Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Kisfarsang

2013. november 09. - netfolk

Míg a nagyfarsang a húsvét előtti időszak felszabadult mulatozásának az ideje, addig a kisfarsang a karácsonyi ünnepkört megelőző mulatozást jelentette. Okot a vidámságra, a szórakozásra a gazdasági év zárása szolgáltatott. A termés betakarítása, az évi földműves munka látható eredményei természetszerűen közösségi szerveződésre, mulatozásokra teremtettek lehetőséget.

 lotz.jpgLotz Károly: Mulatozó parasztok

Kisfarsang Mihály-naptól Katalin-napig  (szeptember 29. – november 25.) tart.Számos helyen Mihálykor kezdték meg a kukoricatörést, s a Márton-naphoz hasonlóan gazdasági határnap, egyfajta „mini újév” volt, hiszen a  gazdasági alkalmazottak, cselédek, pásztorok Szent Mihály napjától Szent Mihály napjáig szerződtek el az ország több vidékén.

 jegyk.jpg

Sárközi jegykendő

jegyka.jpgKalocsai jegykendő

A legények Mihály napján küldtek jegykendőt a leányoknak. A leánykérésnek kisfarsangkor kellett megtörténnie, így az őszi esküvőt Katalin-napig mag is tarthatták.

A kisfarsang a telet megelőző munkák és azok lezárulásának ideje, advent előtt nem sokkal, Katalin napján (november 25.) ér véget ez az időszak, mulatással, bálokkal. A Katalin-napi bál országszerte elterjedt volt, s divatja napjainkban újraéledt.

bujakimenyasszony.jpgBujáki menyasszony

Aki a kisfarsang alatt nem kelt el, nem nősült meg, már csak a nagyfarsang idején tehette meg.

torockoipar.jpg

Torockói pár

Székelyföldön is erre az időszakra esett a szüreti bálok ideje, ahol nem termett szőlő, a pityókát szőlőre cserélve tartottak szüreti bálokat, máshol magát a pityókaszedés befejezését ünnepelték meg, vagy a káposztavágás napját bállal zárták..
Jellegzetes énekük az Ősszel érik babám a fekete szőlő kezdetű dal volt. A káposztavágás ünnepén a Kerek a káposzta, csipkés a levele című dal járta.
A kisfarsangra alapvetően nem jellemző az alakoskodás, de az ekkor tartott tollfosztókon, kukoricahántó munkák helyszínén megjelentek az alakoskodók, s vidították a dolgozókat.

 katalinagg.jpg

Szerelemi jóslás is kapcsolódott: Katalin napjához: a leányok ágakat tettek vázába, mely  karácsonyig kinyílva a szobában, azt jelentették, hogy a következő évben férjhez megy a lány.

Természetesen a kisfarsang nemcsak mulatozást jelentett, ekkor zajlottak a telet megelőző munkák, a tűzifa előkészítése, a kémények kitakarítása,  a  házban a tatarozási munkák elvégzése,  az épületjavítgatások befejezése. Ezeket adventig be kellett fejezni!

A kisfarsang elnevezés a húsvét előtti időszakban is felbukkan: húsvéti böjtöt megelőző utolsó nagy lakoma, a torkoscsütörtök szinonimájaként. A két ünnepnek azonban csak az elnevezése azonos.

 Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

 http://www.szekelyhon.ro/archivum/offline/cikk/166953/kisfarsang-oktober-assziszi-szent-ferenc

www.unnep.eu

http://syriusunio.shp.hu/hpc/web.php?a=syriusunio&o=unnepek___szeptember_P1Wv

http://mek.oszk.hu/02700/02789/html/168.html

http://mek.oszk.hu/04600/04691/html/dtmagynepsz0012.html

http://mek.oszk.hu/04700/04729/html/19.html

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr465622211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Triohair · http://www.hajgyogyaszom.hu/ 2013.11.15. 12:08:52

November 16-án Szombaton Erzsébet Bál a Zuglói Chicago Étteremben

Rock and roll, tangó, keringő, cha cha cha, rumba, latin

Játszik az Orfeus-Band
18-tól 23-ig

Helyszín: Zugló, Pillangó utca 30. A Mogyoródi út sarok.

80-es trolival a LIDLI és a TESCONÁL

Jó parkolási lehetőség

Ital akció

Sör Dreher ………..350 2 Vodka..+ cappy narancs……1100
Teguila…………….500 2 Jack Daniel’s..+.coca cola…1200
Pezsgő…………….1800 Minden pizza ( 32cm )……1000
Bor ( 1 dl )…………180 Kávé……………………......... 250
süti beállítások módosítása