November 11.- Milyen színű lovon jön ma közénk Márton?

2012. november 11. - netfolk

Szent Márton élete bővelkedik érdekességekben.

Ő volt az első szent, aki nem mártírként halt meg. NÉZZÜK, HOGYAN JUTOTT ODÁIG:

Szent Márton püspök 316 körül született a Római Birodalom Pannónia tartományában, római katonatiszt fiaként. Szülőhelye Savaria, a mai Szombathely. Szülei néhány évvel később Paviába költöztek. Ott besorozták a római hadseregbe, lovas testőrtiszt lett Galliában.
A legenda szerint Amiens városkapuja előtt találkozott egy didergő koldussal. Köpenyét kettéhasította és egyik felét a koldus vállára terítette. Márton is az adakozó szentek közé tartozik éppen úgy, mint na ki? Hát persze, Szent Miklós!

Na most álljunk meg egy pillanatra!

Gyerekként sosem értettem mire volt jó, hogy ezután kettejüknek volt egy fél, semmire sem jó kabátja. Ketten fázhattak egy-egy darab rongyban.

Van azonban logika Márton tettében: mivel katonaként a császár szolgálatában állott, egyenruhájának csak a felével rendelkezhetett szabadon. Márton álmában aztán megjelent Krisztus a fél köpenybe burkolózva, mivel ő volt a didergő koldus.

Márton kilépett a hadseregből, amint lehetősége nyílt rá. Előtte azért fegyvertelenül megfutamította a germán sereget.

Megkeresztelkedett, majd téríteni indult kelet felé egészen a Dunántúlig. Sikeres térítő lett belőle:hazatérve édesanyját is megtérítette,meg is keresztelte. A toursi polgárok püspökké választották - ehhez az eseményhez kapcsolódik az egyik ludas legenda, melyről lejjebb írok.

A város mellett kolostort alapított, ami a középkorban Franciaország vallási központja lett. A hagyomány szerint november 11-én temették el. Temetésének időpontja vált emléknapjává.

A szent számos csodát tett a legendák szerint : többek között gyógyításokat, halottak feltámasztását, az ördög legyőzését, a rablók megtérítését, vad kutyák megszelídítését sikerrel végezte. Elég sok és különböző ügyben fordultak hozzá a hívek.Segítségére számítottak a gyermekbetegségekben szenvedők is.Védőszentként tisztelték a koldusok, a katonák a ló- és lúdtartók, valamint a szőlőművelők, a hordókészítő kádárok, továbbá egész Franciaország védőszentje volt. Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt.

godong-painting-of-st-martin-sharing-his-coat-st-gatien-cathedral-tours-indre-et-loire_i-G-40-4003-U22WF00Z.jpg Örök téma-örök igazság

Szent Márton kultusza Pannónia földjén

már a honfoglalás előtt is virágzott. Tiszteletét Szent István is felkarolta, zászlóira Szent Márton képét festette. A Pannonhalmi Apátság, melyet szentmártonhegyi apátságnak is neveztek, Márton tiszteletére épült azon a helyen, ahol a hagyomány szerint Márton született. A kutatások tisztázták, hogy Márton szülőhelye Savaria (Szombathely) volt. Ezt II. Ferdinánd is elfogadta, fel is mentette a várost az adózás alól, de előírta, hogy Márton napon a város köteles szegényeiről gondoskodni.

Mivel a középkorban hazánkban Szűz Mária után Szent Márton volt a legnépszerűbb szent, nagyon sok helyiség őrzi a nevét: Berettyószentmárton, Borsodszentmárton, Drávaszentmárton, Dicsőszentmárton, Homoródszentmárton, Kunszentmárton, Rábaszentmárton, Sopronszentmárton, Szigetszentmárton, Tápiószentmárton, Szalkszentmárton, Szépkenyerűszentmárton, Szentmártonkáta, Turócszentmárton, és még sorolhatnám. E helyiségek és még legalább száz másik templomaiban láthatunk Mártont ábrázoló táblaképeket, melyek 1200 és 1700-as évek között keletkeztek.

Szent Márton napja gazdasági határnap

Márton-nap a 14. századi krónikákban a tisztújítás, fizetés, jobbágytartozás lerovásának napja volt.
A Szent György napon legelőre hajtott jószágok az ősz beálltával, de legkésőbb Szent Márton (november 11.) napján az istállóba kerültek.
Az egyházi esztendő hagyományai szerint Márton napja a kisfarsang idejére esik. Kisfarsang a lakodalmak, pásztorünnepek, névnapok és bálok ideje volt, s ekkor került sor a szüret, a kukoricafosztás utáni mulatságokra is. A kisfarsang időszak Katalin-nappal (november 25.) zárult le.

A gyermekek Szent Márton lámpásával vonulnak fel - ez német eredetű szokás. Igen látványos, hangulatos. Ilyen lámpást mi is könnyedén el tudunk készíteni. Fontos leszögezni, nem tökből készül. Ahogy a rajz mutatja: pauszpapírból, esetleg befőttesüvegből.

világosban:

sötétben

Márton-nap a néphagyományban

Márton napját az egész országban számon tartották a pásztorok. Szokás volt a Márton-napi vesszőhordás és a pásztorok megajándékozása. A disznópásztorok felkeresték azokat a házakat, ahonnan állatokat hajtottak a legelőre, és vesszőket vittek ajándékba a gazdáknak. Ez volt a Szent Márton vesszeje. Arról pedig, azt tartották, ahány ága van, annyit malacozik majd a disznó.

Köszöntõt is mondtak:"Jó estét kívánok! Elhoztuk Szent Márton püspök vesszeit. Úgy szaporodjanak a sertések, mint ennek ahány ága boga van!".

Vagy:

" Elhoztam Szent Márton püspök vesszejét
A szokást nem mi kezdtük s nem mi végezzük
Állatainknak annyi szaporodása legyen,
ahány ága-boga van a vesszőnek."

A gazda erre itallal kínálja a pásztort, az ágat meg jól elteszi, mert azzal hajtják majd ki tavasszal a jószágot a legelőre.

Szent Márton vesszejéről, azt tartották, ahány ága van, annyit malacozik majd a disznó.

A Márton-napi pásztorjárás és vesszőzés jól ismert szokás német nyelvterületen is.
Ehhez a naphoz munkatilalmak is kapcsolódtak: Márton-napkor nem szabad mosni, teregetni, mert elpusztulna a jószág.

Márton napjához is kapcsolódnak időjárásjósló praktikák és megfigyelések:

A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak: "Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható." Egy kalendáriumi regula szerint: "Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál."

„Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton, borongós tél” - szól a népi bölcsesség. Aki pedig november 11-én éjjel álmodik, boldog lesz, úgyhogy igyekezzünk.

Lúd és újbor:

A liba szent madár volt az antik Rómában: Mars isten madara is, meg Júnó istennő szent szárnyasa is. A rómaiak már csak azért is tisztelték a ludakat, mert a hagyomány szerint a Capitolium hangosan gágogó lúdjai ébresztették fel a békésen alvó római őrséget a gallusok orv orv rajtaütésekor. Aesculapius az orvosisten ünnepén történt mindez, s ezért ( SZÉP KIS HÁLA!) mindig ludat ettek Rómában, mivel nekik köszönhető Róma város megmenekülése.

A lúd római „beceneve“, az „avis Martis“ (Mars isten madara) népetimológiával „Márton madara“ lett, s a keresztény kalendáriumba került.

Szent Márton és a lúd kapcsolatára vonatkozóan több magyarázatot is találunk:

Az egyik történetben, meghallván, hogy püspökké választották, Márton a libaólba menekült. Azért tett így, mert nem érezte magát méltónak a megtiszteltetésre. A libák gágogása azonban felfedte rejtőzködésének helyét, így Isten kegyelméből, de a szavazás eredményeképpen Mártonból bizony püspök lett. Gyerekkoromban - vizuális típus lévén - gyakran elképzeltem a nem éppen csírátlan libaólból előmászó Mártont, akit, azon libatollas állapotban helyben püspökké avattak. Filmre kívánkozik, nem? Mint az egész történet...

Egy másik legenda szerint a libák gágogása megzavarta az istentiszteletet, ami annyira felbosszantotta a miséző Mártont, hogy a libák pecsenyeként , az ünnepi asztalon végezték életüket.

A Szent Márton lúdja kifejezés utal a nap jellegzetes ételére. "Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik" – tartották s tartják ma is, ezért országszerte lakomákat rendeznek, hogy a bajt elkerülhessük. Szent Márton napjára általában megforr az újbor is.

A reformációnak korában is folytatódott ez a kellemes hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján ünnepeltek.

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik, mert Szent Márton napja zárta le az éves gazdasági munkákat. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát. E napon az újbor kóstolása mellett vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, de a kereszténység szépen átvette ezekből sokat.

"A bornak Szent Márton a bírája" - tartja egy másik mondás. Na, de miért? Mert Márton "kereszteli meg" a bort: neve napjára ki kell forrnia a mustnak. Hát ezért mondják, hogy Márton a bornak bírája.

Úgy gondolták anno, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget vesznek magukba. A naptárat tekintve látjuk, hogy Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. Csoda, hogy Márton népszerű volt mindig is?

Néhány szólásunk is megörökítette Márton lúdját: "Sok Szent Márton lúdja elkelt az óta", azaz régen volt az már! A "kövér, mint Szent Márton lúdja" mondás a teltebb testalkatra utal.

Szent Márton és a bor: Nyugat-Európa szőlőtermő vidékein elterjedt a hiedelem miszerint Márton Krisztushoz hasonlóan a vizet borrá tudta változtatni. Mártont a bor gyarapítójának és adományozójának tartották. Feljegyzései szerint Tours-ban volt egy csodatévő szőlőtőke, melyet Márton ültetett.

Szent Márton a 21. században:

Az Európai Kulturális Tanács ki választotta az Európát átszelő 15 tematikus kulturális útvonalat. Ezek egyike a "Szent Márton kulturális út", mely Szombathely és a franciaországi Tours városa között található. Igen szép és tanulságos lehet végigutazni ezen az útvonalon!

Márton-napi libasült recept

forrás: http://www.nosalty.hu/recept/marton-napi-libasult

előkészület: 15 perc

sütés: 135 perc

hozzávalók 4 főre

4 db hízott (egész) libacomb

3-4 kk só

1 kk frissen őrölt bors

3+1 ek olaj

9 gerezd fokhagyma

2 fej vöröshagyma

1 dl fehérbor

Elkészítés:

Bekapcsoljuk a sütőt 170 fokra.
A fűszereket jól elkeverjük az olajban.
A megtisztított és szárazra törölt combokat középen elvágjuk, óvatosan beirdaljuk.
Ezután a sós-borsos olajjal jól bemasszírozzuk a húst, és a picit megolajozott tepsibe rakjuk.
Köréjük rendezzük a megpucolt fokhagymagerezdeket, a negyedekre vágott hagymát és meglocsoljuk borral.
Alufóliával lefedjük és úgy 2 órára betesszük a sütőbe. Végül az omlós comboknak a pirításhoz kb. 15 perc szükséges 200 fokon, alufólia nélkül.

Íme egy recept a XIV. századból:

Itt egy német libarecept (Ein Buch von guter Spise, 1350: Ein geriht von einer gense), amely főtt libahús fokhagymás mártással. Európa főúri, nemesi udvaraiban mindenütt hasonló ételekkel találkoztunk volna, így a Magyar Királyságban is.(A recept közlésének évében – 1350-ben – I. Lajos magyar király éppen a Nápolyi Királyságot foglalja el. Az esemény nyáron történt, így aztán libával akkor és ott vélhetőleg nem találkozott, de másféle madarak, amiket hasonlóképpen készítettek, bizonyosan az asztalára kerültek.)

„Végy egy nem túl idős libát. Távolítsd el a belső részeit. Vágd le a szárnyait és a lábak végét. Tedd a libát egy szűk anyagedénybe. Öntsd fel vízzel annyira, hogy ellepje. Helyezd egy alul nyitott háromlábú állványra. Fedd le a lábost úgy, hogy pára ki tudjon jönni. A belsőségeket főzd külön. Aztán sózd meg a libát. Aztán főzd a levében, amíg nagyon szárazzá és jól megfőtté nem válik. Aztán végy édes tejet és hat tojás sárgáját, és két fej fokhagymát, melyek nagyok. Hámozd meg őket alaposan, majd egy kis sóval zúzd össze. Aztán keverd össze a tejjel, majd a tojások sárgájával. Aztán adjál hozzá sáfrányt. Aztán öntsd a fűszert a libára. Forrald fel és tálald.”