a föld, és Hádész magával ragadta a leányt.

Déméter meghallotta a lánya kétségbeesett sivalkodását, és keresni kezdte, hiába... Az anya gyásza nyomán terméketlen, kietlen pusztasággá változott a föld. Zeusz végül engedni kényszerült, és Hermészt küldte az alvilágba a leányért. Hermész egy kétségbeesett, boldogtalan asszonyt talált Hádész oldalán, aki elrablása óta nem evett, nem ivott, csak sírdogált. Visszatérésének lehetősége olyan boldoggá tette, hogy elfogadott és megevett egy gránátalmamagot, amit Hádész nyújtott neki.

Ez azonban megint egy csel volt: lenyelésével érvényesítette a házasságot.  ( A gránátalma a termékenység szimbóluma - ezt azért a kis feleség  is tudhatta...)

Végül erre jutott a tanács: csak az év kétharmadát tölthette anyjával az Olimposzon, az év egyharmadát Hádész mellett kellett töltenie az alvilágban.  Így aztán minden tavasszal visszatér  a földre, s a földek virágba borulnak, a termés szárba szökken, télen pedig  férjével tölti el az időt alvilági birodalmukban. ( Távházasság ókori módra)

Szép magyarázat, nem?

A kelták is  megemlékeztek a napfordulókról.

Kelta évkerék
A druidák, a kelta vallás papjai ekkor tartották a Mabon-t, ami a gazdag aratás utáni hálaadó szertartás:hálát adtak a bő termésért a Földanyának.

Máglyát gyújtottak, a termést meg gondosan eltették télire. Elégették egy férfi bábuját, vagy képmását a szántóföldön vagy a mezőn, ezzel szimbolizálták a gabonaisten testének rituális megsemmisítését. Oltárt emeltek, s gyümölcsökkel, falevelekkel, virágokkal díszítettek és gyertyát gyújtottak az ünnep tiszteletére. Nagy-Britanniában és Írországban ekkor zarándokoltak el a temetőkbe, és ott tüzet gyújtva elijesztették az ártó szellemeket. Hitük szerint ilyenkor, az éjszaka és a nappal egyensúlyi helyzete miatt biztonságban végezhették el ezt a szertartásukat.

Druida pap

Kelta druida főpap szent tölgyfaággal. Hitük szerint az őszi napéjegyenlőség és a leghosszabb téli nap között az élők és a holtak világa közti korlát megszűnik.

A keltáknál Mabon ünnepe:
Mabon ünnepének jellemzői a gabonafélék, a sütemények, a dió, mogyoró, zöldségek, alma, répa, burgonya, szőlő. Az ünnep színe a barna, sárga, narancsszínek.

Mabon szertartások: az erdőkben, mezőkön és összegyűjtötték a magokat, gyümölcsöket, és száraz növényeket. Ezekkel díszítették az otthonaikat és az ünnepre felállított oltárt.

Ősi praktika e napon a nyakvágás: ez  csak nevében ijesztő, ugyanis az utolsó kévét nevezték nyaknak, mely a hiedelmek szerint az Aratás szellemét tartalmazta.

Mivel senki sem akarta vállalni a „gyilkosságért” a felelősséget, ezért az aratók kellő távolságból rádobálták a sarlóikat és úgy vágták le az utolsó kévét, így közösen fejezték be az aratást. Később a levágott nyakat vízbe mártották, ezzel esőt kívántak a következő évre. Csutkababát  is készítettek: lányt formáltak belőle, ha bő volt a termés, ezzel ellentétben fiút, ha gyérnek bizonyult a betakarított termés. Ezt a babát az emberek otthonukban őrizték és a gabona szelleme miatt a következő évig, vagyis aratásig őrizték. Természetesen elmaradhatatlan volt a tánc és éneklés, amivel megáldották a termést, és kérté,k hogy a jövendő termés is hasonlóan bőséges legyen.

A Földanya ünnepe, a beérett termés, a gyümölcsök, a szüret ünnepe. Ilyenkor olyan földi javakkal ajándékoz meg minket a természet, melyekhez nem juthatunk hozzá az év többi részében – friss dió, mogyoró ropog a fogunk alatt, friss mustot iszunk, lédús szőlőt, körtét eszünk. 
Az ősi kelták Mabonnak - aki a Földanya Istene - nevezték a nyári termés és a kemény munka befejezésének ünnepét. Miután levágták az utolsó kévét, áldozatokat mutattak be az istenségnek, máglyákat gyújtottak, mézsört ittak és elraktározták a termést télire. 
szellemvilággal, és így tudtak nyugodtan visszavonulni a téli időszakra.

Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

http://www.valloagnes.hu/content/view/page:Perszephone-engedelmes-gyermek-asszony/p:22-23-31

http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6r%C3%B6g_mitol%C3%B3gia

http://hu.wikipedia.org/wiki/Perszephon%C3%A9

http://szavakkal.hupont.hu/26/a-keltak-mitologiaja

http://antalvali.com/granatalma-hatasa.html

http://madameguinevere.deviantart.com/art/Mabon-2010-180361077

MÁTÉ, AZ EVANGELISTA:

Máté, akit Lévinek is hívtak, a hagyomány szerint az egyik evangélium szerzője. Adószedő és vámos volt elengedhetetlen eszköze volt a mérleg. Épp a vámházban ült, a dolgát végezte, amikor Jézus felszólította, hogy kövesse.Így lett a négy evangelista egyike...

Márk még azt is tudni véli, hogy Alfeus fia volt - fogalmam sincs ő miért lényeges. Egyébként Máté Kafarnaumban dolgozott, mely határváros volt. Mint vámos a zsidók szemében  bűnös, kitaszított, tisztátalan ember volt.

 A vallási vezetők ujjal mutogattak rá és  Jézusra is, aki odáig alacsonyította magát, hogy közösséget vállal a bűnösökkel, a kitaszítottakkal:

,,Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, aki ott ült a vámnál. Szólt neki: Kövess engem! Az fölkelt és a nyomába szegődött. Amikor később a házában vendégül látta Jézust, odajött sok vámos és bűnös, és Jézussal meg tanítványaival együtt asztalhoz telepedtek. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványaitól: A mesteretek miért eszik vámosokkal és bűnösökkel? Jézus meghallotta, és így válaszolt: Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok s nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket' (Mt 9,9--13).

Máté evangéliumában  igen pontosak a pénzzel kapcsolatos közlések. Sokkal többféle pénzt ismer, mint a másik három evangélista, és soha nem véti el, hogy milyen helyzetben miféle pénznemmel kell fizetni!

Az adószedõ és vámos elengedhetetlen kelléke volt a mérleg - a hónap jelképe. 

Máté meghívásának történetét az evangéliumból ismerjük. Életének további eseményeiről csak a hagyomány közöl néhány szórványos adatot.

A legenda szerint Etiópiába ment, ahol Kandaké királynő kincstárnoka fogadta és támogatta. Történt egy napon, hogy a király fia meghalt. A bennszülött varázslók mindent elkövettek, hogy életre keltsék, de hiába. Akkor a kincstárnok azt tanácsolta urának, hívja el Mátét. Ő el is ment és föltámasztotta a fiút. A király ettől olyan boldog lett, hogy örömében egész országába hírnököket küldött, akik ezt hirdették: ,,Jöjjetek, és lássátok Istent, aki emberi formában megjelent közöttünk!'' Az emberek össze is sereglettek. Máté tanította őket a keresztény tanokra. Az emberek  pedig  megkeresztelkedtek....

Volt a királynak egy Efigénia nevű leánya, aki megtért, és kérésére Máté fölvette az Istennek szentelt szüzek közé. Az új király azonban Hirtacus szemet vetett  a leányzóra. Máténak ígérte a fele országát, ha rábeszéli a leányt, hogy legyen a felesége. Egyszer Máté éppen a házasság  szentségéről prédikált , és hangsúlyozta, hogy senkit nem szabad elválasztani a házastársától. A király örvendezett, mert azt hitte, hogy Máté  így beszéli rá Efigéniát a vele való házasságra.  Máté azonban  ezt mondta a királynak: ,,Úgy látom, egészen félreértettél engem, ó király, hiszen tudod, hogy Efigénia az örök Király menyasszonya, és az ő szent fátyolát viseli. Hogyan vehetnéd el annak jegyesét, aki nálad sokkal hatalmasabb?'' Erre aztán  Hirtacus dühösen s kirohant a templomból, sebtiben elküldte a hóhért, aki az oltárnál imádkozó Mátét hátulról döfte le.

Egy másik hagyomány szerint Máté máglyán halt meg. Ismét más hagyomány úgy tudja, hogy a máglya az apostol imádságára kialudt, és később Núbiában halt meg békességben.

MÁTÉ A NÉPHAGYOMÁNYBAN:

 A Máté-napi , szeptember 21-ei tiszta időből jó bortermésre következtettek.

Egyes vidékeinken Máté hetében vetették a búzát. Ez nagy szakértelmet kívánó férfimunka volt, szertartásosan történt.  A gazda megszentelte a vetőmagot. Tiszta ruhába öltözött, s menet közben senkihez sem szólt.  Gondosan vigyázott arra, hogy asszonnyal ne találkozzék, mert akkor nem kísérné szerencse munkáját.  (A szántás, a vetés munkáját mindig a férfiak végezték, abba asszony igen ritkán kapcsolódhatott - vagy mégis?

AZÉRT EZT A KÉPET IS TALÁLTAM:

A vető a  föld végében letette kalapját, és Isten áldását kérte a vetésre. Ezután fogott munkához. Nyugodt, ütemes munka ez, amit nem szabad elsietni. Volt, aki egy lábra vetett, vagyis minden második lépésre szórta a magot, volt, aki mind a kettőre. Arra is vigyáztak, hogy ne vessenek túlságosan szélesre, mert akkor ritkán kelt a vetés. Ez a munka egyike a legkényesebbeknek, sok gyakorlatot és mindenekelőtt érzéket kívánt. A jó vetőt nemcsak megbecsülték, de igyekeztek tanulni is tőle.Vetés közben tilos volt káromkodni. Miután végzett, magasra dobta a zsákot, hogy akkorára nőjön a gabona.

Sokfelé ilyenkorra a szakajtókba, kosarakba rakott búzát megszenteltették a templomban, majd a szentelményt a vetőmag közé keverték ugyan, de éppen a bő termés reményében csak másnap kezdték a vetést. Voltak vidékek, ahol Máté evangélista hetében tilos volt a vetés, mert mint mondták: "Csak pelyva kelne a mag után".

Göcsejben a gazda a nyelve alá három búzaszemet tett, és a vetés végéig ott is  tartotta. Ha szóltak hozzá, nem is válaszolt.  Mindezt azért, hogy a madarak nyelve is leragadjon, ne kapjanak rá a vetésre. Az  asszonyok a vetésből megmaradt búzából a koldusoknak sütöttek kenyeret.

Másutt azonban ezen a napon nem szántottak, mert úgy vélték, akkor a földet fel fogja verni a gaz. Göcsejben is pelvahétnek nevezték Máté hetét, mert úgy tartották, hogy az ilyenkor vetett búza polyvás lesz.

A vetőmagot mindig a legnagyobb gonddal választották ki. A mag tisztításakor, szórásakor azt rakták el erre a célra, ami széllel szemben a legmesszebb repült. Ez ugyanis a legérettebb és a legnehezebb szem, következésképpen a legalkalmasabb a vetésre. Máskor hordáskor a szekér aljára ponyvát terítettek és a kipergett szemeket tették el vetni, mert az a legjobb. A vetni való magot vízbe fordították, ami leült, az adta a leggazdagabb termést.

A vetés napját természeti jelenségekhez, megfigyelésekhez kötötték. Az őszi búzát a tölgy- és a kőrislevél lehullása után kellett a földbe szórni, míg a tavaszi búza a borz és a varjú első megjelenésekor került a szántásba. Általános szabályként tartották: „Ősszel porba, tavasszal sárba kell vetni.” Az árpa akkor került a földbe, amikor a kökény virágzott, vagy a kakukk megszólalt.

Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

http://mek.oszk.hu/02700/02789/html/58.html

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyar-neprajz-magyar/ch09.html

Nem minden papsajt - tartja a mondás, melynek értelme: nem sikerülhet minden, nem lehet az embernek mindig jó dolga.

A papsajt tehát érték, pozitív dolog. Nézzük meg hát közelebbről:

A papsajtmályva, a mályvafélék családjába tartozó gyógynövény. Nevezik kereklevelű mályvának, istenkenyerének esetleg  nagypapsajt, csúszóka, füdzõrózsa  a neve. Földünk Északi félgömbjének minden kontinensén úton-útfélen, erdei, mezei ösvények mentén elterjedt. A félárnyékos és napsütéses élőhelyeket kedveli. Júniustól szeptemberig virító virágai halvány rózsaszínűek vagy szinte fehérek sötét csíkozással. Az ókor és a középkor óta sok betegség orvoslására használják.

Jellegzetes termését  az íze és kerek formája miatt a sajthoz hasonlítják, innen is ered a neve is.

A papsajttal játszani is lehet!

Így készül a KÖVES GYŰRŰ:

Szakítsuk le a termést szárral együtt. Körömmel hasítsunk lukacskát a szárán, aztán dugjuk át rajta a termést. Ujjunkon igazítsuk méretre, s már kész is!

Leveléből  KOSZORÚT  fűzhetünk úgy, hogy a szárrészeket kilyukasztjuk, és azon át húzzuk át a következő levelet, addig, amíg nem lesz pont megfelelő a hosszúsága.

BOLTOS játékban a papsajt sajt, vagy pogácsa szokott lenni

Maria Treben: Egészség Isten patikájából című könyvében így vall " Aligha van olyan, vidéken felnőtt ember, aki gyerekként ne evett volna papsajtot vagy ne játszott volna vele. A papsajt mindenekelőtt a gyulladt nyálkahártyák gyógyítására alkalmas tea formájában, gyomorhurut, hólyaghurut, a gyomor és a bélutak, a szájüreg gyulladásos megbetegedéseinél, valamint gyomor- és bélfekély gyógyítására alkalmazzuk. Ebben az esetben gerslivel együtt készül leves a papsajt leveleiből. Először azonban a gerslit kell megfőznünk levesnek és csak azután keverjük bele a mályvaleveleket, miután a leves már kihűlt. "

Mikor és hogyan gyűjtsük?

A levelek, a fiatal hajtások és a magvak is fogyaszthatóak. A leveleket felhasználják salátákba, de meg is főzik, levelét a virágzattal, nyélrésszel lecsípve gyűjtik.

Szárított leveleiből tea főzhető, a belső gyulladásos, elsősorban emésztőszervi megbetegedésekre. Cserzőanyagai összehúzók- emiatt bőrproblémák gyógyítója is. Gyökerét fehérjepótlás céljából fogyasztják, ezt  ősszel kell kiásni.

A gyűjtés után szárítanunk kell a hajtást, leveleket. Fontos, hogy közvetlen napfény ne érje a száradó növényt, mert megfeketedik.

A magvak nyersen és főzve is ehetők.

Mire jó a papsajtmályva?

Már az antik népek is gyógynövényként tekintettek rá, és többféleképpen használták. Az ínséges időkben gyökerét liszt finomságúvá örölték és úgy fogyasztották mint a lisztet.

Napjainkban főleg föld feletti részeit használják.

 Hörghurut és bronchitis, köhögés és erős rekedtség, gége- és mandulagyulladás, valamint szájszárazság ellen is hatékony. Maria Treben: Egészség Isten patikájából című könyvében ez szerepel:
"Nyálkahártya-szárazság ellen hatásos gyógynövény a papsajtlevél. A szárazságot a szájban, torokban és orrban gyógyítja a papsajt. Egy púpozott teáskanálnyi papsajtot áztassunk be egy csésze hideg vízbe 12 órára. A hideg oldatot melegítsük fel és szűrjük le. A főzettel naponta többször öblögessük a szájat és a torkot….Még a szerfölött makacs és gyakran gyógyíthatatlannak beállított és olykor súlyos légszomjat okozó tüdőtágulatot is meggyógyítja a papsajt….Naponta legalább három csészével igyunk meg belőle, ahogy fentebb leírtuk, és éjszakára rakjuk borogatásként a mellkasra a leszűrt és jól felmelegített folyadékot, amit a papsajt leveleiből és virágjából nyertünk. …Az arcon viszkető és égő érzést okozó allergiákra is jótékonyan hat a langyos papsajttea. Külsőleg a papsajtot sebek, fekélyek, vénagyulladásból származó és törések helyén fellépő kéz- és lábdagadás kezelésre használjuk. Ilyen esetekben kéz- illetve lábfürdőt veszünk.”

Maria Treben ezt a példát is leírja a növényről az Egészség Isten patikájából című könyvben:.

„Lakott a szomszédunkban egy asszony, akinek néhány évvel azelőtt eltörött a bokája. Állandóan baj volt a lábával és egy napon ismét kórházba kellett feküdnie. Nem sokkal azután találkoztam vele, hogy hazaeresztették, de nagyon bicegett és a lába egészen a térdéig meg volt dagadva. Bár bottal járt, mégis csak csigatempóban tudott haladni. Ekkor együtt friss papsajtot szereztünk be. Másnap az asszony kipróbálta az első lábfürdőt. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy egy hét múlva már nem volt szüksége a botra és a lába teljesen rendbe jött. Ugyanez történt egy másik asszonnyal, aki a jobb csuklóját törte el és ez okozott neki komplikációkat. Melyik háziasszony és anya tudja kímélni a jobb kezét?

Minden éjjel szaggatott a keze és napközben hosszú időn át mindig megdagadt. Egyik találkozásunkkor papsajtot ajánlottam neki. Nála is gyors javulást hozott a mályva. … A seb egy éjszaka alatt bezáródik, és nem szakad fel újra, legyen bár tíz, tizenöt éves... "

A papsajtmályva felhasználása:

Teakészítés: csak hidegen áztatjuk be! 1 púpozott teáskanál füvet adunk 1/4 liter vízhez, éjszakára állni hagyjuk, reggel kicsit felmelegítjük.  Gyuri bácsi, a füvesember is ezt tanácsolja: „Van egy pár olyan növény, ami csak hideg vízben áztatható, ezek a papsajt félék : a papsajt, a fehér mályva és az erdei mályva, hurutoldó mindegyik. Ezeket csak hideg vízben szabad áztatni, 3-4 órán keresztül”. Homlok-, orr-, fül- és arcüreggyulladásra is jó ez a tea.

Láb- és kézfürdő: jó kétmaréknyi papsajtot éjszakára hideg vízben beáztatunk egy 5 literes edényben. Másnap csak annyira melegítjük fel, hogy a kéz és a láb elbírja a hőfokát. Fürdési idő: 20 perc. A fürdőt még kétszer lehet használni, újbóli felmelegítéssel. 

Borogatás: a teakészítés során visszamaradt ázalékot kevés vízben felmelegítjük, gersli lisztjével összekeverjük, az így nyert pépet lenvászon kendőre kenjük és melegen felpakoljuk. 

Öblögető: Toroköblögetésre alkalmazzák a teafőzetet.

A levelek és a virág nyálkaanyagokat, kis mennyiségben cseranyagokat, illetve C-vitamint  tartalmaznak. A papsajt a gyulladásokkal járó betegségekre fejt ki gyógyító hatást. Hatására megindulhat a gyógyulás.

Külsőleg pattanások kezelésére. A népi gyógyászatban időskori foltok elmulasztására is használják. Ehhez a leveleket naponta meleg vízzel átitatva a problémás bőrfelületre helyezik legalább fél órára.

Érdekesség a papsajtmályva kapcsán:

Sok helyen szedőfésűvel is gyűjtik a papsajtot. Brit kutatók arra figyelmeztetnek, hogy az olyan gyógynövény termékeket, melyekben papsajtkivonat van, nemcsak kerülni kell, egyenesen ki kell vonni a forgalomból. Ezek a brit kutatók! Látott már egyet is valaki közületek ?

 Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

http://www.gyogynovenyek.com/gyuri-bacsi-tanacsai.php

http://napidoktor.hu/cikk/84.19451/Gyulladasgatlo-papsajt

http://nepi-gyogymodok.hupont.hu/15/gyogynovenyek-pr

http://termeszetbaratikor.network.hu/blog/termeszet-barati-kor-blogja/maria-treben-gyogynovenyek-papsajtmalyva

http://gyógytea.com/erdei_malyva_vagy_papsajt_malva_sylvestris

http://www.r-medical.hu/hirek?displaymode=2&id=138

Beléptem a terembe. Tudtam, hogy milyen látvány tárul elém: hatalmas szépséges szőnyegek. Tudtam hogyan készülnek s miként.

Mégis, amikor beléptem, elért engem az a természetes tisztaság és harmónia, ami ezekből a tárgyakból árad. Jó volt saját szememmel rácsodálkozni a szövőszékre, ahol készültek, a növényekre, melyekkel a gyapjút festették évszázadokon át, s amelyeket Páll Etelka ismer és használ.

A Páll Etelka nevével fémjelzett Székely festékesek című kiállítás alapját az 1928-ben Viski Károly által közzé tett 16 festékes újraszövése, újraalkotása képezi. A  Gyergyószentmiklóson élő és alkotó Páll Etelka összefogásával három hölgy: Páll Etelka, Portik Erzsébet Benedek Katalin három generációt képvisel. Az, hogy ők együtt készítették el a szőnyegeket a szőnyegeket a generációk közötti harmonikus együttműködés példája.

„Székely Festékesek” vándorkiállításra  egységesen 160x200-as méretű szőnyegeket készítettek. Három különböző szövőszékén készültek a festékesek, s három ember szőtte.

  A technika mellett a természetes alapanyagokat, festőnövényekkel való festés is az  eredeti módszer szerint való.

S olyan világosan  tárul elénk, hogy melyik növény milyen színt ad, hogy az ember jópárat megtanul, miközben lenyűgözve nézi a hagyományok és a szövés iránti alázat csodálatos példáit.

Páll Etelkával készült beszélgetésem itt olvasható:

http://netfolk.blog.hu/2012/10/04/ertekorzo_pall_etelka_a_szekely_festekesek_mestere

A kiállítás, mely a a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum vándorkiállítása, október végéig a Skanzen Galériában látható.

A  máléfejtés avagy kukoricafosztás, vagy bontó őszi-téli társasmunka. A betakarítás után a kukoricacsöveket a házaknál rokonok, szomszédok, ismerősök segítségével megfosztották a levelétől.

A munka estefelé kezdődött, amikor már a mezei munkát és az állatok etetését befejezték. Az asszonyok, lányok leültek a kukoricarakáshoz, és legtöbbször puszta kézzel  letépték a csumát a kukoricacsőről. A csöveket a férfiak zsákokba  szedték, és felhordták a padlásra vagy a góréba. A csumát  az állatok takarmányozására használták fel. A szebb belső levelekből csumavékát, szakasztót, cekkert kötöttek,  a legügyesebbek  a székek ülőkéjét és háttámláját is megfonták.

A háziasszony szilvát, almát, diót, főtt kukoricát, sült tököt adott a segítőknek. A gazda, ha volt  neki, akkor murcival  kedveskedett. A kukoricával együtt hazahozták a mezőről sütőtököt is, ez a hideg estéken igazi csemegének számított  megsütve.

 Mivel a munka  sötétben  ért véget, ezek a boszorkány és kísértettörténetek borzolták a hiszékenyebbek idegeit-  ezekről is folyt a mesélés. A  huncut legények töklámpásokat is készítettek, és ezekkel ijesztgették a  rémüldözőket.

A résztvevőket általában meghívták, de például a Bácskában a kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy abban a házban kukoricafosztás lesz. Mint minden kalákás munkát, ezt is viszonozták. A parasztság életének nyugodtabb időszaka az ősz és a tél volt, ekkor jutott idő a pihenésre, szórakozásra, a párválasztásra. Minden munkának meghatározott ideje volt, ami persze az önellátásból fakadt. A munka befejezésekor, de néha közben is, táncoltak, áldomást ittak. Nóta és tréfálkozás mellett dolgoztak.

Horváth G. Andor festménye

 A baracskai kukoricafosztásról ezt tudjuk:

"Szt. Mihály után, hogy a kukoriczát hazahordják a gazdák, fosztására a falu legényeit és leányait meg szokták hívni, mert áldott a sok kéz. Este a tehetősb gazdák zenét is fogadnak, s a gyülekezők emellett végezik a munkát, a nők a fosztással vesződnek, a férfiak pedig a java kukoriczát szépen összefonják mindenféle alakba, s ha egy-egy nagyobb fonást elvégeznek, tánczra kerekednek. Munka után enni, inni s némelyek kukoricza részt is kapnak. Hol zene nincs, ott énekszóval ülik meg e napot".

A 20. században is még sokáig dívott a kukoricafosztás. "Ott aztán vót cirkusz, mikor találtak egy-egy üszkös kukoricát, az jó fekete, avval jó kikenték a lányokat. Úgy kikenték sokszor, hogy ölig vót kimosdani".  Volt, ahol hívás nélkül mentek, ha meghallották, hogy valahol kukoricafosztás van. Nótázás és tréfálkozás mellett dolgoztak. A háziaktól főtt kukoricát kaptak, és tréfából üszögös kukoricával kenegették egymást

Kukoricafosztás. Forrás: Néprajzi lexikon

Kalotaszegen  a 20. század elején még elevenen élt a máléfejtőben a mesélés. A legények üszkös kukoricával  összefeketítették a lányokat.

Különös jelentőségű a piros kukoricacső. Játékos és jósló jelentősége is van: ha a legény el tudta venni a lánytól, csakis csókért adta vissza. Az a lány pedig, aki három piros csövet talált, abban az évben számíthatott a saját lakodalmára. A piros csövekből huncutkodva jósoltak a leendő gyermekek számára. Aki piros kukoricacsövet talált, mehetett lefeküdni.

Azt is játszották, hogy a kukoricahajat egymás fejére tették. Ilyenkor mindenki a fejéhez kapott, hogy nem az ő fején van-e a gólyafészek. Ez a vers  ide való :

A pap házán gólyafészek, minden ember látja,

csak a vak nem látja,

az is kukucskálja!

Kukoricafosztás alkalmával dramatikus játékokkal is szórakoztatták a fosztókat: részeg ember és felesége, állatalakoskodók (kecske, medve, kutya) szerepeltek.  Néhol tinóvásár jelenetet mutattak be. Ebben egy  legény fejmagasságban botot tartott, arra cserépfazekat vagy edényt raktak, a szereplőt meg pokróccaI letakarták. A kukoricafosztóban eladásra kínálták a „ tinót”. A alkudoztak az állatra, de nem sehogyan sem tudtak megegyezni. Végül a gazda fejbe ütötte a tinót, az elesett, azután felkelt és mentek tovább a másik helyre.

Esetleg csürhét jártak: ehhez  egy legény kellett  kondásnak, a többiek alkalmas pillanatban megrohanták a kukoricát. A lányok csövekkel dobálták a játszókat, akik  azon voltak, hogy a kukoricahéjon meghempergethessék, megölelgethessék, megszorongathassák  a lányokat.  Ilyenkor nyílt lehetőség a fiatalok találkozására, ismerkedésére, egymás „megszemlélésére”, incselkedésre és szórakozásra.

 Ez a meghempergetéses – fogdosásos kapcsolatteremtés   szigorúan a közösség szeme előtt történt, folyamatos  ellenőrzés alatt.

Hangulatfestőnek   álljon itt Hollósy Simon  Tengerihántás című festménye:

Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-862.html

www.garaweb.hu/b/szekely.f/fono.jpg

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-973.html

http://kaposvarmost.hu/magazin/kultura/2012/09/06/a-kukoricafosztas_3075.html

http://www.palfalva.hu/szuret.htm

Temesvári Pelbárt szerint: A MÁRIA név öt betűje jelenti azt az öt igen nagy jótéteményt, amellyel elárasztja a földet. M - (mater misericordiae et mediatrix) azt jelenti hogy ő az irgalmasság anyja, a világ szószólója. A - (advocata) jelentése: hogy ő az emberi nem szószólója az Úrnál. R - (reparatrix ruinae) azt jelenti, hogy ő mind angyali, mind pedig az emberi romlás helyreállítója. I - (Illuminatrix) jelentése, hogy az egész egyháznak és a világnak a megvilágosítója. Mert amint a nap megvilágosít minden csillagot, így Mária dicsőségének fényével megvilágosít minden szentet, angyalt. Az A (auxiliatrix) jelentése, hogy ő minden szükségben a segítség.

Íme a Mária  magasztalásnak ponyvairodalmi jellegű   megjelenése:

Mária drága neve

Aranyos öt betűje

Nyíljon ki a szívünkbe'

Lelkünk üdvösségére.

Mária édes neve

Angyalok lépesméze

Szűzek gyönyörűsége,

         Bűnösöknek reménye…

Tánczos Erzsébet írása

 Forrás:

http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szuz_maria_szent_neve

http://mek.oszk.hu/04600/04657/html/unnepikii0048/unnepikii0048.html

http://blog.xfree.hu/keres.tvn?mit=passaui%20Mariahilf-kegyk%E9p

http://www.montazsmagazin.hu/aktualis/470-szz-maria-szueletesnapja-es-nevnapja

http://www.astronet.hu/ezoteria/magia/szeptember-babonas-szent-napjai-101870

Párkánytól úgy húsz kilométerre, a történelmi Magyarország határai persze belül, most a szlovák hátáron átkelve  Garam mellett  találunk hat magyarlakta falvat, ahol évszázadok óta kurtaszoknyát viseltek a lányok. A hat települést különleges viseletük alapján "kurtaszoknyás hatfalu“ néven nevezik. A kurtaszoknyások mindig is kuriózumnak számítottak. Érdekesség, hogy a  eredetileg hét kutraszoknyás falu volt., de Kicsind 1945 után feladta a hagyományt - gondolom, azóta már igen bánják....

Csodálom, hogy az elmúlt századokban nem vándorolt oda minden férfiember!

Alsó-Garam völgye és a Garamtól Komárom irányában elterülő dombvidéken, a Palócföld és Kisalföld határán levő területen mindkét nagytáj néprajzi jellemzőit  fellelhetjük. Az Alsó-Garam-menti kuriózum  azonban az úgynevezett „kurtaszoknyás hatfalu" sajátos elkülönülése, melyek: Bart, Bény, Garampáld, Kéménd, Kisgyarmat és Kőhídgyarmat különállására és összatartozására számos magyarázat létezik: az egyik egészen az államalapításkori bényi sáncrendszer építésére és kiszolgálására vezeti vissza a falucsoport elkülönülését. Mások szerint e hat falu közös plébániai körzet volt valamikor a történelemben;  megint mások úgy vélik, hogy a török elől menekülő, azonos helyről elvándorolt lakosság népesítette be e településeket.

Írok én szívesen, de itt szinte minden megnézhető a Garam-mente csodáiról:

E tájegység a Palócföld és a Kisalföld találkozási területén fekszik. A kurtaszoknyás falvak népi kultúrájában a palócos jegyek a meghatározóak. Ilyen palócos jellegzetesség a keresztelői lakoma, a lakodalmat záró hajnaltüze és a menyasszonykikérés.

A hat kurtaszoknyás falu népének összetartozási jele a kurtaszoknya meg a piros csizma. A folkminihez ugyanis piros, hosszúszárú csizma tartozott!

A hat falu öltözködése  alapvetően azonos, de megkülönböztető jegyei  minden falunak voltak. Az itt élő legények az öltözködés alapján meg tudták mondani, hogy a lány melyik faluból való.

  A nők csörgős piros csizmát, ráncos pörgős szoknyát viseltek, melyből  akár tízet is felvettek. Fodros ing, karjukon szalaggal, a . "karravalóval" nyakukban szalagokból nyakbavaló és többsoros lapos ezüst gyönggyel ékeskedtek.

A barti Bíbic hagyományőrző csoport tagjain látható a kurtaszoknyás viselet

A viselet eredetét többféleképpen is magyarázzák:

A hagyomány egyrészt úgy tartja, az ősrégi magyar népviseletből származik, abból az időből, amikor a magyarok lóháton közlekedtek, így a nőknél a rövid szoknya nem akadályozta a nyeregben való ülést

 Más a viselet eredetét a török hódoltság korára helyezi. Történt ugyanis, hogy az esztergomi török basának nagyon megtetszettek a lányok, asszonyok. Azért, hogy többet lásson bájaikból, elrendelte, hogy kurtítsák meg  szoknyáikat. Az asszonyok eleget tettek a parancsnak, de nem úgy, ahogy a basa azt gondolta.

A szoknyák aljából egy széles sávnyit ugyan levágtak, de közben furfangos módon a derékrészt ugyanennyivel meghosszabbították. Logikus módon az immár rövidebb szoknya ugyanoda csúszott vissza, ahol eredetileg is volt. 

A szoknya hossza különben többször változott. 1839-ben egy angol utazó, John Paget azt jegyezte fel, hogy ezen a vidéken a lányok, asszonyok török módra– az arcukat szégyellősen elfedik. Cserébe  a szoknyájuk olyan kurtácska, hogy a csizmaszárat sem éri el; s az így kivillanó térdüket  büszkén mutogatják. A XX. század első felének  fényképfelvételei szerint akkor a szoknya féllábszárig ért.  Napjainkban újra a térd fölött végződik.

A falvak legfőbb specialitása azonban a hosszú derék: a szoknyát csípő alatt viselték, amit a pruszlikra vagy mellényre dolgozott hurkaszerű pofándli tartott.

 Íme:

És íme:

Leggyakrabban ezt a szép és érdekes viseletet a barti Bíbic hagyományőrző csoport tagjain láthatja a nagyérdemű. Számos föllépésük van Szlovákiában, de Magyarországon is gyakran megfordulnak.

Mi a pofándli? Hát farkolbász!

 15-20 centiméterrel  a derekuk alá vállpántos farpárnát,  azaz  csípőpárnát, avagy pofándlit , megint más néven farkolbászt helyeztek. Erre a párnára került rá  tucatnyi, térd fölött végződő ráncos szoknya, úgy, hogy a legalsó szoknyához képest a többi egy-egy centiméterrel rövidebb volt, s hangsúlyozta is az eltolt derékvonalat. Ezzel csípőjüknek nemcsak a terjedelme, hanem a helye is módosul.

Ott jellemző csípőpárna  ahol a széles csípő az ideális. Tehát nem akartak anorexiásnak látszani!

A lányok, hogy szépen ringjon - azt mondták: Idesanyám, indítsa el a farom!

Alul durva gyapjú szamárszőr szoknyát, feljebb vékony posztószoknyákat, moldonyokat  vettek magukra. Az ünnepi felsőszoknya apró virágú kartonból vagy selyemből készült. A legtöbb szoknya kétaljú, az aljába belül tenyérnyi széles fodrot varrtak, hogy szebben álljon.
Keskeny kötényük hossza a felsőszoknyáéval volt azonos. Az ünnepi kötény fehér, színes szalagját elöl kötötték meg.

A fiatal lányok ünnepi inge bő ujjú , vállban buggyos volt. A könyök fölött ráhúzott gumival megerősített, hátul színes szalagcsokorral. Az ingujj végének jellegzetesen széles, finom fodra az alsókarra omlott. Hosszú derekú, feszes pruszlikjukat gyakran összevarrták a szoknyával, amelyik ünnepre mintás selyemből vagy bársonyból készült.

A pruszlik fölé fodros szélű, fehér tüll vállkendőt vettek, melynek végeit a hason félkörívben leeresztették, aztán vezették hátra. Hátul széles szalaggal kötötték meg.
A női csizma hétköznap fekete, ünnepnapon piros színű volt. Talpára csikorgót, sarkára fémdarabokból készített csergő sarkantyút erősítettek – csilingeltek a lányok ahogy mentek...

Az idősebb asszonyok hosszabb szoknyát hordtak, és ruhájuk színe fekete. A fejükre fekete kendőt kötnek. A mai viselet eltér a régiektől: a mai kor alapanyagait használják. De bizonyos, hogy a lányok ugyanazokkal a mozdulatokkal ringatják a pofándlit, ahogyan a régi kamaszlányok tették.

A kurtaszoknyás régió falvainak fiataljai őrzik, ápolják hagyományaikat: a viseletet a Garam menti falvak magyar lányai-asszonyai ma is magukra öltik az  ünnepeiken.

Leggyakrabban ezt a szép és érdekes viseletet a barti Bíbic hagyományőrző csoport tagjain látható. ŐK  Szlovákiában és Magyarországon is gyakran  fellépnek... Ők azok:

 Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

http://blogleany.blogspot.hu/2012/02/ferfiszemek-orome-es-nepi-mini.html

http://vilagbiztonsag.hu/keptar/displayimage.php?pid=19390

http://rece-fice-fono.blogspot.hu/2013/06/also-garam-es-ipoly-mente-nepmuveszete.html

http://fenykozpont.hu/kurtaszoknyas-nepviselet.html

http://www.polgarokhaza.hu/index.php?eid=509

http://www.felvidek.ma/kitekinto/magyarorszag/32518-felvideki-estek-a-polgarok-hazaban

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-677.html