Simon Kata a Tojásdíszítők Egyesületének tagja 2018-ban nyerte el a Népművészet Ifjú Mestere címet. Kata tanító a szó konkrét és tágabb értelmében is. Az életútjáról faggatom.

–Hogyan ismerted meg  a tojásírást?

-Nagymamám igazi parasztasszony volt, állatokat tartott, ott volt a kert, főzött, minden házkörüli munkát elvégzett. Reziben élt, nagyon sokat voltam nála.  Sajnos nem sokáig tartott ez a számomra meghatározó korszak, mert a nagymamám hamar meghalt. Az első találkozás a tojásírással is hozzá köt. Hét éves lehettem, mikor húsvét előtt szólt, hogy „Gyere Katikám, jön a húsvét, tojást kell festenünk!”. Felhozta a pincéből a festékeket, lúdtollat használtunk írókának.  Ez meghatározó élmény volt. Azok a tojások nem voltak nagyon szépek, de az egész hangulat, a viasz illata, az izgalom, hogy milyen lesz, ez engem elvarázsolt, aztán ez a varázslat kicsit elfelejtődött.  Csak a főiskolán találkoztam újra vele, ugyanis volt egy népművészeti kurzus, amelyen a népművészeti tárgyalkotás alapjaival ismerkedhettünk meg.  Ekkor találkoztam újra a tojásfestéssel, de még mindig jött egy szünet, sok minden egyéb dologgal foglalkoztam. 2005-ben sikeresen fejeztem be a tanulmányaimat, így szereztem tanítói diplomát, kiegészítve vizuális műveltségi területtel.

- Mi adta meg a végső lökést a hímes tojások felé?

- Ez egy kacskaringós történet. 10 éve történt, hogy ismerősök kérésére mézeskalácsot sütöttem, aztán mások is kértek. Ezután elkezdtem szépen becsomagolni a mézeseket, és piacra, majd vásárokra kezdtem el járni a környékünkön. 2009 óta foglalkozom mézeskalács készítéssel, azóta mézeskalácsaim a világ számos pontjára eljutottak. 2009-ben történt, hogy a sors Ivanicsné Szabó Gitta Népi Iparművész mellé sodort, de szó szerint, mert egymás mellé kerültünk egy vásárban.  Gitta mézeskalácsot, hímes tojást készít.  Nézte a mézeseimet, és látott benne fantáziát. Javasolta, hogy menjünk együtt vásárokba.   Aztán azt mondta: „karácsony után megmutatom a tojásírást.” És így is lett.  Gitta megtanított a tojásírásra. Igazi mentor, mester ő, aki nem tartja meg magának a tudását, hanem kötelességének érzi átadni azt. Nagyon-nagyon sokat tanultam tőle, és én is úgy érzem, hogy a tudásomat tovább kell adnom, hiszen így tarthatjuk életben a hagyományt.

-Mi mindent tanultál Gittától?

- Gyakorlatilag minden technikai tudásomat tőle tanultam. Ezt úgy képzeld el, hogy az első tojásom, ami egy gereblyés, azon gyakorlatilag az összes munkafázist megismertette velem, és persze a fortélyokat.

-Megvan ez a tojás?

-Igen, őrzöm, mert kedves emlék és dokumentum a számomra. Akkor kapott el az azóta is csillapíthatatlan tudásvágy, hogy nekem mindent tudnom kell a tojásírásról.  És az a törekvés, hogy az alkotásom tökéletes legyen, ami teljesen sosem valósulhat meg, tudom, de a hajtóerő ott van bennem. Gitta látta, hogy teljes szívemből alkotok, minden találkozásunkkor el is mondta, hogy nagyon sokat fejlődtem. Ő bátorított, hogy zsűriztessem a hímeseimet.  

Tojásírásnál több szakirodalmat leltem fel. A hagyományhoz tartom magam, csak variálni szeretem. Egy kis újat vinni a régibe. A zsűrizés egyik szempontja, hogy az alkotás a hagyományra épüljön, és ez nekem inspiráló. mert a hatalmas mintakincs kimeríthetetlen tárház. A zsűriszámok, eredmények azt jelezték vissza, hogy jó úton járok.

-Ezután, gondolom, már nem volt megállás.

-Szívem szerint nem, de az élet annyi más feladatot is adott, hogy rá kellett döbbenjek, hogy nincs meg a három év folyamatos zsüriztetésem, ami a népi iparművész cím kiérdemléséhez kell. De talán majd most.

-Ezután mi következett?

-Gitta bemutatott Balogh Ildikónak, aki Népművészet Ifjú Mestere díjas tojásfestő Népi Iparművész. Őt tekintem a másik mesteremnek.  Ildikó is tanított engem, látta, hogy a technikai észrevételeit megfogadom, hogy mindig a tökéletes megoldásra törekszem. Ezért biztatott, hogy induljak a Népművészet Ifjú Mestere pályázaton.

–Ez azonnal sikerült is?

–Nem. Negyedszerre nyertem el, 2018-ban. De látod, én nem adok fel számomra fontos dolgokat.

- Ki és hogyan lehet a Népművészet Ifjú Mestere?

- A díj olyan fiatal művészeknek adományozható állami kitüntetés, akik  kiemelkedő egyéni teljesítményt értek el. A díj odaítélése pályázat útján, bírálóbizottság értékelése alapján történik.  A pályázónak 20 pályadíjjal kell készülnie, szakdolgozatot kell írnia, és nem lehet 35 évesnél idősebb.  A Népművészet Ifjú Mestere díjat augusztus 20-án adják át, ez egy állami kitüntetés. Nagy boldogság megkapni, és számomra egy fontos visszajelzés is volt, hogy ebben ki tudok teljesedni. Ugyancsak fontos visszajelzés, hogy 2016- ban  tojásaim Magyar Kézműves Remek díjat nyertek.

- 2019-ben Kínába is eljutottál a hímeseiddel.

-Igen, és ez is egy hatalmas elismerés.  2019 őszén Kínában volt a  Kulturális Örökségek Fesztiválja.  Pont abban az évben került fel a tojásírás hagyománya a Szellemi és Kulturális Örökség listára.

-Milyen volt ez a kiállítás?

- Izgalmas volt mindenféle szempontból, például helyben derült ki, hogy nem lehetett tüzet bevinni az épületbe, anélkül meg hogyan viaszolok. Végül sikerült elkezdenem megmutatni ezt a tevékenységet a közönségnek. Mert ugyan vittem magammal kiállítani száz megírt tojást, de a mesterségbemutató egy ilyen rendezvény sava-borsa.

Elmondhatom, hogy napi nyolc órán keresztül állták körül a standomat a látogatók, gyakran meg akarták fogni a tojásokat. A tömegben levegő is alig volt, de sikerült bevonnom az alkotásba a kínai gyerekeket. Szavak nélkül is megértettük egymást, nagyon-nagyon fogékonyak voltak, és fantasztikus a kézügyességük, remekül tudnak koncentrálni, tehát bámulatos volt a közös alkotás. A mozdulataimból mindent megértettek, nem számított, hogy más nyelven beszélünk. Lenyűgözte őket a tojásírás, és én csodás élményekkel tértem haza.

– Mire készülsz most?

–Nagyon sok pályázati kiírás van, de ki kell választanom azt a néhányat, ami számomra a legizgalmasabb, leginspirálóbb, hiszen ötletem lenne jóval többre is, de a megvalósítás az időigényes dolog.

–Hogyan, mennyi idő alatt készül el egy tojás?

–Az egész folyamatot egyfajta varázslatnak élem meg, és szerintem a velem alkotók is.  Átlagosan 3-4 órát vesz igénybe egy tojás elkészítése, persze ez lehet sokkal több is.  Először viasszal felírom a mintát a megtisztított tojásra, majd befestem pirosra, utána azt a részt, amit pirosan akarok hagyni, befednem viasszal. Ezután kerül a fekete festőlébe, majd ismét lefedem azt, amit feketére szeretnék hagyni. Ezután jön a maratás.

Végül a viasz leolvasztása, majd előtűnik munkánk, alkotásunk eredménye. Mi ez, ha nem varázslat?  Ezt élvezik a legjobban a gyerekek is.

– Mik a terveid?

–Készülök a 2020-as Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállításra. Erdélyi mintákkal  és sárközi  tojásokkal. Ilyenkor is minden elérhető szakirodalmat elolvasok, fontos számomra, hogy mindent megtudjak, amit csak lehet.

–A tojásírást rendezvényeken tanítod?

–2010 szeptemberétől a keszthelyi Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában tanítok.  Itt projektnapokat tartunk, ahol az adott hónaphoz kapcsolódó kézműves tevékenységgel foglalkozunk. Nagyon fogékonyak a gyerekek, soha nem elég nekik az alkotásból, a kézművességet imádják, nyitottak, ha választhatnának, akkor mindig ezt csinálnák. Rajz és életvitel óráimra is beviszem a kézművességet, ott tanulunk egy kis elméletet is, hogy a technika ne csak a levegőben lógjon, meg bemutatom, megismertetem a gyerekekkel korunk alkotóit is. Nincsenek szakmai titkaim, ahogy a mestereim, én is fontosnak tartom a tudás átadását. Célom, hogy a népművészet különböző ágait tovább éltessem és eljuttassam az emberekhez. Népművészeti értékeinket őrizni és továbbadni kötelességünk! Szívesen adom át tudásomat az elkövetkező generációnak a kortárs és a jövő népművészeti tárgyalkotó tevékenységének megmaradását, előrehaladását ezzel támogatva.

Tanítványaim többsége természetesen nem lesz népművész, de ismerik és értékelik népművészeti anyanyelvünket, ami a közös gyökerünk, örömünk, egy olyan dolog, ami összeköt mindannyiunkat.

Tánczos Erzsébet beszélgetése