MÁTÉ, AZ EVANGELISTA:
Máté, akit Lévinek is hívtak, a hagyomány szerint az egyik evangélium szerzője. Adószedő és vámos volt elengedhetetlen eszköze volt a mérleg. Épp a vámházban ült, a dolgát végezte, amikor Jézus felszólította, hogy kövesse.Így lett a négy evangelista egyike...
Márk még azt is tudni véli, hogy Alfeus fia volt - fogalmam sincs ő miért lényeges. Egyébként Máté Kafarnaumban dolgozott, mely határváros volt. Mint vámos a zsidók szemében bűnös, kitaszított, tisztátalan ember volt.
A vallási vezetők ujjal mutogattak rá és Jézusra is, aki odáig alacsonyította magát, hogy közösséget vállal a bűnösökkel, a kitaszítottakkal:
,,Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, aki ott ült a vámnál. Szólt neki: Kövess engem! Az fölkelt és a nyomába szegődött. Amikor később a házában vendégül látta Jézust, odajött sok vámos és bűnös, és Jézussal meg tanítványaival együtt asztalhoz telepedtek. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványaitól: A mesteretek miért eszik vámosokkal és bűnösökkel? Jézus meghallotta, és így válaszolt: Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok s nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket' (Mt 9,9--13).
Máté evangéliumában igen pontosak a pénzzel kapcsolatos közlések. Sokkal többféle pénzt ismer, mint a másik három evangélista, és soha nem véti el, hogy milyen helyzetben miféle pénznemmel kell fizetni!
Az adószedõ és vámos elengedhetetlen kelléke volt a mérleg - a hónap jelképe.
Máté meghívásának történetét az evangéliumból ismerjük. Életének további eseményeiről csak a hagyomány közöl néhány szórványos adatot.
A legenda szerint Etiópiába ment, ahol Kandaké királynő kincstárnoka fogadta és támogatta. Történt egy napon, hogy a király fia meghalt. A bennszülött varázslók mindent elkövettek, hogy életre keltsék, de hiába. Akkor a kincstárnok azt tanácsolta urának, hívja el Mátét. Ő el is ment és föltámasztotta a fiút. A király ettől olyan boldog lett, hogy örömében egész országába hírnököket küldött, akik ezt hirdették: ,,Jöjjetek, és lássátok Istent, aki emberi formában megjelent közöttünk!'' Az emberek össze is sereglettek. Máté tanította őket a keresztény tanokra. Az emberek pedig megkeresztelkedtek....
Volt a királynak egy Efigénia nevű leánya, aki megtért, és kérésére Máté fölvette az Istennek szentelt szüzek közé. Az új király azonban Hirtacus szemet vetett a leányzóra. Máténak ígérte a fele országát, ha rábeszéli a leányt, hogy legyen a felesége. Egyszer Máté éppen a házasság szentségéről prédikált , és hangsúlyozta, hogy senkit nem szabad elválasztani a házastársától. A király örvendezett, mert azt hitte, hogy Máté így beszéli rá Efigéniát a vele való házasságra. Máté azonban ezt mondta a királynak: ,,Úgy látom, egészen félreértettél engem, ó király, hiszen tudod, hogy Efigénia az örök Király menyasszonya, és az ő szent fátyolát viseli. Hogyan vehetnéd el annak jegyesét, aki nálad sokkal hatalmasabb?'' Erre aztán Hirtacus dühösen s kirohant a templomból, sebtiben elküldte a hóhért, aki az oltárnál imádkozó Mátét hátulról döfte le.
Egy másik hagyomány szerint Máté máglyán halt meg. Ismét más hagyomány úgy tudja, hogy a máglya az apostol imádságára kialudt, és később Núbiában halt meg békességben.
MÁTÉ A NÉPHAGYOMÁNYBAN:
A Máté-napi , szeptember 21-ei tiszta időből jó bortermésre következtettek.
Egyes vidékeinken Máté hetében vetették a búzát. Ez nagy szakértelmet kívánó férfimunka volt, szertartásosan történt. A gazda megszentelte a vetőmagot. Tiszta ruhába öltözött, s menet közben senkihez sem szólt. Gondosan vigyázott arra, hogy asszonnyal ne találkozzék, mert akkor nem kísérné szerencse munkáját. (A szántás, a vetés munkáját mindig a férfiak végezték, abba asszony igen ritkán kapcsolódhatott - vagy mégis?
AZÉRT EZT A KÉPET IS TALÁLTAM:
A vető a föld végében letette kalapját, és Isten áldását kérte a vetésre. Ezután fogott munkához. Nyugodt, ütemes munka ez, amit nem szabad elsietni. Volt, aki egy lábra vetett, vagyis minden második lépésre szórta a magot, volt, aki mind a kettőre. Arra is vigyáztak, hogy ne vessenek túlságosan szélesre, mert akkor ritkán kelt a vetés. Ez a munka egyike a legkényesebbeknek, sok gyakorlatot és mindenekelőtt érzéket kívánt. A jó vetőt nemcsak megbecsülték, de igyekeztek tanulni is tőle.Vetés közben tilos volt káromkodni. Miután végzett, magasra dobta a zsákot, hogy akkorára nőjön a gabona.
Sokfelé ilyenkorra a szakajtókba, kosarakba rakott búzát megszenteltették a templomban, majd a szentelményt a vetőmag közé keverték ugyan, de éppen a bő termés reményében csak másnap kezdték a vetést. Voltak vidékek, ahol Máté evangélista hetében tilos volt a vetés, mert mint mondták: "Csak pelyva kelne a mag után".
Göcsejben a gazda a nyelve alá három búzaszemet tett, és a vetés végéig ott is tartotta. Ha szóltak hozzá, nem is válaszolt. Mindezt azért, hogy a madarak nyelve is leragadjon, ne kapjanak rá a vetésre. Az asszonyok a vetésből megmaradt búzából a koldusoknak sütöttek kenyeret.
Másutt azonban ezen a napon nem szántottak, mert úgy vélték, akkor a földet fel fogja verni a gaz. Göcsejben is pelvahétnek nevezték Máté hetét, mert úgy tartották, hogy az ilyenkor vetett búza polyvás lesz.
A vetőmagot mindig a legnagyobb gonddal választották ki. A mag tisztításakor, szórásakor azt rakták el erre a célra, ami széllel szemben a legmesszebb repült. Ez ugyanis a legérettebb és a legnehezebb szem, következésképpen a legalkalmasabb a vetésre. Máskor hordáskor a szekér aljára ponyvát terítettek és a kipergett szemeket tették el vetni, mert az a legjobb. A vetni való magot vízbe fordították, ami leült, az adta a leggazdagabb termést.
A vetés napját természeti jelenségekhez, megfigyelésekhez kötötték. Az őszi búzát a tölgy- és a kőrislevél lehullása után kellett a földbe szórni, míg a tavaszi búza a borz és a varjú első megjelenésekor került a szántásba. Általános szabályként tartották: „Ősszel porba, tavasszal sárba kell vetni.” Az árpa akkor került a földbe, amikor a kökény virágzott, vagy a kakukk megszólalt.
Tánczos Erzsébet írása
Forrás:
http://mek.oszk.hu/02700/02789/html/58.html
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyar-neprajz-magyar/ch09.html
