A kovács a mítoszokban a világmindenség építőmestere. Nem csoda a kitüntetett szerep: a kovács az élethez szükséges szerszámokat készíti a tűz által. A Kalevalából Ilmarinen kovács szavai szerint : „…az eget én emeltem, világnak tetejét tettem, még a teremtés idejében…”.
„A kovácsok és sámánok egy fészekből jönnek” tartják a sámánhitűek. A kovácsmester meg a sámán nem is tartózkodhatott egy helységben, mert jelenlétük annyi erőt képviselne, hogy a világ ki sem bírná.
A kovácsokat korunkban is különleges figyelem övezi. Ha munkára fogják a kalapácsot, annak ütemes hangjára kortól és nemtől függetlenül sietnek a kovácsműhelyhez a látogatók.
Takáts Zoltánt, a Magyarországi Kovácsmíves Céh céhmesterét a mesterség mai helyzetéről kérdeztem.
Takáts Zoltán a kovácsok céhmestere Molnár József ( balra) társaságában
A kép a Mesterségek Ünnepén készült
- Középkori szervezet a Magyarországi Kovácsmíves Céh?
- Tudatosan építünk a hagyományokra, a névválasztás is ezt erősíti, de az egyesületnek, bár már van múltja, nem túl régi. Az első kovácstáborok szervezője Puskásné Oláh Julika volt. Ő három nagyszerű kovácsmester: Molnár József, Szekeres Antal és Vajda László munkájára alapozva kezdett az országban működő kovácsok összefogásába. Szívügyüknek tekintették az utánpótlás megszervezését, ennek hatékony eszközei voltak a táborok. A harmadik tábornak már igen sok résztvevője volt, akkor meg is született az ötlet: alakuljon meg a kovácsok céhe! Ez 1989-ben történ .
- Miben áll a céh tevékenysége?
- Az első kiállításunk Nyíregyházi Művelődési Központban nyílt, aztán egy pár évig nem nagyon volt egyesületi aktivitás. Puskásné Oláh Júlia a kovácsok helyett is „ütötte a vasat”, hogy ez így nincsen rendjén, a laza társaság helyett szükség van egy bejegyzett egyesületre. Julika kitartó tevékenységének eredménye volt az 1991-ben Budapestre összehívott céhgyűlés, ahol döntöttünk a bejegyzett egyesületként való működés mellett. Azóta bejegyzett egyesület a Magyarországi Kovácsműves Céh.
Kezdetben önkormányzati rendezvényeken vettünk részt például Karcagon, Szigligeten, Esztergomban vagy Ópusztaszeren a város vagy a házigazda szervezet meghívására. 2000-ben a Mesterségek Ünnepével együttműködve, a céh szervezte meg az I. Budapesti Nemzetközi Kovácstalálkozót.
Gábor Tibor és Benkő Attila a Mesterségek Ünnepén
- Mit jelentett ez?
-Talán sejthető, hogy milyen hatalmas munkát jelentett, ha elmondom, hogy tizenhat ország kovácsai képviselték a mesterséget a rendezvényen.
- Hány tagja van a szervezetnek jelenleg?
- Harminchét tagunk van az ország minden részéről, köztük népi iparművészek, iparművészek, a Népművészet Ifjú Mesterei. A kurzusok, táborok folyamatosan jelen vannak a kovácsok és a mesterség iránt érdeklődők életében.
Kocsy Márton( bal) dolgozik a Mesterségek Ünnepén
- Kik az egyesület tagjai?
- A Céhet díszműkovácsok alapították. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idős, tapasztalt mesterek mellett egyre több fiatal tagunk van. Céhünk tagja lehet bármely kovács, aki igényes szakmai tevékenységet folytat, de mellettük vannak pártoló és tiszteletbeli tagjaink is.
- Eszerint minden a legnagyobb rendben van a kovácsok háza táján.
- Sajnos ezt nem mondhatjuk. A kovács mesterség a világon mindenütt eltűnőben van. Igen nagy gond, hogy nincs hol tanulni a mesterséget. Céhünk már évekkel ezelőtt a kézműves kovácsmesterséget oktató program megvalósításába kezdett. Ennek eredményeképpen hajszál híján elindult az OKJ-s kovácsképzés.
Tóth Attila 2014-ben nyerte el a Népművészet Ifjú Mestere címet
- Miért nem valósult meg a program?
- Sajnos a tanfolyam kezdési időpontjára úgy megcsappant a hallgatók létszáma, hogy végül nem tudtuk elkezdeni a képzést. Addigra az összes szervezés, a tananyagfejlesztés, minden meg volt már. Ez akkor hidegzuhanyként ért minket, de nem adtuk fel a tervet, hogy iskolában lehessen tanulni a kovácsmesterséget. Ez néhány éve volt.
- Történt az óta előrelépés ebben?
- Igen, tapasztalatokból tanulva, a budapesti Népi Mesterségek Szakiskolájával együttműködve a tapasztalatokból tanulva 2014 szeptemberében újra nekifogunk a szervezésnek.
- Miért fontos az iskola?
- A mesterség elsajátítását segíti a megfelelő képzés. De gyakorlati haszna is van, ha valaki kovácsként végez, mert ugyan a legkiválóbbak, a Népművészet Ifjú Mestere illetve a népi iparművész címet kiérdemelt mesterek kapnak adószámot, működési engedélyt, de a kovács végzettség többek számára jelenthetne megélhetési lehetőséget.
- Reneszánsza van a kovácsmesterségnek?
- Vannak érdeklődők, sok közöttük a fiatal, de az a bizonyos reneszánsz a ’70-es ’80-as évekre tehető. Egyrészt a korra jellemző hiánygazdaság kitermelte az ügyes mestereket, megvolt az ázsiójuk. Másfelől akkor indult a táncházmozgalom, mely a tárgyalkotásban is szemben állt a korszak ideológiájával, így a népi kézművesség iránt megnőtt az érdeklődés.
-Manapság van-e igény ezekre a minőségi termékekre?
- Sajnos igen csekély az igény. Ha végigsétál egy olyan utcán, ahol sorakoznak a szép házak, azt látja, hogy a kerítések túlnyomó része gyenge minőségű kovácsoltvas jellegű termék, úgynevezett zárt szelvényekből összeillesztve. A kézműves termék értelemszerűen drágább a gyári tömegterméknél, de tartósabb, értékesebb, igényesebb is.
- Ön mindig kovácsnak készült?
- Dehogy. Tanítónő anyám és a művészetekhez vonzódó hivatalnok apámmal Pécsett éltünk. Hamar kiderült, hogy igen jó a kézügyességem, mert sorra nyertem a rajzversenyeket. Pont akkor kerültem középiskolába, mikor Budapest után végre Pécsett is nyílt művészeti középiskola. Persze, hogy oda jelentkeztem. 700 jelentkezőből tizenhatunkat vették fel az osztályba. Hamar kiderült azonban, hogy nem iparművészeti profilú volt az iskola, hanem szakmát kellett választani. Öt szakma közül választhattunk, de mindannyian a díszítőfestést akartuk kitanulni. Erre természetesen nem volt lehetőség.
- Mi történt ekkor?
- Kijelölték, hogy ki mit kell, hogy tanuljon.
- Engem az ötvösműhelybe osztottak be, és ettől nem voltam valami lelkes. Nem telt el túl sok idő, és igen megszerettem. Az egyik tanárom díszműlakatos volt, ő ambicionálta, hogy tanuljam ki a kovács szakmát, ami hamar megtetszett nekem. Az érettségi és az ötvös szakvizsga letétele után patkolókovácshoz kerültem inasnak.
-Miért pont patkolókovácsnak?
- A fiatalok közül sokaknak vonzó a kovács szakma ma is, sokan ki is tanulják, de díszműkovács szakmát már én sem választhattam, egyszerűen nem létezett ilyen képzés. Tíz éve az Uniós tagságunk a szakképzési rendszer reformját is hozta. Akkor be is került a díszműkovács szakma a képzési jegyzékbe. Néhány szakközépiskola indított is díszműkovács képzést. Idővel sajnos egyre kevesebb diák jelentkezett. Miskolcon tavalyelőtt indult az utolsó díszműkovács osztály, ez nagy kár.
A Tűzmesterek című kiállítás megnyitója a Mesterségek Ünnepén
Dr.Pandúr Ildikó, az Iparművészeti Múzeum ötvös osztályának vezetője nyitotta meg a kiállítást
- Hogyan segíthet a problémákon a Céh? Mik a céljaik?
- Több irányú a feladatunk, igen fontos a kézműves hagyományok ápolása, újjáélesztése, széleskörű megismertetése a közönséggel. Szakmai oldalról továbbképzések szervezése kapcsolattartás külföldi szervezetekkel, az alkotómunkához szükséges feltételek megteremtésének segítése mind-mind célunk, ez így együtt nem kis feladat. Kiállításokat, kurzusokat, kovácstalálkozókat rendezünk. Idén a Mesterségek Ünnepén a kiemelt téma a fémművesség volt, rendeztünk is egy kiállítást az alkotásainkból, a szokásosnál is több bemutatót tartottunk, ezek mind igen sikeresek voltak.
-Milyen eredményeket ért el eddig?
- A múlt század közepéig a lópatkolás még igen jól jövedelmező mesterség volt. Erre utal a közmondás is: Szurtos kovács, fényes garas. Ez azt jelenti, hogy ugyan sok piszokkal jár a mesterség, a kovácsnak és családjának viszont jövedelmező munka. A múlt század elejére világszínvonalú kivirágzott a magyar kovácsoltvas-kultúra, de a céhes rendszer összeomlásával a szakma hamar elsatnyult. Az elmúlt két évtizedben végre jelentős fejlődés szemtanúi lehetünk. Ez egyfelől a hagyományok újjáélesztését jelenti, másfelől teljesen új utak keresésével történik. E fejlődés tudatossá tételét, segítését vállalja fel a Kovácsmíves Céh. Tömörkény István szerint: „mindenféle mesterségnek megvannak a maga szenvedélyei és még hajnyírás tekintetében is különbözik a csizmadia a kovácstól. Hasonlókép csoportosulnak az erények foglalkozás szerint. Bátor és merész a kovács…” Bízunk benne, hogy a mesterség felvirágzását hamarosan megtapasztalhatjuk a bátor és merész kovácsok munkájának eredményeképpen.
Tánczos Erzsébet írása
Kapcsolódó cikk:
A kovácsnak nem kell cégér! - Beszélgetés Tóth Attila kovácsmesterrel
http://netfolk.blog.hu/2013/05/27/a_kovacsnak_nem_kell_ceger_beszelgetes_toth_attila_kovacsmesterrel
Forrás: http://www.kovacsmivesceh.hu/beszamolok-10kocsi.html
