- Mikor kezdett el vonzódni a népművészethez?

- Nem emlékszem időpontra, vagy eseményre, beleszülettem. De nem is a népművészetbe, hanem a múlt tiszteletébe, a hagyományaink megélésébe egy (ahogy akkor láttam), átlagos családba. Édesapám megbecsült kovácsdinasztia tagja, édesanyám részéről tisztességes parasztcsaládból származom. Felmenőim mind dolgos emberek voltak, büszkén gondolok rájuk. A Tolna megyei Diósberényben születtem, kicsi, csinos sváb faluban, ahol békésen megfért egymással magyar, sváb, felvidéki, székely és cigány is, de az etikai normákat persze mindenkinek be kellett tartania. Háromgenerációs sváb családba születtem,  óvodáskoromig nem is tudtam magyarul, de ez sosem okozott gondot. Boldog, biztonságos, élményekben  dúskáló gyermekkorom volt. Később Hőgyészre költöztünk, ahol kinyílt számomra a világ. Nálunk különben  természetes, hogy mindenki vonzódik a hagyományokhoz, ezzel a szemlélettel éltünk és élünk. Sohasem gondoltunk arra, hogy a régi bútorokat átmázoljuk olajfestékkel, de nem is cseréltük le úgynevezett modern bútorokra. Valahogy ösztönösen úgy éreztük, hogy amit már egyszer jól kitaláltak, azon felesleges módosítani. Befogad az ember modern dolgokat is, de egy tárgyat, amit szívesen használ, azt azért megőrzi.  Így aztán  kincsként őriztük és őrizzük például a nagymama bekeretezett menyasszonyi koszorúját.

- A család mindennapjaiban hogyan voltak jelen a múlt értékei?

- Tolnai sváb nagymamám még népviseletben járt. Sokat tanultam tőle, a mai napig főzök olyan ételeket, amelyeket otthonról hoztam. Rengeteg régi receptet „tartok életben” a mindennapokban. A régi gyerekágyas lepedőket pedig a vásárokon abroszként használom, mert igenis meg akarom mutatni ezeknek a tárgyaknak a szépségét. Gyakran gondolok rá, hogy tudatosabban kellett volna figyelnem, olyan praktikákat, szokásokat, ízeket megjegyeznem, melyek félő, hogy elvesztek, elvesznek.

- Mit szólt a környezete, mikor művésznek állt?

- Nézze, egyfelől a mienk nagyon ügyes família. Ez mondhatni szabadidős tevékenység a családunkban, ami beragyogja a napjainkat. Azt viszont sokáig nem értették, hogy miért választottam a bizonytalan művészi pályát stabil jövedelmemmel kecsegtető szakma helyett. De a hajlamom másra, a művészi pályára késztetett. Kicsi koromtól elrévedtem a színekben, technikákban, szerettem a különböző rajzeszközöket. Édesapám nagyon szerette volna, ha úgy játszom, mint a többi gyermek, és nem az ablakból rajzolgatom az éppen szánkózó társaimat. Szívesebben rajzoltam őket. Később ugyancsak nagyot csalódtak, amikor meglátogattak a magyarlukafai alkotóházban, ugyanis a faluban egyetlen bolt meg egy kocsma volt az összes intézmény, s a tehenek az utcán kószáltak. Elképedtek, mert pont ebből az életből akartak kiemelkedni, kimenteni engem. Azóta megértették, hogy a mai napig azokból a nyári tapasztalatokból, merítek. Kitűnő útravalót kaptam  többek között Szatyor Győzőtől, Andrásfalvy Bertalantól, Lükő Gábortól, Tarján Gábortól.

- Az alkotói munka nem 9-től 5-ig tart, teljes embert kíván. Közben önnek családja  van, háztartást vezet. Hogy férnek meg egymással ezek a tevékenységek?

- Időnként bizony nehezen viseli ezt az életformát a családom. Az is igaz azonban, hogy a fiam beleszületett abba, hogy nekünk a nyaralás gyűjtő út is egyben. Talán emiatt is választotta a történelem - néprajz szakot az egyetemen. Bizony gyakran felfordulás van nálunk, elismerem, hogy lelkifurdalás nélkül előnyben részesítek egy izgalmas programot a kötelező házimunkákkal szemben. Cserébe naponta főzök, gyakran sütök és persze kertes házban lakunk, tehát állandóan tennivalóm van. No, és ott a szőlő is. Kifejezetten szeretem a szőlőt: szinte érzem, ahogy a metszést követően föllélegzik. Nem sok ami terem, de saját készítésű borral kínáljuk a vendégeket.

- Grafikusból lett bútorfestő.

