Kazári viselet

2013. május 03. - netfolk

A jó hangulat biztosítására hallgassuk és nézzük:

Kazár palóc község, a mátraalji területekkel mutat rokonságot.

A nagyközönség színpompás népviselete miatt figyelt fel Kazárra. Ebben kulcsfontosságú szerepe volt a Gyöngyösbokréták mozgalomnak. A mozgalom vezetője, Paulini Béla a fellépő csoportok közé Kazárt is bevette, a csoport először 1934-ben lépett fel Budapesten az aratóünnepi jelenetével.

A fellépéseken jelen levő és aktív fényképészek felvételeinek is köszönhető, hogy egyre ismertebbé vált a kazári viseletet.

A Flóra szappant népszerűsítő kazári menyecske képét, vagy az ugyancsak kazári viseletes menyecskét ábrázoló Stühmer kakaósdobozt is a népszerűség jelének tekinthetjük. Divat volt a magyar, na!

A kazári csoport fellépő repertoárja idővel változott, profik vették kézbe az ügyet. A néprajzos szakemberek a Szent Iván napi tűzugrást és a lakodalmat ajánlották előadásra , a dunnavitel és a menyasszonyporkolást feldolgozó jelenetekkel együtt .

A kazári paraszti kultúra értékeinek népszerűsítését célzó tevékenységében Csekey főjegyző és tanítónő képesítésű felesége is elhivatottan vett részt.

Csekeyné betanította a műsorokat, és el is kísérte a csoportot a fellépéseikre. Maga is szívesen öltött kazári parasztruhát. Nem kis feltűnést keltett mikor mint kazári menyecske és lánya jelentek meg Sárika leányával a nyilvánosság előtt.

Csekeyné aktív résztvevője volt annak az akciónak is, amely a „népi kézimunkák” készítésével akarta a falusi asszonyokat, lányokat pénzkeresethez juttatni. Nemcsak megszervezte a munkát, hanem tervezett és maga is készített eladásra szőttes termékeket. A siker nem is maradt el, az országos rendezvényeken rendre nagy sikert arattak szőtteseik.Szívesen működött együtt külföldi kutatókkal, művészekkel, például Elisabeth C. Rearich néptáncot kutató egyetemi tanárnővel, aki filmre is vette a kazári lakodalmat meg a „Szent Iván tüze” jeleneteket.

Öltözködés, viselet

A kazári a palóc viseletek közé tartozik.

Jó tudni, hogy a palócok között néhány szomszédos falu szinte egyformán öltözködött, és más szomszédoknak egészen eltért a viseletük. A hasonlóság hátterében a közös templomi látogatások ízlésbefolyásoló hatása is ott lehetett, mivel az ünnepi nagymisékre vették fel a legcifrább öltözeteket, innen indulhatott egy-egy „új módi" hódító útjára.

Kazárt a határos Vizslással és Mátra- szelével emlegetik együtt.

A kazári viselet legszembetűnőbb sajátossága a nők fejviseletében jelent meg. A kazáriaké a pártaszerű formát követi. Egy-egy menyecske ruhatárába főkötők egész hada tartozott. A tulajdonos vagyoni helyzete nyilván számított, de mindenkinek volt annyi, hogy a különböző rendű alkalmakhoz öltözve megfelelő darabot ölthessen.

A fejviselet két nagy csoportja:

az ünnepeken templomba illő nagyféketők. és a kevésbé ünnepélyes alkalmakra hordott kisféketők. Legrangosabb az aranycsipkés, ezüstcsipkés volt, de a legünnepibb lehetett még koszorús, rózsás például. A papírral merevített, pártaszerű abroncshoz tartozott a főkötő bokorja,, a nagyfőkötőkhöz a szoknya aljáig érő hosszú szalag.Az újmenyecskének a menyasszonyi fátylát is feltűzték a szalag alá.

A fiatalasszony ünneplő fejviseletének elkészítése időigényes, bonyolult dolog volt. A fonott kontyoz magasabbra rögzítették a fejtetőn. A középen kettéválasztott, fülnél hátravezetett haj befont végeit a tarkón keresztezve a konty alá fogták. Ezt a kontyvas tartotta. Ez a piskóta alakú réz alkalmatosság a vőlegény ajándéka volt. Ebbe belevésték a leány nevét, a házasságkötés évszámát. A kontyra alsófőkötő került meg egy gyolcskendő, amely a rakatot tartotta. A rakat cifrázott homlokpántok sora, amelyeket alulról indítva, szorosan egymás mellé helyezve kötöztek fel egyenként úgy, hogy széles sávjuk alatt az előhajból kevés kilátszódott.

A 19. század első felén a férfiak még rövid derekú vászoningben, télen-nyáron vászongatyában jártak, amit a derékon viselt széles bőrtüsző egészített ki. Lábbelijük bocskor volt. Hosszú hajukat három ágba fonva, feltűzve hordták, széles karimájú kalapjuk volt.

A téli viselet része volt a szűr, a ködmön, bőrnadrág. Bekecset maguk is készítettek. Az 1910-es évek a hagyományos férfiviselet végét jelentették. „A bánya vitte el a viseletet"- tartották a helybeliek. Ebben sok igazság van, ugyanis a bányában végzett munkához a bőszárú gatya alkalmatlan, a vászon ruhanemű kényelmetlen volt.

Ennek az ellenkezőjét mutatja a kazári női viselet, aminek éppen kiteljesedése hozható összefüggésbe azzal, hogy a falu parasztlakosságából egyre többen vállaltak munkát a bányában.

A családi kasszába rendszeresen csordogáló készpénzből asszonyaik rugalmasabban tudtak alkalmazkodni a kereskedelembővülő kínálatához, mint a földből élő gazdák, akik inkább csak a termés vagy jószág eladásakor láttak pénzt. A változatos gyári anyagok, készen vett csipkék, szalagok, egyéb díszítmények felhasználásával a nők ruhái mind cifrábbak lettek. Másrészt szerepet játszottak itt áttételesebben, mélyebb okok is. Köztudott, hogy a nógrádi falusi ember, ha a kényszerből el is fogadta a bányák, az ipar kínálta megélhetési lehetőségeket, gondolkozásában, értékrendjében még jó ideig továbbra is „paraszt" maradt.

Az 1880-as években azonban már körvonalazódtak a helyi sajátosságok. Ez elsősorban a főkötőre állt, ami ugyan ekkor még szerényebb díszítésű volt. A főkötő fölé gyári hímzett tüllből való sejtes kendőt kötöttek fel a fiatalasszonyok a templomba menve. Az idősebb korosztály alsófőkötő fölött hordott többrétegű kendőviselete is mind karakteresebbé vált.

Az öltözet részei ingváll, pendely, alsószoknya, a mellénnyel egybevarrott felsőszoknya, kötény és vállkendő voltak, amit télre ujjasok egészítettek ki. A pendelyt maguk szőtte vászonból varrták, csakúgy, mint az ingvállat.

Új viseleti darabként terjedt el a viselő öltözetekben a nyaknál magasan záródó mellény, a magyar lajbli, amit szűk ujjú ingekkel hordtak és vállkendő már nem illett hozzá. A szereplésekhez kötődött a száras bugyogó megjelenése. A csizma mellett terjedt a cipő, s a városi öltözködés hatására gépi kötésű mellények, ujja sok is részei lettek ismét csak a hétköznapi öltözeteknek.

A két világháború közötti évek jelentik a kazári női viselet kiteljesedésének időszakát. Ennek jele a tobzódás színekben, díszítményekben, az egyre tarkább hímzés.

A szoknya közben szélesedett, amit az alsószoknyák számának gyarapodása mellett azok erős keményítésével értek el. Rövidültek is a szoknyák, bár Kazáron mindvégig takarták a térdet.

Egyre árnyaltabb lett a viselet jeltartalma, vagyis a ruha mind többet mondott el viselőjéről és arról, hogy milyen alkalomra öltözött éppen fel az illető. Ehhez gazdag ruhatárra volt szükség.

Régebben is másképp öltöztek a fiatalok, mint az öregek. Elsősorban fejviseletük segítségével lehetett meg különböztetni a lányokat az asszonyoktól. Mást illett felvenni ünnepen, mint hétköznap. Gyászba nem illett a cifrálkodás. A két világháború közötti kazári viseletben azonban a felduzzadt ruhatárak mellett mindez olyan aprólékos szabályrendszerré fejlődött, aminek pontos felderítése szakember számára is erőpróbáló feladat. A lányok, újmenyecskék egy vasárnapi napon többször is átöltöztek: a szigorú előírásoknak megfelelő, drága nagyünneplő csak délelőtt a nagymisére való, a délutáni litániára egyszerűbb ünneplő ruha illett csakúgy, mint mulatságba vagy egyéb szórakozási alkalmakhoz. S azt sem volt mindegy, hogyan voltak közben ilyenkor felöltözve otthon, a ház körül..

Minél ünnepélyesebb alkalom viseletéről volt szó, annál hangsúlyosabban jelentek meg az adott viseletcsoport sajátosságai az öltözetben.

Jelentősen befolyásolta az öltözködést a böjt időszaka és a gyász is. Sajátos példa ilyenre Kazáron a Kossuth-gyász, ami pirossal mintázott kékfestő viselet.

De így neveztek félgyászos öltözetet is, amelyben a fenti anyagból volt a felsőszoknya. Ilyet viseltek a fiatalasszonyok aratás idején vasárnap, mert helyi szokás szerint ilyenkor „gyászolták a határt". Ehhez hasonló volt az öregedő asszonyok ünnepi öltözete. Az aprólékos szabályozottság főként a nagylányok, fiatalasszonyok viseletében mutatkozott meg. A korral a fokozatosan egyszerűsödő viseletet már csak ünneplőre és hétköznapira tagolták.