A  Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeum „Nyiss ajtót a Barkóságra!” című programja egy újabb állomás a 2012-ben alakult Művésztanya életében.

A 2016. február 20-ai rendezvényen megismerhettük a Művésztanya működését és eredményeit a kezdetektől a mai napig, s a jövőbeli terveiket.

A rendezvény céljai között szerepelt, hogy segítsen széles körben megismertetni azt a magyar vidéket, ahol  a barkók és leszármazottaik élnek, s hogy megmutassák a világnak, hogy micsoda barkó kézműves értékek vannak, s hogy ezek milyen szépen illeszkednek a XXI. századi életünkbe.

 Valóban, kik is a barkók? Ahol a történelmi Borsod, Nógrád, Heves és Gömör vármegye összeér, azt a területet nevezték Barkóságnak vagy Barkóföldnek, s a barkók az ott fekvő mintegy ötven falu népe. A városoktól távol eső fekvő barkó falvak egészen a XX. századig megőrizték népi kultúrájukat. A vidék központja Ózd, ahol a 150 évig virágzó kohászat megszűnt, hiszen a múlt század végén a vasgyár bezárt, munkalehetőség nemigen van, s ez számos máig élő problémát generált.

A kohászat megszűnése óta felnőtt egy újabb nemzedék, olyan fiatalok is, akik nem a csodára várnak jobbá akarják tenni a világot s saját környezetüket is.

- Ezek megvalósítására hoztuk létre a Művésztanyát 2012-ben – avat be Pálmai Ilka, a Királdon működő Művésztanya egyik megálmodója és motorja, a rendezvény levezetője. – A Művésztanya célja az, hogy utat mutasson, lehetőséget tárjon a fiatalok elé.

A Hagyományok Háza fantáziát látott a kezdeményezésben, Budapestről érkeztek a mesterek. A tanfolyamon az ország neves szakemberei: Ament Éva a bútorfestés, Pintér Piroska a szövés mestere, Illés Vanda a 2013 évi Junior Príma Díjas hímző, és Lukovszky Ilona bőrműves oktattak Beszprémy Katalin mellett. A mesterek és az „inasok” között szakmai és emberi kapcsolat alakult ki. Tevékenységükkel bebizonyították, hogy a népi hagyomány nem az öregek dolga, a hagyományainkat meg lehet, és érdemes megélni!

A Művésztanya csapata

Beke Márton, az EMMI Közösségi Művelődés és Művészeti Főosztályának főosztályvezető-helyettese kiemelte : fontos, hogy a Művésztanya működő közösség, hogy tagjai osztoznak egymás örömében és bánatában.

A rendezvény hallgatósága

Pálmai Ilka beszédében hangsúlyozta: a Hagyományok Háza mestereivel való közös munka óriási lehetőséget jelent: a barkóság újra felfedezése, a teljes projekt egészen új lehetőséget ad az itt élő fiataloknak, kultúraőrzőknek.

A  népi mesterséget oktató programjukban öt népi mesterség - hímzés, szövés, viseletvarrás, bútorfestés és új elemként bőrművesség - közül választhattak az érdeklődők. A jelentkezőkből igazi csapat kovácsolódott. Mindannyian hittel, bizalommal, rendkívüli nyitottsággal, tudásuk legjavának megmutatásával vettek részt a képzésen. Az inasok egy-egy népi mesterséggel ismerkedtek meg, egy mesternél öt inas tanult.

- Tevékenységünk bizonyítja, hogy együttműködve, az álmaink mellett kitartva csodákra vagyunk képesek – mondta Pálmai Ilka.

Beszprémy Katalin ” A népművészet megújítása, átörökítése” címmel tartotta meg prezentációját, melyben elmondta: a Művésztanyán az oktatás hétvégente, péntek délutántól vasárnapig tartott. Nappal tanítottak, esténként pedig gyűjteni jártak a mesterek. Barkó motívumokat kerestek – eredeti, helyben fellelhető motívumokból akartak dolgozni.

-A hímzés, viselet terén nagyon kevés adat állt a rendelkezésünkre – avat be Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népművészeti Tárának vezetője. - A Néprajzi Múzeumban összesen hét barkó textil van. Mivel a barkóság viszonylag hamar polgárosodott, több emberöltőn át nem is számított értéknek a paraszti viselet, kézimunka, eszközök. Ezért nem különösebben vigyáztak rá, nem őrizték, így aztán alig maradtak meg a darabok. Azért mentünk gyűjteni Királdon s a környező barkó falvakban élő idős asszonyokhoz, hogy megkeressük és összegyűjtsük, ami még fellelhető barkó érték – tudtuk meg Beszprémy Katalintól. - Találtunk régi fényképeket – a korabeli viselet ezeken jól látszik, s kézimunkákra is akadtunk.

 A Művésztanyában folyó munka elismerését jelenti, hogy Molnár-Madarász Melinda –Meyke barkó ruhát tervezett a csapat számára.

A „Fölszállott a páva” egyik középdöntőjében Sebestyén Márta a Meyke által tervezett barkó ruhában jelent meg. A helyiek számára ez igen nagy büszkeséget jelentett, hiszen azt a barkó ruhát az egész ország láthatta.

Ezeket a ruhákat, s a kiállításon látható sok-sok alkotást is megszemléltük az előadás után.

Mivel a mesterek a technikai tudás átadása mellett nagyon fontosnak tartották és tartják a szemlélet átadását is, az inasok megismerhették az egész folyamatot az anyag gyűjtésétől a kézimunka elkészítéséig. Tervezést is tanultak. Így sokkal komplexebb tudást kaptak, mintha bedolgozók lennének, és megadott mintákat hímeznének ki

Az eredeti színösszeállításon is változtatottak, visszafogottabb, lágyabb színvilágot használnak. Jellegzetes barkó motívum a barkó rózsa, de ennek is több technikával készült és számos variációja van.

Beszprémy Katalin több példán keresztül mutatta be, az eredeti és az abból született Művésztanya terméket.

Pintér Piroska a barkó szőtteseket mutatta be: eredetieket, s a Művésztanya modern termékeit is. Szövők, hímzők, bőrművesek, bútorfestők egymást inspirálva dolgoznak. Közös a motívumkincs és a színskála, amivel dolgoznak.

Kiemelte: tanítványi legelőször a szövőszékek összeállítását tanulták meg, fontosnak tartja, hogy önállóan is képesek legyenek szőni, de természetesen továbbra is rajta tartja szemét tanítványain. Megtudtuk, hogy a szövésben vannak barkó jellegzetességek, ilyen a kenderes: az anyagba mintaként kenderszálakat szőnek. Ez a visszafogott, sávos minta igen modernnek hat.

- Ebből nagyon sok mindent készítünk, hímzéssel is díszíthető, de a nélkül is igen szép – mondta Pintér Piroska. Rongyszőnyeg mintája alapján is szőnek: az eredeti színeit kicsit tompítják, de a mintát meghagyják. Ebből a szőttesből például tányéralátét, táska készül.

-Nekünk, bútorfestőknek különleges a helyzetünk. Egyrészt fantasztikus forrást jelentenek a szentsimoni templom kazettáinak motívumai. A hatalmas, színes fatáblák igen gazdag „alapanyagot” jelentenek a bútorfestők számára. Mi ebből merítettünk és merítünk, merítünk – mondta Ament Éva, a „Bútorfestők Barkóföldön” című előadásában. – Ez részben kényszerből született: nem találtunk kifejezetten barkó bútort. Szentsimon viszont adta magát. Mivel az összes csapat egy légtérben dolgozott, inspiráltuk egymást a tanfolyam alatt. Mi, bútorfestők azon igyekszünk, hogy munkáink kapcsolódjanak a többi mesterség alkotásai közé Hiszen a szövés és a hímzés például olyan szépen összeillik. Mi kitaláltuk, hogy fából készítünk gombokat. A bútorfestők ugyanis nem csupán monumentális darabokat készítenek. Fára festenek, de készülnek fülbevalók, medálok, hajcsatok, de készül levéltartó, tükör sok-sok gomb. Közös bennük a mintakincs.

Néhány portéka:

Mester és tanítványa megbeszélés közben:

Lukovszky Ilona a bőrművességet oktatta, tanítványai éppen a rendezvényen vehették át bizonyítványukat. A mester hangsúlyozta: sok technikát kipróbáltak a tanfolyam alatt, sokat tanultak, de még sok közös munka áll előttük.

Bőrmívesek alkotásai:

A Művésztanya a tagjai számára több mint szabadidős tevékenység. Sokak számára a kenyérkeresetet jelenthet, most a termékek értékesítését dolgozzák ki. Egyre több zsűrizett termékük mutatja, hogy a mesterségeket igen magas szinten sajátítják el az inasok. A mesterségbeli tudás az alap, ami nélkül nehéz lenne előre lépni. Mégis, emellett nagyon fontos az az összetartozás – kimondom: az a szeretet, amely a Művésztanya közösségét  jellemzi.

Kocsik Bertalan kissikátori hagyományőrző elmondta: a barkók a palócok szegény, múltjára, hagyományaira nem büszke csoportja volt régen. Ma viszont, a Művésztanya működésének köszönhetően a helyi fiatalok büszkén vallják magukat barkónak.

Kocsik Bertalan a hagyományőrző kissikátori hölgykoszorúban:

Van már webáruházuk, elnyerték a Bükki Nemzeti Park védjegyét is. 2014-ben és 2015-ben is ott lehettek a Budai Várban megrendezett Mesterségek Ünnepén mint a Hagyományok Háza mintaprojektje..

Igen, a Művésztanya mintaprojekt: hasonló módszerrel az ország egy másik részén is meghirdetik a kurzust. A kiválasztásnál fontos volt, hogy működő helyi közösség  legyen, mely eltökélt és összetartó. A mestereknek segítség a kidolgozott és sikeres módszertan, de természetesen a gyűjtés, tervezés, termékkialakítás munkáját a helyi viszonyaikra alkalmazva kell majd újra megalkotniuk.

Egészen biztos, hogy az új csapat is alapos mesterségbeli tudásra tesz majd szert. Minden esély megvan rá, hogy a mesterségek képviselői összedolgozzanak és  munkájuk eredményeként gyümölcsözően alkossanak együtt.

Mégis, “ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” Kívánom nekik is.

Tánczos Erzsébet