Korunkban újra érték a kézimunka. Jópáran próbálnak bevételhez jutni a kézművességgel, de sokkal többen saját és környezetük örömére szabadidejükben alkotnak. Vannak amatőr fafaragók, bútorfestők, de lényegesen több a hímző. Közismert a szellemi és Kulturális Örökség Listára is felkerült matyó és kalocsai hímzés. Ez nagy eredmény, s hatása is igen jelentős, de a magyar mintakincs sokkal gazdagabb a hímzés és a többi népművészeti ág tekintetében is.
Tóth István: A magyar díszítés alapformái című kötete segít abban, hogy az igen régi népi motívumokat megismerjük. A könyv 1943- ben jelent meg először Kolozsváron, átdolgozott kiadása jelent meg 2017-ben. Be kell valljam, hogy alig tudtam valamit a szerzőről, aki festőművész, műkritikus grafikus, rajztanár volt egy személyben. A magyar díszítés alapformái című könyvének anyagát az erdélyi népi iparművészet - faragás, hímzés, szövés - gazdag formakincséből gyűjtötte, s jó pedagógushoz méltóan rendszerben és közérthetően, logikusan felépítve ( az egyszerűtől a bonyolult felé haladva ) adta közre.
Az 1920-as, 30-as, 40-es években elsősorban a rajztanárok foglalkoztak a népművészet tárgyi emlékeinek megismertetésével, így tett Tóth István is, aki 1925-től az 1948-ban bekövetkezett államosításig iskolában tanított. A könyv a népies formák ismertetésének kiváló iskolai segédkönyve lehet ma is, hiszen áttekinthető, világos, látványos, alkotásra serkenti az olvasót.
Ezért lehet ábrázoló népművészetünk megismerésének, tanulmányozásának hasznos eszköze a XXI. században is. Örömmel és haszonnal forgathatják a hímzők, üvegfestéstők, de segítség foltvarráshoz, dísztárgyak dekorálásához, hiszen képzőművészeti alkotások díszítéshez való ötletek inspirálója és tárháza is a mintakincs bemutatása mellett. Valóságos néprajzi iskola…
Tóth István korában a magyar népművészet megbecsülését és terjesztését lelkesen szorgalmazta a „Magyar Nép” című hetilap ebben partner is volt. A főszerkesztő, Gyallay Domokos arra biztatta erdélyi magyarságot, hogy otthon, szövés-fonás, művészi hímzések, varrások, faragás segítségével őrizzék meg népművészetüket. Tóth István pedig a lap hasábjain képekkel mutatta be a magyar népművészet díszítő elemeit. Az ott bemutatott közleményekből gyűlt össze egy könyvnyi, s ezen alkotások adták Tóth István „A magyar díszítés alapformái” című munkája gerincét.
A könyv rendkívül gazdag tartalmával hiánypótló alkotás volt a maga korában, s ma is az. A könyvben szereplő minta-rajz alkotásokhoz Tóth István rövid, lényegre törő magyarázatokat fűzött. A képek önmagukért beszélnek, a könyv felépítése is érthető és logikus. Az első egyszerű formákból kiindulva egyre gazdagabb mintákat nyújt, majd a bemutatott minták alkalmazási lehetőségeit tekinthetjük át. A magyar népművészet – faragás, hímzés, szövés – gazdag formakincsét tárja az „olvasó” elé. Mindezt teszi jól áttekinthetően, világos vonalvezetésű, pontos rajzok által. Megtalálhatóak benne a különféle magyar vidékek népi mesterségeinek díszítőművészetét képező jellegzetes vonásai. Azonban nemcsak a hímzés motívumai kerülnek terítékre. Megismerhetjük a pásztortárgyak, a mézeskalács a fatárgyak vagy éppen a faragott, festett bútorok, cserépmázas lapok díszítését vagy éppen a fejfák díszítőelemeit.
Itt bele is olvashatunk a könyvbe:
A könyv először a virágok alapformáit taglalja:
rózsa, tulipán… a leggyakrabban előfordulókkal kezdi, de szerepel még kedvenc virágom, a búzavirág is. S kiderül az is, hogy hogyan különböztethető meg a búzavirág motívum a szegfűtől.
Az egyszerű formákból kiindulva épülnek fel az egyre gazdagabb díszítések. A magyarázatok velősek, tömörek, érthetőek. A cifraszűr, a kalotaszegi írásos díszítés képi világát is így ismerhetjük meg.
A divatvilág gyakran merít ötleteket a népművészetből, melynek egyes elemeit, motívumait úgy dolgozza fel, hogy mindez korunkban értelmezhető legyen. Tóth István „A magyar díszítés alapformái” című könyve a magyar népművészet, magyar népviselet hagyományainak megismerésében is segítséget nyújt a 21. században is, akár saját tervezésű darabjainkon ( a szerző az olvasót a tervezés alapjaival is megismerteti), de a divat hagyományt újragondoló, ugyanakkor a gyökerekhez ragaszkodó irányzatában is felhasználhatóak a könyvében bemutatott motívumok.
Külön egység foglalkozik a tervezéssel.
Itt a szegélydíszítések, sarokdíszítések, vagy többek között a minták nagyítása is elsajátítható. A könyv végén a „ Pár gondolat az ízlésről” rövidke fejezetben jó és rossz példát is láthatunk tervezésre, a szerző világosan levezeti, hogy az egyik miért követendő példa s a másik miért zaklatott és zavaros hatású.
A könyvet, mely az eredeti kiadvány átdolgozása, a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület és a CSER Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft adta ki. A szerző igazi elismertségét e könyvének köszönhette még életében, s az új kiadásnak köszönhetően most újra megismerhetjük Tóth István munkásságát.
Tánczos Erzsébet