Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Beszélgetés Kóka Rozáliával a gyökerekről és hagyományokról

2014. december 22. - netfolk

kokarozalia.jpgKóka Rozália mesél - gyerekkoromban hányszor, de hányszor hallottam a rádióból. Mindannyiszor letelepedtem, hogy meghallgassam a mesét. Később bakelitlemezen hallgathattam a meséket Kóka Rozália előadásában – akkor még nem sejtettem, hogy ezeket ő maga gyűjtötte.

Mindez nem tegnap volt, de Kóka Rozália mesemondó, népdal- és mesegyűjtő, népdalénekes, néprajzkutató, újságíró aktivitása töretlen, ebben az évben választották a Magyar Művészeti Akadémia tagjai sorába. Egy éve már, hogy időről időre időpontot egyeztettünk, hogy beszélgessünk a hagyományőrzésről és az élet más fontos kérdéseiről. A találkozó azért váratott magára, mert Kóka Rozália annyi rendezvényen vett részt előadóként, hogy még elolvasni is sok: a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett, több könyve jelent meg, s számos előadásával járja ország- világ magyarlakta településeit. A Madéfalvi veszedelem 250. évfordulója alkalmából számos megemlékezés elkötelezett, hiteles előadója volt.

Azt kérdeztem a Népművészet Mestere, Magyar Örökség díjas Kóka Rozáliától, hogy honnan, mikortól ered vonzódása a néphagyományok, s főként a bukovinai székelyek felé.

- Beleszülettem. Édesapám Kóka István bukovinai székely, édesanyám, Gyurcsik Mária bácskai magyar.

Jómagam 1943-ban a vajdasági Bajmokon láttam meg a napvilágot.

 

00.jpg

Hadikfalvi férfiak bevonulása Bajmokra

A bukovinai székelyeket 1941 májusában telepítették Bácskába, onnan 1944 októberében menekülnünk kellett, ebben már nekem is részem volt. 1945 márciusában telepítettek le bennünket a kis, ezerlelkes faluban, Felsőnánán, ahol békében éltek együtt a magyar, felvidéki, a német és a bukovinai székely családok.

10.jpg

Kóka Rozália és Kóka Antal a nagyapja, aki a bundákat varrta

Édesapám asztalosmester, édesanyám varrónő volt, sokan jártak hozzánk, engem pedig mindig érdekelt, hogy miről folyik a szó. A nyári szünetekben a szomszéd bácsi gondjaira bíztak bennünket, gyermekeket. Kiváló mesemondó volt, s a meséi igen nagy hatással voltak rám. A családi elbeszélések hatására pedig már kisgyerekként vágyakozni kezdtem a sokat emlegetett Bukovinába. Felsőnánán végeztem el az általános iskolát, ahol az iskolai kórus, néptánccsoport tagja lettem. Volt egy füzetem, abba vagy száz akkoriban még csak nem hallottam a néprajzról semmit.

02.jpg

Családi kép - Kóka Rozália a szüleivel

- Nagy érték ma az a füzet.

- Az volna, ha meglenne. Sajnos, az életemben gyakori költözések során nyomaveszett. Talán majd felbukkan valahol, bár ebben túlzottan nem reménykedem.

- Hogyan került kapcsolatba a néprajzzal?

- A néprajz még messze volt! Az általános iskola befejezése után a szekszárdi Garay János Gimnáziumba iratkoztam.A tanév első heteiben a gimnáziumban néptánc csoport alakult, amelybe én is beléptem.   Táncegyüttesünket egy ifjú muzeológus: Andrásfalvy Bertalan vezette. Egy alkalommal Andrásfalvy Bertalan megemlítette, hogy Kodály Zoltán több száz népdalt gyűjtött Bukovinában, s hogy Kodály szerint a bukovinai székely népdalok a magyar népzene legszebb gyöngyszemei. Ezt egy életre megjegyeztem, büszkeséggel tölt el mind a mai napig.

 

08.jpg

"Kóka Antal nagyapám által varrott bundában vagyok a képen. Nagyapám bundái most a Néprajzi Múzeumban vannak."

 Még abban a tanévben találkoztam Kodály Zoltánnal a Keszthelyi Helikon ünnepségeken. Egy életre szóló, meghatározó élmény volt Kodály Zoltánt látni, vele találkozni. Hamarosan a Sárközi Együttesnek, később a Somogyi Népi Együttesnek . Érettségi után a Kaposvári Felsőfokú Tanítóképző hallgatója lettem. Ott szereztem tanítói oklevelet. Kisgyermekként elhatároztam, hogy, hogy tanító leszek, s ez a vágyam így teljesült. A tanítóképzőben már az első héten a néprajzi szakkör tagja lettem. Dr. Várkonyi Imre nyelvész tanárunk néprajzi szakkörében elsajátítottam azokat az ismereteket, melyeknek birtokában végre elindulhattam néprajzi gyűjtőútjaimra.

- Főiskolásként már gyűjtőútra indult?

-Kik voltak ők?

-Többek között Diószegi Vilmos, Morvai Judit, Kerékgyártó Adrienn. Bátorítottak a néprajzi gyűjtés folytatására, s én felkutattam és lejegyeztem Istensegíts és Andrásfalva mondáját.

-Ez előtte nem volt ismert?

-Nem sokan ismerték.

-Hogyan kell elképzelni egy gyűjtést?          

- Először tájékozódtam, hogy ki az, aki az adott közösségben szépen tud énekelni, mesélni, ki tud archaikus imádságokat és hasonlókat. Ezután megkértem valakit, hogy kísérjen el hozzá, mutasson be neki, , s ezután már nekem is megnyíltak. Az emberek megérzik az őszinte érdeklődést és figyelmet. Ez bennem mindig megvolt, soha nem is okozott problémát kapcsolatot teremteni az adatközlőimmel vagy az interjúalanyaimmal. A „Napsugárkisasszonyok” című kétkötetes könyvemben szereplő összes interjúalanyommal ma is jó kapcsolatban vagyok.

-Milyen témákban kutatott akkoriban?

-Összegyűjtöttem százötven kiböjtölési történetet, a belőlük megírt monográfia országos pályázaton második díjat nyert, s ennek hatására egy évre rá az MTA felkért, hogy Magyarország Néprajzi Atlaszának készítésében működjek közre. Moldvába küldtek.

04.jpg

- Hol gyűjtött?

-Magyarfalu volt az első moldvai helyszín. Több mint 300 kérdésből álló kérdőivet kellett kitölteni, súlyos magnóval jártam, s mégis nagy örömmel végeztem a rám bízott feladatot. Elképesztett és lenyűgözött az a világ – egy néprajzi kincsestár! S igaz ez Lészpedre is, és Szabófalvára is, ahol később gyűjtöttem. Lészpeden találkoztam Jánó Ilonával, a halottlátóval, akinek látomásait harminchét éven át gyűjtöttem. Ebből egy könyv is született „Bételjesítem Isten akaratját..." címmel. Gyűjtésemből a MTA-n is tartottam előadást, erre Diószegi Vilmos kért fel. Az ő 1972-ben történt, hirtelen és váratlan halála nagyon nagy veszteséget jelentett az egész magyar néprajz tudomány számára. Az én gyűjtéseim feldolgozása is egy időre megakadt, csak 2006-ban adták ki a halottlátóról írott könyvemet.

- Hogyan kerültek a Völgységből Érdre?

- 1962-ben , még tanítóképzős voltam, amikor a szüleimmel Érdre költöztünk. Akkor már közel kétszáz bukovinai székely család élt ott, köztük több nagybátyám is családostól. Az '56-os forradalom után sokan nekiindultak, hogy a főváros közelében munkát, gyermekeiknek tanulási lehetőséget találjanak.

Amikor végeztem a főiskolán, Tárnokon kaptam tanítónői állást. Másodikosokat tanítottam. Az első osztályom karácsonya máig emlékezetes maradt számomra, és nem csak nekem, az akkori gyerekeknek is.

-Mi volt a különlegessége?

-A’60-as években nem volt divatja a betlehemes játéknak, mi mégis azzal ünnepeltünk. Még forgó karácsonyfánk is volt, a férjem készítette, mert hogy közben férjhez is mentem, s hamarosan megszületett Erika Csilla, a lányom.

1971-ben tizenegy székely asszonnyal megalakítottam, és negyvenegy éven át vezettem az Érdi Bukovinai Székely Népdalkört. Közben elindult az egyéni előadói pályafutásom is. Kezdtem mesélni, hangversenyeken elmondtam a bukovinai székelyek történetét. A műsorba beépítetem Istensegíts és Andrásfalva mondáját. Az is bebizonyosodott, hogy jó, ha hangulatában változatos az előadói est, s a komolyság mellett tréfás történetek, a trufák is helyet kapnak.

-Tehát ekkoriban lett előadóművész?

-Igen, de egyik dolog hozta a másikat. 1973-ban tanítványaimmal táboroztam, s egy este a tábortűz mellett megakadt a szemem a gyújtósnak szánt újságdarabon. Azon ugyanis a „Szóljatok játszók, regölők” pályázati kiírása volt. Csiki Véró élete című monodrámámmal nagy titokban pályáztam. A díjkiosztón főként az amatőr színjátszás szakemberei voltak jelen. Mikor kihirdették a nyertest – az én nevemet mondták, terem felmordult: az kicsoda? Senki nem ismert. Felkértek, hogy ott a helyszínen olvassak fel a művemből, hogy a jelenlevők megismerhessenek.

   - Kívülről tudom az egészet, s el tudom mondani - feleltem.

A jelmezemmel egy kis gondom támadt, mert a történet egy nyolcvan éves öregasszony életéről szólt. Én meg magas sarkú cipőben, rövidke szoknyában voltam és mindössze harminc éves, így nem adhattam elő Csiki Véró történetét. Gondoltam egyet, az egyik fellépő néptánccsoporttól kölcsönöztem egy nagykendőt. Azt a színpadon álló egyetlen székre terítettem. Kurta szoknyámban bevonultam a színpadra és egy mozdulattal beburkolóztam a nagykendőbe. Akkor a színpadon megszületett Csiki Véró. Mikor vége lett a rögtönzött előadásnak, aggasztóan hosszú csend következett. Csak aztán tört ki a szűnni nem akaró taps, ez a darab nagy szerencsét hozott nekem.

-Mi volt a hozadéka?

-A díjból eljutottam Párizsba, Németországba. Meghívtak az Egyetemi Színpadra, ahol aztán számos alkalommal bemutatkozhattam. Egyik évben a diákok szerint Cseh Tamással ketten voltunk az év legkedvesebb játszói. Még abban az évben elnyertem a Népművészet Ifjú Mestere címet is.

-Tehát az előadóművészet mellett az írást sem adta fel.

- Az írás jóval később kezdődött. Az első könyvet a 1980-a évek végén készítettem el. Azért nem azt mondom, hogy írtam, mert az első könyv, amelyben közreműködtem, pontosabban sajtó alá rendeztem, az Lőrincz Imre: A bukovinai Istensegítstől a völgységi Majosig című életrajzi krónikája volt. A kézirat 1200 gépelt oldalt tett ki. Csak ezután fogtam önálló művek írásához. 1987-ben jelent meg először az Egy asszon két vétkecskéje című kötetem.

-Hány könyve jelent meg eddig?

- Tizenhat könyvet írtam eddig, némelyik többször is megjelent, de máislegismertebb az „Egy asszony két vétkecskéje”. Ebben harmincnégy bukovinai székely, gyimesi és moldvai csángó népi szerelmes történetet írtam meg.Ez a könyvem 20 000 példányban jelent meg, ami ma már csak álom a könyvkiadásban. Most jelent meg a „Mátyás király neve napja (Száz szép mese Mátyás királyról)”. Ezekkel a mesékkel is járom az országot. Mesélek felnőtteknek és gyerekeknek.

-Mátyás király mesékkel most került kapcsolatba?

-Természetesen nem. Mint tanító is szívesen meséltem a tanítványaimnak a róla szóló meséket. 1989-ben, a Kisdobos című gyermeklap újságíró munkatársa voltam. Közeledett Hunyadi Mátyás halálának 500. évfordulója. Erre az alkalomra szerettem volna egy szép, felemelő Mátyás mesét közölni a lapunkban! Olyant, ami méltó a nagy király emlékéhez, a jeles évfordulóhoz, s ami megragadja a gyerekek képzeletét. Nézegettem a könyveket, ahol jártam, mindenütt kérdezgettem az embereket, hogy milyen Mátyás meséket tudnak? Még a gyűjtés elején voltam, amikor Szlovákiában, Ipolybalogon találkoztam egy mesemondó apókával, aki elmondta nekem a számomra máig legkedvesebb Mátyás mondát. Megtaláltam, amit kerestem. Ez volt a „Mátyás király rózsát nyitó ostornyele”.

-Ekkor abbahagyta a gyűjtést.

-Nem, dehogy! Ekkor indultam meg igazán, Erdélyben, Moldvában, a Vajdaságban is kérdezősködtem. Végül nyolcszáznál több mesét, mondát, tréfátgyűjtöttem össze adatközlőktől, mesegyűjteményekből, krónikákból. Abból születtek a könyveim.

-Milyen meséket szeretnek a felnőttek, s miféléket a gyerekek?

-A mesevilág olyan színes és gazdag, mint maga az élet. A felnőttek jóízűen nevetnek a trufáimon, de legjobban mégis a szerelemről szóló élettörténetekre figyelnek. A gyerekek kedvelik az állatmeséket, a kiskamaszok kedvencei a Mátyás király mondák. A humort minden korosztály nagyon igényli és értékeli, nem hiába mondják, hogy a humor az élet sója. Műsoraimmal az egész „magyar glóbuszt” bejártam, s járom.

-Merre járt előadni külföldön?

- Erdélyben, Szlovákiában, Kárpátalján, a Vajdaságban, Burgenladban sokszor jártam, járok ma is. Többször eljutottam az Egyesült Államokba, Kanadába, Finnországba, de voltam Észtországban is.

- Mit tapasztalt a diaszpórában élő magyarság körében?

-A tengeren túl élő magyarok igyekeznek megtartani magyarságukat, de a modern világ nem kedvez a hagyományok továbbélésének. A gyerekeik, unokáik számára a magyar szokások, rítusok, még ha ismerik is azokat, nem jelentik már azt, amit nekünk.

-Élne-e külföldön?

-Én nem! Világért sem! Mindenhová szívesen elutazom, de azután sietek haza.Én itt vagyok boldog ebben a gyönyörű, sokat szenvedett és szenvedő országban, a hazámban.

Amikor 1968-ban, -életemben először- útlevelet kaptam, akkor én visszafelé indultam őseim útján, ellátogattam Erdélybe, Bukovinába, sosem volt „szülőföldemre". Bebarangoltam elődeim szülőföldjét, jól kisírtam magamat, de azzal a boldogító, mámoros érzéssel tértem haza, hogy: "hála Istennek, hogy már itthon vagyunk, s hogy immár magyarok vagyunk! "

-Az Ön által alapított Érdi Bukovinai Székely Népdalkör nagyon sikeres négy évtizedet tudhat maga mögött. 

- Igen. A népdalköröm minden lehetséges hazai díjat elnyert, s munkánkat megkoronázta, hogy 1991-ben hagyományőrző tevékenységünkért Hamburgból Európa-díjat kaptunk.

-A Hadikfalvi betlehemes mára közismert az országban, s ebben Önnek kulcsszerepe van.

