Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Kétjobbkezes - beszélgetés Havasné Borszék Liliannal

2013. április 07. - netfolk

 

Hosszú asztalnál gyerekek, néhol szülők is ülnek, buzgón alkotnak: kicsi képeken próbálhatják ki ugyanazt a technikát, amivel a Kétjobbkezes kézműves csomagokat is el lehet készíteni. A múzeumi kézműves foglalkozás közben beszélgettem Havasné Borszék Liliannal és Havas Péterrel, akik többek között a Kétjobbkezes kitalálói és megalkotói, egymásnak alkotó- és házastársai.

ketjobbkezes2.jpg

- Mikor kezdtek el vonzódni a művészethez? Milyen művészeti tevékenységgel foglalkoztak először?

 

lilian_1.jpg

A képen Havasné Borszék Lilian

Lilian:- Végzettségem szerint zenész vagyok: a Zeneakadémián tanultam, középiskolai énektanár és karvezető szakon végeztem. De már kisgyermek koromban mindenféle művészeti tevékenység érdekelt, a tánctól a színházon keresztül a kézműveskedésig. Pétert is többféle művészeti irány vonzotta. Grafikusnak készült, majd kerámia szakos középiskolába járt, végül bőrműves iparművészként végzett. 15 éven keresztül forgalmazta a Művészeti Alap által zsűrizett munkáit a Képcsarnok és az Iparművészeti Vállalat üzletlánca.

- A családjaikban voltak művészemberek Önök előtt?

- Igen, volt honnan meríteni Péternek is meg nekem is. Édesapám hegedült, s ez nagyon nagy hatással volt rám. Családommal kicsi koromtól fogva sokat jártunk színházba, koncertekre. Péter kézműves - bőrös dinasztiába született. A dédapja bőröndös királyi szállító, s a Budapesti Kézműves Kamara alapítója és elnöke is volt. Édesapja építész és festőművész, édesanyja műszaki rajzoló volt, a művészeti gyökerek tehát mindkettőnk életében ott vannak.

- Hogyan vélekedett a környezete, mikor művésznek állt?

- Szüleim nagyon örültek, hogy zenész lettem. Péter családját sem lepte meg a döntése, és támogatták is ebben.

- Mióta alkotótársak a férjével?

- Ez a kezdetektől „benne volt a pakliban.” Már megismerkedésünkkor kölcsönösen örültünk annak, hogy hasonló az érdeklődési körünk. Mivel nekem is jó a kézügyességem, már a bőrös munkákban is segítettem Péternek. Büszke vagyok rá, hogy azt mondta: én voltam a mindenkori legjobb segítsége!


- Mi mindennel foglalkoztak, mielőtt kitalálták a Kétjobbkezest?

- Nagyon sok mindennel! Én a két, azóta már felnőtt gyermekünkkel évekig otthon voltam, közben segítettem Péternek, aki ekkor még bőrműves iparművészként dolgozott. De foglalkoztunk minden mással is: volt vízibicikli kölcsönzőnk meg közértünk is. Alapítottunk egy idősek otthonát melyet mi magunk vezettünk. Én a végtettségemnek megfelelően tanítottam, ének korrepetitorként is dolgoztam. Most zenepedagógusként dolgozom egy magánóvodában.

ketjnylk.jpgKétjobbkezes nyúl az alkotás előtt és utána.


- Honnan jött a Kétjobbkezes csomagok ötlete?

- Sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan lehetne az egyik kedvenc hobbimból: a kézműveskedésből bevételre is szert tenni. De mindig elvetettem az ötleteimet, mert úgysem éri meg, hiszen minden ilyen tevékenység nagyon időigényes . Egyszer, mint egy villámcsapás jött az ötlet: mi lenne, ha félig készítenénk el valamit, amit a vevő fejezne be az útmutatásunk alapján? Így született meg a kreatív kézműves csomagok készítésének ötlete. Maga a név - Kétjobbkezes - pedig több dologból adódik. Egyrészt: aki ügyetlen, az kétbalkezes, de aki elkészíti kreatív csomagjainkat, az pont az ellentéte, tehát kétjobbkezes. Másrészt: én magam balkezes vagyok, tréfásan szólva: van egy jobb kezem, és egy jobbik kezem, tehát két jobb kezes vagyok. Aztán titokban az is benne van, hogy Péternek és nekem (a csomag „ szüleinek”) két jobb kezünk van!

kj40.jpg
- A Kétjobbkezes modern anyagokra épül, de a motívumokban a hagyományokra támaszkodik. Hogyan fér meg együtt a hagyományőrzés és az újítás?

- Mivel Péter bőrös népművész - két népművészeti egyesületnek is tagja - szívén viseli, hogy a hagyományőrzés hangsúlyos legyen a képeinken. A varrott foltmozaik technikának igen nagy hagyományai vannak, ám az nagy gyakorlatot és rengeteg időt igényel. A mi foltmozaikunkat nem kell varrni, elég csak benyomkodni az alapba az anyagot. Így hamar elkészül. Már 5 éves kortól ajánljuk a gyermekeknek, hiszen ők is sikerélményhez jutnak általa. Óvodákban, iskolákban is használják, mert igazoltan fejleszti a kézügyességet, a finommotorikát. Közben örömmel tapasztaljuk azt is, hogy a felnőttek is nagyon szívesen készítik el a képeinket. Vevőink viccesen szokták említeni, hogy függőséget okoz: aki egyszer kipróbálja, rendszeresen keresi újabb csomagjainkat. Ezt már a facebook oldalunkon is megtehetik.


- Ki miért „felelős” a Kétjobbkezesben?

- Mivel én teljes állásban dolgozom, Péter végzi a munka oroszlánrészét. A képek alapjául szolgáló nikecel lapok kivágása viszont kizárólag az én feladatom. Van, aki alig hiszi el, hogy ez kézi munkával készül, pedig így van.


-Mi fér még emellett az életükbe?

- Jómagam énekkart is vezetek, valamint Péterrel és három másik művész kollégával magánbábszínházat is működtetünk.

Skatulyácska 1..jpg

 

- Mit tudhatunk a bábszínházukról?

Skatulyácska 03..jpg- Társulatunk neve: Veresi Árnyas Bábszínház, ezen a különben új néven elkészült magánbábszínházunk facebook oldala is Repertoárunkban most Tordon Ákos Skatulyácska meséje szerepel. Annyit elárulhatok, hogy a darab egy csokoládéboltban játszódik. Nagyszerűen megy az üzlet, mindaddig, míg meg nem jelenik a konkurencia. Akkor pedig a mesélés menti meg az üzletet! Ebben a mesében a főszereplő Skatulyácska királykisasszony, Doboz király és Zacskónia királyné leánya. A tündérszép Skatulyácska királylány kalandja a papírsárkánnyal királymese, melyben a becsület, csalfaság, bátorság és gonoszság, csoda és varázslat úgy van összefűzve, ahogy az a klasszikus mesékben elvárható.

Skatulyácska 02..jpg
- Milyennek látják a művészet, az alkotó emberek helyzetét?

- Látjuk és tapasztaljuk is, hogy nem könnyű, viszont nehéz. Úgy érzem, hogy régebben könnyebb volt a művészélet. A nehézségek mellett viszont ott az öröm, hogy azt csináljuk, amit szeretünk.


- Mire készüljön, aki ma művésznek áll? Mit tanácsolnak az alkotó pályára készülőknek?

- Arra, hogy ha szükséges, más jellegű munkával is meg tudja keresni a kenyerét. Fontos, hogy tudjon több lábon állni. Ha az életét mégis a művészetre teszi fel, akkor legyen kitartó, higgyen benne és ne adja fel!


- Hogyan lehetséges közel hozni az érdeklődőket, alkotásokat egymáshoz?

- Ez igen hosszú folyamat. Sok időbe telik bármi újat bevezetni. Eleinte rekedtre beszéltük magunkat minden egyes vásáron, és ennek az eredményei nem is jelentek meg azonnal. Ma már sokan ismerősként köszöntenek, és keresik, hogy milyen csomagokkal bővült a Kétjobbkezes választékunk. Jó találkozni a visszatérő „vendégeinkkel”. A visszajelzések alapján állítjuk, hogy vásárlóink elégedettek!

- A szülők, nevelők hogyan kedveltethetik meg a gyerekekkel a kézművesedést?

- Minden az első éveken múlik! Nagyon fontos az odafigyelő, a minőségi szülői jelenlét! A szülőnek kell, hogy elegendő ideje és türelme legyen a gyerekre! Próbáljanak ki minél többféle kreatív tevékenységet, örüljenek együtt az alkotásaiknak! Ezek a közös élmények megmaradnak, a szülők és a gyerekek számára is örök élményt jelentenek.

- Hol találkozhatunk Önökkel?

- A Skatulyácska bábelőadással járjuk az óvodákat, iskolákat, különböző rendezvényeket. Országos nagy rendezvényeken, vásárokban pedig jelen vagyunk a Kétjobbkezessel, mely különben már a Facebookon „Kétjobbkezes kézműves csomagok” néven megtalálható. Itt minden csomagunk fotója elkészített változatban megtalálható, és várjuk az érdeklődők kérdéseit, észrevételeit.

 01.jpg

Tánczos Erzsébet írása

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr15205919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása