Netfolk: népművészet, hagyományok

Huszarek Pál fafaragó bemutatja mesterségét

2020. június 02. - netfolk

 


h_3.jpg

 

Sok-sok éve már,hogy egy Mesterségek Ünnepén felfigyeltem Huszarek Pál míves bravúros faragott tárgyaira Akkor egy kis ékszeres dobozka tetszett meg nekem nagyon.

-Most min dolgozik? – kérdezem a mestert.

-Egy kétfedeles szétnyitható ékszeres doboz teteje alakul éppen a kezeim között. Szeretem az ilyen munkát, és az a tapasztalatom, hogy a vásárlók is gyakrabban szereznek be tőlem  ilyen apróbb tárgyakat mint valami nagyszabásút.

hd1.jpg

-Megrendelésre alkot?

-Ha csak tehetem akkor nem. Nem nagyon szeretem, nem is bírom igazán a megkötéseket. Meg aztán az a tapasztalatom, hogy az alapanyag, esetemben a fa „ elmondja”, hogy mi akar lenni

-Ez mit jelent?

-Ha elém kerül egy megmunkálandó darab fa, akkor annak formájából, szerkezetéből, miegymásból érdemes kiindulni, hogy milyen formát, milyen tárgyat lehet úgy kihozni, hogy az valóban adja magát az alapanyagból. Megrendelésre ezt nemigen lehet.

h_1_1.jpg

-Hol lehet a tárgyaival találkozni?

-Vásárokba járok, és művészeti boltok is forgalmazzák az alkotásaimat.

-A családjában hagyomány a fafaragás?

-Nem, efféle családi hagyományról nem számolhatok be. Mondjuk az igaz, hogy minden rokonom, ősöm ügyes, találékony ember volt. De ez az élet praktikumában mutatkozott meg, nem tudok olyanról, aki művészi ambíciókat dédelgetett volna.

-És ön?

-Én gyakorlatilag egész Magyarországot bejártam, mondhatjuk, hogy kicsit olyan csavargó, vándorló típus vagyok. Mindenféle helyen laktam, sokféle iskolát elvégeztem.

-Például?

-Bányarobbantó mester is voltam, talán az a legkülönösebb, de ez elég rugalmatlan munka, a kreativitás sem éppen előny, úgyhogy nem nagyon tetszett.

-Hogyan lett ebből fafaragás?

-Leányváron dolgoztam, szabadidőmben kisplasztikákat faragtam a magam örömére. Egyszer a zebegényi művésztelepről jöttek alkotók, mészkövet szerettek volna venni alapanyagnak. Ebből az lett, hogy meglátták a kisplasztikáimat, és elhívtak Zebegénybe a művésztelepre előfaragónak.

-Ment?

-Abban a pillanatban. Sose bántam meg. Ez a zebegényi művészélet 8 évig tartott. Lakást, jó fizetést kaptam, minden jól alakult, ámde jött a rendszerváltás, ami  a művésztelepnek azt jelentette, hogy többé nem kapott támogatást. Úgyhogy nekem is újra kellett terveznem az életemet. Hazatértem Gyömrőre. Közben alaposan elmélyedtem Kapoli Antal somogyi pásztorfaragó munkásságában. Ennek hatására kezdtem el fát faragni, megfogott, megfertőzött a pásztorfaragás egyszerűsége, az, hogy egy késsel bármi megfaragható. Kapoli Antal nyomán akartam elindulni, könyvekből tanultam, például alapmű Domanovszky György könyve: A ​két Kapoli. Gyakorlatilag autodidakta módon fejlesztettem a tudásomat.

 Egyzser Siklaky Dezső néprajzkutató, a Néprajzi Múzeum főrestaurátora meglátta az alkotásaimat és azt mondta, hogy, hogy restaurátornak felvesz a múzeumba. Ennek igen nagyon örültem, csakhogy amire elintéződött a felvétellel járó sok papírmunka  meghalt Dezső bácsi, s nem  engem vettek végül fel arra a munkára. Ez nem esett jól, anyagilag sem jött éppen jókor, hát ki kellett találnom a továbbiakat.

-Polgári állásba nem akart visszamenni?

-Nem, ebben biztos voltam. Népművészeti ajándékboltba házaltam  a termékeimmel, ez úgy 1992  - től egészen jól működött is, vásárokba jártam. Akkor még nem  kértek olyan rettentő sok a helypénzt mint most. Aztán elkerültemmindenfelé, vállalkozó lettem, majd Ócsára mentem. Közben mindig faragtam.

-Miket?

-Csakis olyat ami használható. A régi öregek is így csinálták. Kapatisztító csanak, juhászkampó jegyajándéknak nyaklánc, fali kispolc sótartó -  ilyeneket faragtak a pásztorok a mezőn, s  a tél előtt, mikor  elmentek elszámolni vitték a menyecskének az ajándékot, meg a többi tárgyat  a kocsmába eladni.  A faragás szórakozás volt a számukra, mondhatjuk, hogy az egyetlen szórakozásuk, de ez édesmindegy. Aki szereti annak ez igen jó élet. A pásztorkutya kutya terelt, s közben a pásztornak volt ideje faragni. A bizsókkal, ahogy a juhászok nevezik, evvel faragtak, ettek körmöltek, mindenre jó volt, csak élezni kellett, semmi mást. Malonyai Dezső A magyar nép művészetében írja, hogy „ A pásztornak egész gyűjteménye van bizsókokból; hat-nyolc darab is van a tarisznyában; faragóember azt tartja, hogy ha egy bizsók van, akkor nincs egy se, mert hamar elveszti az ember, de meg ott is felejti, amikor a nyáj mellől gyorsan fel kell ugrani. A faragás maga is többféle kést kíván; goromba nagyobb fához nagy bizsók kell, finom munkához igen keskeny, könnyű kés; kis likhoz nem fér oda széles pengével, – ha meg kupásan kell a fát kivágni, ahoz réceorrú kés kell. A bolti kés nem jó, mert nem viszi tisztán a fát, feltöri az ember kezét. Ezért a bizsók nyelét is maga faragja a pásztor, hogy gömbölyű legyen, jól kézbeálljon.”  .

-Ekkor már mederbe került az élete.

-Ezt éppen nem mondanám, mert amikor elváltam mindent hátrahagytam. Egy két faragókést csináltam, aztán Ócsán újrakezdtem az alkotó munkát. A portékáim szerencsére kelendőek.

- Hogy kezdi a munkát? Honnan lesz a fa? 

- Fát nem veszek, saját fából dolgozom, de adnak is, kerül fa mindig.

- Honnan tudja, melyikből mi lesz?

- A fa fajtája is számít, diófából nagyon  szeretek dolgozni, a  rózsagyökérből gyakran pipa készül .Pesten élek, de gyakran a Duna mellett  vagyok a műhelyemben. Ott a Duna partján sokszor a lekopott  uszadékfába  már belelátok valamit, na, akkor az lesz majd belőle. Ilyenkor hazavontatom azt az uszadékfát, és kibontom belőle amit én belelátok. Ilyenkor az sem baj, ha nehéz. Leggyakrabban mégis ékszeresdoboz, női hajkefe, hajcsat , papírvágókés  kerül ki a kezeim közül.

-Mi a legnagyobb alkotása?

-Gyömrőn az aradi vértanúk szobra az Eskü téren. 30 család térdelt ezen a téren 1989-ben. Az ennek emléket állító kopjafa 5 méter magas. október 6-án pedig felavatták az Aradi vértanúk emlékművét. Az alkotáson az aradi vértanúk mellett Batthyány Lajos portréja is látható 13 + 1  táblaképben kifaragva.

-Mi az eddigi legkisebb?

-Egy pár miniatúr fülbevaló. Két egyformát nem tudok készíteni, mert az alapanyag is mindig más, és nem is szeretnék, hasonlót lehet, de nem egyformát.

-Melyik a legemlékezetesebb alkotása?

-Ez egy hatalmas láda középen a történelmi Magyarország címerei díszítik. Somogyi faragással készítettem, zsűriztetni akartam, de elutasították politikai okokból. Ezt az indoklásba bele is írták, a rendszerváltás után, 1993 -ban. Törtem a fejemet, hogy mi legyed azzal a hatalmas ládával. 1994 elvittem a Mesterségek Ünnepére. Végül ott méltó tulajdonoshoz került, Göncz Árpád köztársasági elnöknek adtam.

-Mit hoz a jövő? Mi lesz a népi iparművészet jövője?

-Ezen nem szoktam agyalni, mert nem a mi gondunk. Sok mindent hozhat a jövő az egész emberiség számára, annyi minden van benne a pakliban!  Szerencsére vannak okos és értelmes fiatalok, akik előre néznek. Sokan a lakóhelyemen is szelektíven gyűjtenek, fiatalok csoportosan szemetet szednek, óvják a természetet. A tanítás is átalakulóban van, én könyvekből szereztem meg a tudósom alapját, ma már az interneten is hozzá lehet jutni a tudáshoz, kérdezni lehet, engem is meg-megkeresnek faragással kapcsolatban. Bízom benne, hogy az unokám olyan világban lesz felnőtt, ahol az értékeket helyükön kezelik. Ebben benne van a művészeti tevékenység, mert az is a gyökerünk, kapaszkodónk.

Jómagam egy kicsit önkéntes száműzetésben élek most a Duna partján, élvezem az alkotói szabadságot, de várom, hogy a Kosbor Kézműves Műhely tagjaként a  vásárokban újra ott lehessek portékáimmal  a forgatagban.

 

 Tánczos Erzsébet beszélgetése

 Az első kép a Mesterségek Ünnepén készült

 

 

 

 

  

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr5515735838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.