- Igen, grafikusként kezdtem a pályámat, a bútorfestés később jött az életembe. Előtte tanultam még fafaragást és csuhézást is.

- Ennyiféle tevékenység mellé hogyan jött az igény a bútorfestésre?

- Na, ennek külön története van.  A nagymamámtól örököltem egy festett ládát. Amikor ’47-ben a mi családunkat is meghurcolták, majd kitelepítették – előbb Regölybe, azután Németországba – annyi holmit vihettek magukkal, amennyi ebbe a ládába belefért. Ez a kelengyeláda végül egyik nagybátyám padlásán kötött ki. Onnan szerette volna Németországba vinni egy másik rokon. Hegyeshalomnál azonban a vámosok nem engedték, hogy kivigye az országból.  Azt mondták, előbb engedélyeztesse a múzeummal. Szerencsénkre a rokon nem tudta, hogy hova kellene fordulnia. Tévedésből az Iparművészeti Múzeumhoz fordult, ott pedig elutasították. A láda egy hangárban várakozott és enyészett. Amikor ráleltem, azt sem tudtam, hogyan álljak neki a felújításának. Végül megkerestem restaurátor barátaimat, majd idős mesterek műhelyében inaskodva tanultam a szakmát.  A restaurálás végül olyan jól sikerült, hogy a nagybátyám megkért, készítsek neki egy ilyen ládát, de újat. Igen, a nagymamám ládája az egyik büszkeségem, s meghatározó abban, hogy bútorfestő lettem. A felújítása okozta érzés, az, hogy 100 évvel ezelőtti munkát próbálok az alkotás szintjére visszaemelni, máig bennem él. Nagy alázattal lehet csak hozzányúlni ezekhez a dolgokhoz. Az ember amúgy mindig is szerette a szépet maga körül. A bútorfestő a régi, elnyűtt berendezési tárgyakat kelti életre, hogy legyen jövőjük a jelenben és emlékeztessenek a múltra. Ez hivatás, nem csak munka.

- Hogyan lett ebből a meghatározó élményből kenyéradó hivatás?

-A kilencvenes évek elején fogtam bele, először persze a grafikusi munkám mellett alkottam. Egyszerű hobbiként indult az egész. Kezdetben magamnak újítottam föl néhány bútort, aztán barátoknak, ismerősöknek és szép lassan átvette a munkám többségét. Később füveskönyvekből néztem ki a mintákat, ezek nagyon közel állnak az én lelkivilágomhoz. A mintáknak régen nem volt se szeri, se száma, mégis minden tájegységnél kialakult egy jellegzetes mintavilág, amit aztán én is felhasználok a bútoraimon. Alkalmazott grafikusból így lettem bútorfestő, ám nagy hasznát veszem a grafikus szakmai fogásoknak is, tudom ötvözni, mondjuk portáltáblák népies, de tipográfiailag helyes kivitelezésénél.

- Milyen anyagokkal festi a bútorokat?

- Őseink olyan természetes anyagokat használtak, mint a vér vagy a diónedv. Akkor, amikor a színes, virágos bútorfestés népszerű lett, jött el a földfestékek ideje. Ma már rengeteg festék áll a bútorfestők rendelkezésére, szinte csak a pénztárcánk szab határt.

- Felismerik-e egymás munkáit a bútorfestők?

 - Igen, akinek kiforrott technikája van az jól felismerhető.

- Jellemzi-e az alkotás az alkotót?

-Bizony, és kell is, hogy felismerhető legyen és jellemző, hiszen a portékában benne kell, hogy legyen a lélek. Én fekete-fehér párti vagyok, de ez a bútoraimon nem tükröződik.  Szeretem a kéket, a mélyzöldet, de soha sem viszem túlzásba a színezést, megpróbálok egy-egy színvilágon belül maradni.

- Melyek a kedvencei az Önre jellemző motívumok?

- Portékáim egy részét a hagyományos népi bútorfestés motívumai alkotják. Különösen kedvelem a borsodi, dél-dunántúli formavilágot. Voltak gyűjtő útjaim Békésben, Baranyában, néprajzot is tanultam. Gyermekkorom helyszíneinek csodálatos, geometriai alapokon nyugvó mintáit szívesen festem a restaurált bútorokon. A tárgyak formavilágát a népi kultúrából merítem, de ügyelnem kell arra, hogy a funkció kövesse korunk igényeit. Szeretem tudni, hogy kinek dolgozom, megpróbálom a megrendelőt "megismerni", mielőtt nekilátok a munkának. Sokkal könnyebb így alkotnom. Ha pedig elkészül egy mű, könnyebb "elengedni", ha tudom, jó helyre kerül. Szívesen használják bútoraimat parasztházakban, patikák díszítésére vagy éppen különleges hangulatú üzletekben.

- Újíthat-e, hozhat-e létre motívumokat egy népi iparművész?

- Véleményem szerint igen, nekem is vannak újításaim. Van például egy olyan, ami Vas megyei mintából indul, de már alig hasonlít az eredetire, teljesen az én ízlésem szerint alakult át. Ezt én nem tartom szentségtörésnek, hiszen régen is egy-egy festő változtatott a motívumokon, ez elfogadott dolog volt. Úgy gondolom, hogy ettől is egyedi az alkotás, és nem tömegtermék. A másik rám jellemző stílusjegy maga a gyógynövényes minta.  Munkáim többségét gyógynövényekkel díszítem, leginkább a magyarországi védett és ritka fajokat festem meg. Így próbáltam meg összehozni a füveskönyvek hangulatát a népművészettel.

-  Kiknek szól a kétnapos bútorfestő kurzus, amit Ön  tart?

- Laikusoknak, természetesen, hiszen a gyakorlatot nem lehet gyorstalpaló tanfolyamon elsajátítani. Számos emberben megfogalmazódik az igény, hogy a maga kedvére alakítsa régi bútordarabját. Így aztán alapfogásokat tanulunk, mely elegendő kisebb tárgyak megfestéséhez. Számtalan visszatérő érdeklődő van, akikkel már sokkal könnyebb haladni.  A kézzel fogható tevékenységet, az alkotás nagyszerű érzés ám! A tanítványaink általában felnőttek, de nagyon szívesen foglakozunk érdeklődő gyerekekkel is. A részt vevők munkáiból ízelítőt kapunk például a http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=168119 weboldalon is.

- Milyennek látja a népművészet helyzetét?

- Ez aztán komoly kérdés. Nem is vagyok benne biztos, hogy beszélhetünk-e klasszikus értelembe vett népművészetről jelen esetben. Anno a hagyományos tárgyak egyértelmű funkcióval, hagyományos formavilággal, és a funkciót segítő díszítéssel készültek. Ám a környezet, a világ változásával ez is folyton alakult. Ezért aztán nem lehet egyetlen időszakot sem kiragadnunk a történelemből, amikor tól-ig határral határozhatunk meg formát, díszítést, de még anyagot sem. A régi idők embere nem fogyasztó felfogással készítette tárgyait, üzenetet hordozott minden darab. A huszadik század elejétől fogva azonban elsikkadt az üzenet. Egyszer csak elkezdték mások megmondani, hogy miként dolgozzon a népművész. Na, itt vett rossz irányt a mai értelemben vett népművészet. Biztos, hogy nem lehet konzerválni a nép művészetét. Ma már hiányoznak azok a körülmények, melyek befolyásolták, hogy adott tárgyon mely motívumot használták. Sokunk már nem is érti a régi idők szimbólumait. Úgy gondolom, aki ezt a világot választja, felelősséggel tegye.  Annak a kutatást élete végéig folytatnia kell, a munkája közízlést formál. Nekünk mindig egy lépéssel a tömegízlés előtt kell járnunk. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, a lehető legtöbb tudást meg kell szereznünk. Ráadásul egyetlen mesterséget sem lehet kiragadni a maga környezetéből, a bútorfestőnek az asztalossal, a vasaltok készítőjével is együtt kell dolgoznia. A viseletkészítő sem tud a hímzés vagy a takács nélkül nagyot alkotni, hiszen az alapanyag megválasztása is része a tervezésnek. Minden mindennel összefügg.

- Mire készüljön, aki ma népi iparművésznek áll?

- Nehézségekre, gátló tényezőkre, némi szakmai féltékenységre. Készüljön anyagi bizonytalanságra és a népi kultúra méltatlan háttérbe szorulására. Érthetetlen számomra, hogy az Európában egyedülálló népművészet, kézművesség miért tartozik ma az agrárium alá.  Miért nincs ennek a szférának képviselete a kormányban, vagy valamelyik minisztériumban? Hogyan tudna egy mezőgazdasági szakember felelősséggel dönteni a népművészetről? Miután ez önmagában nemzeti érték, sokkal nemesebb szintet érdemelne!

- Hogyan lehetséges közel hozni az érdeklődőket, alkotásokat egymáshoz?

- Ismét egy nehéz kérdés. Sajnos, nincs utánpótlás. Nem vonzó manapság munkanélküli népművésznek lenni, s nem is lehet színvonalas alkotást létrehozni, ha közben nem tud megélni az ember. A vásárok bérleti díja is gond. Egy kézműves nem tudja kifizetni, főleg előre nem. Inkább keres valami más megélhetést, a művészet hobbi lesz. Én a megélhetés szintjén foglalkozom a bútorfestéssel, és úgy látom, hogy a kézműveseknek több eladási lehetőséget kellene biztosítani. Ugyanakkor az oktatásügynek is hatalmas a felelőssége, hiszen például kikerült az iparművészeti képzésből a néprajzi oktatás, miközben éppen az iparművész ültethetné át a népművészeti elemeket a hétköznapok tömegárujába. Fontos a szakmai kontroll és az állandó kapcsolat az iparművészet, a népi iparművészet, a kézművesség és  népművészet között. Egyik sem létezhet a másik nélkül.

- Nem von el energiát az alkotó munkától az Iharos Egyesületben betöltött elnöki tisztsége?

- Igen, az egyesület feladata komoly megterhelés, a szabadidőm, de néha munkám kárára. Az ügyintézés, szervezés sokszor elvon az alkotástól, de az egyesület sikerei új energiát is adnak.

- Hogyan lehet valaki egyszerre szemlélődő művész és nyüzsgő közösségi ember?

- Kívülről lehet, hogy ez kettősségnek tűnik, de bennem ragyogóan megfér a szemlélődés és a "motor"szerep. Sokszor lekötnek dolgok, s a csendes megfigyelő köntösébe bújok.  Másfelől fontos nekem a közösség, jól képviselem mások érdekeit (sokkal jobban, mint a sajátomat). Az ezzel járó feladatot pedig fel kell vállalni. Tudom, hogy én mit várok egy ilyen civil szerveződéstől, és igyekszem azt megvalósítani. Szerintem nincs ebben semmi ördöngös. 

- Mit tanácsol az alkotó pályára készülőknek?

 - Kitartás, alázat, elhivatottság nélkül ne is álljon neki senki. Számtalan ember csodabogárnak tart bennünket alkotókat, de felül kell emelkedni ezen-elvégre csak nézőpont kérdése, hogy mi vagy ki a normális!

- A szülők, nevelők hogyan ismertessék meg a gyerekekkel a népművészetet?

- A kulcsszó az, hogy együtt. Ez a legfőbb. Együtt az óvodában, az iskolában, a klubban, a szakkörben, de főként a családban! Soha ne húzzunk szűk falakat magunk köré, éppen elég kényszerbe vagyunk így is bepréselve. Minden tevékenységet komplexen kezeljünk, és igen, élvezzük, szeressük azt, amivel foglalkozunk.

- Mire érdemes festenünk, ha nincs az első kísérleteinknek megfelelő bútorunk?

- A hobbyboltokban kapható tárgyak egy része jól festhető, de meg kell nézni, hogy miből készültek, s hogyan állították össze. Ezerféle silány minőségű ládika kapható, de ezek ragasztott bóvlik, egykettőre szétesnek, s oda a munkánk. Ugyanezeken a helyeken kaphatunk hazai ragasztott és egyben szögelt dobozokat, ládikákat is. Ezeket jó szívvel ajánlom, bírják a strapát. Kicsit drágábbak, de örök kedvenceink lehetnek.

- Kezdő alkotóknak milyen festékkel érdemes tevékenykedniük?

-A földfesték, olajfesték nagyon jó, de első próbálkozásra nem ajánlom. A temperát sokan ismerik, de annak le kell fújni a felületét, hogy tartós legyen.  Ennek a technikáját azonban alig valaki ismeri. Így marad az akril, bár azt is érdemes kezelni, hogy tartós maradjon. Aki már belelendült, annak mondom, hogy  karcolt, vagy vésett felületek színezésére növényi nedvek vagy vér igen alkalmas, de a korom és viasz (eredetileg kalapzsír) alkotta keverék kétségtelenül a legjobb.

- Milyen mintákkal érdemes kezdetben dolgozni?

- Egyszerű és esztétikus, ezek a kulcsszavak. Lehet egy nagyon egyszerű élet-jelet (7 pötty) is festeni egy kisebb felületre, de nem mindegy, hogy hol és milyen méretben helyezed el. Ez már arányrendszer, amit sosem hangsúlyozok ki a tanfolyamon, mert sokan megijednének tőle, de elengedhetetlen a minőségi munkához. Az itt bemutatott két egyszerű motívum a tanfolyamon is a kedveltek közé tartozik, ajánlom kipróbálásra.

 - Hol találkozhatunk  Önnel?

- Vásárokon, mint például  az Íjász Napfordulón, Zsámbékon,   Budapesten a  Nemzetközi Táncháztalálkozón vagy  Orbán – napon a  lakóhelyemen, Tárnokon feltétlenül ott leszek.

   A honlapom ( www.amenteva.uw.hu  ) tartalmazza a részleteket.