Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Laborfalvi Róza piros-fehér-zöld-sárga-kék kokárdája

Piros-fehér-zöld-sárga-kék kokárda a Nemzeti Színházban

2014. március 14. - netfolk

A kokárda szó francia eredetű (cocarde), s szalagrózsa, szalagcsokor
jelentéssel bír. Viselése Franciaországból terjedt el, ott a nagy
francia forradom idején a forradalmárok három színből álló, nemzetiszínű
kokárdát viseltek.

 A magyarok piros-fehér-zöld trikolórja először Mátyás korában tűnt fel egy pecsétnyomón, de ekkor még nem volt országosan ismert. A piros-fehér összeállítás eredete az Árpád-dinasztia színében keresendő, míg a zöld, a természet színe, s utólag társult hozzá.

A magyar kokárda első példányának készítőjét, Szendrey Júliát, a párizsi események ihlették.

 nemzetidalfokoto.png

Petőfi naplójában olvasható, hogy miközben ő a Nemzeti dalt írta, Júlia nemzetiszínű  főkötőt készített magának.


Jókai Mór pedig egy ötszínű: piros-fehér-zöld-kék-sárga kokárdát kapott Laborfalvi Rózától.

 morarozaerdely.png

 Hogyan történt ez?


A Bánk Bán ünnepi előadására várba a nézősereg türelmetlen, az előadás késik. Ekkor a függöny mögött Jókai már megkapta a maga piros-fehér-zöld-sárga-kék kokárdáját az unió jelképéül a székely Laborfalvi Rózától heves csókokat is hozzá a művésznőtől.


A rögtönzött műsornak tomboló sikere lett, a napot Petőfi így summázta: "Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történetben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek: nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek."

 

Tánczos Erzsébet

Forrás:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Khalai/OrigKokarda

http://koordszily.blogspot.hu/2012/03/kozeleg-marcius-15-e-amikor-mindannyian.html

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr215860368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása