"Amott a látkör peremén a hortobágyi csárda, de nem a földön, hanem az égen ... oda emelte föl a délibáb. A csárda mellett a ménes, szinte a levegőben, mintha egy elfáradt darucsoport szállana. Kedves délibáb! úgy tartja ölében a tárgyakat, mint gyermekeit az anya.

Némán, merengve ül az ősnyugalom e térségen, mint tűzhelye mellett karszékében a száz éves aggastyán, ki az élet zajos napjait zajtalan szívvel gondolja át.

Mily egyszerű a puszta és mégis mily fönséges! de lehet-e fönséges, a mi nem egyszerű?

Fél napnál tovább tart az út a Hortobágyon keresztül s én, noha már sokszor jártam erre, nem győztem kibámulni magamat. Égő arccal, ragyogó szemekkel, hullámzó kebellel néztem köröskörül..." Petőfi Sándor: Úri levelek

A Hortobágy olyan táj, amelyet sajátos története, értékes élővilága, egyedülálló néphagyománya  sajátosan  magyar vonásokkal ruház fel. A néhai ligetes sztyepp az Alföldön  kanyargó Tisza hatása alatt állt. A táj kialakulásában az embernek  jelentős szerepe volt. Mai képe a folyók szabályozása, mocsarak lecsapolása, a legeltető állattartás, az erdők kivágása eredménye.

Bár az ember jelenléte e térségben már a fiatalabb kőkorszakban is bizonyítható, s a  Hortobágy név egyike a legrégebbi helyneveinknek, de a környező pusztákat Debrecen város jegyzőkönyvei csak 1701 óta nevezik Hortobágy-pusztának. A Hortobágy név egyszerre jelent folyót és tájat, és az 1966-ben  megalakult Hortobágy községet.

delelő gulya

Hortobágy név alatt ma hazánknak azt a nagyalföldi részét tekintjük, amely a Hajdúsági löszhát és a Tisza között terül el. A mai értelemben vett Hortobágy csak a múlt században alakult ki. Hortobágy-pusztainak e helyiek sosem vallották magukat,  ilyen elnevezés nem élt, de a múlt századtól  a Debrecenhez tartozó pusztai részeket összefoglalóan Nagyhortobágyként is szokták nevezni.

Az UNESCO Világörökség Bizottsága 1999-ben a Nemzeti Parkot felvette a Világörökségi Listára:

Egy kis hangulat:

Pásztorbérek, étkezési szokások

Hajdanában a  hortobágyi pásztorok bére természetben kiadandó  élelmiszerekből állott, mint  a kenyérgabona, a köles, a száraztészta,  szalonna  vagy a só.   A gazda  tartozott a pásztort az idényben egyszer két hétre  élelemmel, készétellel is ellátni. Hogy egyik a másikat meg ne szólhassa, valósággal versenyeztek a gazdák egymással, aminek csak a pásztorok látták hasznát. Sokat emlegetett étel a nagydarab füstölt húsokat is tartalmazó, vereshagymás, savanyú "kanecetes". A kondásnak disznóöléskor kijárt a "sor vagy szerpecsenye" is. A pásztorbérben szerepelt a bocskornak való marhabőr, mely a XIX. században bocskorpénzzé változott. Fontos bérkiegészítés a pásztor számára biztosított ingyen legelő, mely jogot el is adhatott.

A pásztoroknak kialakult étkezési szokásuk volt. Mivel a gulya napfeljötte után indult, úgyhogy addigra a pásztornak a  reggelin már túl kellett lennie. A ló egész éjjel legel, csak az erős napsugarak állítják meg, ezért a  a csikós csak  reggel nyolckor  reggelizhet.

Csikósbemutató manapság.

A juh ennél később indul, de csak ha szétszéled, következhet a békés  falatozás. A reggeli kenyér meg szalonna, ami a  jószág mellett is fogyasztható. Az ebéd  rendre lebbencs volt .  A  sokat fogyasztott kását idővel a krumpli  leváltotta, s ettől kezdve a bográcsban  fő a slambuc, mit állítólag az osztrák turisták neveztek el így a készülő étel hangját utánozva.

A hortobágyi pásztor ritkán evett húst. Ha egy birka, borjú akadt a nyájban, mely elhullott, azt nem hagyták veszendőbe: elfogyasztották, de a  beteg jószág húsát nyilván nem ették meg.

Egy egész birka vagy borjú húsát a néhány pásztor nem tudja egyszerre elfogyasztani. Ezért hozzáfogott a hús a  tartósításához.. A hús szárítással történő konzerválása a legősibb tartósítási mód. 

Csikósbemutató manapság.

Legismertebb húsételük a gulyásos-hús és nem a gulyás, mint ahogy manapság nevezik. Annak  főzését Gvadányi József peleskei nótárius 1790-ben hortobágyi utazása alatt ismerte. Egy gulyás készítette el számára.  Érdekessége, hogy Gvadányi nem említi az étel nevét, SŐT, a hozzávalók között nem szerepel a paprika sem. A gulyás elnevezést az irodalmi köznyelvben használták, a nép nyelvén a paprikás ételeket pörkölt vagy paprikás névvel illették.

A hortobágyi pásztorok egyetlen főzőedénye a vasfazék, melynek változata a bogrács. Ehhez tartozik a  kerek, debreceni vaskanál. Enélkül enni sem tudnának, a az ételt is csak ezzel tudják kavargatni.

A főtt étel fogyasztása közösen történt, az edényt  körbeülték, s  a hagyományos rend szerint elsőként a számadó szedett, utána a többiek. A számadó vágott kenyeret a többieknek.

A pásztorok viselete

A pásztorok viselete sok archaikus vonást megőrzött a legutóbbi időkig. A hortobágyi pásztorviselet a magyar paraszti férfi viselet második világháborúig történő továbbélése.

A hortobágyi pásztorok viselete szinte az egész Tiszántúl középső és északi részét befolyásolta, ugyanis Debrecen mutatott példát a városok, a falvak széles köre ruházkodásában.

A cifraszűr a legjellegzetesebb:

A szűr jelentése kettős, mely egyrészt az anyagot, szűrposztót, másrészt pedig az ebből a szűranyagból készült, és ugyancsak szűrnek nevezett kabátféle felsőruhát jelenti.

A magyar nép egyik legkedveltebb, népdalokban is gyakran megénekelt ruhadarabja a szűr. A magyar nép ősi, gyapjúból készült, több ezer éves ruhadarabja.

A hortobágyi cifraszűr még bélyegre is került.

A szűrt mindig férfiak - szűrszabók - készítették. A hímzés és rátétdíszítés is az ő munkájukat dícséri.A hortobágyi parasztok szűrposztóból készült ruhadarabját debreceni szűrszabók készítették. A szűr alapanyagát, a posztót a csapók, szabását, varrását pedig a szűrszabók végezték. A szűr készítésének  nagy központjai: a Dunántúlon Veszprém, valamint Nagyvárad és  Debrecen.  A debreceni központja a Csapó utca volt. A hortobágyi szűr tizenegy téglalap alakú darabból áll.Az alföldi szűr egyik jellegzetessége a nagyméretű, négyszögletes gallér, két alsó sarkában egy-egy posztókoronggal azaz csücskővel. Elől díszes csat fogja össze.

A magyar hímző művészet remekének tartott szűrhímzés kezdetét és eredetét a 19. század elejére tehetjük. A hímzést a szűrszabók virágozásnak nevezték, mivel a díszítmények a figurális díszítményű (pásztor és állataik megjelenítése) bakonyi-, somogyi- és a millenniumi címeres vagy koronás szűröket kivéve csak növényi ornamensekből állnak. A díszítmények alapjait a 19. század elejéről fennmaradt szűcs- és szűrszabó mintakönyvekben találhatjuk meg, a mesterek ezeket variálva alkották meg a térségükre jellemző szebbnél-szebb hímzésdíszítményeket. A debreceni cifraszűröket a szűrhímzések legszebb példányai  A szűr viselésének szigorúan kialakult rendje volt, egy meghatározott szűrtípust csak azok ölthettek magukra, akiket az megilletett. Formája, színe, díszítménye utalt viselője foglalkozására, rangjára egyaránt. A hortobágyi pásztorok (gulyások, csikósok) a fehér, rövidebb, térdig érő  keskeny szegélyű, nyaktalan szűrt kedvelték. Ennek szegélye általában zöld és piros színű posztó volt.

 Legtovább a pásztorok hordták,  vállra vetve, hetykén  viselték.. Ezért az ujja eredeti szerepét elveszítette. Be is varrták és zsebként használták.

"Bé van az én szűröm ujja kötve  

Barna kislyány ne kotorássz benne!  

Az egyikben acél, kova, tapló,  

A másikban százforintos bankó!"  

A Hortobágy környéki parasztlegény addig nem házasodott, amíg cifraszűrt nem szerzett. Már a lánynézőben is fontos, üzenetközvetítő szerepe lehetett a szűrnek. Ez alkalommal ugyanis a lányos háznál cifraszűrben megjelent legény távozásakor, ott felejtette szűrét, ahová érkezésekor akasztotta. Ha bemutatkozása nem nyerte meg a háziak tetszését, akkor bizony reggelre-hajnalra a tornácra "kitették a szűrét".  A cifraszűr egész életén át elkísérte a parasztembert. Abba esküdött, s ha meghalt, koporsójára terítve vele temették el.

A kisbojtárnak szűr volt a kezdő fizetése. A pásztornak a szűr megszerzése mindig gondja volt, de a  cifraszűrért jó pénzt kellet adni, melyet egyenes úton nem mindig sikerült előteremteni. Ezért 1848 előtt a hatóságok tiltották a pásztorok cifraszűr viselését.

A kalap

A hortobágyi pásztor fejfedője a széles karimájú, félgömb tetejű, fekete nemez "kalap".  A kalap, tartozéka a lószőrfonatból vagy szíjból készült dísz és a mellé tűzött túzok, vagy darutoll.

A film a bemutatja, hogy hogyan készül a hortobágyi kalap:

A hortobágyi pásztor lábbelije igazodott  a pásztor életmódjához. A lovon járó csikós és gulyás csizmát viselt. A juhász és kondás nyáron könnyű lábbelit, bocskort kötött a lábára.

A pásztorviseletben voltak olyan vonások, amelyekkel a környező települések lakossága már felhagyott. Ilyen a fonott, csimbókos hajviselet és a féregtelenítést is szolgáló faggyúval való zsírozás. A gatya faggyúval való impregnálását, a szűr és a nagy karimájú kalap viselését szintén az extenzív állattartás velejárójának kell tekintenünk.

A nagy karimájú pásztorkalapot napjainkig hordják, és ezt az állandó zsírozás nemcsak vízhatlanná tette, hanem olyan nehézzé, hogy az engedetlenkedő lovat  orrba vágva, az mindjárt megszelídül. A kalap mellé, de mindig baloldalt, madártoll került, ami annál könnyebb, mert a vidék rendkívül gazdag madarakban. Túzok, gém, kócsagtoll jelzi a pásztor rangját, mert különösen az utóbbiért nagy árat kellett adni. 

A hortobágyi pásztor viselete a "fehír" és a "felső" ruházatból áll, melyhez a föveg és a lábbeli tartozik.

A fehírruha  vászonból készül: az ingből és a gatyából áll. Az ing  a felsőruha kibélelésére szolgál, s három részből áll össze: a rövid derékból, a szegett nyakból és az igencsak bő két ujjból. Gomb nincs rajta, egy pertlivel kötik össze. A gatya a legrégibb magyar ruhadarab.  A pásztornak kétfajta gatyája volt: egy vékonyabb, nyári és egy vastagabb téli. Az utóbbit faggyúba mártva impregnálták s ettől olyan lett, mintha bőrből készült volna. Ezt nevezték "tőgyfa-gatyának". A XIX. század közepe táján a kékfestő vászonból készült, csípőig érő, kék üveggombokkal díaszített ing és  kékvászon gatya lett divatos. Kék inget hordott csikós, gulyás, kondás, betyár és pandúr, a magyar juhász azonban sohasem. A kék vászongatyát a fekete előzte meg. A zabszalma hamuját tejbe áztatták és a házi vásznat az így készült fekete festékbe mártották.

A pásztorok  felsőruhája  bőrből készült. Erre a juh bőre volt a legalkalmasabb. Ezeket a pásztor maga készítette. A felsőruhát jóformán csak rossz időben viselték. A legrégibb és legkezdetlegesebb ruhadarab a "hátibűr". Egy nagyobb juh bőréből készül, a kitörésen kívül semmit nem csináltak rajta. A két hátsó lábánál fogva a hátukra kerekítették, a derekán pedig a tüsszővel összefogták. OTöbb racka juh bőréből készült a téli "nagybunda". Ennek volt egy un. felkötős változata is, melyet 20-30 centire felhajtottak, hogy a hajnali vagy a késő esti harmattól ne legyen lucskos.  A bundáról mondják: addig jó, míg birka szaga van, vagyis, amíg faggyas, addig tartja a meleget. A bundát minden valamirevaló pásztor el tudta magának készíteni, de voltak a bundavarráshoz különösen értők is.

A hortobágyi pásztorművészet

A hortobágyi pásztor szinte mindent díszített, ami a keze ügyébe került. A mesterségben ügyesebbeknek volt is sok munkájuk, hiszen pásztortársaik megrendelésre is készítették velük a különböző tárgyakat. A díszes botok, juhászkampók, munkára nem való, az ünnepi viselet tartozékai lettek. Ezek megformálását ösztönözte, hogy a  díszes a tárgyak a pásztortársadalom szimbólumává váltak. Ennek megfelelően különböztek a csikós, gulyás, juhász, kanász jelképes eszközei is.

A pásztorok díszes tárgyai nagyobb részt bőrből készültek. Az ehhez szükséges legfontosabb alapanyagot a szarvasmarha bőréből, a hasaaljából metszették ki. Az ostornyélhez karika rögzíti az ostort. A karikás név is erre utal. Hasiból készül például  a karikáshoz szükséges szíj is.

Ostorbemutató itt:

Díszítőanyagként mindent felhasznált: rézdrótot, kimustrált katonagombot, üvegdarabot, törött fésű darabját, utóbb kaucsukot.

A másik rendelkezésre álló anyag a szaru. A szarvból ivókürt, sótartó, rühzsírtartó készült. A bicskaheggyel karcolt geometrikus figurák és növényi formák a honfoglaláskori tarsolylemezek díszeire emlékeztetnek.

A harmadik anyag a fa. A hortobágyi pásztor a  furulyát is maga készítette. A hétlukú, a halk szavú "furulya", az erős hangzású a "duda". A fűzfából készült furulya és duda mindenhová elkísérte a pásztort.

A hortobágyi pásztor  között versfaragók is voltak. A  verseket  nem írták le, szájról-szájra hagyományozódtak.  Ilyen a fukar gazdát kigúnyoló vers is:

Messze van az Elep gyalog,  

Lovon jár ki Dombon Balog.  

Ha kimegyen az elepi tanyára,  

Csörög-csattog, mint a szarka p?..a.    

Nyárfa haju Balog Péter,  

Annál bizon nem éhezel.  

