
Nagymamám nevezte Magyarország aranyának a kamillát. Gyakran főztük, én szeretem az illatát és az ízét is. Hozzá kapcsolódik egy sor kedves szép gyerekkori emlékem.
Hervay Gizella: Ikerdió, kamillavirág
A kamilla, orvosi székfű avagy szikvirág univerzális gyógynövényünk mely számos probléma gyógyítására alkalmas.
Mit jelent a latin neve?
A matricaria a latin mater=anya szóból ered, hiszen az őszi margitvirágot az anyák és a nők betegségeinek gyógyítására használták!
Matricaria chamomilla- ezt keresi a Kisvakond az egész világon, hogy meggyógyíthassa velekedves barátját, az egérkét. Meg is gyógyul tőle!
Főként az Alföldön, a Tiszántúl vannak rétek, ahol a kamilla tömegesen él és virágzáskor fehér fátylat borít a mezőre, útmentén, réteken legelőkön találkozunk vele, de ma már sok helyen termesztik is. A saját kiskertünkbe is vethetjük a magját. Kikel, és a sajátunkat is használhatjuk. Fészkes virágai a szár végén helyezkednek el; kúp alakú közepe belül üreges, ez különbözteti meg a hasonló kinézetű virágoktól, amelyeknek a közepük ugyancsak sárga és sugárzó szirmaik fehérek. Meg persze e jellegzetes illata!
A virágok a virágzás kezdetén még felfelé állnak, majd szétterülnek és a végén lefelé fordulnak, így jól tudjuk nyomon követni a virágok állapotát.
Hogyan gyűjtsük?
A májustól a nyár közepéig virítanak. Csak virágfejeket tépjük le! Felhasználhatjuk azon frissiben, vagy szétterítve a friss levegőn megszáradni. Ezután felhasználásra készen elraktározhatjuk.Száraz, hűvös, fénytől védett helyen jó tartani. A kamilla legfontosabb gyógyító tulajdonsága a gyulladáscsökkentő hatás.
Már a régi egyiptomiak is értékelték a kamillát : lázcsillapító hatása miatt a "napisten virágjá"-nak nevezték. Dioszkoridész, görög orvos és Plinius, római természettudós a kamillát fejfájás, vese-, máj- és hólyagpanaszok gyógyítására ajánlotta. Kamillaolajat már az ókorban is használtak.
Mi mindenre jó?
A kamilla nagyszerű nyugtató és idegerősítő szer. Enyhe nyugtató hatása van, a testet ellazítja, ezáltal könnyebbé teszi az elalvást.
A kamillás fürdők és lemosások nyugtatóak, egyáltalán az egész idegrendszerre nagyon jó hatással vannak.
Belső nyugalmat ad! Betegségből való felépülés vagy kimerültség esetén jó közérzetet biztosít.
Így használhatjuk fel:
Teakészítés: 1 púpozott teáskanál kamillát adunk '/4 liter vízhez, csak forraljuk, rövid ideig állni hagyjuk. A teát már csecsemőkorban is adhatjuk. Felnőttek részére 1 kanál kamilla virágot tegyünk, egy csészébe majd öntsük le 2 dl forrásban levő vízzel, és hagyjuk állni 10 percig. A teát kúraszerűen érdemes fogyasztani naponta két csészével, majd egy hónap után szünete kell hagyni. Ihatjuk gyomorrontás esetén, megfázásnál, torokgyulladásnál, fogíny betegségnél, és székrekedésnél is.
A kamillateát azonban hashajtó hatása miatt egy hónapnál tovább ne igyuk kúraszerűen, mert szárító hatása túlzott lehet. Minden hónap után tartsunk legalább kétheti szünetet.
Fürdőadalék: kádfürdőhöz két összemarok kamillát veszünk, arcfürdőhöz és hajmosáshoz mindig egy-egy maréknyi kamillavirágot, leforrázzuk és állni hagyjuk.
Borogatás: 1/4 liter forrásban lévő tejbe púpozott evőkanál kamillát öntünk, rövid ideig állni hagyjuk, leszűrjük és meleg borogatásra használjuk. Borogatásként alkalmazhatjuk ekcémás bőrproblémáknál, szemgyulladásra, rovarcsípésre is.
Kamillás gőzölés: Külsőleg inhalálásnál jelent nagy segítséget. Megfázás esetén egy edénybe öntsük bele a kamilla virágból főzött igen erős teát, hajoljunk fölé, takarjuk le a fejünket és jó mélyen szívjuk be a gőzt. Ügyeljünk, hogy nehogy megégessük magunkat!
Külsőleg is hasznos:
Szépségápolóként sem szabad megfeledkezni róla! Ápolja a zsíros bőrt., pattanások ellen csodafegyver! A kamillás főzet segít megtisztítani a bőrt a mindennapos szennyeződésektől, amelyek beivódnak a kisebb ráncokba és a mélyebb rétegeikbe.
Ápolja és táplálja a viszkető bőrt, a hajat és a fejbőrt is. A szőkéknek ajánlott kamillafőzettel öblíteni a hajukat, ugyanis kiemeli a színét, és csodás árnyalatot ad. Kamillás hajmosás után a haj illatos és csillogó lesz.
Mi magunk is boldogulunk! Kamillás olaj és kenőcs házilag:
Kamillaolaj: egy üveget megtöltünk friss kamillavirággal, majd olívaolajjal öntjük tele, hogy az olaj ellepje a növényt. Az üveget jól lezárva két hétig a napon tartjuk. Hűtőszekrényben tároljuk!
Kamillás kenőcs: 250 gramm disznózsírt felforrósítunk, ebbe jó kétmaréknyi friss kamillavirágot dobunk. Egyet tottyanjon, közben keverjük. Lefedve hűvös helyre tegyük. Másnap még egyszer fel kell melegíteni, aztán vászonkendőn átnyomkodni. A kenőcsöt azután egyenletesen elkeverjük és tiszta tégelyekbe vagy üvegekbe töltjük. Biztosak lehetünk benne, hogy nincs benne semmi nem odavaló.
Tánczos Erzsébet írása
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Orvosi_sz%C3%A9kf%C5%B1
http://www.femina.hu/egeszseg/kamilla
http://antalvali.com/hirek/ezerarcu_gyogynoveny_a_kamilla
http://www.edenkert.hu/konyhakert/gyogynovenyek/kamilla-gyogynoveny-ismertetese/4240/
http://erdely.ma/eletmod.php?id=142536&cim=mai_gyogynovenyunk_kamilla
http://fabien.freeblog.hu/archives/2007/11/09/Kisvakond/