Zobor-vidéki szokás a  sardózás:   tavaszhivogató s  adománygyűjtő egyben Van  társrendezvénye is, amit egy héttel előtte a lányok ülnek, annak  talalaj vasárnap a neve. A  sardó csakis a fiúké.  Sárdózás (a farsang utolsó vasárnapján)volt  szokás.

 A „sárdó” szónak nincs különösebb jelentése, feltehetõen a Sándor név egyszerûsített változatából vett
megnevezés: „Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget”.

Zobor-vidéki iskolás fiúk jártak házról házra: a sárdózók.  ( Gímesen a bakter  dolga volt). Megálltak a házak előtt, vagy bementek az udvarra. Énekük a telet űző, meleget hozó nóta:

Sardó, jöjj el, hozz meleget,
Micsodai meleget?
Nyári meleget!
Hej, székecske, székecske,
Szőlő dombocskája,
Zab szemesedjen, búza bokrosodjon,
Király lova hízzon, azon megyünk hadba,
Török háborúba, csík, csík, csík, csík, zsíros mácsik.

Tengernyi búzájuk legyen kendteknek!

Kosarat, nyársat is vittek magukkal. A kosárba az ajándékba kapott tojást rakták, a nyársra a szalonnát, a kolbászt húzták. Közben persze tavaszváró dalokat énekeltek, volt, ahol külön dudás kísérte végig a falun a menetet. A csúcspont persze a nap végi falatozás volt, ahol az elfogyasztott étel- és italmennyiséggel arányosítvaAz az alábbi szöveget is mondták:

Volt, ahol a lányokról is megemlékezett a szöveg:

A menyhei lyányok
mind a vízbe hútak,
lapu alatt lapognak,
csovány alatt cicognak.

Amennyi ürgelyuk, pociklyuk,
annyi verem búzajuk legyen keteknek!

    A sárdózók jókívánságaikért cserébe a háziaktól tojást, szalonnát, kolbászt kaptak ajándékba. Az összegyűjtött tojást, szalonnát, kolbászt részben eladták, részben megették a háromnapos farsangi mulatság alatt.

Tánczos Erzsébet