Kihozza a tísztát, kását,  

Otthon hagyja a szalonnát.    

Főzzél gulyás tísztás kását,  

A priccs alá vereshagymát.  

Sipekuli Tót Bajszi,  

Disznóhúsos Vírtesi,  

Fakó lovon jár az ki.    

A nagy gazda Jóna János,  

Százával ott a napszámos.  

Kenyeret is süt az nékik,  

Ötször-hatszor befűt néki,  

Mégis sületlen veszi ki.  

Pedig Jóna gazda a jó gazda,  

Százával bőg ott a marha.  

A hortobágyi pásztorok hiedelemvilága

A pásztorok hiedelemvilágában központi helyet foglal el a rontó és ártó szellemű boszorkány, mely alakját változtatva jelenik meg és különösen az állatok megrontásában tevékenykedik. Ismert a "tátos" (táltos) alakja. Közülük híres volt Pízásó Pista. A tiszafüredi országút mellet ásott állandóan, a kincset kereste. Télen járta a környék falvait. Bár barátságos volt, de ha felbosszantották, "olyan vihart csinált, hogy még a háztetőket is elvitte a szél".

Hittek az állatok gyógyításához értő tudós pásztorokban.

A hortobágyi pásztorok viszonylag zárt világában a hiedelmek is továbbéltek, mint a környező települések lakossága körében.

Hortobágyi híres betyárok

A betyárvilág egyik, talán leghíresebb színtere - a "jólábú és fényesszőrű csikókat nevelő, kövér és szilaj marhákat hizlaló, strapabíró, rossz időt is jól viselő igavonó ökröket is fenntartó Kánaán" - a Hortobágy. A betyárok ennek a legendássá vált pásztoréletnek voltak egyrészt a legelesettebb, munkanélküli csavargó szegénylegényei, másrészt emberi magatartás tekintetében a hősei. A betyárvilág a feudális gazdasági viszonyok közepette, a XVII. század második felében az Alföldön teljesedett ki, melynek az 1870-es években a fő csendbiztos Ráday Gedeon vetett véget. Egyik másik betyárt a nép szinte természetfeletti képességekkel ruházta fel, s így valahogyan a pásztortársadalom hiedelemvilágának is lakóivá váltak.

A Hortobágyon gyakran megforduló betyárok közül a leghíresebb Angyal Bandi volt, sajószentpéteri nemesi család sarja. A néphit szerint kedvtelésből lett betyárrá. Híres tette volt a karcagi és mezőtúri állatvásár szétkergetése és megdézsmálása. A hagyomány szép termetéről, bátorságáról és természetfeletti tulajdonságairól szól. Alakját hamar övezi legenda. Az "Alföldre menendő Angyal Bandi nótája" című ballada, ponyvairodalmunk első terméke. A másik jeles betyár Zöld Marci, a bihari betyárok vezére is gyakori vendég a Hortobágyon. Róla is készült ponyva, "A két híres zsiványok Zöld Marci, Betskereki s egyéb társai életének leírása" címmel.

A női viseletről:

 A lányok egy ágra fonták a hajukat, melybe széles szalagot kötöttek. Fejüket gyöngyös párta, nyakukat gyöngysor díszítette. Az asszonyok fejét kendő takarta. A szoknya és lajbi rendszerint sötétkék vagy fekete színű anyagból készült. Nyáron huszármentéhez hasonló, ujjatlan posztóköpenyt viseltek, amit posztórátéttel díszítettek.

Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

Az első képen: Hortobágyi pásztortanya  http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=041262

http://mek.niif.hu/02100/02115/html/1-1116.html

http://hungaria.org/projects.php?projectid=4&menuid=271

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%B1r

http://mek.oszk.hu/07100/07139/html/0002/0007/0003/0002-207.html

http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1394.html

http://doriaroundtheworld.blogspot.hu/2011/12/pusztakocsikazas-hortobagyon.html