Mottó : „Az íráshordozó anyagok készítése az a művészet, mely minden más művészetet megőriz.” 

                                                                                                                                    Vergilius

  -Vincze úr, Ön hosszú éveken át nem a fehérmívességgel, azaz a papírgyártással foglalkozott.

- Bizony, 1992-ig a Videotonban dolgoztam üzemmérnökként.  S nem önszántamból következett be pályafutásomban az a radikális váltás, aminek persze ma már örülök.

A rendszerváltást követően, különösen a szovjet - orosz megrendelések hanyatlása miatt nehéz helyzetbe került a VIDEOTON, s ott is leginkább a számítástechnikai ágazat. Korábban a termékek több mint háromnegyede az említett a piacon került elhelyezésre, erre az időszakra viszont minimálisra csökkent a kivitelük. Ez természetesen erősen hatott a foglalkoztatottak létszámára, így hát rövid időn belül a szakemberek jelentős része az utcán találta magát. Én 1992-ben jutottam erre a sorsra. Nem volt könnyű dolog, mert szerettem a munkámat, s nem volt kész tervem a jövőt illetően.

- Manapság nagyon fontos, hogy az ember tudjon váltani, de ez sokszor nem egyszerű. Kreativitás, higgadt döntéshozás, rugalmasság kell ehhez?

-  Általános bölcsességeket nem mondanék, de a magam tapasztalatait szívesen megosztom. Több mindennel is próbálkoztam, de sehogyan sem akadtam rá arra az elfoglaltságra, ami hasonló szakmai elégedettséggel töltött volna el, mint amit el kellett hagyjak.

Két év keresgélés és próbálkozás után adódott a lehetőség, hogy megpróbáljak egy homlokegyenest más tevékenységet, nevezetesen egy - mint később bebizonyosodott - igen érdekes, régi kézműves mesterséget: a kézi papírmerítést. Rokonlátogatások során néhányszor láthattam, hogy Szentendrén Vincze László papírt készít valami tejszerű folyadékból, meg hogy nem vágja le a szélét ahogy az szokás …, de meg is maradtam a rácsodálkozás szintjén. Nem volt semmi villámcsapásszerű rátalálás érzésem, hogy ez az én utam, amikor láttam László munkáit. Tetszett, amit létrehozott, de nem éreztem azt, hogy jó lenne kipróbálni. 1994-ben Laci öcsém, aki ismerte elhelyezkedési nehézségeimet, felajánlotta segítségét. Ezután elkezdtem nála tanulni a mesterség csínját-bínját, fogásait, eszközök készítését, megismertem a szükséges alapanyagokat. Na, ekkor már engem is megfertőzött ez a dolog! Olyannyira, hogy idővel annyi ötletem lett nekem is, hogy öt év elteltével úgy döntöttünk, hogy megpróbálok önállóvá válni. A próba sikeres lett, azóta a papírmerítés a szenvedélyem és a kenyeremet is adja.

Vincze Mátyás termékei

- Hogyan készül manapság a merített papír, aminek szerencsére reneszánsza van?

- A készítésnek nincs írott technológiája, a minőség az egyik kulcsszó! Jó minőségű papírt megfelelő minőségű alapanyagokból, megfelelő eszközökkel, rengeteg gyakorlással, kísérletezéssel, nem egyszer kudarcok árán lehet készíteni. Én úgy voltam vele, hogy a kudarcok nem keserítettek el, inkább arra sarkalltak, hogy kiderítsem a hiba okát, keressem a megoldást. Tanulópénznek kell felfogni, nem feladni, a megoldást keresni: ez az egész életre igaz, úgy hiszem. Sok éve művelem már, de még ma is varázslatnak tartom a fehérmíves mesterséget. Kis túlzással azt is mondhatnám, ha nekem kellene érte fizetnem, akkor is csinálnám!

Vincze Mátyás termékei

- A szűkebb családjában ön az egyedüli fehérmíves?

 - Nem, a feleségem ötleteivel segít, nem kis részt vállal az „innovációból”.

 - Mi készteti újabb és újabb ötletek megvalósítására?

 - Nagy hajtóerő, ösztökélő erő a megrendelők, vagy csak az egyszerű szemlélődők elismerése, elégedettsége. A kézműves mesterség nagy előnye, hogy az elkészített munkadarab, termék minősége azonnal lemérhető azáltal, hogy megvásárolják-e, szeretné-e sajátjának tudni az ember. Elmondhatom, hogy a termékeink iránt mind a mai napig mutatkozik érdeklődés, és ez igen jó érzés.

 - Mi kell ahhoz, hogy valaki merítő legény legyen? Milyen adottságokkal, tulajdonságokkal kell rendelkezzen?

 - Ha humorral akarnám elütni, azt mondanám, nem árt, ha valaki fiatal. Komolyabbra váltva, legyen kitartása, megfelelő fizikuma, hiszen a középkorban egy régi papírmalomban  a merítő legény akár napi tizenhat órát is dolgozott . Ő volt az, aki a kádban lévő vizes elegyből (cellulózpép vizes szuszpenziójából) merítő szitával nagyjából ugyanolyan mozdulatsorokkal, egymásután ismétlődve, fáradságos munkával kimerítette a nyers lapszerkezeteket, közben ügyelve arra, hogy a lapvastagság egyenletes, nagyjából állandó legyen.

A régi malmokban megoszlottak a feladatok például a rongyválogató előkészítő, rothasztó, enyvfőző, pépkészítő, merítő, rakosó, teregető, enyvező között. Egy mai kis létszámú műhelyben nincs ilyen munkamegosztás, mindenkinek ismernie kell minden munkafázist, ezért nem is lehet egyhangúságról beszélni. Ha a munkák között fontossági sorrendet kellene felállítani, a merítő legény tevékenysége alapvetően meghatározza a leendő papír minőségét. 

- Milyen változást hozott az életükbe ez a vállalkozás?

-  Családom, pontosabban feleségem és az én életvitelem alapvetően változott meg.  Főként a tavasztól őszig terjedő időszakra igaz ez, mert ekkor a hétköznapokon készítem a papírokat, nyomatokat, részben a hétvégi rendezvényekre, részben megrendelésekre. Hétvégén pedig kézműves rendezvényeken igyekszem népszerűsíteni, s értékesíteni a termékeket. Ilyenkor rendszerint velem jön feleségem, aki bőven kiveszi részét például a marketingből, ami nekem nem a szívem csücske. Nincs kötött munkaidőm, de mivel szeretem a munkámat, szinte mindegy hogy reggel van vagy este, örömmel dolgozom, ha pedig valami ötlet eszünkbe jut, igyekszünk minél előbb kipróbálni, a mintadarabot elkészíteni.

 A Mesterségek Ünnepén 

- Hogyan születnek az új ötletek?

- Általában spontán módon, de inspirálnak a megrendelők is. Előfordult az is, hogy iskolai bemutató alkalmával egy gyermek véletlenül olyan fogást alkalmazott, amit kicsit továbbgondolva s fejlesztve megszületett a „kéznyomatos” papír.  

Készül a kéznyomatos papír

Máskor a feleségem azon töprengett, hogyan lehetne karácsonyfára aggatható papírterméket előállítani. Ebből született a fára függeszthető mini könyv (József A.: Betlehemi királyok, Ady E: Karácsony), melyek el is nyerték az Iparművészeti zsűri karácsonyi pályázatának különdíját.

- Nem tartozik semmiféle szervezethez?

- De igen, néhány éve tagja vagyok a Fehérvári Kézművesek Egyesületének. Ez további lehetőséget teremtett a kézműves és népművész tevékenységek sajátosságainak, szépségeinek mélyebb megismeréséhez.  

-  Hogyan készül a merített papír a XXI. században?

