A kiállításnak címet adó idézet („S a lelkem sző, mint osztováta”) Jékely Zoltán: Ó, osztováta, osztováta… című szépséges verséből való. Mi köze azonban a versnek a Székely festékesek címmel is bemutatkozó kiállításhoz?
A szövőszék neve szüőfa, szövőfa, szátva, szátyva, eszváta, esztováta a különböző vidékeken. Erdélyben és a Tiszántúlon pedig osztováta.
Páll Etelka munka közben
A Páll Etelka nevével fémjelzett kiállítás alapját az 1928-ben Viski Károly által közzé tett 16 festékes újraszövése, újraalkotása képezi. Ezeket a csodálatos textíliákat láthatjuk most a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban
A székely festékeseket alkotó három hölgy: Páll Etelka, Portik Erzsébet Benedek Katalin három generációt képvisel. Az, hogy ők együtt készítették el a szőnyegeket, a generációk közötti harmonikus együttműködés példája. A kiállításra egységesen 160x200-as méretű szőnyegeket készítettek három különböző szövőszéken.
A kiállítás egy valóságos időutazás, mert eredeti a technika,s a természetes alapanyagokat: a gyapjút és a festőnövényeket felhasználva a festést is az autentikus módszerekkel végzik.
A Magyar Kultúra napján tartott megnyitón Lackner Mónika főmuzeológus rávilágított, hogy a székely festékesek készítése már a 19. század második felében is ritkaságszámba ment, s hogy mintáik fennmaradtak, elkészítésüket volt mód újratanulni több nagyszerű ember értékmentő munkájának eredménye. Bár a különleges székely szőnyegek népművészetünk legrégibb emlékei közé tartoznak, tudatos értékmentés nélkül mára feledésbe merültek volna. Tanulmányozásuk csak a 20. század elején kezdődött, de szerencsére volt néhány lelkes csíki értelmiségi asszony, akik felismerték a festékesek szépségét és értékét, s támogatásukkal felújították készítését. Azóta évtizedek teltek el, s napjainkban újra szövik a festékest, s ismét az élő népművészet része lett.
A Hagyományok Háza szövő mesterkurzusát is Páll Etelka Székely festékesek című kiállítása ihlette.
A székely festékesek így hidat alkotnak múlt és jövő között, példázzák azt, hogy az értékek megőrzésének milyen hatalmas jelentősége van. Azt is bizonyítják, hogy az egyes technikák újratanításával a szinte feledésbe merült régi kincsekbe újra élet lehelhető. Hagyomány, megőrzés, újraalkotás, művészi ábrázolás, természetesség együtt és harmóniában van jelen egy ma szőtt székely festékesben, azaz szőnyegben.
Mi az, hogy festékes?
A festékes, más néven „burjános”, „rakottas”, aggatott vagy székely szőnyeg. Hajdanában a festékes szőttesek száma megmutatta a ház gazdagságát, ezért aki csak megengedhette magának, annak volt. Viski Károly ezt írja: " Festékest csak akkor szőnek, ha telik rá, s ha már készen van annyi harisnyaposztó, amennyi a megfelelő ruhafélékre szükséges.” A lányok hozományában is kellett, hogy legyen egy-két darab festékes szőnyeg. A régi székely festékes leggyakoribb mérete úgy 160x200 cm. Azonban csak 80-90 centiméter széleset tudtak szövőszékeiken szőni. A festékest ezért két szimmetrikus részből szőtték, amelyeket összevarrtak. A szőttes mindkét oldala, teljesen egyező.
A festékes név arra utal, hogy régen az elkészítéséhez szánt fonalat is az asszonyok maguk festették. Ehhez burjánokat használtak – ez a növényi festékanyagok összefoglaló neve.
Burján a hagymahéj, a diófa levele, burka, a vadalmafa és az orgona levele, vagy például a kökénybogyó.
Az alapanyagként használt fonal eredetileg gyapjú volt, a mai kor emberének igényeivel lépést tartva előtérbe kerül a műszál, vagy a kevert fonal, mivel az abból készült szőttest könnyebb kezelni, mosni, szárítani.
Páll Etelka és alkotótársai a festékesek szövéséhez kizárólag gyapjúfonalat használnak, melyet burjánnal festenek meg. A technika mellett tehát a természetes alapanyagok használata s a festőnövényekkel való festés is az eredeti módszer szerint való.
Festőnövények s a velük megfestett gyapjú
A kiállításon olyan világosan tárul elénk, hogy melyik növény milyen színt ad, hogy az ember jó párat megtanul, miközben lenyűgözve nézi a hagyományok és a szövés iránti alázat csodálatos példáit.
.
Festőnövények s a velük megfestett gyapjú
A megfestett gyapjú
A hagyományos színek közé tartozik például a tubáksárga, a nyersfehér, a posztóbors és a kék. A színeket mindig gondosan válogatják össze az alkotók.
A székely festékest - mivel vékony és laza szövésű, így a padlón használva hamar tönkre ment volna - földre sohasem tették. Inkább ágyra, asztalra terítették, esetleg falvédőként szolgált. Dísztettsége miatt a lakóház ékessége volt, adományként pedig a templomokba is bekerültek, ahol a papi széken, szószéken, az oltár lépcsőjén kapott méltó helyet.
Használtabb állapotban pokróc, lópokróc lett belőle, végül lábtörlő. Megkímélve, megfelelően használva 200 évig is gyönyörködhetünk benne.
A díszítés nagyvonalú, geometrikus mintájú. Legegyszerűbb díszítő eleme a csík és a kocka. Ezek kombinációjával készülnek az összetettebb motívumok. Ezek a minták a kiállított kirakójátékokon is láthatóak:
Igazi felüdülés rácsodálkozni a szövőszékre, ahol készültek a szőnyegek, a növényekre, melyekkel a gyapjút festették évszázadokon át, s amelyeket Páll Etelka ismer és alkalmaz. A kiállítás, mely a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum vándorkiállítása a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban (1011 Budapest, Fő utca 6.) március 22 – ig látható.
Ament Éva népi iparművész bútorfestő és Páll Etelka textilművész a kiállítás megnyitóján
Páll Etelkával készült beszélgetésem itt olvasható:
http://netfolk.blog.hu/2012/10/04/ertekorzo_pall_etelka_a_szekely_festekesek_mestere
A kiállítás, mely a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum vándorkiállítása a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban (1011 Budapest, Fő utca 6.) március 22 – ig látható.
Tánczos Erzsébet
