Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Január 13-a Veronika napja

2013. január 11. - netfolk

Mivel a veronika egy gyógynövény, ezzel köszöntöm a kedves névnaposokat!vernoveny.jpg

Az orvosi veronika rendkívüli gyógyhatásáról  a rómaiak is meggyőződtek. Ha  bókolni  akartak valakinek, azt mondták neki, hogy "annyi jó tulajdonsága van magának, mint a veronikának". Ők nevezték el „Minden bajra jó orvosságnak” és még ma is „a világ gyógyszereként” emlegetik.

A közhiedelem szerint január 13-a a tél leghidegebb napja.Ebből téves arra következtetni, hogy Veronika hideglelést hoz, mert éppen utána jön már az enyhülés! ( Bár az ideje előrejelzés alapján lesznek még didergetősebb napjaink.) Úgy tartja a népi emlékezet, hogy az ekkor kötött házasságok szilárdak, mint a fagyott kispármahuzat ( ezt a hasonlatot én mondom, nem a néprajz) .  Néhol az  anyukák e napon vízben elkevert tojásfehérjével mosták meg kisgyermekük arcát, hogy   tiszták legyenek.

A Veronika a görög eredetű Bereniké név latin változata. Azt jelenti, hogy győzelmet hozó.   Bereniké Haja csillagkép, melynek kedves története van:

CSILLAGKÉP:berhajcs.jpg

II. Berenicé Egyiptom királynője volt. Amikor férje egy  veszedelmes hadjáratból épen tért haza, Berenice hálából felajánlotta Aphrodité istennőnek híresen  csodás hosszú haját. Állta a szavát,le is nyisszantotta, és elhelyezte azt az istennő templomában –a haj mágikus dolog! .

Másnap reggelre a hajzatnak nyoma veszett, s nagy ribillió támadt  Az udvari csillagász erre bejelentette, hogy a  hajzuhatag akkora örömöt okozott Aphrodité  istennőnek, hogy az égre helyezte azt. Megmutatta a csillagok egy csoportját, (amit addig a napig  az Oroszlán farkának neveztek) Berenice Haja a neve azóta.berenics.jpg

 (Berenikéről még szólok a bejegyzés végén.)

 

 VERONIKA KENDŐJE:

A közismert Bibliához kapcsolódó  történet szerint Veronica (Berenice) volt annak az asszonynak a neve, aki a keresztúton egy kendőt nyújtott át Jézusnak, hogy felitassa a vért az arcáról. Veronika a kendőjét Jézus arcára szorította, hogy felitassa verejtékét és vérét. Így került volna a kendőre az egyetlen fennmaradt és hiteles arckép Krisztusról (ne feledjük, hogy a nem kevésbé  megosztó torinói lepel már a halott Krisztus  vélt vagy valós alakjának  és arcának   lenyomatát mutatja).

 Érdekesség, hogy a vera (igaz) és az icon (kép) szavak összetétele, tehát azt jelenti: hiteles képmás.

 Innen ered hát a Veronika névalak? A középkorban ugyanis magát az arcképet nevezték Veronikának.

verkn.jpg

 

MICSODA  VERONIKA KENDŐJE?

Egyfelől az a textília megnevezése, amellyel Veronika megtörölte Jézus arcát a keresztúton. Tágabb értelemben így nevezik az összes olyan anyagot, melyen Jézus arcának lenyomata látható A 12. századtól  tűntek föl, hiszen a keresztes hadjáratok következtében ereklyék tömegei érkeztek Európába. Hol van most az a bizonyos kendő?

 

Az érdekesség az, hogy KETTŐ IS VAN – EZ MÁR MAGA LEHETETLENSÉG!

Nem tudom, hogy az alábbi képen melyik " eredeti" szerepel!verkend.jpg

Az egyiket a  Vatikán őrzi, a nagyhéten  a Szent Péter téren mutatják fel, máskor a nyilvánosság nem láthatja. A  másikat Az itáliai Manoppello városka templomában  bárki megnézheti. Ez különben a város egyetlen érdekessége, de igazi „ turistacsalogató”. Melyik kendő az igazi, ha van igazi egyáltalán? Ezt sem én válaszolom meg, de szívesen megkukucskálnám mindkettőt.

 

 

BERENICE MEG A TRAGÉDIA

Ha Berenicét és Veronikát így egy kalap alá vettem,  jöjjön most Racine, aki a Berenice című műve előszavában a dramaturgiatörténetben  kulcsmondatát fogalmazta meg : „Egyáltalában nem szükséges a vér és a halál a tragédiához: elegendő, ha a cselekmény nagy, a szerepek hősiesek, a szenvedélyek felébrednek, és minden érezteti a fenséges bánatot, a tragédia legfőbb gyönyörűségét." A hős bukása tehát nem egyenlő a halálával.

Ezt is írja az előszóban a szerző: „Vannak, akik azt gondolják, hogy ez az egyszerűség a lelemény hiányának a jele. Nem gondolnak rá, hogy ellenkezőleg, a legfőbb lelemény a semmiből valamit csinálni..."

Na, ezzel most be is fejezem. Mára…

 

Tánczos Erzsébet

 

Forrás:

http://www.kislexikon.hu/veronika.html

http://www.lexikon.katolikus.hu/V/Veronika%20kend%C5%91je.html

http://lexikon.katolikus.hu/V/Veronika.html

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr715010663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása