Kik az oszlopszentek? Oszlopos Szent Simeon napja január 5.

2014. január 05. - netfolk

A Szíriában kialakult sajátos szerzetesi életforma a helyhezkötöttséget és az éberséget a végletekig fokozta. Az oszlopos szerzetesek életmódjukkal megdöbbentik az utókort: az oszlopos remete nem elvonult a világtól valami barlangba, hanem oszlop tetején „ élte világát”.

A kortársak többsége is idegenkedett ettől az életformától, az ő védelmükre mondta Oszlopos Szent Simeon kortársa, Theodorétosz pápa: „meggyőződésem, hogy ez az oszlopon állás nem Isten szándéka nélkül történt. Azért intem a gáncsoskodókat, hogy zabolázzák meg nyelvüket és ne fecsegjenek vakmerően. Gondolják meg, hogy Isten már többször cselekedett így, hogy a lanyhábbakon segítsen.”

Az önsanyargatás világrekordere egy oszlopszent volt: Oszlopos Szent Simon volt, aki az 5. században élt, és közel 70 éves koráig gyötörte magát Isten és a maga dicsőségére.

Hogyan éltek az oszlopon?

Egy jó magas kőoszlop tetejére feltettek egy nagy kőlapot, melyet korláttal vettek körül nyilvánvaló okokból. A remete tetején lakott. Élelmezéséről létra segítségével gondoskodtak a tanítványai.

Az oszlopbajnok Simeont a kortársai ,,a földkerekség legnagyobb csodájaként'' tartották számon.

Ki volt Simeon?

Bár Simeon szülei tehetős emberek voltak, a gyermek mégsem kapott megfelelő képzést. Ifjúságát a mezőn juhokat legeltetve töltötte. Gyermekkorában pásztorként edződött a későbbi remete élethez. Simeon egy napon a templomban meghallotta az Úr szavát, és ez alapjaiban változtatta meg az életét.

Mi volt ez a szózat?

A Hegyi beszéd szavait hallotta. Rögtön elmagyaráztatta magának a szerzetesi élet alapjait a korabeli szokás és elgondolás szerint. Kemény élet volt ez az aszkéta élet. Kifejezetten természetellenesnek tűnik számunkra, bár bizonyára a hit lelkesítette őket.

Simeon két év szerzetesség után belépett egy szíriai kolostorba. Itt az aszkézis még az előzőleg megszokottnál is szigorúbb volt. Tíz évig élt közöttük, aztán olyan kimagasló eredményeket ért el az aszkézis területein, hogy Simeon kiváltotta szerzetestársai ellenszenvét, irigységét, nemtetszését. El is bocsátották. Az egyház sohasem nézte jó szemmel a megszállottságnak eme szélsőséges formáit.

Íme utolsó tette, amely miatt távoznia kellett: Simeon egy durva kötelet olyan szorosan csavart csupasz teste köré, hogy mélyen bevágott a húsába. Mivel a ruháján átszivárgó vér elárulta Simeont, erőszakkal eltávolították róla a kötelet. Ezért kiutasították a kolostorból, de öt nappalkésőbb zsoltárokat énekelve találtak rá a kolostor közelében egy kiszáradt ciszternában. – mármint a félholt Simeon bírt még énekelni is.

Ezután Simeon egy faluba indult, ahol aztán az oszlopa állt. Remeteként akart itt élni „ magánzó” lett . Közben haláláig megtartotta a húsvét előtti 40 napos böjtöt, sőt még meg is nehezítette ezt a gyakorlatot.

Három évet kunyhóban töltött, s ezalatt számos tanítvány gyűlt köréje. Ezután felment a közeli hegyre, ahol egy ajándékba kapott földdarabot bekerített, önmagát meg lánccal egy súlyos kőhöz kovácsoltatta. Később ugyan eltávolíttatta a láncot, de ott élt a szabad ég alatt.

ÚJABB NEHEZÍTÉS – AZ OSZLOP

Az kezdetben alacsony volt, de egyre magasabb és magasabb oszlopokra cserélte. A végső „megoldás” úgy 20 méter magas lehetett. Azon húsz évet töltött állva. Összesen mintegy negyven évet tölthetett az oszlopokon.

A magasból józan és bölcs szavakat intézett a lent állókhoz, tanított, tanácsokat adott, peres ügyekben segített; reggel és este hosszan imádkozott, karjait az ég felé tárva. Pogányok tömegeit térítette meg, sokaknak csodás gyógyulást adott. Halála után az oszlop körül hatalmas templomot építettek.

Érdekes, hogy ennek az aszkétának a temetése kijáró pompával zajlott- ő aligha ilyet kért volna magának. Halála után híres oszlopánál temették el, de földi maradványait a bizánciak a mai Antalyába szállították. Élete helyszínén csakhamar zarándokhely létesült, amelynek romjai még ma is láthatók, mint azt az alábbi képek bizonyítják: