A képen:tojásírás a Mesterségek ÜnnepénNagykövetségről a 2. Nemzetközi Női Kézművesek Szalonon való részvételre, mely rendezvény maga VI. Mohammed király védnöksége alatt áll. Én mint tojás festő, és Bábos Dorka, mézeskalácsos képviseltük hazánkat ezen a nemzetközi rendezvényen.
- Hogy fogadták a magyar kézműveseket Marokkóban?
- Ön kisgyermekkora óta hímes tojásokat alkot, sző, csuhéfigurákat készít. A családja tanította meg a különböző mesterségek alapjaira?
- Én ezt nem így éltem meg, s a szándékuk sem hiszem, hogy ez volt. Egyszerűen részt vettem az életükben. Abban a környezetben nagyon sok inger vett körül. Mivel a szüleim keményen dolgoztak, engem leginkább a dédnagyanyám és a nagyszüleim neveltek. Ők aztán mindent megmutattak nekem, ami egy kislány számára érdekes lehet, olyat persze, amit ők maguk az életük részeként műveltek. Így aztán együtt fontunk, varrtunk, de legjobban tojást szerettem írni. Hiába rimánkodtam, hiába kérleltem azonban dédnagyanyámat, aki nagyon híres tojás festő asszony volt, hogy írjunk tojást, azt bármikor nem lehetett, csak kizárólag nagypénteken. Talán ezért is hagyott bennem ekkora mély nyomot, mert máskor nem volt szabad.
Mindennek meg volt akkoriban a maga ideje. A tojásfestése nagypéntek volt.
A képen: Aranka tojásírást tanít a Vörösmarty téren.
- A tojásíró dédmama műhelyéből egyenes út vezetett a népi iparművesség fele?
- Ezt sem mondhatom el magamról, mert nem így történt. Teltek-múltak az évek, és csak 90-es évek elején álltam neki újra tojást írni. Sajnos ekkor már nem tudtam segítséget kérni kedves dédnagyanyámtól, de a rokonságban mindenkitől kértem és kaptam a mintákat.
- Ha a tojásírás ennyire fontos lett az életében, miért fordult mellette a szövés felé?
-A szövés nagyon érdekesen, mondhatni villámcsapásszerűen került az életemben. Úgy hozta az élet, hogy megláttam egy szövőszéket, méghozzá egy Tóth Sándor népi iparművész által készített széket. Ekkor azt mondtam magamnak: én szőni akarok. Nem óhaj vagy vágy volt ez, hanem nagyon erős elhatározás, amit rendre tettek követtek. Ma is Tóth Sándor széken dolgozom.
Most pedig Marokkóban az afrikai szövést is megismerhettem Soha nem értettem miért olyan egyenlőtlen a gyönyörű afrikai szőttesek fonal sodrása. Most választ kaptam a kérdésemre. A fonalat kézzel gyalogorsóval sodorják, olyannal amelyet az ókorban használtak. Nagyon jó dolog, hogy Afrikában a család együtt dolgozik, megélik az összetartozást. A tudás Afrikában öröklődik, nálunk a fiatalok sokszor még egy gombot sem tudnak felvarrni, úgyhogy tőlük is tudunk tanulni.
-A Báling Lászlóné Aranka íróka éppen olyan fogalom ma már, mint a Tóth Sándor szövőszék.
- Örülök, ha így látja, hiszen a gicámnak, mert felénk a tojásírót így hívják, külön története van. 1999-et írtunk, mikor a népi kismesterségek játszóház vezetője szakot végeztem. Abban az időszakban történt, hogy húsvét előtt tojást írtunk, és négy deci forró viaszt magamra rántottam a rezsóról. Másod, harmadfokú égési sérüléseket szenvedtem. Azt mondtam, soha többé nem fogok a kezembe gicát. A baleset után betegen, otthon feküdve húsvét hétfőn a belgrádi TV műsorát néztem, ahol éppen tojásírás volt, de milyen! Egy égő gyertya felett melegítette az író asszony a gicát, belenyomta a méhviaszba, visszamelegítette, és írt. Pontosan elmondta a vonalvezetést, és azt is, hogy miből készült a tojásíró, s mivel ismerem a nyelvet, mindent meg is értettem. Ez lenyűgözött. Talán mégis létezhet olyan tojásíró, melyet sérülésem után is kézbe merek fogni?
Azonnal elmondtam a férjemnek, hogy nekem egy ilyen szerkezetet gyártson. A sógorom esztergályos a férjem lakatos. Nekifogtak ketten, s készítettek három darabot, de nekem egy sem volt elég jó. Erre aztán megmérgesedtek a derék mesterek, és azt mondták, ha neked semmi sem jó, akkor csináld magad! Ebben maradtunk.
Fél évvel később a sógorom kiváló vörösréz lemezhez jutott. Megesett rajtam a szívük, meg aztán érdekelte őket a probléma megoldása, s végül csináltak nekem egy megfelelő gicát. Olyat, amihez nem kell rezsó, gyermek kézbe nyugodtan adható, de nagyon sokan használják profi írók is a gicáinkat.
- Ön is?
- Persze, hiszen időközben tojásíró népi iparművész vált belőlem amellett, hogy a csuhé-, szalma- és gyékénytárgyakat is hivatásszerűen készítem. Számos országos kézműves kiállításon díjaztak már.
- A tojásírásnak ismereteim szerint csak Magyarországon vannak hagyományai. Hogyan írhatott akkor tojást a szerb asszony?
- Ki kell ábrándítanom, az igazság az, hogy a hímes tojás nem hungarikum. Bulgáriában is népszokás, vannak hasonló mintáink is, például a kakastaréj. A délszláv területtől egészen Németországig hagyománya van a viaszolt technikának.
- Tojásírás, szövés, csuhézás. Hogyan bír ennyi tevékenyégre koncentrálni?
- Az a tény, hogy a nap 24 órából áll, nekem is probléma. A tojásírás, csuhézás, szalmafonás, szövés és az oktatás is az életem fontos része. Igen nagy kihívás az időt beosztani. Úgy dolgozom, hogy az évszakok adják a fő tevékenységeim egymást követő ritmusát. Tojást egész évben írok, mert ha nem tenném, akkor a kezem nem tudna profin dolgozni. Olyan ez, mint a hangszeren való gyakorlás. Nyáron aztán jön a szövés, majd a szalma, végül télen a csuhé. Ezzel el is telik egy esztendő. Nincs ebben semmi újszerű, régen így éltek az emberek. Minden munkának megvolt a maga ideje. Elvégezték, amit kellett, csúszás nem lehetett, de mindez megadta az év és az élet ritmusát. A hímes tojás bizony szezonális, de nem jobban, mint a többi tevékenységem.
- A népművészet helyzetét látva és ismerve Ön inkább optimista vagy pesszimista?
- Nekünk, magyaroknak nagy szerencsénk, hogy volt Kodály Zoltánunk, Bartók Bélánk, Malonyay Dezsőnk, akik az értékeinket összegyűjtötték. Lényeges, hogy nekik vannak olyan követőik, mint Borbély Jolán, Györgyi Erzsi néni, Andrásfalvy Berci bácsi vagy Héra Éva.
A családokban a nagyszülők átadták a tudást, a magot a saját kis közösségükben elvetették, ami kikelt vagy ki fog kelni. A mi felelősségünk ezt megőrizni, átadni. Én hiszek abban, hogy aki magas szinten, igényesen végzi a munkáját, az meg tud belőle élni. Ez után a nehéz időszak után biztosan lesz könnyebb, csak tenni kell a dolgunkat. Ehhez azonban szükséges a kapott tudás és a tanult tudás ötvözése. Csak a jelenben vagy csak a múltban nem élhetünk. Láthatja, én derűlátó ember vagyok.
- Van-e olyan tanács, fortély, amit húsvét előtt megoszt a kézművesség iránt érdeklődőkkel?
- Mostanság olyan sok divatos tojásdíszítési mód van, hogy néha arra gondolok, a kevesebb több lenne. Nézze, nekünk olyan bőséges mintakincsünk van, hogy alig győzi az ember. A szülőket, nagyszülőket, pedagógusokat arra kérem, hogy bátran alkalmazzák a népi viaszolt technikát, hiszen nem kell hozzá más, mint egy jó gica, tojás meg úgyis van a hűtőben.
Sokan azt mondják, hogy nehéz kifújni a tojást, de most megosztom az én praktikámat! Elég hozzá a patikából egy nagy fecskendő, s kell egy vastag tű. Hegyes késsel meg kell bontani a tojás két végét, ezután az injekciós tűbe felszívni a levegőt, és azt belenyomni a tojásba. Ezt kétszer, háromszor célszerű megismételni, ezután kétszer kell kiöblíteni a tojást. Amint megszáradt, indulhat az alkotás.
- Hol találkozhatunk önnel és alkotásaival?
- A munkáim neves kézműves vásárokon, a népművészeti boltokban, rangos kiállításokon megtalálhatóak. A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban húsvét időszakában találkozhatunk, itt mindig tanítok tojásírást, úgyhogy együtt alkothatunk. Honlapomon virtuálisan megtalál minden érdeklődő, mely a www.nepiiparmuvesz.gportal hu.
Hasonló témában itt olvashat bejegyzéseket tőlem:
http://netfolk.blog.hu/2013/
http://netfolk.blog.hu/2013/
Tánczos Erzsébet írása
