A boronafal szálfákból, gerendákból épített fal. A boronafal elemei vízszintesen egymásra helyezve fekszenek, elmozdulás ellen a szomszédos gerendák csapolásaikkal egymást biztosítják. Jó minőségű gerendákból pontos illesztésű, teljesen hézagmentes falsíkokat készíthettek.
A magyarság feltételezhetően még a honfoglalást megelőző időben megismerkedett ezzel az építési módszerrel. A középkorban erődépítésnél, templomépítkezéseknél, kastélyoknál is alkalmazták a boronafalat.
A fában dúskáló csángó területeken fából készültek az állatok óljai is, mert ennek az alapanyagnak bőviben voltak. Fából készült hát a hidas, ami a disznók ólja. A hidas szó mint disznóól először 1584-ben fordult elő, a vásárokon árusítottak „deszkából való disznóólakat", ezek boronafalas hidasok lehettek.
Az ilyen építmény készítéséhez a fenyőfa felelt meg legjobban, de tölgy, bükk törzsét is felhasználták. A boronafal alapját vastag gerendák adták. Ezeket a a sarkokon nagy kövekre fektették.Erre vízszintesen kerültek rá a a faragatlan egyenes gerendák. Ezek a boronák.
Az ilyen építmény igen praktikus volt: könnyen szét lehetett szedni s máshol újra felállítani. A zsindellyel fedett építmény felső szintje takarmány tárolására szolgált.
A boronatechnika jó hőszigetelő tulajdonságú falazat készítését tette lehetővé, ezért a szőlőbeli épületeknél, bortárolók vagy pincék építésénél is széleskörűen használatossá vált a boronafal alkalmazása.Eleinte lakóházakat is építettek ezzel a módszerrel, de azok a boronafalak mára eltűntek.
Forrás:
http://mek.niif.hu/02100/02152/html/02/356.html
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-900.html
A kép a Stiefel kiadó A magyarság néprajzi térképe alapján készült.