- A nyolcvanas években újítottuk fel ezt a csodálatos karácsonyi népszokást a népdalkörömmel. Még kisgyerekként, Felsőnánán láttam betlehemezést, de azután be is tiltották. Felnőttként, amikor elhatároztam, hogy az Érdi Népdalkörömmel előadjuk, azzal kellett szembesülnöm, hogy nincs meg sem a betlehem ( ami a hadikfalvi templom mintájára készült) sem a szöveg, a dallamokat se tudta senki.   Valójában el se tudtam képzelni, hogy hogy is zajlott a betlehemezés. Ekkor gyűjtőútra indultam Gyimesközéplok, ahol még élőben láthattam a pásztorjátékot. Házról házra jártam a csobánolókkal, így átélhettem minden mozzanatot.

Ezután Tolnába mentem és faluról falura jártam, kérdezősködtem, amíg végül Zombán találtam egy még Hadikfalváról hozott betlehemet.

13.jpg

Csobánolók Érden


-Ezzel túljutotta munka dandárján?

-Először így hittem. Hát nem így volt, mert még nehezebben ment a szövegek és a dallamok megkeresése. Kétyen élt a volt hadikfalvi kántor, Orbán Józsi bácsi, aki annak idején betanította hadikfalvi a betlehemest. A nagynénémék szomszédja volt. Szegény már nagyon idős volt, semmire sem emlékezett. Egyszer megelégelte a nyaggatásomat és így fakadt ki: „Miért nem kérdezed Antal bácsidot. Ő volt Hadikfalván az utolsó királyszolga!” Apám öccse, Kóka Antal bátyám Érden tőlünk kétháznyira lakott. Soha nem   kérdeztem tőle, hogy tudja -e a betlehemest. Itthon, az ángyommal fél óra alatt elfújták nekem az egészet. Hamarosan még más egykori szereplők is bekapcsolódtak a munkába. Először bakelit lemezre énekeltük, majd filmre vette a Magyar Televízió a betlehemesünket. Végül megírtam a Hadikfalvi betlehemes című könyvemet is, amelyben magyar- angol nyelven, kottákkal, fotókkal és lemezmelléklettel közreadtam a hadikfalvi betlehemest. Természetesen leírtam benne a bukovinai székelyek történetét is.

A hadikfalvi betlehemes előadása:

12.jpg

            Tavaly az unokatestvérem fotói közt ráakadtam egy nagy kincsre, egy fényképre, ami 1940 karácsonyán készült. A fotón Kóka Antal nagybátyám, mint "királyszolga" látható a nagyapám által készített "mintyán" bundában, mellette pedig a "király", Csibi Antal. Ez volt az utolsó alkalom, amikor a székelyek Bukovinában betlehemeztek. 1941 nyarán már Bácskába telepítették őket.

Itt látható az utolsó Hadikfalván játszott betlehemes királya és királyszolgája – utóbbi Kóka Rozália nagybátyja:

11_2.jpg

-Rekonstruálták a Hadikfalvi betlehemest, vagy aktualizálták?

-Az eredetihez tartjuk magunkat. A bukovinai székely betlehemes játék felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, ez azt jelenti, hogy elismerten a nemzeti kincsünk.

           

Tánczos  Erzsébet írása

A fényképek Kóka Rozália engedélyével kerültek közlésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr357003975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyar Művelődési Művészeti Központ 2015.01.01. 09:29:08

Nagyra becsűlöm a néprajzosok munkáit..valóságos kincsestár.

Smari 2015.01.13. 22:58:47

Az én nagyszüleim is Felsőnánán éltek... ,Innen ismerem Kóka Rozáliát. ...Aztán hallottam, Érdre mentek...Később....nagyon büszke voltam, ...lettem, s vagyok ....Jó egészséget kívánok, s még sokáig mesélhessen...!!!!

netfolk 2015.01.14. 09:45:26

Igen, így van Smari. Nekem nem " földim", de büszke vagyok rá, mint magyar ember. Szép napot, köszönöm a hozzászólást.
süti beállítások módosítása