- Elég sokat kellett várni a Kolompos Zenekar első hangzóanyagának megjelenésére, bár mára számos CD és két DVD anyag is elérhető.
-2001-ben jelent meg az első CD-nk az Egyszer egy királyfi. Ahogy már említettem, együttesünk első évei az útkereséssel teltek. Az első mesejátékok - amik lemezeink alapját adják - csak úgy 1998 körül körvonalazódtak. Igaz ez akkor is, ha a kilencvenes évek elején már volt egy „fehér” kazettánk, valamint 1995-ben megjelent egy második is Kolompos és barátaik címmel. Ez annyira keresett volt abban az időben és később is, hogy tíz évvel később kiadtuk CD formájában is. Lemezeinknek nagy sikerük volt, és amit mi nem tehettünk meg, hogy eljussunk minden oviba, iskolába, nagyvárosba és kis faluba, az legalább a CD-ken keresztül megvalósult. Nagyon sok visszajelzést kapunk Erdélyből, Németországból, Svédországból, Franciaországból, Ausztráliából, Amerikából, hogy a csemeték ott is hallgatják a lemezeinket, sokszor ezek jelentik a gyerekek és a magyar kultúra közötti kapcsolatot. Ez nagyon felemelő érzés. Ezt továbbgondolva született meg a felismerés: milyen jó lenne ugyanezt a képernyőn keresztül minél több gyermekhez eljuttatni. Mi ne tudnánk, hogy a hatás, az élőzene, az előadás atmoszférája, a hangszerek megfoghatósága, az együttes közelsége, ez mind-mind a varázs része? Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nagyon sokan vannak, kicsik is, nagyok is, akiknek esélyük sincs, hogy ilyen műsorokon részt vegyenek.
-Hogyan alakul ki egy-egy műsor?
-Ez mindig hosszú folyamat. Az alapgondolattól, az ötlettől a megvalósulásig számtalan kis kanyarulat, keskenyebb-szélesebb út visz, sok esetben zsákutcába tévedéssel. Ki kell gondolni a meseváltozatot, a szöveget, aztán ezt sokszor módosítjuk, míg össezáll egy műsorrá. A dramaturgiát megalkotni, mikor mit, hogyan játszunk el – végesek a lehetőségeink, hisz a zenének is kell hallatszódni és közben játszani is kell a gyerekekkel. Díszletek, jelmezek, amiket igyekszünk mi magunk, illetve hozzátartozóink segítségével kivitelezni. Kitalálni a muzsikákat, mi milyen hosszan és hol szóljon, kell-e betétdal, s mi történjen alatta, na ezt nem rohamtempóban végezzük, ennek be kell érnie, ehhez pedig idő kell. Próbák sokasága után nagy sokára körvonalazódik valami hagyományokra épülő játékos, zenés, gyermekszereplős, mókázós előadás, amit mi úgy hívunk: Kolompos Színház.
-A Kolompos úgynevezett mulatságokat és gyermek táncházakat is tart. Mi a különbség a kettő között, illetve mire számítson a betévedő egy gyermektáncházon?
-A gyermektáncházakban az első perctől a hagyományos táncházak folyamatát követjük, a zenekar muzsikál, énekel, a gyermekek Szántai Levente irányításával táncolnak. Néha, pihenésképpen egy-egy játékkal színesítjük a folyamatot, illetve énektanítással nem csak a test, hanem a szellem fejlődésének is áldozunk néhány percet. A Kolompos mulatság is többféle lehet. Némelyik műsor színpadi előadással kezdődik, ekkor már a színpadon is mulatunk, de van olyan, hogy csak a színpadi előadást, a koncertet jelöljük ezzel a névvel. Amúgy is szeretjük ezt az elnevezést – talán a mi játékos, vidám, mókázós előadásunk tartalmát ez a kifejezés adja vissza legjobban.
- Hogyan lehet, lehetne a nagyobb gyerekeket, kamaszokat ebben a körben, amit megismertek és megszerettek megtartani?
- Sok régi „kolomposos” csemetéről tudjuk, hogy elkezdett hangszert tanulni, vagy kamaszodva táncegyüttesben folytatta, amit nálunk elkezdett. Bár sok iskolai és középiskolai szereplésünk bizonyítja, hogy a könnyed stílusunkkal ezeket a korosztályokat is meg tudjuk fogni, de nehéz lenne számunkra egy másik irányt is felépíteni. Se időnk, se energiánk nincs több. Igyekeztünk is mindig úgy fogalmazni, hogy mi csak az első lépcső szeretnénk lenni. Az a lépcső, amire a csemeték felállva és körbenézve már sok mindent láthatnak egy régi falusi tájból. De az is látják, hogy van második és többedik lépcső is, és arra feljutva, még jobban kiteljesedik a kép. Elsődleges célunk amúgy sem az, hogy néptáncosokat, népzenészeket, népdalénekeseket neveljünk, hanem olyan kicsi embereket, akik szeretik hagyományainkat, és személyiségükbe egy csipetnyit beépülnek ezek a közös élmények is.
- Segíthet ebben a folyamatban a hagyományos Kolompos nyári tábor?
-A Kolompos tábor mindenképpen kiteljesíti ezt a tevékenységet, ezt a kapcsolatot. Egy koncert, műsor után, ha nem sietünk valahová, esetleg van tíz-tizenöt perc arra, hogy a gyermekekkel való kapcsolatunkat még személyesebbé tegyük. Hangszereken kipróbálása, beszélgetés, rajzok és egyebek. Szerencsen, a Kolompos Családi Táborban erre egy egész hét áll rendelkezésünkre, éjjel és nappal. Bár reggeltől-estig programok vannak, de előtte, utána sok lehetőség van közös játékra, beszélgetésre, örömködésre, mosolygásra. Idén már a kilencedik táborunkat tartjuk, ami számunkra mindig is egy élményekkel való feltöltődést, egy igazi közös nyaralást jelent sok aranyos, ragaszkodó csemetével és szüleikkel. Idén a X. Kolompos Családi Tábor szokás szerint Szerencsen, 2013. június 24-től 30-ig tart.
- Az elmúlt évek tapasztalatai alapján derűlátóan vagy pesszimistán ítéli meg a népművészet helyzetét?
- Optimista vagyok, és be is tudom bizonyítani, hogy miért. A magyar népművészet – ideértve a népi építészettől kezdve, a tárgyi alkotóművészet, díszítőművészeten keresztül a hiedelmek, szokások, meséken át a zenéig, táncig – és még mindaz, amit kihagytam – meseszerűen fogalmazva egy olyan csodapalota, aminek termeit, szobáit, emeleteit, tornyait szinte képtelenség bejárni. Érdemes azonban elindulni benne, annak is, aki csak egy-két termet jár be, mert így is épülésére szolgál amit felfedez. Optimista vagyok azért is, mert az egyre uniformizálódó, globalizálódó világunkban egyre többen ismerik fel és fogják felismerni az egyedi értékek, saját értékeink fontosságát. Egyre többen keresik a műzene helyett a természeteset, a műanyag helyett az agyagból, a fából készült tárgyakat. Mind többen keresik majd, és hála az elhivatott szakemberek tudásának, meg is fogják találni az elődök, az ősök teremtette világot. A csodapalotát, amely tárt kapukkal vár. Optimista vagyok még azért is, mert a táncházmozgalom immáron negyven éve alatt, minimális állami támogatással, minimális médiatámogatással, mint egy underground mozgalom fejlődött idáig. Az emberek, a zenészek, táncosok, néprajzosok, népi iparművészek szeretete, elhivatottsága, lelkesedése vitte, emelte egyre magasabb szintre ezt az ügyet. Ez a hit és szeretet nem csökken. Felsorolni is nehéz lenne a táncegyüttesek, táncházak, a zenekarok, énekesek, táncos szakemberek nevét, akik idehaza és a világban terjesztették a magyar népművészet hírét. Az évente megrendezett Táncháztalálkozón egyre több népzenei iskola mutatkozik be gyermek muzsikussal, és sokan keresik a fiatalok közül is ezt a szórakozási formát. Jó úton járunk, elég sokan is vagyunk, most már csak arra kell figyelnünk, hogy végig is járjuk az utunkat!
Tánczos Erzsébet írása
