Rimóc története:

A szláv eredetű Rimócot 1229-ben említik először, de a temetőben található sírok ennél régebbiek.

A 16. században Rimóc túlnyomórészt magyar lakosságú, de az 1715. évi összeírás 16 nevéből 5 magyart, 10 szlovákot és 1 németet lehet felismerni.

A bevándorlás Rimóc népesedéstörténetében igen jelentős szerepet játszott, a 18. század folyamán a nagyszámú telepes révén erős szlovák színezettel gazdagodott.

Viselet:

A rimóci településcsoporthoz tartozó falvak (Rimóc, Hollókő, Varsány, Nógrádsipek, Nagylóc) népviselete kiemelkedő jelentőséggel bírt. A vasúttól, országos főúttól távol eső, elzárt falvak sokáig megőrizték színes öltözködési rendszerüket. A  legszegényebbek is mindent elkövettek, hogy az elvárásoknak megfeleljenek. 

A vagyont az értékes ruházat jelentette, amelyet nagy becsben tartva örökítettek át. A  hagyományőrzésnek napjainkban is nagy jelentősége van.

A leányok hozományának a selyemhímzéses, báránybőr ködmön, és annak ujjatlan párja, a kisködmön, vagy cucaj volt a legértékesebb darabja.  Mint menyasszonyi kelengyetartozék, kimondottan asszonyi viselet volt.

Apropó menyasszony,  család: máig  változatlan az a nézet, miszerint kell a gyermek, aki értelmet ad egész életük munkájának.

„Nagyon szegény az, akinek még gyereke sincsen” tartották Rimócon.

Gyermektelenség ellen már a lakodalomkor igyekeztek biztosítani magukat. Ilyen cél értelemszerűen benne foglaltatik azokban a mágikus cselekményekben, amelyeket fiúutód születése érdekében végeztek. A lakodalmi vigasság során is gyakran hangzanak el „Szaporodjatok, mint a csicsóka!” típusú jókívánságok.

  Ez a derékig érő, ujjatlan bőrmellény hozzátartozott a nők ünnepi öltözetéhez. Az elhordott, elkopott ünnepi cucajt posztóval beborítva hétköznap még tovább viselték.

Cucaj

Rimóc lányai, asszonyai a rövid és sok szoknyát viselők közé tartoztak.

Ünnepen a nagylányok  akár 15 erősen kikeményített alsószoknyát is felvettek . A felső szoknya felé hímzett, fekete kötényt is kötöttek, aminek szakácska a neve.

Ahogyan  idősödött az asszony, úgy hordott egyre kevesebb alsószoknyát.

A nyakbavaló kendő kékfestőből vagy élénk színű, rojtos szélű selyemből volt. A kékfestő különben a férfi és női viseletben is meghatározó volt.

Nyakukon kilencsoros fehér-világoskék-rózsaszín gyöngyöt viseltek; erre még kis cellulóz virágokat is applikáltak.

A gyöngyös nagy főkötőt az első gyermek születéséig vagy legfeljebb 25 éves koráig viselhette a menyecske ünnepen, lakodalomban, keresztelőre menet.

A fiatal lányok megkedvelték a fekete és piros posztóra hímzett, úgynevezett „matyó mellényeket”,  melyek  hímzése hatással volt textiljeik mintáira, hímzésére.

Hajviselet :

A lányok hajviselete a „kákó” volt. Vasárnaponként anyjuk fonta be hajukat. A kislányok hajviselete a tyúkos. Ehhez a két oldalsó tincsét három ágban szorosra, majd a hátsó hajjal együtt ismét három ágba fonták. 

Nagylányoknál a két elülső hajrészt fejre lapuló darabját egy lekötővel (áll alól vezetett, a fejtetőn megkötött vászoncsíkkal) elkülönítették, a két lelógó részét kívülről befelé sodorták, míg a két sodrott tincs hátul össze nem ért.  A két sodrott tincset szalagba csavarták, majd összekötötték, s a hátsó, még befonatlan hajjal együtt szalaggal áttekerték és összekötötték. Az egészet három részre osztották, s mindegyik részt hosszú, keskeny rongydarabba csavarták. Ezek hosszabbak voltak, mint maga a haj, s az ilyen módon befont fonat csípőig ért. Köznapon rongyba fonva viselték a hajukat előrekötött fejkendővel.

Ünnepkor színes virágokkal átszőtt, széles pántikába fogták a rongyba csavart copfokat, s alul a végeket visszahajtották úgy, hogy három hurok képződött, melyeket bukorkötővel összekötöttek, és ez lett a bukor.

Az asszonyok kontyba tekerték a hajukat. Erre került a főkötő, amelyeket, csipkével, szalaggal, gyönggyel, hímzéssel díszítve hordtak. Ugyanúgy elválasztották a hajukat, mint a lányok, de rongy és pántlika nélkül két háromágú fonatba befonták és  rákötötték a haj végére a kontyvasat. Erre került a csipkével, szalaggal, gyönggyel, hímzéssel gazdagon díszített főkötő.

A rimóci menyecskék főkötője két részből állott: a cifra gyöngyökkel, szalagokkal kivarrott „féketőalj”-ból és az  élénk színű, rojtos selyemkendőből.

Ahogy idősödött az asszony, először a rojt maradt el a selyemkendőjéről, majd az élénk színeket tompák váltották fel fejkendőnél és főkötőaljnál egyaránt. A 40 éven felüli asszonyok már csak sötétkék gyöngyös, fekete szalagos főkötőaljat viseltek fekete kendővel.  Hétköznap a fiatalok piros, az idősebb nők fekete kendővel kötötték hátra fejüket.

A női ruházatot  a fiataloknál piros, az idősebbeknél fekete csizma egészítette ki.

 Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

http://www.palocertek.hu/telepules.php?nev=Rim%C3%B3c

http://vilagbiztonsag.hu/keptar/displayimage.php?album=1711&pid=19436

http://zsikazsu.atw.hu/viselet/paloc.htm

http://www.wellnessnapok.hu/city-rimoc.html

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-949.html

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.346704362068394.77091.166951346710364&type=1

Stiefel Kiadó: Magyar néprajzi térkép