Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Az Ágoston családban a tojásdíszítés családi hagyomány

Ágoston Endréné Terike és lánya, Ágoston Erika mesél a munkásságáról

2021. március 30. - netfolk

 

agoston_e_mestersegek_unnepe.jpgaemestersegek.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ágoston Endréné és Erika 2019-ben a Mesterségek Ünnepén

Terike és Erika is Magyar Kézműves Remek díjas alkotó. Mindketten szenvedélyesen készítik tojásaikat. Az útjuk hasonló, részben azért, mert összefűzi őket a családi kapcsolat. Másfelől azonban külön utakon lettek saját területük kiválóságai.–A tojáshéj az én, a mi kézművességünkben a kezdő pont. Ugyanis már sok-sok éve tojáshéj- forgalmazással is foglalkozik a családunk.

–Ez mit jelent?

–A tojásokat kifúrjuk, belőle a tojást teljesen eltávolítjuk. Semmi sem maradhat a héjban.  Ezek a kifújt tojások a tojásdíszítők alapanyagai. Én először ezt a munkát kezdtem el, s csak sokkal később ismertem meg a tojásdíszítést. Esetemben ez a tojáskarcolást jelenti.

agoston_endrene_karc.jpg

 

 Terike alkot

–Hogyan történt ez a megismerkedés?

- Már egész gyűjteményem volt különféle hímes tojásokból, amelyeket az alkotók küldtek nekem, hogy megmutassák, nézd, mi lett, mik készülnek a tojáshéjaitokból, de én még nem tartoztam közéjük. Egyszer megfigyeltem, hogy Berszánné Erzsike hogyan készíti a karcolt tojásait, és azonnal magával ragadott ez a dolog. Ez volt az a meghatározó pillanat, amikor megfertőzött a tojáskarcolás. Éjszakánként telefonon értekeztünk, így tanultam meg sok-sok dolgot a tojáskarcolásról. De a javarészét saját magam kísérleteztem ki.

–Mi jellemzi a tojáskarcolás motívumait?

–A tojáskarcolás a régmúltból maradt ránk.  Mégis, az írókázás  sokkal ismertebb, a tojáskarcolás nem annyira ismert technika.

–Mi lehet ennek az oka?

–Talán az, hogy a karcolásnak nem olyan gazdag a mintakincse.  Ezek a minták sem kapcsolódnak tájegységekhez, ahogyan az az írókázott tojásoknál van. Régen a férfiak készítettek karcolt tojásokat. Bicskával karcolták a mintát a tojás héjára. Nem rajzolták le, nem dokumentálták a karcolt mintákat, úgyhogy nem is maradtak fenn.  A szakkönyvekben csak megemlítik a karcolt tojást.   Ugyan található néhány  kép is, de nehéz régi mintát találni. Kevés a régi minta, ez nehézség, ugyanakkor azokból kiindulva szabadon alkothat az ember.

– Említetted, hogy nem túl nagy a karcolt tojások mintakincse. Van-e specialitásod vagy kedvenc mintád?

– Szívesen karcolok csipkék, virágok mellett madár motívumot is a tojásokra. A részletgazdag, aprólékos mintákat szeretem még akkor is, ha ez a kézi karcolás nagyon igénybe veszi az ember kezét.


–A kezdeti lépések után mi következett?

–A tojáshéjakat egész évben árultuk. Ebben részt vett az egész család. A férjem és a lányom, Erika is tudja ennek a csínját- bínját. S ez a munka sokáig meg is maradt nekünk, közben kezdtem el a karcolást, s kezdtem el vásárokra járni. Mindig megdicsérték a műveimet, s ez amellett, hogy én magam mindig is élveztem, szerettem csinálni, még egy plusz motiváció volt.

–Nem sajnáltad eladni?

–Nem, régen nem sajnáltam, úgy voltam vele, hogy csinálok másikat. Most már igen, sajnálom. Valahogy nehéz lett megválni a tojásaimtól.

–Mindig ráírja, hogy „minta”, nehogy eladjuk- szól közbe Erika.

–Igen- mondja Terike, hogy inkább ne vegyék meg, mert az egy minta, bemutató darab marad.

–Írókázni nem is akartál soha?

–Akarni éppen akartam. Megvettem hozzá minden eszközt, ezek szépen álltak otthon, én a kezembe sem vettem őket, engem tulajdonképpen teljesen kisajátított a karcolás.

–Nekem meg sokáig nem igazán tetszettek az írott tojások – mondja Erika, aki mostanra díjazott és elismert tojásíró.

–Maradt nekem a karcolás, ebben mindig végtelen örömet leltem – mondja Terike-  Közben  a szaktekintélyek is noszogattak, hogy menjek és zsűriztessem a tojásaimat, és Ivanicsné Gitta  és Benedek Gizella  kitartó rábeszélésére adtam be először. A munkáim elismerést arattak, és hamarosan el is nyertem a Népi Iparművész címet. 2002óta foglalkozom karcolt tojás készítését, négy évvel később kezdtem el a  zsüriztetnia hímes tojásaimat a Hagyományok Háza szakértő zsűrije előtt. 2009-ben Hímestojás-festő Népi Iparművész címet szereztem. 2010-ben szerepeltek a tojásaim a Mesterségek Ünnepéhez kapcsolódó kiállításon is, a Magyar Nemzeti Galériában. 2012-ben „MAGYAR KÉZMŰVES REMEK” elismerő címet vehettem át. 2014-ben a Mesterségek Ünnepén megalakult Tojásdíszítők Egyesületének alapító tagja vagyok. Egy évvel később a Székesfehérvárott megrendezett „Országos tojás találkozó és pályázaton” való részvételemen díjazásban részesültem.Résztvettem a Duna Palota ’Hommage á Malonyai Dezső’ címmel és tematikával nyílt képző-, népi- és iparművészeti kiállításán, a Tojásdíszítők Egyesületének tagjaként. 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is az „A Magyar Kézművességért Alapítvány” nyári kettős tematikájú kézműves kiállításain díjazásban részesültem.Tojásaim ott voltak  a XVI. Országos Népművészeti Kiállításon a magyar Néprajzi Múzeumban, majd a Műcsarnokban megrendezett Nemzeti Szalon kiállításon is.Két éve a Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által meghirdetett KOMATÁL PROGRAM Kárpát-medencei alkotópályázatán. Tavaly sikerrel indultam  az „Élő Népművészet” XVII. Országos Népművészeti Kiállításon a Dél-Alföldi régió tárlatán.  Alkotás kialakult a saját stílusom is.

agoston_endrene_kez-mu-remek_2018_1.jpg

 Terike  és karcolt tojásai a KÉZ-MŰ- REMEK Kiállításon 2018-ban

–Mi jellemzi a  tojásaidat?

–Volt olyan eset, amikor egy vásáron, ahova Erika vitte el a tojásaimat, felismerték a munkámat.

–Mégis, miből?

–A tojásokat két részre osztja, így, szimmetrikusan alakítja ki az osztott tojásban a mintát. Ez jellegzetessége anyu tojásainak. De a madarai is egyediek szerintem. Valahogy megjelenik a lelke az alkotásaiban, jellemzőek rá – mondja Erika.

–A minta, a színezés mindenkinél más. A festőlé maga, hogy abban meddig fürdik a tojás, annak anyaga is befolyásolja az eredményt.

–Mennyi idő alatt készül el egy karcolt tojásod?

–Régen kicsikét gyorsabban haladtam. Most több az időm a tojásaimmal foglalkozni, ez nagyon változó, amíg elkészül egy. Ezt nem lehet siettetni. Meg kell adni a szükséges időt, és hogy a tojásból az legyen, ami szeretne. A mintát nem nagyon tervezem meg előre. Hogy a virágnak hegyes, hogy íves lesz a szirma, az például menet közben alakul ki.

Függ a végeredmény a tojástól, hiszen mi tojásosok tudjuk, hogy nincsen két egyforma tojás. Az anyaga, a tojáshéj öregsége is más és más. De a forma sem ugyanaz, ha odafigyelünk, meglátjuk. Aztán én a minták javarészét kézzel viszem a tojásra, de a kézi munka jellemzője, hogy nincs két egyforma darab.  A tojás színe függ attól, hogy mennyire szívta be a festéket, és ez sok mindentől függ. A minta meg a kezem fáradtságától, a hangulatomtól, hogy mennyire satírozom be a mintát – ez mind meghatározza a végeredményt. Az én kezem sem képes két egyformát létrehozni, meg kedvem sincs másolni. A minta a kezem alatt alakul. Ért már az a vád, hogy ezek számítógéppel megtervezett matricák a tojáson. Erre azt tudom mondani, hogy meg kell nézni, hogy hogyan csinálom. Erre is jók a mesterségbemutatók. Szeretem a rendezvényeket, vásárokat, bár most be vagyunk zárva. A kedvencem a Mesterségek Ünnepe, amikor nincs túl nagy tömeg, - mert akkor kevésbé látják az asztalokat - hiszen sok érdeklődő jön, szép a környezet, inspiráló a sok kézműves társasága, remek, felemelő dolog ott lenni.

–Erika hogyan került ebbe a közegbe?

– Anyutól indul minden – avat be a lány, Erika –Gyakorlatilag folyamatosan benne voltam. Segítettem a munkákban, mert sokáig én a tojástisztítást, majd a tojásokkal a vásározást is munkának éltem meg. 2006-tól jártam piacra anyuval.  A tojásírást is egy ilyen alkalommal próbáltam ki.  Megmutatta a mellettem levő asztalnál ülő Báling Miriam, aztán a kezembe nyomta, hogy na, csináld.  Engem, aki előtte nem voltam elragadtatva az írott tojásoktól, teljesen magával ragadott a dolog.  Tudtam, hogy anyunak vannak tojásíró eszközei, hát alig vártam, hogy kipróbálhassam őket.  Nagy szerencsém, hogy anyu révén sokakat ismertem már a hazai tojásosok közül. Úgyhogy nappal dolgoztam, este meg messengeren faggattam őket a technikáról. Minden elérhető internetes oldalt elolvastam, videót megnéztem, szakirodalmat beszereztem. Így, leginkább éjszakánként képeztem magam. Nem végeztem tojásos képzést. Amit tudok, azt 90 % ban saját magam kísérleteztem ki. Mert kell a sok szakirodalom, és szükséges a szaktársak segítsége, de végső soron mindenkinek magának kell rátalálnia a módszerére, stílusár

– Neked sikerült, hiszen számos alkalommal sikerrel mutatkoztál meg a tojásaiddal.

agoston_erika_magyar_kezmuves_remek-dij_2019_1.jpg

Ágoston Erika Magyar Kézműves Remek díjas tojásai

–Igen, kaptam lehetőségeket, például  a Duna Palota ’Hommage á Malonyai Dezső’ című kiállításán én is a kiállítók között voltam. 2017-ben Hímestojás-festő Népi Iparművész címet szereztem. 2017-től kezdve vről évre bemutatkozhattam A Magyar Kézművességért Alapítvány kiállításain. 2019-ben a Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által meghirdetett KOMATÁL PROGRAM -on anyu mellett én is jelen voltam. Egy évre rá „MAGYAR KÉZMŰVES REMEK” elismerő címet  nyertem el, a következő évben, tavaly pedig díjazásban részesültem az „Élő Népművészet” XVII. Országos Népművészeti Kiállításon a Dél-Alföldi régió tárlatán.

 

agoston_erika_komatal_palyazat.jpg

Eika tojásai a KOMATÁL PROGRAM -ban

–Neked van kedvenc tájegységed, mintád?

–A tojáskarcolással ellentétben az írott tojások mintái tájegységekre jellemzőek. Ahol mi élünk, Bács-Kiskun megyében, ott a tojásírás nem jellemző. Itt a kalocsai hatás elég meghatározó, de a viaszolt tojás nem. A kezdetektől a kedvenceim a gyimesi tojások. Antalné Tankó Mária Gyimesi Írott tojások könyve volt az alapmű a számomra, és őszintén szólva, a mai napig a gyimesi minták állnak a legközelebb a szívemhez. Kísérletezek más tájegységek tojásaival is, de van, amihez még idő kell. Hiába van a kezemben a technika, lelkileg is oda kell érni.

–Noszogatott édesanyád valaha, hogy próbáld ki a tojásírást?

–Nem, soha. Tudtam, hogy vannak eszközök, de nem siettetett, és ezért is nagyon hálás vagyok neki. Magamtól szerettem bele a tojásírásba, 46 évesen értem meg rá. Azóta is folyamatosan képezem magam. Ennek így kellett lennie.

–A kézművesség azért jelen volt előtte az életedben?

–Nem mondhatnám. Kézimunkában sosem voltam ügyes. Úgyhogy mindenkinek van remény, hogy megtalálja azt, ami neki való.

–Édesanyáddal tudjátok-e egymást segíteni például a tojásfestésben vagy más technikai dologban?

–Nem igazán. A karcolás és az írókázás más munkafázisokból áll- mondja Erika.- Különben, ha lehetne, én nem bánnám, mert az írókázáshoz végtelen türelmem van, de ami utána jön, festés, maratás, hát azt már alig bírom kivárni. Már siettetném, amit nem lehet, mert nagyon izgulok, hogy milyen lesz a tojás.

–Mi, karcolók először meleg festőlébe tesszük a tojást, majd a héjába, festés után karcolunk. A viasz azonnal leolvadna a forró festőlében, Erika hidegbe teszi a tojásait. Ebből az is következik, hogy más a festőleveink összetétele. Ami nekem szépen és tartósan fest melegen, az hidegen Erikának nem fog működni. Úgyhogy vannak különbségek.

–Közben persze tanácsokat adunk egymásnak, hogy mi tetszik, melyik a szép. Ez főleg anyunál működik-, neveti el magát Erika, - mert ő „kikukázza” a szerintem elrontott tojásaimat. Olyan is volt, hogy egy foltosra sikeresett tojásomat továbbgondolta, és a vevőknek tetszett. Úgyhogy ha meg akarok szabadulni egy tojástól, akkor azt apró darabokra kell törnöm.

–Ami megmenthető, azt én megmentem – mondja Terike. Ma már lassabban haladok, nem is szívesen adom el a tojásaimat, szeretem, ha mind a közelemben marad. Mindegyikükhöz kötődöm.

–A párod hogyan kapcsolódik a tojásozáshoz?

–A tojáshéj forgalmazásban kezdetek óta ott volt, együtt dolgoztunk mind. A karcolást az első pillanattól támogatta, mert nagyon szereti a kézművességet. Ügyes ember, építész különben, de méhészkedett is.

–Erika, akkor adott a jó minőségű méhviasz.

–Igen, apu amúgy is örült, hogy találtam magamnak kézműves mesterséget. A családi csapatunk nagyon jól tud együtt alkotni, dolgozni, ez már fél siker. Nagyon fontos dolog.

–Különben nem is lehetne, eredményesen dolgozni- teszi hozzá Terike.

agoston_endre_es_agoston_endrene_2014.JPG

Ágoston Endre és Endréné 2014-ben

 

–Ugyanabban a kézműves egyesületben vagytok tagok.

–Igen, a Bajai Kézműves Egyesületnek, és a Tojásdíszítők Egyesületének is tagjai vagyunk. Mindketten Magyar Kézműves Remek díjas alkotók vagyunk, én 2012-ben, Erika 2019-ben nyerte el a kitüntető díjat. Népi iparművészek vagyunk, folyamatosan alkotunk, agyalunk. Én most már több szabadidővel rendelkezem, Erika a munka mellett, de megszépíti az ember életét egy ilyen tevékenység, s fontos a vele járó közösség is.

–Közös kiállítást nem terveztek?

–Felmerült már, de mindig elhessegettem a felvetést- mondja Erika- De mindent ki kell várni, talán most jött el az ideje, hogy gondolkozzam erről, kitaláljuk közösen, hogy hogyan lenne jó.

Kedves Olvasóm!

Ha szereted a netfolk bejegyzéseit, hívj meg egy kávéra, he teheted...

Átvitt értelemben persze.

A netfolk blogot évek óta saját, és talán mások örömére is írom. Most eljött az idő, hogy az olvasó közösséghez forduljak, hogy a blogot a már megszokott színvonalon tudjam a jövőben is írni. Ebben segít, ha havonta egy kávé árával támogatod a blogot. Ezt megteheted ide kattintva: https://www.patreon.com/netfolk

Tánczos Erzsébe beszélgetése

 

 

 

 

 

 

Gajdics Krisztián bőrműves: csak a legjobb az elég jó

 

72816279_736790450120189_1065190608538173440_o.jpg

Gajdics Krisztiánnal 2013-ban találkoztam először személyesen, amikor elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést bőrös munkáiért.

A Hagyományok Háza kiállítótermében volt a kiállítás és az emlékezetes megnyitó, ami után megkérdeztem Krisztiánt, hogy beszélgethetnénk-e a bőrmíves pályafutásáról. Azt mondta, hogy természetesen, de ahhoz utazzak le a Hortobágyra, mert ő ott él mint  pásztor.  A beszélgetés akkor elmaradt.

 

Ez a kép akkor készült, amikor nem beszélgettünk-2013. augusztus 16-án.

gajdicskrisztian.jpg

Azóta eltelt néhány év, melyek számos eseményt és eredményt hoztak Gajdics Krisztián számára.

 

–A családodból hoztad a vonzalmat a kézművesség felé?

–Részben nem, részben nagyon is. Budapesten, Angyalföldön nőttem fel.  Apai ágon azonban több juhász, pásztor is volt a családomban, például öregapám is fiatal korában. Gyerekkoromban a nyári szünidőt nála töltöttem. Tőle tanultam kapálni, együtt jártuk az erdőt, gombásztunk, faragni tanított.  Már akkor úgy éreztem, hogy ez az igazi élet. A természet közelsége és a saját kézzel végzett munka  jelentette számomra az örömet, és ez azóta sem változott. A barátaim nem a keresztnevemen szólítanak, hanem úgy hívnak, hogy Gajdics. Az öregapám nevén. Ez jó érzés a számomra.

 img_3046.JPG

–A nagyapádon kívül milyen hatások tereltek a kézművesség felé?

–Gyerekkorom családi kirándulásain én voltam az, aki folyton újabb és újabb múzeumokat akart bejárni.  Mindenféle terület, művészeti ág vonzott, nagy hatással volt rám például a klasszikus kultúra.  Meghatározó, hogy második osztályos koromtól több éven át hegedültem, énekeltem, aztán jött a néptánc, később a basszusgitár – a zene mindig jelen van az életemben, ahogy a sport is. Középiskolában a történelem tanáromtól, aki kutató történész, szemléletet tanultam.  Érdekes, hogy éppen az ő öccse volt a legelső megrendelőm, egy tarsolyt készítettem neki.

img_3044.JPG

–Ez hány éves korodban kezdted a bőrözést?

–Tizénhét évesen szerettem volna egy tarsolyt, de nem volt rá pénzem.  De ott volt bennem, amit öregapámtól tanultam: annak van a legnagyobb értéke, amit az ember a saját két kezével állít elő. Úgyhogy angyalföldi lakásunkban, a szobám kezdtem el bőrrel dolgozni, először saját magamnak.

–Ott éltél és dolgoztál az érettségit követően?

img_7265.jpg–Nem, mert addigra megelégeltem a budapesti életet. Az volt a vágyam, hogy juhász legyek, és hát az is lettem. Juhászbojtár voltam nyáron, a Hortobágyon, közben bőröztem, és az összes öreg pásztort, csikóst felkerestem, hogy tanuljak tőlük.

Minden elérhető múzeumban kutattam a pásztortárgyakat. Először lerajzoltam, majd mikor lett fényképezőgépem, lefotóztam, s aztán elkészítettem őket. Arra törekedtem, hogy minél hagyományosabban, pontosabban dolgozzak.  

Közben a pásztoroktól megtanultam nyúzni, bőrt kikészíteni.  Nagyon sokféle állatot nyúztam meg. Ez volt az egyik legfontosabb tanulóidő a számomra.  Hat évet szántam erre az életemből – egy évet mint magyar szürke gulyás. 

Az életemet meghatározó emberekkel találkoztam a Pusztában például Hortobágyon de akár a Pest megyei Dóra-Majorban is! Közöttük is a legfontosabb Kalina Ádám juhász, pásztor faragó.

Vele Dóramajorban ismerkedtem meg közös munkánk során. Őt a juhászapámnak tartom, annyi mindent tanultam tőle, s oly sokat jelentünk egymásnak.

Az érettségit követő tíz évben csak viseletet hordtam, és megdolgoztam a juhászviseletért, mutatja, hogy tudom értékelem és becsülöm. Számomra a pásztorok világa nem hobbi vagy valami szabadidős tevékenység. Az életem szerves része.

 61101117_2505924869441035_5510475665339580416_o_2.jpg

–Mi minden történt a bőrművesség szempontjából abban a tíz évben?

–A tanulási időszak közben eljött a megmutatkozás is, hogy megmutassam mire jutottam a bőrművességben.  2010 óta a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület tagja vagyok.

A IX. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázaton bőrműves egyéni kategóriában első helyezést értem el.
Egy évre rá a Népművészeti Egyesületek Szövetsége „Add tovább…” kiállításán az én tárgyaimat is kiállították.

pks.jpg

2013-ban elnyertem a „Népművészet Ifjú Mestere” állami kitüntetést.
Egy évre rá a Hagyományok Háza Príma Junior Díj-ra jelölt, melyet el is nyertem.
A 2015-ben a XVI. Élő Népművészet kiállításon kilenc pályaművemmel vettem részt. 2019-ben az egyik munkám Magyar Kézműves Remek lett, ugyanebben az évben kaptam meg a Népi Iparművész címet is.

–Ilyen fiatalon hogy lehet ennyi elismerést elérni?

–Folyamatosan és megalkuvás nélkül alkotok. Az elég jó még nem elég, a lehető legjobb az, ami elég.  Maximalista vagyok, és addig megyek és hajtom a dolgokat, amíg elérem az álmaimat. Például az álmaim megvalósításában eljött az, hogy saját portára volt szükség az életemben, és a vállalkozásom működtetéséhez.  Nádudvaron vettem a házam, benne van a műhelyem. Nagyon kellett ez már.

–Nádudvar más szempontból is fontos a pályádon.

–Igen, beiratkoztam a Nádudvari Nápi Kézműves Szakgimnáziumba, elvittem öt mesterremekemet, amelyekkel később elnyertem a Népművészet Ifjú Mestere díjat. Két éjszakám és egy napom volt, hogy a vizsgára megtanuljam a száz tétel. Dicsérettel végeztem el. Így most már papírom is van arról, amit tudok. Ekkor már hat éve önállóan alkottam.

–Nádudvaron van a bázisod?

–Igen, s ez a ház nagy változás. 16 éve bőrözök. A Gajdics- bőrmíveket, a vállalkozásomat, közel tíz éve működtetem. A logóját is én terveztem, szerintem kifejező, és a honlap, a facebook oldal is az én ízlésemet tükrözi.

img_2881_1.JPG

 

–Az eltelt idő alatt alakult az érdeklődésed, változtak a termékeid?

–Igen is meg nem is. A hagyományos népi pásztorművészet, a magyar motívumrendszer a legfontosabb, a legtisztább forrás a számomra. Az is marad.  Ugyanakkor izgalmas a világ különböző részeire jellemző bőrművesség.  Édesapám mutatta meg egyszer az amerikai western nyergek díszítő technikáját képeken az interneten! Mivel láttunk benne fantáziát idővel egy sajátos fúziót hoztam belőle létre Magyarországon elsőként! Az western díszítőtechnikával a hagyományos magyar motívumrendszereket vittem rà a hagyományos magyar és a hètköznapi tárgykultúrára! Így egy sokkal kifejezőbb részletgazdagabb bőrbe álmodott motívumkincset dolgozhatok ki mint a hagyományos magyar domborítás emiatt szakmai körökben elég provokatívnak illetve nem is elfogadottnak számít! De ez az én saját stílusom!

 
84867545_2552694584943937_5292215842652553216_n.jpg

 

–Hányszor készíted el ugyanazt a tárgyat?

–Csak egyszer. Nincs duplikátum, és olyan sincs, hogy a szín más, de a minta gyakorlatilag ugyanaz. Minden alkotásom egyedi, én nem ismételek. Nem is érdekelne már másodszor megcsinálni ugyanazt.  Megrendelésre dolgozom, de nem vállalok el bármit.

ov_1.jpg

–Mit teszel, ha a megrendelőd olyan tárgyat szeretne tőled, ami szerinted nem ízléses.

–Igyekszem senkit nem megbántani, de olyat nem csinálok, ami ízléstelen. Nem is adnám hozzá a nevemet. Ilyenkor – hangsúlyozom, hogy ez nagyon ritka eset- addig-addig beszélgetek a megrendelővel, amíg rávezetem egy ízléses megoldásra. Fontos, hogy nem megmondom, hogy mi legyen, hanem rávezetem, kitaláljuk együtt.

ov_kek.jpg

–Mi az ami inspirál? ?

–Egy teljesen új stílus kialakítása a magyar bőrművességben mely jóval túlmutat az itthoni sokszor kézműves szakkör szintjén megrekedt régi típusú bőrművessègen és a hiperrealisztikus motívumok.Ezen kívül új illetve már kihalt technológiák behozatala a magyar bőrművességbe!

 

img_2997.JPG

–Ez az életszemlélet teljes embert kíván.

–Volt idő, amikor beszippantott a munka. Nem volt más mellette, annyira sokat dolgoztam. Éjjel és nappal. Folyton. Nekem ez nem probléma és vagy áldozat, mert szeretem a munkámat, és egyáltalán: szeretek dolgozni. De be kellett lássam, hogy a munkaalkoholizmusba forduló munkaszeretetem hosszú távon nem épít, hanem rombol, megfoszt dolgoktól. Úgyhogy időben változtattam,  igyekszem az egyensúlyt fenntartani  a munka és az élet egyéb területei között. Most már tudatosan törekszem arra, hogy legyen énidőm.

–Mire fordítod?

–Kimegyek a kutyámmal a természetbe, hétvégén hosszabb túrákat teszünk. A mai napig fontos az életemben a népi ének és a néptánc, de eközben a küzdősportok a motorozás, tetoválások és a metál zene! Számos ilyen látszólagos ellentét van az életemben.   Ez a kollekcióimban is megmutatkozik: látszólag össze nem tartozó dolgok kerülnek harmóniába egymással. Érdekel a világ, az elmúlt időszakban 5 kontinens 25 országába jutottak el a tárgyaim, sok országban jártam is, és természetesen velem az alkotásaim is.  De pásztortárgyaim állandó kiállítás részei Azerbajdzsánban egy múzeumban.  Az egyik legemlékezetesebb kiküldetésem a kínai szakmai utam volt. Lenyűgözött a kínai kultúra. Sokat tanultam ott, amellett, hogy dolgoztam is.

gajdicskina.jpg

 De tanulni mentem Gyimesbe is, ahol az utolsó élő tímár, Pőcze Károly bácsi volt a tanítóm. A nyúzás, cserzés tudományát, a gyimesi magyar szíjú elkészítésének tudományát adta át nekem. Mert máshogy kell kikészíteni a különböző állatok bőrét, a mikéntje függ az állattól, s attól is, hogy mi készül majd belőle. Pőcze Károly bácsitól szerszámokat is kaptam, melyeket nagy becsben őrzök.

Hidegségben a bundavarrás technikáját gyűjtöttem és tanultam, s kitanultam a tejsavós csávázást és a növényi cserzést is.

–Mit jelent a nővényi cserzés?

–Az állati bőröket különböző eljárásoknak kell alávetni ahhoz, hogy tárgyak készülhessenek belőlük.  Hagyományosan ehhez növényi alapanyagokból készült cserzőleveket használnak, melyek hatására a nyers állati bőrből teljesen új tulajdonságú anyag válik.

Cserző hatású anyagokat tartalmaz a tölgykéreg, amikor csertölgyről beszélünk, nem véletlen a neve.  De például a cserszömörce estében is elnevezés utal a bőrművességben betöltött szerepére. Ez a módszer igen sok időbe telik, ezért is van eltűnőben.

–Hagyományos technika, modern eljárások, magyar, és más népek és kultúrák motívumrendszerével egyaránt dolgozol. Mia közös bennük?

–Az, hogy azzal foglalkozom, ami érdekel. Fontosnak érzem, hogy értéket és minőséget állítsak elő.   A mai napig ugyanolyan fontos számomra a tájegységek motívumainak, hímzésfajtáinak gyűjtése mint mondjuk tíz éve. Feladatomnak érzem betömni a fehér foltokat, visszahozni olyan dolgokat, amik már nincsenek de voltak, és értéket képviseltek. Ez egy küldetés, ez az utam a legteljesebb értelemben. Ez abból is látszik, hogy mostanra a Gajdics - bőrmívek összehozta a családomat. Amikor hátrahagytam Budapestet és pásztornak álltam, amikor 4,00 feletti átlaggal hagytam ott két egyetemet is, mert nem éreztem, hogy előre visznek engem, akkor a szüleim nem értettek egyet a döntéseimmel. Most, hogy a befektetett munka eredményeként jönnek a díjak és elismerések látják, hogy ez a dolog működik. Édesanyám aggódva ugyan, de elfogadta a döntéseimet. De én, aki számos versenysportban edzettem a maximalizmusomat nem lehettem elégedett addig, amíg nem éreztem, hogy az édesapám büszke rám. Neki akartam bizonyítani.   Most látja, hogy a vállalkozásom ügyeit, például a brand építését éppen olyan eltökélten csinálom, mint a kézművességet. Mondjuk az adminisztráció nem a kedvenc részem. Abban amit tudnak, segítenek a szüleim, és az anyagok  rendelésében is, hiszen a beszállítók, akikkel dolgozom, Budapestre szállítanak. Ez nagy segítség a számomra, és egyben megerősítés is.

84068263_2544335869113142_5268403453041836032_n.jpg

–A vállalkozás marketing részéből is részt vállalnak?

–Nem, azt én csinálom egyedül. Amikor elkészül egy tárgy, akkor fotózom, videózom, töltöm fel a képeket a  Gajdics-börmívek facebook oldalamra a youtube-ra és egyéb felületekre. A reklámokat, hirdetéseket is én intézem, de szívesen csinálom. A rendelések felvételét meg végképp nem adnám át másnak

–Miért ragaszkodsz ehhez?

–Fontos, hogy a megrendelő és köztem kialakuljon valamiféle kapcsolat, hiszen ők nem katalógusból rendelnek, egyedi darabok készülnek. Egy ajándékban például benne van az, aki adja, az is, aki kapja, de távolságtartással benne vagyok én magam is, és ez így van jól. Fontos a folyamatos alázat a régi öregek és a megrendelők felé is.

img_2901.JPG

–Mik a terveid?

–Szakmailag folyton tele vagyok tervekkel, ötletekkel. Jó lenne egy tágas stúdióműhely, ahol ideálisak a körülmények az alkotáshoz és a fotózáshoz. Nemsokára együtt fogok dolgozni egy grafikussal, akivel egymást segítjük majd a közös munkáink során.  Távlati célom, hogy a tárgyaimmal szemléletváltozást érjek el, emeljem a motívumkultúra szintjét.  Milyen jó lenne egy saját iskola, ahol éppen úgy, kompromisszumok nélkül folyna az oktatás, ahogyan azt a kézművességben megélem! A végső kérdés az életben: Mit tettél le a nemzet asztalára? Úgy gondolom, hogy erre mindannyiunknak tudni kell választ adni.

 mezo.JPG

Tánczos Erzsébet beszélgetése

 

Kedves Olvasóm!

Ha szereted a netfolk bejegyzéseit, hívj meg egy kávéra, he teheted...

Átvitt értelemben persze.

A netfolk blogot évek óta saját, és talán mások örömére is írom. Most eljött az idő, hogy az olvasó közösséghez forduljak, hogy a blogot a már megszokott színvonalon tudjam a jövőben is írni. Ebben segít, ha havonta egy kávé árával támogatod a blogot. Ezt megteheted ide kattintva: https://www.patreon.com/netfolk

 

Rózsa Györgyné Terike  Népi Iparművész kezei alatt hímes tojások nyílnak

 

 1kep.JPG

Rózsa Györgyné Terike, amikor meglát, kedvesen integet. Ismerjük már egymást egy ideje, én évek óta csodálom az alkotásait, s a Tojásdíszítők Egyesülete tagjaiként lehetőségem nyílt kifaggatnom őt a tojásdíszítő pályafutása részleteiről.

-A családodból hoztad a tojásdíszítés tudományát?

-A családomban mindenki ügyeskezű volt, a házban és a ház körül mindent megoldottak, amit csak lehetett. Gyerekként ez nem tudatosodott bennem, mert Mogyoródon, ahol nevelkedtem, a legtöbben ilyen ügyes, dolgos emberek. De visszatérve a tojásdíszítésre, azt nem gyerekként tanultam meg.

kiserlet.jpg

Friss kísérletezés eredményei

- Mogyoródon nem volt hagyománya a húsvéti tojásnak?

-  De, piros tojást adtunk ajándékba, de ezeken a tojásokon nem volt minta.  Csak miután Budapestre, azon belül Rákospalotára költöztem került sor arra, hogy ellátogassak a Néprajzi Múzeum húsvéti rendezvényére. Ez volt a legelső ilyen alkalom talán az egész országban, de a Néprajzi Múzeumban biztosan. Ekkor még nemhogy kipróbálni nem lehetett a technikákat, de mesterségbemutatók sem voltak.  Mégis, én ott csodálkoztam rá a viasszal írott hímes tojásokra. Arra gondoltam, hogy milyen boldogok is lehetnek azok, akik mindezt tudják, ezeket a csodálatos alkotásokat létrehozzák. Annyira nagy hatással volt rám ez az élmény, hogy egész nyáron  autodidakta módon próbálkoztam  a tojásírás titkainak megfejtésével.

-Miért egyedül?

-Nem voltak akkor még elérhető könyvek a témában, s a kézműves foglalkozások, bemutatók sem voltak szokásban. De a múzeumok kézikönyvtárában néprajzi könyvekben találtam információt a technikákról, mintákról. Édesanyám is mesélt a levélrátétes, úgynevezett berzselt technikáról, amit ki is próbáltam.

- De nem elégedtél meg a berzseléssel.

-Nem bizony. Nekifogtam írókákat készíteni az olvasott szakirodalom alapján, mivel nem tudtam ezeket készen megvenni sehol. A szakkönyvek ábrái azt mutatták, hogy kis lábosban kell melegíteni a viaszt, s abba  mártogatni az írókákat.  Kipróbáltam, a rákospalotai panellakásban sajnos nem működött.

-Miért nem?

- A gáztűzhely erre nem alkalmas. Hamar felmelegszik, hamar kihűl a viasz. Az idő a hőmérséklet beállítására ment el az alkotás helyett.  Ezután próbáltam rezsóval, de az sem volt az igazi.

-Mi lett a megoldás?

- A tölcséres írókánk , mert annak a tölcsérkéjébe kell rakni egy kicsi darab méhviaszt, s ezt így elég egy gyertya lángja fölött melegíteni.  Sokkal gyorsabb, mint a hagyományos módszer, és közel sem olyan balesetveszélyes. Miben nyilvánul ez meg? Mivel nem kell lábasban viaszt melegíteni, a kézműves foglalkozásokon minden egyes érdeklődő egy írókával, egy mécses lángja segítségével alkot, ez praktikus, és sokkal biztonságosabb is, mint a hagyományos módszer.  Egyénileg is praktikusabb, én is így dolgozom.  Idővel sok tojásos is áttért a használatára. Ezt láttam Hollókőn, Győrben is például, hiszen szabadtéren is praktikus.

–Milyen egy jó íróka?


–Mikor milyen… Régen egy vékony, kis fadarabkára fonallal apró fémcsövecskét rögzítettek, és ezt mártogatták a forró ­viasszal teli lábasba.  Az én írókámon  a kis csövecske helyett egész  fémtölcsér van a fapálcán. A tölcsérbe kell tenni egy körömnyi darabka szilárd méhviaszt, s ezt melegíteni a gyertya lángjánál. A felmelegedett viasz kifolyik a lyukon, ekkor rajzolhatunk a tojásra.

-Mi a teendő a minta megírása után?

 - Ekkor tegyük bele a megírt a tojást a hideg festőlébe. Száradás után a viaszt töröljük le, s csodáljuk meg az elkészült hímes tojást

- Kialakítottad a szerszámodat, a tölcséres írókát. Mi következett azután?

- A véletlen, vagy a sors elém hozta a Szabadföld újság egy számát, melyben a Néprajzi Múzeum hímes tojás vásárra szóló felhívására akadtam. Ez 1991-ben volt. Igen inspirálónak találtam a lehetőséget, s a Néprajzi Múzeum könyvtárában ismét belevetettem magam a régi minták keresésébe. Találtam is számomra megfelelőket, melyeket meg is írtam. Egy tálcányit elvittem a bizottság elé, ahol eldőlt, hogy ki vehet részt a vásáron a hímeseivel. Amikor megérkeztem, már sokan voltak várakoztak ott , sokféle alkotással. Voltak tojásból nyuszik filc fülekkel, kalocsai mintával, olajfestékkel pingált tojások, és még sokféle egyéb tojás. Sorra mentek be előttem az alkotók a bizottság elé, s sorra jöttek ki, hogy nem fogadták el ezt sem meg azt sem.

Ezután bementem a tálcányi írott tojásommal.  Egy hölgy a bizottságból kiemelte és egyenként  alaposan végigmustrálta a tojásaimat. Egy szót sem szólt. Aztán hosszú percek után  azt mondta: mind jöhet a vásárra! Majd megkérdezte, hogy honnan valóak a tojásokra írt minták. Elmondtam, hogy miféle füzetből gyűjtöttem őket.

Kiderült, hogy az én forrásom éppen a hölgy, Dr. Györgyi Erzsébet 1974-es Néprajzi Értesítő kiadványa volt. Ekkor  találkoztam először Dr. Györgyi Erzsébettel, és örömmel tölt el, hogy a munkakapcsolatunk azóta is tart. Mindketten a Tojásdíszítők Egyesületének tagjai vagyunk, s az Egyesületben tartott előadásai mindig nagyon inspirálóak a számomra.

-A Népraizi Múzeum vására mi újat hozott a tojásíró pályafutásodban?

-Lépésről lépésre egyre többet tanultam, egyre jobban beszippantott ez a világ.  Következő évben egy egész szalmaszakajtót csinált nekem az édesapám, abban rendeztem el a tojásokat. A kezdetektől törekszem arra, hogy megfelelő legyen a az összkép egy-egy ilyen megmérettetésen, eseményen. A terítő, a szakajtó, a tojások nyújtotta összkép fontos. Közben elkezdtem a növényi festőlevekkel megismerkedni. Ez is egy olyan folyamat, aminek szerencsére soha sincs vége, mert mindig van mivel kísérletezni. Ezek közül az első a vöröshagyma és a mályvalevél volt. Ezeket is vittem a Néprajzi Múzeumba évről évre. Tíz-tizenöt évig minden évben ott voltam a húsvéti rendezvényen.

-Mi lett utána?

-Átpártoltam a Mezőgazdasági Múzeumba.

-Miben volt az  utóbbi múzeum jobb?

-Egyfelől nem kellett helypénzt fizetni, másfelől ott a húsvéti rendezvény nem három napig tartott, hanem akár három vagy négy hétig is. Iskolás csoportok jöttek különbusszal, nagyon nagy élet volt, sok-sok érdeklődő, látogató vett részt ezeken.

-Vidéken is jártál kiállítóként?

-Nem volt jellemző sohasem, hogy nyakamba vettem az országot, de a vidéki tojásos utaim közül az első Pécsre vezetett. A szervezők ott már kifejezetten kérték, hogy vigyek eladásra írókákat is.  Ekkor kezdtem el a kis csomagokat csinálni, ezek máig nagyon kelendőek.

-Miket tettél a csomagokba?

-Írókát, ezeket a férjem készítette.   Mindegyikhez tartozik egy méhviasz lapocska, mintaív hagyományos mintákkal, tojásfestékek.  Így minden egyben van a tojásíráshoz, csak maga a tojás és a gyertya lángja, ami még szükséges, az érdeklődőnek nem kell különféle boltokban beszerezni az alkotáshoz szükséges dolgokat.  A tölcséres írókáim pedig kezdettől nagyon kedveltek voltak. Nagyon sok jó emberrel ismerkedtem meg ezekben az években is, és sok élményem volt. Képzeld el, hogy a Mesterségek Ünnepén 15 éven át ott voltam a tojásaimmal, kezdetben még a Tóth Árpád sétányon. 2006. augusztus 20-ának estéjén éppen a vihar előtti percekben vette meg az összes tojásomat egy osztrák gyűjtő. Megvette, s néhány perc múlva mind menekültünk. „Vajon épen maradtak a tojásaim?” morfondíroztam magamban gyakran, aztán a következő évben  újra találkoztam a gyűjtővel, aki megnyugtatott, hogy minden hímes tojásom  túlélte a vihart.

iroka_1.jpg

-Mennyire törekszel a hagyományos minták írására?

-Nagyon. Kezdetben a hagyományos erdélyi mintákat írtam. Ez az alap. Aztán elkezdtem feldolgozni a különböző tájegységek mintáit. Leginkább erdélyi, szatmári, dunántúli, felvidéki, sárközi és palóc motívumokat írok.  De a levélrátétes és metszett tojásokat is készítek. Szívesen kísérletezek a növényi festékekkel. A vöröshagymahéj barnás, a bodza kékes, a fagyal pedig zöldes árnyalatot ad, de mindig kicsit más az árnyalat, a tónus, hiszen a természetben nincs két teljesen egyforma dolog.  Közben arany- és ezüstporral is díszítek,  ez nem modern dolog, hanem  autentikus  a szatmári tojásokon.

img_20190826_142150.jpg

aranyozott tojások készülnek

Alkotás közben kísérletezem is mindig. Vagy a színekkel, vagy a mintákkal. A hagyományt megtartva igyekszem valami újat létrehozni. Nem elég a puszta másolás.

erdelyi_1.jpg

erdélyi hímesek

-Mik ezek az újítások?

-Az említett festőlevek például. A kukacvirág szirma, a muskátli, a vérehulló fecskefű a fagyal – mind festőnövény. De a gyümölcsökkel is kísérleteztem. A fekete szeder, a fekete cseresznye, a bodza termése, az otelló szőlő is remek festőlevet ad, amellyel a hímesünket megfesthetjük. Időnként ez egy kis kirándulás. Mindent ecettel fixálok.

kakfesto.jpgtojások kékfestő mintákkal - ez is újítás

-Van kedvenc tájegységed?

-Nincsen, viszont máig nagyon ragaszkodom Mogyoródhoz, ahol felnőttem, s ahol ugyan nem hagyomány a megírt hímes tojás, de én a Mogyoródi faluháznak ajándékoztam 10 tájegység általam megfestett hímestojásait a kétezres évek elején. Úgy tudom, hogy ezek sajnos a felújítás során eltűntek. De vigasztal, hogy sok tojásom eljutott a világ igen távoli pontjaira is. Az ukrán nagykövet minden tájegységünk tojásaiból vitt magával, s azok jó helyre kerültek: a Piszánka Múzeumba, Kolomiába. Ez egy hímes tojás múzeum, maga az épület is tojást formáz, és sok másik mellett az én hímeseim is helyet kaptak ott, ami nagy öröm.  Számos követségi felkérést kaptam hímes tojások készítésére, ezek a tojások is a világ távoli pontjaira kerültek.

cserelapis.jpg

egyik kedves minta a cserelapi, ez régebben készült 

mocsela.JPG

és a legújabban készült cserelapi mintás tojások

-Milyen mérföldkövekre emlékszel még vissza a tojásdíszítő pályádon?

-2000-re Makovecz Imre pályázatot hirdetett, melynek témája a kereszténység, magyarság, európaiság egysége volt. Mivel Szent István Mária oltalmába helyezte az országot, arra gondoltam, hogy megcsinálom a rózsafüzért hímes tojásokból. A különböző tájegységek motívumait így összegyűjtve és összefűzve, olvasót formázva.  Ezt el is készítettem metszett tojásokból. Dicsérő oklevelet kaptam az alkotásomért, és a Szent István Bazilikában állították ki a MILLENNIUMI Rózsafüzért , mert ezt a nevet kapta. Szép vitrinbe került a Szent Jobb Kápolna bejáratánál. 59 tyúktojásból készítettem el. Elég terebélyes darab volt és 12-13 évig volt látható.

Egy hasonló rózsafüzért Mogyoródnak is készítettem. A millenniumi metszett technikával készült, mogyoródra hagymahéjjal festett  metszett tojásokat készítettem. Egy harmadik pedig Zengővárkonyban a Míves Tojás Múzeumban látható.  Azon a tojások bodzával festettek, és a minták mind gömöriek.

De Rákospalotán a Magyarok Nagyasszonya templom, közismert nevén a Nagytemplom is őriz egy rózsafüzért, amelyet én készítettem hímes tojásokból.

-Rákospalotán találkoztunk először a Kossuth Iskola népművészeti tárlatán.

-30 évig éltem a XV. kerületben, így a kezdetektől részt vettünk a Kossuth népművészeti tárlatain. A Rákospalotai Múzeumban is kiállították a hímes tojásaim, a férjem és a lányom munkáival együtt.  A helyi önkormányzat 2000-ben egy időkapszulát hozott létre, amelyben az én címeres és önkormányzat címerével díszített hímes tojásaim is helyet kaptak. Mondtam a gyerekeimnek, unokáimnak, hogy feltétlenül legyenek majd ott, amikor 2100-ban felnyitják a kapszulát. Tehát a helyi, kisebb közösségek életében éppen úgy ott vannak a tojásaim, mint ahogy jártak például a Vatikánban a nemzetközi Betlehemi Jászol kiállításon. De a tojásaim révén jutottam el Edit lányommal Norvégiába, ahol egy Skanzenben bemutatóztunk. Az is fantasztikus élmény volt.

-Most, a karantén alatt sajnos beszűkültek a lehetőségek

-Részben igen. De 2020-ban az Élő Népművészet regionális kiállításán Mezőkövesden, a Rákoscsabai Őszi Tárlaton, a helyi Rákosmenti népművészeti egyesület 10. évfordulójára nyílt kiállításon, a Magyar Kézműves Remek pályázaton is sikerrel vettem részt, valamint Magyar Kézművesség 2020 kiállításon a Duna palotában. Láthatod, helyi és országos eseményeken egyaránt igyekszem jelen lenni, nekem mindkettő fontos. S meglepő, de most a COVID időszak alatt is számos megmutatkozási lehetőséget kaptam, melyekért nagyon hálás vagyok.

-Mi inspirál a tojásdíszítésben?

-Az új színek, a mintákkal való kísérletezés mellett szenvedélyem a motívumok gyűjtése. Jelenleg lakóhelyem, Rákoskeresztúr hímzésmintáinak elemeit próbálom a hímes tojásokon alkalmazni megírt mintaként. Fontosnak tartom a hagyományok őrzése mellett azt is elfogadni, hogy a világ folyton változik, ahogy mi magunk is benne. Például régen nem aggattak szalagot a hímes tojásokba, mert tálban rendezték el azokat. Újabb szokás, hogy húsvétkor a barkaágra lógatják fel azokat.  Szerintem ezzel nincsen semmi gond.

monog.jpg

Újítás a monogramos tojás is.

-A családod mennyire fogadta el, hogy a tojásdíszítés az életed része?

-A kézművesség a felmenőim életét is áthatotta, a mindennapjaik része volt. Aztán amikor én elkezdtem a tojásokkal foglalkozni, a férjem készítette az általam megálmodott írókákat. Az ő szakterülete a tojáspatkolás volt.

tojascsalad.jpg

Együtt alkot a család. A képen Balatoni Gábor, Rózsa Györgyné, Balatoni Eszter, Balatoniné Rózsa Edit,

Balatoni Anna, Balatoni Janikalátható.

A lányom, Edit pedig ügyességben is kreativitásban messze túlnőtt rajtam, olyan gyönyörűen írja a tojásokat, hogy öröm nézni az alkotásait. 2008-ban meg is kapta a Népművészet ifjú Mestere címet. Sőt, írtunk közösen egy könyvet Tojásfestés népi technikákkal címmel, ez a Cser kiadó Színes Ötletek sorozatának tagja.  Ebben a füzetben bemutatjuk a viaszolás, a karcolás, a metszés és a berzselés technikáját.  Igazi érdekesség benne a cifra gyümölcs –Baja környéki szokás, hogy a lány viasszal megírt egy almát, narancsot vagy citromot, s átadta a kiszemelt legénynek. Ezzel azt kérte tőle jelképesen, hogy András napkor vigye el táncolni.

kkkkonyv.jpg

Bár a lányom most nem ír tojást, mert időközben négygyermekes édesanya lett, tudom, hogy ez egy átmeneti állapot. Három generáció lakik együtt nálunk, s például a mézeskalács készítésében, tojásírásban nagyon lelkesen vesznek részt az unokáim is. Így generációkon át öröklődik és él velünk a kézműves családi hagyományunk.

 

 Tánczos Erzsébet beszélgetése

 Kedves Olvasóm!

Ha szereted a netfolk bejegyzéseit, hívj meg egy kávéra, he teheted...

Átvitt értelemben persze.

A netfolk blogot évek óta saját, és talán mások örömére is írom. Most eljött az idő, hogy az olvasó közösséghez forduljak, hogy a blogot a már megszokott színvonalon tudjam a jövőben is írni. Ebben segít, ha havonta egy kávé árával támogatod a blogot.

Ezt megteheted ide kattintva.

Köszönöm.

Az asszonyi fej ékessége a főkötő

tull_fok.jpg

kalocsai főkötő

A magyar népi kultúrában egyes ruhadaraboknak szimbolikus jelentésük volt, árulkodott az illető társadalmi  és anyagi helyzetéről, munkájáról, életkoráról. Ilyen fontos megkülönböztetés volt az leányok és asszonyok közti státusz elválasztása. Erre a legáltalánosabb módszer a fejrevalók, kendők, fejviselet megválasztása.

A leányok szinte az összes népművészeti tájegységen pártát hordtak férjhezmenetelükig. 

A férjezettek  azonban fedték a hajukat.  Legősibb fejfedőjük a  fejkendő, majd a főkötő volt. A főkötő,  más neveken bóbita, fékető, kápli, kaskétli, kobak, konty, suta, tok, tolyola a magyar  néphagyományban az asszonyi identitás  jelképe,   a nemesi öltözködésből került át a népi kultúrába a 16-17. század folyamán.

De a főkötő praktikus viselet s volt: a főkötő befedte a fejet, ezáltal  melegen is  tartotta  , ez fontos volt, mert  amikor  huzatosak voltak a házak, vagy sok időt kellett kint tölteni. 

2-114a.jpg

Menyecske tüllkendős főkötőben

A lakodalom éjszakáján először felkontyolt újasszony fejére tettek. Ez volt az újmenyecske-főkötő, hiszen a főkötő  az asszonyokat megillető, a férjes nőt jelképező öltözék.

neprajz-lex-2-212f.jpg

Menyecske aranycsipkés ünnepi főkötőben

Mivel a  nők hajának  ősidők óta varázserőt tulajdonítottak,  az asszonynak  nyilvánosan  hajadonfőtt mutatkozni nem illett Így aztán az asszonyoknak  tilos volt fedetlen fejjel mutatkozniuk, miután házasságot kötöttek.  A férjhezmenetelnek a magyar nyelvben az az egyik kifejezője, hogy a nőnek „bekötötték a fejét”. A nők azonban  mindig is kreatívak voltak, és az egyszerű kendőkből illetve főkötőkből  a fejdíszek egész  kavalkádját hozták létre.

images_1.jpg

A 16–17. században Magyarországon az úri  viseletkből eredve a paraszti viseletben is megjelentek a kivarrott és csipkével díszített főkőtők.  Szabályozva volt, hogy  melyeket tették hétköznap  melyeket ünnepnapokon a fejükre. A hétköznapi fejrevalókat  egyszerű anyagokból varrták, az ünnepnapokon azonban finomabb  anyagból készült fejfedőket  vettek fel.

A főkötő  legtöbbször a  teljes hajat takarta. A pártával, a leányság jelképével szemben, amely nem fedte be a hajat

A  főkötő őse őse a megköthető lepel volt, ezt bizonyítja neve és a róla  lecsüngő pántlika (a hajdani kötözőmadzag maradványa) is.  Folyamatosan alakult ki a  keményebb vagy kikeményített fejkendők főkötővé  módosulása .

 letoltes.jpgkapuvári főkötő

  MÉRNÖKI ÉPÍTMÉNYEK

 

A főkötőknek kezdetben kétféle szerepe volt : az alsó részének a kontyot kellett rögzítenie és , takarnia. A felső volt a kirakatban, ez látszott, ez adta  a főkötő szépségét,  ünnepélyességét.

 

Kezdetben a hajkonty leszorítását szolgálta. A kontyot  vagy csak fedte, vagy annak formáját is alakította és rögzítette.

Szerkezete szerint két részből állt: alsó és felső főkötőből.   

A felső főkötőnek két fő típusa alakult ki: a főnemesi női viseletben kialakult kontyfőkötő és a száz évvel később felső főkötő.

A kontyfőkötők finom anyagból készültek, de mivel önmagukban nem volt tartásuk, kéregfőkötőn viselték őket. A kéreg értelemszerűen lehetett fa, de lehetett keménypapírhoz ragasztott vászon, de később készülhetett formázott keménypapírból .

Ha az alsó főkötő a kontyot csak fedte, puha főkötő volt a neve, mert hát puha volt. A puha főkötőt vászonból, gyolcsból, más egyszerűbb anyagból  készítették,  és logikusan csak ritkán díszítették.

 Ám ha az hozzájárult a konty formájának alakításához, akkor kéregfőkötőnek hívták. Ez a szerkezet tette lehetővé, hogy a főkötőt egyfajta koronaszerű építménnyé alakítsák .

A kontyot rögzítő alsó rész félgömb vagy kúp alakú volt, s ezt rögzíteni kellett. Sokszor fával oldották meg ezt, de a  Dunántúlon formázott keménypapírból készült, Mezőkövesden   keménypapírhoz ragasztott vászonból formálták az  alsó főkötőt.

 De a rögzítőanyag  akár szalmafonat vagy bőr  is lehetett .  

 

 A felső főkötő sem maradhatott kellő tartású alap nélkül. Mivel azonban a súlyt már  lehetett büntetlenül növelni,  elől papírral merevítették ki. Ez a  megoldás  kitűnő lehetőséget kínált a szebbnél szebb és ötletesebbnél ötletesebb főkötők kialakításához.

Emellett a  hajdani  semmi különös madzagszerű főkötőfűző széles és díszes pánttá alakult. Anyaga a selyemtől kezdve a bársonyon át a csipkéig minden lehetett, amihez hozzá lehetett jutni, ahogyan a díszítésekhez is fonalat, gyöngyöt, pántlikát is felhasználtak. Idővel minden egyes tájegységnek kialakult a jellegzetes főkötő stílusa.  A súlyos ünnepi főkötő alaposan megterhelhette a  nők vállát és a nyakát, de a szépségért szenvedni kell… .

Ünnepi felső főkötő az újmenyecske-főkötő, melyet a lakodalom éjszakáján először felkontyolt asszony fejére tettek. Ezt csak meghatározott ideig,  legtöbbször az első gyermek megszületéséig viselhette az új asszony. Megkülönböztetettséget anyagának megválasztása vagy díszítettsége jelezte. A menyecske az általánosan használttól eltérő formájú volt.  Erre példa a mezőkövesdi fekete fátyollal viselt suta valamint  a hollókői nagyfékető, amelyet hátul  dús szalagdíszítés is borított.

  A főkötő is mutatta az idő múlását. A korosodó asszony a felső főkötők közül a díszesebbeket  fokozatosan letette,  idővel csak az egyszerű alsó főkötőt viselte,  az lett a  halotti főkötője is, abban temették el. A főkötő fölött fejkendőt is viselhettek.

Itt a csővári főkötőről írtam:  https://netfolk.blog.hu/2015/01/19/csovari_viselet

 Ténczos Erzsébet írása

Kedves Olvasóm!

Ha szereted a netfolk bejegyzéseit, hívj meg egy kávéra, he teheted...

Átvitt értelemben persze.

A netfolk blogot évek óta saját, és  talán mások örömére is írom. Most eljött az idő, hogy az olvasó közösséghez forduljak, hogy a blogot  a már megszokott színvonalon tudjam a jövőben is írni.  Ebben segít, ha havonta egy kávé árával támogatod a blogot.  Ezt megtejeted itt: https://www.patreon.com/netfolk

Figyelmedbe ajánlom ezt a szavazást is . Itt most Te döntheted el, hogy mikről írjak 2021 januárjában Mi érdekel leginkább? ( Témajavaslatok 2021 elejére) https://www.patreon.com/netfolk

Minden jót, jó egészséget az új évre!

Forrás:

  1. Kerékgyártó Adrienne: A magyar női haj- és fejviselet (Bp., 1937); H. Kerecsényi Edit: Az asszonyok fejviseletének alakulása Kiskomáromban és környékén az elmúlt kilencven év alatt (Népr. Ért., 1957); Fél Edit: Népviselet (Bp., 1962).

Flórián Márta (2001) Magyar Parasztviseletek. Planétás Kiadó, Budapest.

http://www.mimicsoda.hu/print.php?id=1289

Magyar néprajzi lexikon

https://hu.pinterest.com/pin/514395588663059627/

https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/f-72612/fokoto-727CC/

http://www.elib.hu/02100/02115/html/2-178.html

http://lexikon.katolikus.hu/F/f%C5%91k%C3%B6t%C5%91.html

http://www.falusiturizmus.hu/hu_HU/services/22/csovar-vara.html

http://www.panoramio.com/photo/336215

http://www.pinterest.com/pin/31243791140615391/

https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/f-72612/fokoto-727CC/

 

Tojás Szakmai Nap Dr. Györgyi Erzsébet előadásaival

1.JPG

2019.június 15. szombaton a Kiss Áron Magyar Játék Társaság kiállítótermében, a társaság meghívására gyűltek össze a tojásdíszítők, a Tojásdíszítők Egyesületének tagjai, s néhány Játék Társasági tag is csatlakozott hozzájuk.

 

Az előadóval együtt tizenkilencen voltunk jelen, az ország minden részéből érkeztek alkotók.

 

Sok új arcot is látva, az előadó bemutatkozást kért a tojásdíszítőktől és arra kérdésre választ: mi vezette őket a tojásdíszítés útjára? Hiszen a találkozó, az előadás a tojásdíszítés jövőjét kívánja szolgálni - de mi a jelen tojásdíszítőinek motivációja? A változatos vallomásokból kiderült, hogy a családi indítástól a szervezett népművészeti bemutatókig terjedt az indítás - amely a jelenlévők esetében intenzív belső mozgató erőket bontakoztatott ki: a nélkülözhetetlen kézügyességhez társult a hagyományos díszítmények ismerete és az alkotáshoz szükséges velejárója: az azok variálásában, fejlesztésében megnyilvánuló művészi alkotó képesség - és nem utolsó sorban e művészet - sokszor szenvedélyes - megszeretése.

 

Az egyéni bemutatkozások során egymásra csodálkoztak sokan, ötleteket meríthettek egymástól a tojásdíszítők. Bár legtöbben a tojásírás mesterei (azon belül is számos terület képviselői),  de a tojáskarcolók is szép számmal képviseltették magukat.

 

8.JPG

A képen: gömöri hímes tojás - a konferencián megcsodálhattuk Ujváry Mária alkotását.

 

Ezután Mosonyi Éva, a tojásdíszítők Egyesületének alapító első, előző elnöke, jelenleg tagja bejelentette, hogy  befogadásra került  „ A tojásírás élő hagyománya Magyarországon" pályázat, melynek célja az, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező és sokak  által örökségként őrzött és szeretett tojásírás a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti listájára kerüljön. Ennek érdekében "A tojásírás élő hagyománya Magyarországon" anyagba kerültek azok az  alkotók és szervezetek,  intézmények, akik  és amelyek valamilyen módon segítik, támogatják a tojásírás hagyományának élőn tartását és fontosnak tartják annak megőrzését. 

Nagyon bízunk a pályázat kedvező elbírálásában.

A pályázat beadását előmozdító esemény volt a Tojásdíszítő Egyesültének 2014-ben Pécsett, a Zsolnay Negyedben rendezett konferenciáját, amelyre Csonka Takács Eszter Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság Igazgatója. is meghívást kapott és első iránymutatást adott e kezdeményezés beindításához. 

5_1.JPG

A képen Dr. Györgyi Erzsébet 

Ezután  Dr. Györgyi Erzsébet  néprajzkutató, (ny.) főmuzeológus, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság elnöke   előadást tartott „A tojásnak a népszokásokban és hiedelmekben - nem csak a húsvéti ünnepkörben - betöltött fontos szerepéről”.

 Venetia Newall, a téma világviszonylatban kimagasló kutatója, az angol Folklore Society volt elnöke "An Egg at Easter" = "A húsvéti tojás" (1971.) c. könyve alapján. A tojás - mint a születést, valaminek a létrejöttét legszemléletesebben érzékeltető természeti jelenség - a benne rejlő különleges elemi erőnek tulajdoníthatóan -  az egész emberiség körében a történelem folyamán a legkülönbözőbb hiedelmekben, mágikus praktikákban  fontos szerepe tölt be. A világméretű kitekintés után a tojásnak a hazai kultúrában betöltött szerepére irányult a téma: a halottkísérő tojásból a társadalmi kötelékeket, emberi kapcsolatokat megerősítő tojásra - amelynek díszítettsége is összefügg eredetileg óvó-védő mágikus jellegével, s amely szorosan kötődik a húsvéti ünnepkörhöz, sőt  egyházi megszentelésben is részesült.

3_1.JPG

A programban ezután következett volna a  Más népek tojásdíszítési művészetéről  szóló előadás,   de a sok érdemi hozzászólás eredményeképpen erre   most erre nem maradt idő. Viszont a résztvevők elhatározták, hogy ősszel, ezzel a témával is folytatják a szakmai napok sorát.

 

Az őszre  tervezett szakmai előadás-sorozatban helyet kap majd a  gömöri tájegység tojásművészete (Ujváry Mária előadása és gyakorlati bemutató), valamint a Kárpát-medence tájegységeinek tojásírási hagyományai, és még további téma is fölmerülhet dr. Györgyi Erzsébet néprajzkutató részéről .

Bereczné Lázár Nóra a művészet propagálásának és értékesítési lehetőségeinek kérdését is fölvetette - ami szintén a művészeti ág fennmaradásnak feltétele.


 Az előadások közben és után szakmai beszélgetések következtek, illetve egyéni konzultációra is lehetőség volt, ahogy a Kiss Áron Magyar Játék Társaság aktuális időszaki kiállításának - Játssz retro játékokkal!- és a játékok működését bemutató film - megtekintésére is.

 


A hiánypótló, inspiráló, feltöltő szakmai napot remélhetőleg még számos hasonló rendezvény követi majd, hiszen mindannyian úgy jöttünk el, hogy jó volt együtt lenni, egymástól tanulni, közös célokat fogalmazni meg.

 A rendezvény megszervezéséért köszönet illeti Mosonyi Évát, köszönjük Dr. Györgyi Erzsébet remek előadásait, s hogy emellett még a Kiss Áron Magyar Játék Társaság a rendezvény helyszínét is adta.

Ez az esemény ismételt bizonyítéka volt annak, hogy a tojásdíszítés régmúltban gyökerező hagyománya ma is él, közösségeket hoz létre, és összeköt.

 

Tánczos Erzsébet írása

Fotók: Bereczné Lázár Nóra

Ágoston Mária fazekas: A kézműves kerámiának lelke van

 

fb_img_1598383896964.jpg

 – Készítőjéről árulkodik a portéka szín- és formavilága, mintázata, mert minden fazekas más

személyiség – mondja Ágoston Mária, aki Forró Istvánnal a Forró Fazekasműhely vezetője,

amikor a mesterségéről kérdezem.

fb_img_1598384221924.jpg

 – Ön hogyan lett a kerámia szerelmese?

 – Nyolcadikos koromban az osztályfőnököm javasolta, hogy Hódmezővásárhelyre menjek

középiskolába, ahol jó kézügyességem révén szakmát tanulhatok. Megfogadtam a tanácsát, fel

is vettek, így Fábiánsebestyénről, a szülőfalumból elkerültem az 50 kilométerre levő városba.

A varázslat, amit a kézműves kerámia jelent a számomra 1973 óta folyamatosan tart.

Akkoriban a majolikagyár stabil munkahelynek számított, virágzott az agyagipar. Férjem ,

Forró István korongos, és én is cégek alkalmazásában dolgoztunk sok éven át. Ez az

intézményi, állami háttér mára megszűnt, de saját műhelyünkben a férjem és én együtt dolgozunk.

Ő korongozik, én díszítek, mi ketten így adunk ki egyet. Érdekes,hogy ő is általános iskolás korában került kapcsolatba a fazekassággal, már akkor a kerámiával kapcsolatos versenyt nyert.

Férjem szintén a Majolika gyárban tanult, de délutánonként Vékony Sándor fazekashoz járt,igazi mester- tanítvány kapcsolat alakult ki közöttük. Nagyon nívós oktatás folyt akkoriban Hódmezővásárhelyen.

fb_img_1598383873486.jpg

Forró István munkában

 

– A Majolikagyár virágkorának azonban a rendszerváltás után vége lett.

– Így igaz. Nem számíthattunk arra, hogy majd egy cég, vállalat alkalmaz bennünket. Ez is

oka volt annak, hogy 20 éve létrehoztuk a Forró Kerámiát. Műhelyt építgettünk, itthon

dolgozunk, de rengeteg helyre eljárunk az országban és a határon túli területekre is.

– A formák és a minták mennyire autentikusak?

– Teljes egészében. Ragaszkodunk a hódmezővásárhelyi mintakincshez és formavilághoz.

Ez a mi feladatunk, hogy ezt fenntartsuk, megtartsuk, ameddig csak lehet. Nem vagyunk

fiatalok, de a környékbeli önálló fazekasok között mi vagyunk a legfiatalabbak. Tehát

kihalófélben van ez a tudás, de a vásárhelyi mintakincs kimeríthetetlenül gazdag. Egy

élet kevés a teljes megismerésére. Minek kapnánk akkor másba, mikor ilyen páratlan az,

ami itt van a kezünk ügyében?

 

– Mi jellemzi a vásárhelyi fazekasságot?

– A helyi fazekasság története igen régre nyúlik vissza, régészeti leletek bizonyítják, hogy

nálunk már 9000 éve is korongoztak. A vásárhelyi fazekasság virágkora a 18. és 19.

században jött el, mikor a paraszti gazdaságok fejlődésnek indultak. A faedényeket

időtálló és esztétikus cserépedényekre tudták váltani. Szükség lett ügyes fazekasokra.

Olyannyira, hogy a 19. században 450 fazekas család is dolgozott a városban . Mivel apáról-

fiúra szállt a mesterség, a fazekas egész családja kivette a részét a munkából. A verseny

nagy volt, a fazekasok pedig igyekeztek a legszebb, legtartósabb edényt készíteni,

szebbet és jobbat mint a versenytársak. A mestereknek saját stílusuk alakult ki. Három

vásárhelyi stílust lehet jól megkülönböztetni mind a mai napig.

 

– Melyek ezek, és hogyan alakultak ki?

– A stílusok városrészek szerint jöttek létre, ezek a csúcsi, a tabáni és az újvárosi irányzat.

A legismertebb talán a csúcsi, aminek igen érdekes a története.

Vásárhely lakossága főleg református volt. A csúcsi városrészben is csak kevés katolikus

élt. Ők a társadalmi ranglétra alján foglaltak helyet, de ettől nem voltak boldogok.

Helyzetükön valami maradandó szépségek alkotásával akartak változtatni. Ekkortájt

itáliai kereskedők hordták Vásárhelyt érintve a Habán kerámiát a keleti piacokra. A

csúcsi katolikus fazekasok ezt látva úgy gondolták, megpróbálkoznak valami hasonló

csodával. Szerencsére nem álltak be a Habán kerámia másolói közé, az csak kiindulópont

volt a számukra. Helyi forma- és motívumalapokon létrehozták azt, ami a csúcsi stílus.

Sokan a vásárhelyi stílust a fehér alapon kék-zöld díszítést, kifinomult, ecsettel felvitt

virágmotívumokkal  azonosítják. Dús, arányos díszítés jellemzi a csúcsit. De nem ez az

egyetlen vásárhelyi csoda.

fb_img_1598384103075.jpg

A Tabán városrészben lakó fazekasok színvilága sárgás volt.

fb_img_1598383775802.jpg

 

A harmadik fő vonulatot az újvárosi minták adják.

 Az újvárosiak jellegzetességei a nagy tálak, melyeket néha rátétes, áttört,

vagy karcolt díszítéssel cifráztak, de legtöbb esetben írókával  díszítettek, majd  sárga, barna,zöld mázzal vontak be.

Az újvárosi fazekasok voltak a legmódosabbak, mert jókora edényeket készítettek, és

azokat busás összegekért tudták eladni.

–Önök melyik irányzatot preferálják?

–Mi ötvözzük a vásárhelyi stílusokat, vegyesen, de mértékkel és ízléssel vegyítve

alkalmazzuk azokat.

– Miért Vásárhely lett az ország fazekas központja?

–Ennek is gyakorlati oka van: a nálunk található agyag javarészt meszes volt, ezért főleg tálakat, mindennapi használatra alkalmas edényeket tudtak készíteni. Akkoriban általában nagy családok voltak, tehát értelemszerűen ezekből az edényekből kellett a legtöbb. Sok volt a fazekas, mégis mindegyik tisztességesen meg tudott élni. Mindenkinek meg volt a formavilága, akinek tál kellett az a „tálasok”-tól vásárolt, fennálló, vagy nagyobb tárolóedényekért másik mesterhez kellett menni.

– Önök helyi agyaggal dolgoznak?

– Ez ma már nem ilyen egyszerű. Mi készen vásárolunk minden alapanyagot, köztük az agyagot is. Szigorúan meg kell felelnünk az Uniós előírásoknak, és ezzel persze folyamatosan tudjuk biztosítani az állandó, egyforma minőséget is.

Erdélyben még vannak, akik saját maguk állítják elő az agyagot, amivel dolgoznak.

– Mi a munkamegosztás Ön és a férje között?

– A férjem végzi a korongozást, fülezést, bepucolja, engóbozza, ha fehér színű máz kerül

majd rá. Ő végzi az első égetést, amit zsengélésnek nevezünk. Ezután jön a díszítés, ami

az én feladatom. Természetesen nincsenek meglepetések, közösen tervezzük meg, hogy

az agyagból miféle csudaságot varázsolunk elő. Nem mindig vagyunk egy véleményen, hisz a formának teljes összhangban kell lennie a díszítéssel. Ha ez nincs meg, a végeredmény sem tökéletes.

fb_img_1598384157654.jpg

– Mennyi idő alatt lesz az agyagból a kész portéka?

– Ez függ a termék méretétől, de az időjárástól is, hiszen a hőmérséklet és a páratartalom is

számít. De 1-2 hét, amíg egy portéka elkészül.

– A kész termékeket várárokba viszik?

– Régebben sokat jártunk vásárokba, mostanában ezt ritkábban tesszük. Erdély felé

nyitottunk, fazekas találkozókra, összejövetelekre, versenyekre járunk inkább. Ezeken az

eseményeken szakmai bemutatók is vannak, pályázatokon indulunk. A

fazekastalálkozókon verseny is van, úgymond „belépőt” kell készíteni. Tavaly Zilahon például a

zilahi kerámia volt a téma.  Zilahi edényt, korsót, tányért készítettünk, azokkal pályáztunk.

Sokat tanulunk ilyenkor, elmélyedünk valami újban, ez nagyon hasznos és jó.  A

pályaművekből  pedig kiállítást szoktak szervezni. Tavasztól őszig Erdélyben szoktunk

lenni, Nagyszeben, Szatmárnémeti, Zilah jó pár színvonalas rendezvénynek ad otthont. Itthon

nincs olyan kultusza a kerámiának mint Erdélyben. Ott, talán a hagyományok miatt,

minden népszerű, a minőséget nézik. De a legnépszerűbb a dísztányér. Minden más utána

jön csak. Ez nekünk meglepő, nálunk nem ez a népszerűségi sorrend.

fb_img_1598384269441.jpg

– Megrendelésre nem is dolgoznak?

– De, nem zárkózunk el ez elől. A 2020-as év amúgy is más, a vírus miatt a rendezvényeket

sorra mondták  le, ezért nagyobb hangsúlyt fektetünk mi is az Internetre, az online

reklámozásra. Furcsa ez a bezárkózás nekünk, mert a fazekasok alapból mozgékony és

barátkozó emberek. Nekünk lételemünk a jövés-menés, az emberekkel való

találkozás. Most ezt nagyon hiányoljuk.

– Vannak-e fiatalok a pályán?

– Sajnos csak elvétve.

– Mi ennek az oka?

– Csekély az érdeklődés, szeptemberben már nem is indítanak Vásárhelyen kerámia

oktatást az iskolában. Mert a kevés számú érdeklődő is elpártol amint megérti, hogy ha

ezen a területen akar érvényesülni, akkor műhelyre lesz szüksége, mely milliós

beruházás, a megfelelő épület mellett a gyártás, értékesítés gondját és költségeit is fel  kell

vállalni. Az elkötelezettség fontos, de sajnos jelentős anyagi terhet is jelent egy ilyen

vállalkozás beindítása.

 A szakma megtanulása pedig ugyancsak sok idő. Létezik OKJ-s kurzus, de valljuk be,

aki azt elvégzi, még igen kezdő. Nekünk a három éves szakmunkás képzés után is még

képeznünk kellett magunkat, s a mai napig tanulunk. Ma is izgatottan nézünk

egy-egy kemencenyitás elébe. Aztán az is idő, míg egy alkotó megtalálja a saját hangját,

egyéni stílusát. Mást másolni nem korrekt!

– Mik a nehézségek?

– A különféle anyagokkal  való bánás – agyag, a máz – ezek zsugorodása a kemencében.

Tudni kell, hogy melyik edénytípushoz milyen anyag való. Tudni kell, hogy ez a három-

négy fajta anyag egymáson hogyan viselkedik majd a kemencében, mert hát 1000 fokról

beszélünk. Tehát egy fazekasnak konyítania kell a vegyészethez,

kereskedőnek kell lennie, menedzselnie kell önmagát, üzleteket kell nyélbe ütnie.

– Mit hoz a jövő ezen a területen? 

– Sokat beszélgetünk erről a kollégákkal. A többségünk sajnos nem túl  bizakodó. Én úgy

gondolom, hogy a kerámia meg fog maradni, de a hagyományőrző vonal ki fog halni.

Egyre kevesebb ember számára van jelentése a hagyományos forma- és mintakincsnek,

kevesen értik a mondanivalót a termék mögött. A kopásálló, mosogatógépbe rakható

termékeké a jövő. Minket is gyakran kérdeznek, hogy amit alkotunk, az tehető-e

mosogatógépbe. Azt gondolom, hogy aki olyan termékre ruház be, amit mi alkotunk, az

szeresse annyira azt az egyedi darabot, hogy elmossa a saját kezével.

– Nem is tudnak fellépni a hagyományos fazekasság érdekében?

– De, van egy nagyszerű kezdeményezés, a „ Vándorló fazekas segéd” pályázat.

– Mi ez a lehetőség?

–  Horváth Ágota, Király Zsiga díjas fazekas népi iparművész, a Magyar Kultúra Lovagja, a

NESZ Fazekas Bizottságának tagja  remek ötlete ez az országos fazekas pályázat,

melynek a tehetséggondozás a célja. 35 éven aluli fiatalok nevezhetnek, akik saját

készítésű cserépedénnyel pályáznak. A kiválasztott fiatal fazekas  18 fazekas műhelyébe

mehet tanulni egész évben, szerte az országban. Ahány mester annyi új forma, díszítés, fogási technika

– így lehet igazán tanulni. A fiatal alkotó a különböző tájegységeken élő fazekasok

műhelyében számtalan fortélyt megtanul, rálelhet saját hangjára, kapcsolati hálót tud

kialakítani. Ez a legjobb dolog, ami a kerámia továbbéltetése ügyében történt.

– Önök benne vannak ebben a hálózatban?

– Igen! Sajnos 2020-ban ez sem tud a tervezett ütemben megvalósulni, de bizakodóak vagyunk.

– A családban van kinek átadni a felhalmozott tudást, tapasztalatot és hátteret?

– A fiam kitanulta a szakmát, de mire végzett, pont megszűntek a biztos munkát adó gyárak. Így valami

egészen másba fogott, bár az érdeklődés és a fogékonysága megmaradt. Jó hír viszont,

hogy a menyem szeretné megtanulni a mesterséget. Nagyon szurkolok, mert boldogság

lesz, ha a családban marad, megmarad a kerámia szeretete, a következő generáció is

folytatja az általunk kitaposott utat.

 

Tánczos Erzsébet beszélgetése

Gajdos Zsuzsanna Népművészet Ifjú Mestere: a tojásírás az életünk fontos része

 

 img-4257.PNG

- Hogyan ismerkedtél meg a tojásírással? Gyermekként sajátítottad el a fortélyait?

–Nem gyerekként, bár a családom minden tagja ügyes. . Édesapám több mint 40 éve esztergályosként dolgozik, mindig is a kétkezi becsületes munka híve volt, amivel az én életemre is nagy hatást gyakorolt. Édesanyám óvodapedagógus, neki köszönhetem a hagyományok és az ünnepek szeretetét, ugyanis fantasztikus mesevilágot és élményt alakított ki minden köré gyermekkoromban. A  nagymamám volt azonban az,  aki elmagyarázta, hogy hogy kell hagymahéjjal tojást festetni,, megmutatta az eszközöket. Így vártuk a húsvétot.  Ez falun történt, és olyan ügyességeket  találtak ott ki, minthogy bicikligumi belsőt kivágták, s azt mintaként  a  tojásra applikálták. Ez nem tartozik az autentikus népművészet területére, de valahol a hagyomány fennmaradását szolgálja ez is. Persze én nem így alkotok.

imgp2417.JPG

-Mit tudhatunk Kárpátalja hímeseiről?

-Én 1987 – ben születtem Kárpátalján, Munkácson. A tojásírás ott akkor nem volt a köztudatban.  Kárpátalja  ebben a tekintetben máig felderítetlen terület, nincsenek a hímesek  dokumentálva.

-Kárpátalján nem festettetek tojást?

- De, természetesen festenek Kárpátalján is tojást, hiszen a nagymamám hagymahéjas hímesei is ezt mutatják vagy a dobronyban elterjed színes virágmotívumok is jelentősen elterjedtek vagy a salánki viaszos technika, de az átlag házasszony általában egy színű hímeseket készít, esetleg matricával díszítettik őket, nincs kimondottan elterjedt hagyománya a dolognak.

Én a Kárpátalja  című hetilapban láttam először nyomtatásban  hímes  motívumokat. Ez nagyon megfogott engem, utánamentem, kerestem, kutattam. Egy helyről találtam dokumentált mintákat,  melyek Salánkról származnak.

- Volt-e olyan meghatározó pillanat, élmény, ami a tojásírással kapcsolatos, és meghatározza az alkotói pályádat?

 

- Igen. Munkácson 2010 táján indult újra a cserkészmozgalom, aminek a keretein belül több karácsonyi, húsvéti kézműves foglalkozás szervezésében és lebonyolításában voltam aktív résztvevő cserkész segédtisztként. Az egyik ilyen foglalkozást megelőző, ötletgyűjtő megbeszélésen bukkantam rá egy kézműves hetilap oldalain, Mosonyi Éva tojásfestővel készített interjúra. Ennek a cikknek a hatására beszereztünk  öt írókát, majd elkezdtem elsajátítani, megtanulni  ezt a számomra addig ismeretlen technikát. Az első vonalaim hihetetlenül görbékre sikerültek, de nagyon jó érzéssel töltött el az alkotás folyamata. Bemutattam a cserkészeknek,   amit megtanultam,  és nagy sikere lett. A következő években tovább folytattam a munkát a cserkészekkel és a tojásírással is egyre többet foglalkoztam. Fontosnak éreztem ezt a hagyományt megismertetni, hiszen más nem írt tojásokat a környezetünkben, s így a kiscserkészekkel is  megszerettettem ezt az látványos magyar hagyományt. Ott elkezdődött egy szerelem, és ez a mai napig tart.  Az alkotás  a valóságból kiemel, felemel,   teljesen beleéli magát az alkotó,és ez nem művészi szint kérdése, ezt a kézműves foglalkozásokon rendre megtapasztalom. A tojásírás elvarázsol, kérdés, hogy a foglalkozáson alkotók aztán otthon is átélik-e ezt a flow élményt. 

 img_0543.JPG

- Őrzöd a legelső alkotásod?

- Az sajnos  összetört, az a helyzet, hogy nálam  néha törnek a tojások.,előfordul ilyen baleset, de nem érint vészesen, hiszen képes vagyok újra megcsinálni. Van olyan törött tojás, amit ki is teszek magam elé, hogy  újra megírjam.  De az egyik első azért élénken megmaradt az emlékezetemben, mert  érdekes volt - egy sötétkék piros sárga hímes volt. Számomra nagy siker. Ez a többszínű technika, a batikolás   teljesen a hímesek felé fordított. Egyszerűen rákattantam, azóta mindnet szeretnék megtanulni a hímesekről, és meg is írni. És meg is tanítani, hiszen végzettségemet tekintve tanító vagyok. A Munkácsi Tanítóképző Tanítói szakát végeztem el, majd a Munkácsi Állami Egyetemen, ahol 2009-ben Tanítói diplomát szereztem. Még ebben az évben a Kárpátaljai Művészeti Főiskola diákja lettem, ahol festészetet tanultam, majd 2014-ben sikeresen lediplomáztam. 2009-ben kezdtem el Munkácson tanítani, hat évig oktattam az alsós nebulókat. Mindig élmény volt számomra az alkotás és a rajzolás. Már akkor foglalkoztunk a hímesekkel, a  gyerekek nagyon szeretik. 2014-ben férjhez mentem, és az életünk úgy alakult, hogy Magyarországra, Szombathelyre költöztünk.

 elso_tobbszinu_himesem.JPG

Az első többszínű tojás

- Most hol tanítasz?

- Jelenleg nem tanítóként, hanem egy építész irodában dolgozom.  A kollégáim  nyitottak, érdekes nekik a tojásírás.

img_5148.JPG

-Megrendelésre is dolgozol?

-Nem, nálam nincs megrendelés. Számomra az alkotás varázslat, énidő, nem szeretném, ha ez megváltozna. Nekem a tojásírás nem a munkám, de nem is szeretném, hogy az legyen. Megmarad ünnepnek, mely minden egyes nap az enyém.

- Kiket tekintesz a mestereidnek?

- Sokan vannak, és senkit sem szeretnék kihagyni a felsorolásból. A tojásírók ugyanis egy nagyszerű csapat, a Tojásdíszítők Egyesületében például egy segítő, inspiráló, felkaroló közösségre leltem.

 Mosonyi Éva, az egyesület elnöke, akinek a hímeseit a Praktika magazinban megláttam és beleszerettem a tojásírásba, azóta is segít, támogat engem és minden fiatalt.  Tamásné Geröly Mária is mesterem,  elmentem hozzá,  és megtanított sok-sok fortélyra, a tudását nem zárta el előlem, hanem szinte tálcán kínálta.  Bereczné Lázár Nóri, aki lendületes, támogató, ő volt az, aki, elvitt Csákányi Zoltánhoz, s beszélt rá a zsűriztetésre, s hogy pályázzak. Ágoston Erika technikai tudása, Bakó Ildikó zseniális alkotásai, s hogy mindent megosztott velem, Kovács Zoltánné Gizike is szívesen mesélte el tapasztalatai, amikor megkerestem a kérdéseimmel vagy Noé Kornélia, aki egy székesfehévári alkalommal ültetett maga mellé és magyarázta el, mit, és hogy csináljak. Mérhetetlen hála és szeretet van a szívemben ezért, mert vadidegenként kerestem meg őket és úgy fogadtak, mint egy régi barátot.

tamogatommal.jpg

2017-ben csatlakoztam a Zala Megyei Népművészeti Egyesülethez, és az itt kapott sok biztatás is bátorított,  s   így elkezdtem zsűriztetni a hímeseimet.

 Ez a tudás nagy kincs, ez a közös hagyományunk-örökségünk.   Kérdés azonban, hogy be tudjuk-e fogadni az újat, képesek vagyunk-e a hagyomány innovatív megőrzésére. Erre  egy példa a számomra Salamon Éva, aki  karácsonyi díszeket alkotott  tojásmintákkal. Az, hogy a Tojásírás felkerült a Szellemi és Kulturális Örökség listára azt bizonyítja, hogy ennek a hagyománynak a hatalmas múltja mellett jelene, jövője is van- ez feltétele is a listára kerülésnek. Ezen dolgozunk mi mind.

img_4400.JPG

- A Népművészet Ifjú Mestere  állami kitüntetés elnyerése nagyon nagy szó, mi változott a pályádon ettől?

imgp2499.JPG- Az eltökéltségem és a maximalizmusom megmaradt, sőt!  A pályázatra húsz kárpátaljai mintával írt  hímest adtam be, a kárpátaljai a cikk írójával beszéltem, kutattam a pályázathoz szükséges dolgozathoz.  A  díjat 2019 –ben nyertem el, második próbálkozásomra.  Őszintén szólva meg is lepett, mert rettenetes nagy a „ verseny” , hihetetlen sok színvonalas alkotással pályáznak, s évről évre egyre többen, míg a kiosztható díjak  száma változatlan. Úgyhogy az sem szegte volna kedvem, ha még nem nyerem el, még volt újabb ötletem,  mikor nyertem – persze ezeket folyamatosan valósítom meg más pályázatokon.

Az igazság azonban az, hogy alkotni jobban szeretek, mint a dolgozatot írni.

-Hogyan szerzed be a sok tojást?

-A család nőtagjai gyűjtik és fújják, úgyhogy én már alkotásra készín kapom meg őket. Pár éve mindegyikük kapott tőlem egy tojáskifújó szerkezetet, így már könnyebb dolguk van. Mivel a családom Kárpátalján él, onnan szoktuk áthozni a sok tojást. Egyszer egy fiatal határőr csodálkozott ránk, amikor 350 kifújt tojással a csomagtartóban jelentünk meg  a határon. Élelmiszert ugye, nem szabad áthozni. Azért sikerült megmagyarázni, hogy miért kell nekünk a furcsa szállítmány.

 

- Vannak-e kedvenc motívumaid?

- Az, hogy mi a kedvencem, folyton változik. Sokat írtam a  gyimesi nyúlfülest meg egy kicsi virág  minta visszatér mindig.  Folyamatosan jönnek új ötletek, nagyon változik, hogy éppen min jár az eszem.

Jelenleg 45 db. Hagyományok Háza által zsűrizett tojással rendelkezem, melynek nagy része kárpátaljai tojásminták alapján kerültek kidolgozásra, most  ezek a minták a kedvenceim.

 

-Van – e kedvenc tájegységed?

-Még nincs, de sokat írok gyimesit például. Szeretek a hagyományon belül kísérletezni. Különféle motívumokkal  nyitni szeretnék más irányokba is. A Hagyományok Háza karantén pályázatra hucul tojásokat küldtem  be – elsőre túl gazdag és bonyolult a hucul mintakincs és színvilág, de gyönyörű, szinte bódító. És technikailag is nagy kihívás.

-Vannak pályázatok?

-Ó, bőven, Gyakorlatilag a bőség zavara van ezen a téren. Ezeket a Hagyományok Háza hirdeti meg. Ki kell választanom azt a kettőt vagy hármat, amin indulok, mert bár ötlet lenne jóval többre, a színvonalas megvalósításhoz sok-sok idő kell.

 

-Ma a reneszánszát éli a tojásírás, mi adja a népszerűségét?

meste.jpg-  A tojásíráshoz minden háztartásban elérhető eszközök kellenek, tojás, ecet mindig van, s a többi sem ördöngösség vagy bonyolult eszköz vagy alapanyag. S   a közös alkotás közben be lehet vinni a népszokást. A tojás a kapcsolódás. Nem mindennapos, hiszen hagyományosan az év egy szakára jellemző, de nem is idegen, s a húsvéti asztal ékessége lehet az elkészült tojás.  Nekem otthon szinte minden nap van a kezembe íróka, sokan keresnek meg, hogy mutassam meg a tudásomat műhelymunkákon, bemutatókon is. Ezeknek a felkéréseknek szívesen teszek eleget,  mert fontos, hogy minél több ember megismerje ezt a hagyományt. Így tanítottam a munkácsi Zrínyi Ilona könyvtárban, a szombathelyi Brenner János Általános Iskolában és a zalagerszegi Kézművesek Házában, részt vettem a Mesterségek Ünnepén is a Párhuzamok „Továbbszőtt hagyományaink” 40 év alatti fiatalok bemutatóján. A tojásírás gyakorlata mellett az elméleti tudásomat  fejlesztem.

Élő hagyomány a tojásírás, ez nagyon fontos. Nem régi korok távoli emléke, hanem az életünk fontos része.

 

 

A Mesterségek Ünnepén 2018-ban

 

Kedves Olvasóm!

Ha szereted a netfolk bejegyzéseit, hívj meg egy kávéra, he teheted...

Átvitt értelemben persze.

A netfolk blogot évek óta saját, és talán mások örömére is írom. Most eljött az idő, hogy az olvasó közösséghez forduljak, hogy a blogot a már megszokott színvonalon tudjam a jövőben is írni. Ebben segít, ha havonta egy kávé árával támogatod a blogot. Ezt megteheted ide kattintva: https://www.patreon.com/netfolk

Tánczos Erzsébet beszélgetése

 

 

 

 

 

 

 

 

Simon Kata tojásíró és mézeskalácsos: Értékeinket őrizni és továbbadni kötelesség

 

img_1615.JPGSimon Kata a Tojásdíszítők Egyesületének tagja 2018-ban nyerte el a Népművészet Ifjú Mestere címet. Kata tanító a szó konkrét és tágabb értelmében is. Az életútjáról faggatom.

 

Hogyan ismerted meg  a tojásírást?

 

-Nagymamám igazi parasztasszony volt, állatokat tartott, ott volt a kert, főzött, minden házkörüli munkát elvégzett. Reziben élt, nagyon sokat voltam nála.  Sajnos nem sokáig tartott ez a számomra meghatározó korszak, mert a nagymamám hamar meghalt. Az első találkozás a tojásírással is hozzá köt. Hét éves lehettem, mikor húsvét előtt szólt, hogy „Gyere Katikám, jön a húsvét, tojást kell festenünk!”. Felhozta a pincéből a festékeket, lúdtollat használtunk írókának.  Ez meghatározó élmény volt. Azok a tojások nem voltak nagyon szépek, de az egész hangulat, a viasz illata, az izgalom, hogy milyen lesz, ez engem elvarázsolt, aztán ez a varázslat kicsit elfelejtődött.  Csak a főiskolán találkoztam újra vele, ugyanis volt egy népművészeti kurzus, amelyen a népművészeti tárgyalkotás alapjaival ismerkedhettünk meg.  Ekkor találkoztam újra a tojásfestéssel, de még mindig jött egy szünet, sok minden egyéb dologgal foglalkoztam. 2005-ben sikeresen fejeztem be a tanulmányaimat, így szereztem tanítói diplomát, kiegészítve vizuális műveltségi területtel.

 

- Mi adta meg a végső lökést a hímes tojások felé?

 

- Ez egy kacskaringós történet. 10 éve történt, hogy ismerősök kérésére mézeskalácsot sütöttem, aztán mások is kértek. Ezután elkezdtem szépen becsomagolni a mézeseket, és piacra, majd vásárokra kezdtem el járni a környékünkön. 2009 óta foglalkozom mézeskalács készítéssel, azóta mézeskalácsaim a világ számos pontjára eljutottak. 2009-ben történt, hogy a sors Ivanicsné Szabó Gitta Népi Iparművész mellé sodort, de szó szerint, mert egymás mellé kerültünk egy vásárban.  Gitta mézeskalácsot, hímes tojást készít.  Nézte a mézeseimet, és látott benne fantáziát. Javasolta, hogy menjünk együtt vásárokba.   Aztán azt mondta: „karácsony után megmutatom a tojásírást.” És így is lett.  Gitta megtanított a tojásírásra. Igazi mentor, mester ő, aki nem tartja meg magának a tudását, hanem kötelességének érzi átadni azt. Nagyon-nagyon sokat tanultam tőle, és én is úgy érzem, hogy a tudásomat tovább kell adnom, hiszen így tarthatjuk életben a hagyományt.

 

-Mi mindent tanultál Gittától?

 

- Gyakorlatilag minden technikai tudásomat tőle tanultam. Ezt úgy képzeld el, hogy az első tojásom, ami egy gereblyés, azon gyakorlatilag az összes munkafázist megismertette velem, és persze a fortélyokat.

 img_1650.JPG

-Megvan ez a tojás?

 

-Igen, őrzöm, mert kedves emlék és dokumentum a számomra. Akkor kapott el az azóta is csillapíthatatlan tudásvágy, hogy nekem mindent tudnom kell a tojásírásról.  És az a törekvés, hogy az alkotásom tökéletes legyen, ami teljesen sosem valósulhat meg, tudom, de a hajtóerő ott van bennem. Gitta látta, hogy teljes szívemből alkotok, minden találkozásunkkor el is mondta, hogy nagyon sokat fejlődtem. Ő bátorított, hogy zsűriztessem a hímeseimet.  

Tojásírásnál több szakirodalmat leltem fel. A hagyományhoz tartom magam, csak variálni szeretem. Egy kis újat vinni a régibe. A zsűrizés egyik szempontja, hogy az alkotás a hagyományra épüljön, és ez nekem inspiráló. mert a hatalmas mintakincs kimeríthetetlen tárház. A zsűriszámok, eredmények azt jelezték vissza, hogy jó úton járok.

img_2533.JPG 

-Ezután, gondolom, már nem volt megállás.

 

-Szívem szerint nem, de az élet annyi más feladatot is adott, hogy rá kellett döbbenjek, hogy nincs meg a három év folyamatos zsüriztetésem, ami a népi iparművész cím kiérdemléséhez kell. De talán majd most.

 

-Ezután mi következett?

 

-Gitta bemutatott Balogh Ildikónak, aki Népművészet Ifjú Mestere díjas tojásfestő Népi Iparművész. Őt tekintem a másik mesteremnek.  Ildikó is tanított engem, látta, hogy a technikai észrevételeit megfogadom, hogy mindig a tökéletes megoldásra törekszem. Ezért biztatott, hogy induljak a Népművészet Ifjú Mestere pályázaton.

 img_4886.JPG

–Ez azonnal sikerült is?

 

–Nem. Negyedszerre nyertem el, 2018-ban. De látod, én nem adok fel számomra fontos dolgokat.

 

- Ki és hogyan lehet a Népművészet Ifjú Mestere?

 

- A díj olyan fiatal művészeknek adományozható állami kitüntetés, akik  kiemelkedő egyéni teljesítményt értek el. A díj odaítélése pályázat útján, bírálóbizottság értékelése alapján történik.  A pályázónak 20 pályadíjjal kell készülnie, szakdolgozatot kell írnia, és nem lehet 35 évesnél idősebb.  A Népművészet Ifjú Mestere díjat augusztus 20-án adják át, ez egy állami kitüntetés. Nagy boldogság megkapni, és számomra egy fontos visszajelzés is volt, hogy ebben ki tudok teljesedni. Ugyancsak fontos visszajelzés, hogy 2016- ban  tojásaim Magyar Kézműves Remek díjat nyertek.

 

- 2019-ben Kínába is eljutottál a hímeseiddel.

 

-Igen, és ez is egy hatalmas elismerés.  2019 őszén Kínában volt a  Kulturális Örökségek Fesztiválja.  Pont abban az évben került fel a tojásírás hagyománya a Szellemi és Kulturális Örökség listára.

 img_1604.JPG

-Milyen volt ez a kiállítás?

 

- Izgalmas volt mindenféle szempontból, például helyben derült ki, hogy nem lehetett tüzet bevinni az épületbe, anélkül meg hogyan viaszolok. Végül sikerült elkezdenem megmutatni ezt a tevékenységet a közönségnek. Mert ugyan vittem magammal kiállítani száz megírt tojást, de a mesterségbemutató egy ilyen rendezvény sava-borsa.

img_1350.JPG

Elmondhatom, hogy napi nyolc órán keresztül állták körül a standomat a látogatók, gyakran meg akarták fogni a tojásokat. A tömegben levegő is alig volt, de sikerült bevonnom az alkotásba a kínai gyerekeket. Szavak nélkül is megértettük egymást, nagyon-nagyon fogékonyak voltak, és fantasztikus a kézügyességük, remekül tudnak koncentrálni, tehát bámulatos volt a közös alkotás. A mozdulataimból mindent megértettek, nem számított, hogy más nyelven beszélünk. Lenyűgözte őket a tojásírás, és én csodás élményekkel tértem haza.

img_1652.JPG

– Mire készülsz most?

–Nagyon sok pályázati kiírás van, de ki kell választanom azt a néhányat, ami számomra a legizgalmasabb, leginspirálóbb, hiszen ötletem lenne jóval többre is, de a megvalósítás az időigényes dolog.

–Hogyan, mennyi idő alatt készül el egy tojás?

–Az egész folyamatot egyfajta varázslatnak élem meg, és szerintem a velem alkotók is.  Átlagosan 3-4 órát vesz igénybe egy tojás elkészítése, persze ez lehet sokkal több is.  Először viasszal felírom a mintát a megtisztított tojásra, majd befestem pirosra, utána azt a részt, amit pirosan akarok hagyni, befednem viasszal. Ezután kerül a fekete festőlébe, majd ismét lefedem azt, amit feketére szeretnék hagyni. Ezután jön a maratás.

Végül a viasz leolvasztása, majd előtűnik munkánk, alkotásunk eredménye. Mi ez, ha nem varázslat?  Ezt élvezik a legjobban a gyerekek is.

– Mik a terveid?

–Készülök a 2020-as Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállításra. Erdélyi mintákkal  és sárközi  tojásokkal. Ilyenkor is minden elérhető szakirodalmat elolvasok, fontos számomra, hogy mindent megtudjak, amit csak lehet.

–A tojásírást rendezvényeken tanítod?

–2010 szeptemberétől a keszthelyi Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában tanítok.  Itt projektnapokat tartunk, ahol az adott hónaphoz kapcsolódó kézműves tevékenységgel foglalkozunk. Nagyon fogékonyak a gyerekek, soha nem elég nekik az alkotásból, a kézművességet imádják, nyitottak, ha választhatnának, akkor mindig ezt csinálnák. Rajz és életvitel óráimra is beviszem a kézművességet, ott tanulunk egy kis elméletet is, hogy a technika ne csak a levegőben lógjon, meg bemutatom, megismertetem a gyerekekkel korunk alkotóit is. Nincsenek szakmai titkaim, ahogy a mestereim, én is fontosnak tartom a tudás átadását. Célom, hogy a népművészet különböző ágait tovább éltessem és eljuttassam az emberekhez. Népművészeti értékeinket őrizni és továbbadni kötelességünk! Szívesen adom át tudásomat az elkövetkező generációnak a kortárs és a jövő népművészeti tárgyalkotó tevékenységének megmaradását, előrehaladását ezzel támogatva.

Tanítványaim többsége természetesen nem lesz népművész, de ismerik és értékelik népművészeti anyanyelvünket, ami a közös gyökerünk, örömünk, egy olyan dolog, ami összeköt mindannyiunkat.

Kedves Olvasóm!

Ha szereted a netfolk bejegyzéseit, hívj meg egy kávéra, he teheted...
Átvitt értelemben persze.
A netfolk blogot évek óta saját, és talán mások örömére is írom. Most eljött az idő, hogy az olvasó közösséghez forduljak, hogy a blogot a már megszokott színvonalon tudjam a jövőben is írni. Ebben segít, ha havonta egy kávé árával támogatod a blogot. Ezt megteheted ide kattintva: https://www.patreon.com/netfolk

Köszönöm

Tánczos Erzsébet beszélgetése

 

 

 

Huszarek Pál fafaragó bemutatja mesterségét

 


h_3.jpg

 

Sok-sok éve már,hogy egy Mesterségek Ünnepén felfigyeltem Huszarek Pál míves bravúros faragott tárgyaira Akkor egy kis ékszeres dobozka tetszett meg nekem nagyon.

-Most min dolgozik? – kérdezem a mestert.

-Egy kétfedeles szétnyitható ékszeres doboz teteje alakul éppen a kezeim között. Szeretem az ilyen munkát, és az a tapasztalatom, hogy a vásárlók is gyakrabban szereznek be tőlem  ilyen apróbb tárgyakat mint valami nagyszabásút.

hd1.jpg

-Megrendelésre alkot?

-Ha csak tehetem akkor nem. Nem nagyon szeretem, nem is bírom igazán a megkötéseket. Meg aztán az a tapasztalatom, hogy az alapanyag, esetemben a fa „ elmondja”, hogy mi akar lenni

-Ez mit jelent?

-Ha elém kerül egy megmunkálandó darab fa, akkor annak formájából, szerkezetéből, miegymásból érdemes kiindulni, hogy milyen formát, milyen tárgyat lehet úgy kihozni, hogy az valóban adja magát az alapanyagból. Megrendelésre ezt nemigen lehet.

h_1_1.jpg

-Hol lehet a tárgyaival találkozni?

-Vásárokba járok, és művészeti boltok is forgalmazzák az alkotásaimat.

-A családjában hagyomány a fafaragás?

-Nem, efféle családi hagyományról nem számolhatok be. Mondjuk az igaz, hogy minden rokonom, ősöm ügyes, találékony ember volt. De ez az élet praktikumában mutatkozott meg, nem tudok olyanról, aki művészi ambíciókat dédelgetett volna.

-És ön?

-Én gyakorlatilag egész Magyarországot bejártam, mondhatjuk, hogy kicsit olyan csavargó, vándorló típus vagyok. Mindenféle helyen laktam, sokféle iskolát elvégeztem.

-Például?

-Bányarobbantó mester is voltam, talán az a legkülönösebb, de ez elég rugalmatlan munka, a kreativitás sem éppen előny, úgyhogy nem nagyon tetszett.

-Hogyan lett ebből fafaragás?

-Leányváron dolgoztam, szabadidőmben kisplasztikákat faragtam a magam örömére. Egyszer a zebegényi művésztelepről jöttek alkotók, mészkövet szerettek volna venni alapanyagnak. Ebből az lett, hogy meglátták a kisplasztikáimat, és elhívtak Zebegénybe a művésztelepre előfaragónak.

-Ment?

-Abban a pillanatban. Sose bántam meg. Ez a zebegényi művészélet 8 évig tartott. Lakást, jó fizetést kaptam, minden jól alakult, ámde jött a rendszerváltás, ami  a művésztelepnek azt jelentette, hogy többé nem kapott támogatást. Úgyhogy nekem is újra kellett terveznem az életemet. Hazatértem Gyömrőre. Közben alaposan elmélyedtem Kapoli Antal somogyi pásztorfaragó munkásságában. Ennek hatására kezdtem el fát faragni, megfogott, megfertőzött a pásztorfaragás egyszerűsége, az, hogy egy késsel bármi megfaragható. Kapoli Antal nyomán akartam elindulni, könyvekből tanultam, például alapmű Domanovszky György könyve: A ​két Kapoli. Gyakorlatilag autodidakta módon fejlesztettem a tudásomat.

 Egyzser Siklaky Dezső néprajzkutató, a Néprajzi Múzeum főrestaurátora meglátta az alkotásaimat és azt mondta, hogy, hogy restaurátornak felvesz a múzeumba. Ennek igen nagyon örültem, csakhogy amire elintéződött a felvétellel járó sok papírmunka  meghalt Dezső bácsi, s nem  engem vettek végül fel arra a munkára. Ez nem esett jól, anyagilag sem jött éppen jókor, hát ki kellett találnom a továbbiakat.

-Polgári állásba nem akart visszamenni?

-Nem, ebben biztos voltam. Népművészeti ajándékboltba házaltam  a termékeimmel, ez úgy 1992  - től egészen jól működött is, vásárokba jártam. Akkor még nem  kértek olyan rettentő sok a helypénzt mint most. Aztán elkerültemmindenfelé, vállalkozó lettem, majd Ócsára mentem. Közben mindig faragtam.

-Miket?

-Csakis olyat ami használható. A régi öregek is így csinálták. Kapatisztító csanak, juhászkampó jegyajándéknak nyaklánc, fali kispolc sótartó -  ilyeneket faragtak a pásztorok a mezőn, s  a tél előtt, mikor  elmentek elszámolni vitték a menyecskének az ajándékot, meg a többi tárgyat  a kocsmába eladni.  A faragás szórakozás volt a számukra, mondhatjuk, hogy az egyetlen szórakozásuk, de ez édesmindegy. Aki szereti annak ez igen jó élet. A pásztorkutya kutya terelt, s közben a pásztornak volt ideje faragni. A bizsókkal, ahogy a juhászok nevezik, evvel faragtak, ettek körmöltek, mindenre jó volt, csak élezni kellett, semmi mást. Malonyai Dezső A magyar nép művészetében írja, hogy „ A pásztornak egész gyűjteménye van bizsókokból; hat-nyolc darab is van a tarisznyában; faragóember azt tartja, hogy ha egy bizsók van, akkor nincs egy se, mert hamar elveszti az ember, de meg ott is felejti, amikor a nyáj mellől gyorsan fel kell ugrani. A faragás maga is többféle kést kíván; goromba nagyobb fához nagy bizsók kell, finom munkához igen keskeny, könnyű kés; kis likhoz nem fér oda széles pengével, – ha meg kupásan kell a fát kivágni, ahoz réceorrú kés kell. A bolti kés nem jó, mert nem viszi tisztán a fát, feltöri az ember kezét. Ezért a bizsók nyelét is maga faragja a pásztor, hogy gömbölyű legyen, jól kézbeálljon.”  .

-Ekkor már mederbe került az élete.

-Ezt éppen nem mondanám, mert amikor elváltam mindent hátrahagytam. Egy két faragókést csináltam, aztán Ócsán újrakezdtem az alkotó munkát. A portékáim szerencsére kelendőek.

- Hogy kezdi a munkát? Honnan lesz a fa? 

- Fát nem veszek, saját fából dolgozom, de adnak is, kerül fa mindig.

- Honnan tudja, melyikből mi lesz?

- A fa fajtája is számít, diófából nagyon  szeretek dolgozni, a  rózsagyökérből gyakran pipa készül .Pesten élek, de gyakran a Duna mellett  vagyok a műhelyemben. Ott a Duna partján sokszor a lekopott  uszadékfába  már belelátok valamit, na, akkor az lesz majd belőle. Ilyenkor hazavontatom azt az uszadékfát, és kibontom belőle amit én belelátok. Ilyenkor az sem baj, ha nehéz. Leggyakrabban mégis ékszeresdoboz, női hajkefe, hajcsat , papírvágókés  kerül ki a kezeim közül.

-Mi a legnagyobb alkotása?

-Gyömrőn az aradi vértanúk szobra az Eskü téren. 30 család térdelt ezen a téren 1989-ben. Az ennek emléket állító kopjafa 5 méter magas. október 6-án pedig felavatták az Aradi vértanúk emlékművét. Az alkotáson az aradi vértanúk mellett Batthyány Lajos portréja is látható 13 + 1  táblaképben kifaragva.

-Mi az eddigi legkisebb?

-Egy pár miniatúr fülbevaló. Két egyformát nem tudok készíteni, mert az alapanyag is mindig más, és nem is szeretnék, hasonlót lehet, de nem egyformát.

-Melyik a legemlékezetesebb alkotása?

-Ez egy hatalmas láda középen a történelmi Magyarország címerei díszítik. Somogyi faragással készítettem, zsűriztetni akartam, de elutasították politikai okokból. Ezt az indoklásba bele is írták, a rendszerváltás után, 1993 -ban. Törtem a fejemet, hogy mi legyed azzal a hatalmas ládával. 1994 elvittem a Mesterségek Ünnepére. Végül ott méltó tulajdonoshoz került, Göncz Árpád köztársasági elnöknek adtam.

-Mit hoz a jövő? Mi lesz a népi iparművészet jövője?

-Ezen nem szoktam agyalni, mert nem a mi gondunk. Sok mindent hozhat a jövő az egész emberiség számára, annyi minden van benne a pakliban!  Szerencsére vannak okos és értelmes fiatalok, akik előre néznek. Sokan a lakóhelyemen is szelektíven gyűjtenek, fiatalok csoportosan szemetet szednek, óvják a természetet. A tanítás is átalakulóban van, én könyvekből szereztem meg a tudósom alapját, ma már az interneten is hozzá lehet jutni a tudáshoz, kérdezni lehet, engem is meg-megkeresnek faragással kapcsolatban. Bízom benne, hogy az unokám olyan világban lesz felnőtt, ahol az értékeket helyükön kezelik. Ebben benne van a művészeti tevékenység, mert az is a gyökerünk, kapaszkodónk.

Jómagam egy kicsit önkéntes száműzetésben élek most a Duna partján, élvezem az alkotói szabadságot, de várom, hogy a Kosbor Kézműves Műhely tagjaként a  vásárokban újra ott lehessek portékáimmal  a forgatagban.

 

 Tánczos Erzsébet beszélgetése

 Az első kép a Mesterségek Ünnepén készült

 

 

 

 

  

A tojásírás hagyománya Magyarországon a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén

 

 kaposvar-plakat.jpg

2019-ben  „A tojásírás élő hagyománya Magyarországon” felkerült a  Szellemi és Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, közismert nevén az UNESCO  listára.

mosonyi-eva.jpg

 

A felterjesztő Mosonyi Éva hímestojásost kérdezem, hogy mi teszi erre alkalmassá a hímes tojást?

 - Ez egy érdekes dolog, mert a tojásdíszítés nem magyar sajátosság. Az egész Kárpát-medencében ismert húsvéti tojásdíszítési technika a tojásírás. A hímes tojás a kereszténység legnagyobb ünnepéhez köthető, a feltámadás, a termékenység az újjászületés egyetemes szimbóluma. A tojásírás női tevékenységként az egész Kárpát-medencében ismert volt, azonban az alkotóknak köszönhetően különösen gazdag és egyedülálló hagyománya alakult ki.

-Ez régen így volt, de ma is így van ez?

-Az élet jellemzője a változás, mely a népszokásokat mindig is érintette.

A tojásírás kiindulópontja egy-egy tájegység volt, de mára, ahogy az egész világ elérhető az egyes ember számára, a határok elmosódnak, a tojásírás is országszerte elterjedt. Míg régen a paraszti kultúra része volt, ma a városokban is népszerű, ismert és elismert aktív tevékenység a tojásírás.

 

A képen Mosonyi Éva, az örökségelem felterjesztője látható

-Ma máshogy élünk mint a dédszüleink.

 -Így igaz, ezért a modern tojásírók másféle közösségekben alkotnak. 

A tudás már nem anyáról lányára száll. Rendszerint iskolásként tanulják meg az iskolákban, játszóházakban, intézményekben. De vannak, akik felnőttként vágnak bele, s a szakirodalom, az internet is segíti őket, hogy elsajátítsák a technikát. Sok olyan tojásíró él közöttünk, akik az alkotás mellett az oktatás feladatát is vállalják, ezzel fenntartják ezt a szép hagyományt.

- Ők, Önök határozták el, hogy a tojásírást el kell ismertetni, mint kulturális örökséget?

-Igen, s ez egy hosszú folyamat. 2016-ban a Tojásdíszítők Egyesülete megrendezte a Tojásdíszítők Első Konferenciája, melyen Dr. Csonka Takács Eszter a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága vezetője, meghívott fő előadónk beszélt a szellemi kulturális örökségről, a nemzeti lista elemeiről és azok jelentőségéről. Ez volt a magvetés. Ezután jöttek az útkeresés évei, hogy hogyan is fogjunk hozzá ehhez a hatalmas témához, ami a tojásdíszítés.   év elején elvállaltam a felterjesztéssel kapcsolatos koordinációs munkát, Gombosi Beatrix néprajzos kértem fel  a szakmai részek kidolgozására. A felterjesztéshez csatlakozó tojásírók további kollégák bevonását is javasolták, így az egyre bővült a munkában résztvevők köre. Mindannyian éreztük, hogy ez egy nagyon fontos ügy, amit fel kell vállalni és végig kell vinni, s hogy ebben jó benne lenni.  A tojásírással kapcsolatban álló szervezetek, intézmények is kivették a részüket a munkából.

to_3.jpg

-Melyek ezek a szervezetek?

-A Tojásdíszítők Egyesülete feladatának tekintette az első pillanattól ezt a munkát, de számos szervezet különféle módon vesz részt a hímestojással kapcsolatos értékőrzésben. Példákat nem szívesen mondok, hiszen mindenki megérdemli a köszönetet a munkájáért, de pár példával azért szemléltetem a sokrétűséget:  a Magyar Posta  húsvéti bélyegein rendszeresen megjeleníti a hagyományos írott tojásokat, vagy a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai Szakkollégiuma egyetemistáknak szervez Nemzetközi Tojásíró Napot, az elkészült kis törékeny varázslatokból kiállítást rendeztek. Több önkormányzat is szerepet vállal a hímes tojások megbecsültségének növelésében azzal, hogy a  Helyi Értéktárba 4 tojásdíszítő alkotásait és munkásságát is beválasztották A szakirodalomban a nagy áttörést Dr. Györgyi Erzsébet: A tojáshímzés díszítménykincse tanulmány jelentette, mely a Néprajzi Értesítőben jelent meg 1974-ben. Azótatöbb mintagyűjtemény és könyv is megjelent ebben a témában.

5_1_1.jpg

Dr. Györgyi Erzsébet néprajzkutató, (ny.) főmuzeológus, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság elnöke előadást tart  a Tojásdíszítők Egyesületének konferenciáján

 

 -Hányan vettek részt a felterjesztési munkában?

-Összesen 30 tojásíró és 12 egyéb szervezet csatlakozott az ügyhöz.

tojs.jpg

A képen: a kaposvári  Szellemi Kulturális Örökség rendezvényen az ünneplő  tojásdíszítők 

-Látjuk, hogy a szervezetek meglehetősen különbözőek. Mi a közös a 30 tojásíróban?

- Tojásíró az, aki tudja a tojásdíszítés technikáját, a színezés és a minta jelentését és jelentőségét, s elkötelezetten folytatja az évszázados tradíciót. Ez az alap.

pirosak_1.jpg

-Kikből lesznek tojásírók?

-Általában nők, többségük húsvét előtt saját magának és családjának ír tojásokat - családanyák, nagymamák, pedagógusok, népművelők, művészetet szerető ügyes kezű emberek. A mesterségbemutatók, kézműves foglalkozások száma egyre nő, mert az érdeklődés szerencsére óriási.

-A hagyományos tudás átörökítás mára meg is szűnt?

-Nem, a tapasztalatom szerint az elkötelezett tojásírók egy része családi hagyományként örökölte a viasszal és írókával készülő hímestojást, ám mára ők vannak kevesebben. De azok, akik más csatornákon keresztül tanulták  meg a tojásírást is úgy érzik, hogy igazi énjüket találták meg a tojásírásban. Akárhonnan is tanulják a technikát, hitvallásuk a hagyomány tovább örökítése, a húsvéti ünnepkör nem múlhat el a méhviasz átható illata nélkül.

-Vannak azonban művészek, akik egész évben alkotnak.

-Igen, ők, azaz mi egész évben, rendszeresen foglalkozunk tojásírással, „anyanyelvi szinten“ beszéljük a tojásírást. Legjobbjaink megmérettethetik magukat a különböző pályázatokon, minősíttetik a munkáikat.

-Ez hány embert jelent?

-A Hagyományok Háza száz tojásos alkotót tart számon, s közülük ötven Népi Iparművész címet ért el, egy  művész Népművészet Mestere Díjjal rendelkezik. A Népművészet Ifjú Mestere címet 13 alkotó kapta meg. Ők a specialisták, akik – kilépve kisebb közösségükből bemutatják tudásukat az egész világnak. Nemcsak alkotnak, hanem kutatnak és tanítanak is.

-A hímestojás hagyománya hogyan jelenik meg a világon mint magyar sajátosság, ha egész Közép-Kelet-térségünkben jelentős hagyománya van?

-Bár a mi húsvéti hímestojás-díszítés hagyományunk sok mindenben hasonlít a szomszédos népek hagyományaira, mégis jól meghatározhatóak a magyar tájegységekre jellemző sajátosságok. Több olyan kis közösség és alkotó él közöttünk, aki hitelesen közvetíti a táji, történeti stílusok tojásíró hagyományát függetlenül attól, hogy földrajzilag éppen hol él.

 

-Melyek a történetileg jelentős tojásíró területek?

-Kiemelkedő a Dél-Dunántúl, Sárköz, Gömör vidék, Erdély, különösen Kelet-Erdély.

 

8_1.jpg

A képen: gömöri hímes tojás Ujváry Mária alkotása

A tojáskarcolás technikája és motívumkincse a pásztorfaragásokkal mutat rokonságot, főként az Alföld vidékére volt jellemző. Városi, polgári hatásként jelent meg a tojáskarcolás a nyugat-magyarországi területeken, Zala és Vas megyékben. Ezekre a díszítményekre a szabadrajzú minták, a naturalisztikus megjelenítés volt jellemző. A patkolt tojások nem kötődnek tájegységhez, hanem sokkal inkább egy mesterséghez kapcsolódnak: a kovácsok mesterremekként tartották számon a különleges technikai jártasságot igénylő patkolt tojást. Mostanra a tojásírás élő szokás egész Magyarországon. A felterjesztéshez csatlakozó tojásírók  is lefedik Magyarország területét.

bataiszinesviragos_1.jpg

Bátai  hímes tojások-  Mosonyi Éva alkotásai

 

-Ebben rejlik a szellemi örökség?

-Ebben is, de ennél többről van szó, mert a díszítésen túl  a hímes tojáshoz  kapcsolódó szokások is az örökség részét képezik. A  hímes tojás például kiemelt Krisztus szimbólum. A kerekded tojás  formájából adódóan a tökéletesség jelképe, amely az új élet ígéretét hordozza magában.  A hímes tojások keresztény rítusokba ágyazottságáról, és változatokban gazdag elterjedéséből arra következtethetünk, hogy a tojásdíszítés nagyon régi hagyomány, mely  népművészetünk legarchaikusabb elemeiből építkezik, gazdag  szimbólumrendszerrel rendelkezik, részben a kereszténység előtti időkre emlékeztet.

-Ezeket a régi rítusokat ma is ismerik?

-Sajnos a xx. század második felére a húsvéti hagyományok veszítettek jelentőségükből, s ezzel együtt a tojásdíszítés is  kiszakadt eredeti funkciójából. Ajándéktárgy, emléktárgy lett belőle. Ekkor kezdtek el  kifújt tojásokat használni hímes tojásoknak.

-Hogyan kell a viaszolt tojást elkészíteni?

-A viaszleolvasztásos technika népi megnevezése a ’tojásírás’. Ez utóbbi szó utal a szimbolikus üzenet megteremtésére. A technika általános jellemzője, hogy a felmelegített méhviaszt vagy paraffint egy kis elvékonyított végű eszköz segítségével, szabadkézzel felviszik a tyúktojás felületére, ezzel mintát alkotva. A folyékony anyag  lehűlve megdermed, rátapad a tojás felületére. Festékbe mártást követően a viaszolt felületeken nem tapad meg a színanyag. Száradás után pedig leolvasztásra kerül a viasz, aminek helyén, a tojás eredeti színével tárul fel a felrajzolt minta. A tojásíró eszköz neve tájanként változó.  Íróka, gica, kanta, kesice ...mind ugyanazt jelenti.  Az eszköz több formai változatot is mutat, hiszen a fém csövecskén kívül Somogy megyében például lúdtoll végével is írókáztak, a gömöri tojásokat pedig kihegyezett gyufaszállal vagy fogvájóval mintázták.

 

mosonyi-szerszamok-2011_1.JPG

A képen a tojásírás eszközei láthatóak

 

-Emiatt a motívumok is különbözőek?

-Igen, tájegység szempontjából is. De megkülönböztetünk régi stílusú és új stílusú mintákat is. A régi stílusú mintákra jellemző a szimbolikus kifejezésmód, a geometrikus szerkezet, egyszerű, letisztult vonalvezetés, a tojás teljes felületének harmonikus kitöltése, csupán egy-két szín használata. Az új stílusú minták jellemzője a szabadrajzú vonalvezetés, naturalisztikus kifejezésmód, több színt alkalmaz együttesen, nem törekszik a tojás teljes felületének kitöltésére.

h3_1_1.jpg

A képen dióburokkal színezett tojások láthatóak - -  Mosonyi Éva alkotásai

 

-A régi stílusúak időben hamarabb alakultak ki?

-Az az igazság, hogy a két stílus párhuzamosan élt az elmúlt 200 évben. Míg a kutatók a régi stílus jegyeiben a parasztság ízlésvilágát vélték felfedezni, az új stílusú tojáshímekben a főként polgárság kulturális elemeinek látták.

 

-Van –e ma létjogosultsága a tojásírásnak?

 

-A tojásírás kézenfekvő módja a családokon alapuló, mai társadalmi berendezkedésünk erősítésének. A tojásírás a locsolkodás szokása által a párválasztás „ segítője”, a családi és baráti kötelékeket megerősíti, mivel ott a helye a húsvéti terített asztalon, s újra él a komatál küldésének szokása. A tojásírás, a hímes tojás ajándékozása ma is fontos.

 

-Ez szerencsés, mert így nem is kell fokozottan védeni.

-Nem dőlhetünk hátra. Vegyük például azt, hogy nagyanyáink főtt tojást írtak, és azt a húsvéti ünnepkör alatt el is fogyasztották. A következő évben újra kellett írni a tojásokat, és ez az évente rendszeresen ismétlődő tevékenység őrizte meg a hagyományt. Ma a hímes tojások nagy része kifújt tojáshéjra készül, ami évekig eltartható, így nem kell évről-évre újra írni a friss tojásokat. Ezért, eltűnik a tevékenység, mert húsvét előtt a fiók mélyéről elővéve máris megvan a „dekoráció”, így nem kell évről-évre írni a tojást.

 Régen a tojásírás szokásrendszere családon belül öröklődött, ma a generációk külön élnek. Ezért a tudás átörökítése ma jellemzően nem családokban történik. Ez azt eredményezheti, hogy a tojásírást megelőző rituálék, a tojásírás tevékenysége és a hímes tojás utóélete  mint például a tojásszentelés, locsolás elkülönül egymástól, illetve egyes elemei eltűnnek.

A tojásírás napja hagyományosan a nagypéntek volt. Pár éve a nagypéntek munkaszüneti nap Magyarországon.

-Ez örvendetes.

-Igen, de ennek eredménye az is, hogy a családok nagy része elutazik otthonról messzire. Saját közösségükből kiszakadva viszont a húsvéti népszokások sem örökíthetők át.

-Mégis, mit tehetünk?

-A Tojásdíszítők Egyesülete, melynek elnöke vagyok, célul tűzte ki a tojásdíszítés hagyományainak, technikáinak és a hozzá kapcsolódó népszokásainak kutatását, életben tartását, minél szélesebb társadalmi megismertetését, továbbfejlesztését. Ennek érdekében szakmai konferenciákat és továbbképzéseket szervezünk. Több városban húsvét előtt tojáskiállítást és ahhoz kapcsolódó tojásíró bemutatót és tanítást vállalunk. Várunk minden lelkes érdeklődőt. Virágozzék tovább a tojásdíszítés hagyománya hazánkban. Fontos, hogy dédunokáink ne csak lássák, de értsék és örömüket leljék benne majd.

 Tánczos Erzsébet beszélgetése

 

 

 

süti beállítások módosítása