- Alapvetően ma is úgy készül, mint évszázadokkal ezelőtt. Az alapanyagot, a cellulózt nem én készítem, hanem beszerzem. Vizes közegben péppé foszlatom, közben két olyan összetevőt keverek hozzá, amely biztosítja a lap írhatóságát. Ezért nem folyik szét rajta, csak kis mértékig szívja magába a tintát, festéket, tust. Az adalék tartást is ad a lapnak, nem lesz puha. Színezni is lehet! Ennek egyik módja, ha a pépkészítés során papírfestéket is adagolok az őrleményhez. Az elkészített pépből akkora mennyiséget keverek be a dézsában lévő vízbe, amely mennyiség biztosítja azt a lapvastagságot, amire szükségem van. A síkbeli méretet pedig meghatározza az alkalmazott merítő szita szélessége, hossza. Következik a merítés, amikor a szita bemerítésével, rázogatásával, szintben tartásával, kiemelésével kialakul egy nyers lapszerkezetet a szitaháló felületén. Ráborítom a kád mellé előkészített filc lapra, majd ismétlem a merítést meg a rakosást. Ezután kipréselem a víz jelentős részét, majd csipeszekre függesztem a filcekről leválasztott lapokat. Hagyom száradni. Ha fehér lapokra van szükségem, száraz állapotukban újra préselem a hullámosodás megszüntetése céljából a lapokat. Ha régies színhatást akarok elérni, akkor a fehér lapokat különböző növényi főzetekben áztatom, préselem, szárítom, simító-préselem.

- Mi történik ezután?

- Ekkor következik a lapok hasznosítása. Üres lapokból készülhet boríték, könyvtest, művészek kezében grafika, festmény, rézkarc és egyéb nyomatok.

Egy másik felhasználási terület a „feketemívesség” valamelyike, ami nem más, mint valamilyen nyomtatási technika alkalmazásával szöveget, képet kialakítani a felületen.

-  Ön ma már saját műhelyt vezet. Mi az Ön műhelyének a sajátossága?

-  Műhelyemnek egyelőre nincs kifejezett arculata, még nem egészen olyan, amilyennek szeretném látni. Az sajnos már illúziónak tűnik, hogy egyszer egy korabeli papírmalmot működtessek.

 -  Van- e jövője ennek az újjáéledt technikának a tömegtermelés mellett?

-  Bízom benne, hogy van jövője ennek a technikának a többi kézműves és népművészeti remek mellett, hiszen egészen más élményt nyújt egy könyvet kézben tartani, lapozni, illatát érezni, mint a képernyőn böngészni, lapozni. Más élmény a nagyapáink gyerekkorát idéző ördöglakatot megnyitni  - készüljön fából vagy vasból (patkóból, szögből), mint egy műanyag bűvös kockát tekerni. Utóbbi sem elvetendő, de más, s a régi dolgoknak megvan a maguk helye az életünkben.

- Mit tehetünk, hogy a gyerekek érdeklődése megmaradjon a kézműves tevékenységek iránt és helyükön értékeljék azokat?

- Sokat tehetnek a szülők, pedagógusok, rendezvényszervezők, de a hivatalos politika is annak érdekében, hogy a kézműves tevékenységek ne sorvadjanak el. Példamutatással, a gyerekek érdeklődésének szelíd terelésével, a vásárolt játékok, eszközök kiválasztásával. A szervezők a magas helypénzek csökkentésével bizony sokat javíthatnak a helyzeten, de a „kínai” termékek, viszonteladók szűrésével is sokat tehetnek. A politika pedig olyan törvények megalkotásával segíthet, amelyekkel hathatósabban támogatná a kézműves, népművész tevékenységek létjogosultságát. Hiszen évszázadok tudása van a kézművesek kezében, mely mindannyiunk ősi jussa, amire büszkék lehetünk.

Szerencsére van mire!

 Tánczos Erzsébet írása