Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Mail Art Egg és hímes tojások - Mosonyi Éva kiállítása a Bélyegmúzeumbann

2015. március 30. - netfolk

mailart.jpgA Budapest Bélyegmúzeumban 2015. március 30-án különleges kiállítás megnyitóján vehettünk részt: bemutatásra kerültek a Mosonyi Éva "Magyar Kézműves Remek” díjas népi iparművész által meghirdetett Mail-Art-Egg projektre beérkezett munkák, és a művész hímes tojásai is.

ma-2014-kiiras-angol.jpg

 

-2012-ben hirdettem meg először a Mail Art Egg pályázatot. Vagyis alkottunk olyan küldeményeket, amik a tojást, mint formát idézik. Készült művészeti alkotás gyerekek, felnőttek által, Brazíliától Anglián keresztül Magyarországról is. Olyan postai úton feladott mail art küldeményeket (képeslapokat, leveleket), műalkotásokat kértem és kaptam, amelyeknek külső felületén a tojás, mint forma szerepel. Technikai megkötöttség a pályázaton nincs: lehet grafika, kollázs, montázs, fotó, sőt 3 dimenziós alkotás is. A kiállítás után minden borítékot átadok a Bélyegmúzeumnak – mesélte el Mosonyi Éva, a Mail Art Egg kitalálója.

 

- Mi a mail art?

- A mail art egy, az Egyesült Államokban az1950-es évek óta hódító küldeményművészeti ág , mely kifejezési eszköztárába beépíti a posta kezelési jeleit.. A mail art küldemények üzeneteket visznek a borítékon a feladótól a címzettnek, méghozzá képek, művészeti alkotások formájában.

100_5587.JPG

 

NÉHÁNY KÉP A 2015-ÖS MAIL ART EGG ANYAGÁBÓL

-Miért pont tojás?

- Tojásíró népi iparművész vagyok. Hímeseim, melyek közül több is látható a Bélyegmúzeumban a kiállításon, adták a Mail Art Egg ötletét.

- 2008 – ban az Ön hímeseiről készült a Magyar Posta húsvéti bélyege.

 2008.jpg

- Igen, szép hagyomány hogy népművészek, népi iparművészek alkotásaiból készül el a Magyar Posta húsvéti bélyege. Nagy megtiszteltetés, hogy a húsvéti bélyeggel az egész világra eljutnak hímes tojásaink.

- Mikor került kapcsolatba a hímes tojásokkal?         

- Hamarabb tanultam meg a tojásírást, mint a betűvetést. Kékesden, egy baranyai kicsi faluban élő nagymamám vezetett be a horgolás, hímzés meg a tojásírás rejtelmeibe. Maga mellé ültetett, s megtanított mindarra, amit ő is a nagymamájától tanult.  Kislányként nem gondoltam arra, hogy együtt élek a hagyományokkal. Furcsa is volt, mikor először láttam múzeumban olyan tojásokat, mint amiket a nagymamám festett, de hamar célommá vált a kékesdi mintakincs megőrzésé, s a Kárpát-medence mintakincsének rendszerezése.

100_5576.JPG

KÉKESDI MINTÁJÚ HÍMESEK A KIÁLLÍTÁSON

-A nagymama mellől egyenes út vezetett a népi iparművészségig?

-Nem, kezdetben csak az a vágy hajtott, hogy a húsvéti asztalra minél szebb hímesek kerüljenek. Csak később, akkor is a család és a barátok biztatására álltam ki munkáimmal a nyilvánosság elé. A tojásírás a szenvedélyem, nem a munkám. Eredeti végzettségem és életfelfogásom szerint tanító vagyok.

100_5568.JPG

MOSONYI ÉVA  HÍMESEKRŐL  MESÉLT  GYEREKEKNEK A MEGNYITÓN

A szó bővebb értelmében is, hiszen igen sokakat vezethettem be a tojásírás rejtelmeibe. De voltam marketing menedzser, szakközgazdász végzettségem is van, jelenleg a Csoko-láda kézműves boltot vezetjük.

-A pedagógusi vénáját a megnyitó előtt is megmutatta.

-Igen, iskolásoknak meséltem a hímes tojásokról, a mintákról. Tojást is írtak, festettek. Az ilyen foglalkozások mindig nagy örömet jelentenek a számomra.

100_5584.JPG

  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr577321868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása