Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Adventi vásár ingyenes kézműves foglalkozásokkal 2016.december 2-3.

2016. november 28. - netfolk

pla_1.jpg2016 adventjén a Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeuma és Nyitott Műhelye ünnepváró adventi, kézműves vásárával, kézműves-foglalkozásokkal, meleg teával  várja az alkotni vágyókat.

A vendégeket a Nyitott Műhely alkotói és népi iparművészek, kézművesek várják egyedi, szemet gyönyörködtető tárgyaikkal és mesterség-bemutatókkal.

A vásár ideje alatt ingyenesen látogathatják a vásáron megjelenők az „Üllővel, vésővel, kalapáccsal” a Magyarországi Kovácsműves Céh által rendezett kiállítást is.

 Pénteken és szombaton is 10 és 20 óra között számos fortélyt leshetünk el különböző alkotóktól.

Balla Gemma nemezkészítővel nemezangyalkát készíthetünk, minden angyalka más és más, de íme  egy kis kedvcsináló:

 

 nemeza2.jpgnemeza1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kovács Kata kézművest  is kifaggattam, hogy mit alkothatnak vele kicsik és nagyok.

- Szalmaangyalkákat készítünk. Mivel gyorsan kész van, s nem kell hozzá semmilyen előismeret a gyerekek önállóan is megpróbálhatják, de a szülőknek is élményt jelent az elkészítése. Íme egy példa:

 szalmaanygal.jpg

Beszélgetésem Kovács Katával itt olvasható: http://netfolk.blog.hu/2016/02/14/kovacs_kata_es_a_gyekenycsodak

 

Ament Éva bútorfestő népi iparművész népi-  játszóházvezetőt is  faggattam, hogy mivel készül a vásárra.

-Mindkét nap folyamatosan lehet majd játszani a „Pandúros játékkal”.

- Ennek a játéknak mi a jellemzője?

-Izgalmas népi társasjáték, mellyel  minden korosztály kellemesen kikapcsolódhat – a többit a helyszínen meg is tapasztalhatják.  Viszem magammal a babaházas berendezési tárgyakat is, ami mindig nagy kedvenc.

 

Beszélgetésem  Ament Évával  itt olvasható: http://netfolk.blog.hu/2012/10/19/ament_eva_nepi_iparmuvesz_butorfesto

A képen Ament Éva alkot: evakiall29_1.jpg

Rózsa Erika hímző is tart foglalkozást.

re_1.jpg

-Mit próbálhatnak ki nálad az érdeklődők?

- Karácsonyi díszeket fogunk varrogatni, filcből. Olyanokat, amelyek ajándék kísérőnek vagy fenyődísznek is megfelelnek.  Lesznek nálam megvásárolható tárgyakat, és viszek magammal erikézségeket is. Hogy az mi? Aki még nem ismeri, megtapasztalhatja az adventi vásáron.

 A képen táskavarrás Rózsa Erikával a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban: taskavarras.jpg

 

Fehér Anna gyöngyfűzővel illatos ékszereket készíthetünk. 

feher_anna_portre_1.JPG Beszélgetésem az alkotóval itt olvasható: http://netfolk.blog.hu/2016/06/23/feher_anna_gyongyfuzo_hagyomany_es_modernseg_osszehangolhato

A számtalan alapanyag és a hozzáértő mesterek segítségével mindenki míves, ízléses ajándékokkal térhet haza.

Íme egy illatos ékszer -számos érzékre hat :)

szegfuszeg_1.jpg

 Az ifjúság is el tudja készíteni:

barniillatos.jpg

 

Még számos minőségi és hangulatos foglalkozásra lesz lehetőségük. Például Csuporné Angyal Zsuzsa Csokonai díjas fazekas és mézesbábos népi iparművész portékákkal készül, Torba Ildikóval szűrrátétet készíthetnek, Kamocsay Judittal karácsonyi szalmadíszt készíthetnek a résztvevők.

 

Cím: Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, 1011 Budapest Fő utca 6.
További információ: farkas.reka@hagyomanyokhaza.hu
http://www.hagyomanyokhaza.hu/page/12641/

  A  részletes programból látszik, hogy igen sok alkotó számos területről látogat el a múzeumba foglalkozást tartani - éljenek a lehetőséggel, készítsék el saját karácsonyi alkotásaikat:

óra

2-dec.

Foglalkozás

10:00-11:00

Nemesházi Valéria, Turós Istvánné Rózsa Erika

gyöngygyűrű fűzése méhsejtes technikával, Csipkés medál készítés, karácsonyfadísz filcből hímzéssel,

11:00-12:00

Fiser Józsefné, Kovács Andrásné, Dulai Sándorné

Könyvjelző hímzés, vessző dísz készítése, hímzett tűpárna készítése

12:00-13:00

Fehér Anna, Torba Ildikó

illatos gyöngyös zsákocska, szűrrátétes karácsonyfadísz vágása

13:00-14:00

Nagy Gyöngyi

gyöngyös dísz készítése

14:00-15:00

Kiss Sponga Zsuzsanna

keresztszemes sárközi hímzéssel kis zsák készítése

15:00-16:00

Ament Éva

játékos foglalkozás

16:00-17:00

Somos Veronika, Tölgyesné Csincsák Tünde

dísz bőrből

17:00-18:00

Balla Gemma

nemezangyal készítése

18:00-19:00

Bérczes Csilla

karácsonyfadísz csillag gyöngyből

19:00-20:00

Torba Ildikó

szűrrátétes karácsonyfadísz vágása

december 3, szombat

Foglalkozás

10:00-11:00

Fiser Józsefné, Nemesházi Valéria, , Detre Mikolt

Könyvjelző hímzés, gyöngygyűrű fűzése méhsejtes technikával, fonott dísz készítése

11:00-12:00

Kovács Andrásné, Torba Ildikó

vessző dísz készítése, hímzett tűpárna készítése

12:00-13:00

Takács Judit

karácsonyfa dísz vesszőből, szűrrátétes karácsonyfadísz vágása

13:00-14:00

Ament Éva

Játékos foglalkozás

14:00-15:00

Nagy Gyöngyi

gyöngyös dísz készítése

15:00-16:00

Bérczes Csilla, Kovács Kata

karácsonyfadísz csillag gyöngyből, szalma dísz készítése

16:00-17:00

Rózsa Erika

hímzett dísz készítése

17:00-18:00

Kamocsay Judit

szalmadísz készítése

18:00-19:00

Péter Szidónia

gyöngyfülbevaló készítése

19:00-20:00

Rózsa Erika

karácsonyfadísz filcből hímzéssel

 

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr2212005620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása