Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Barnabás: a vigasztalás fia

2013. június 10. - netfolk

Június 11. Barnabás napja a júniusi időjós napok közé tartozik, emellett  szénakaszálásra megfelelő nap ( mese nincs, kaszálni kell...)

 kasz.jpg
 
A gyógyfüveket is  érdemes ezen a napon kell gyűjteni, ekkor a legjobbak a népi megfigyelés szerint.
 
kakukkfujo_1.jpgA képen kakukkfű látható.

KI VOLT SZENT BARNABÁS?

 
BARNABAS.jpgE sorok írójának van egy Barnabás nevű fia, úgyhogy nézzük ezt a " szimpatikus szentet" , hogy ki volt:

Szent Barnabásról  alig valamit lehet tudni,  bár az Újszövetségben  elég sok szó esik róla. Az első, amit Barnabásról hallunk, hogy földjét eladta és árát az apostolokhoz vitte a szegényeknek szánt adományként. „Derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel”  szerepel az Apostolok Cselekedeteiben, ahogy azt is, hogy „József, a ciprusi származású levita, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el, ami azt jelenti, hogy a vigasztalás fia”.  Barnabás és Pál  a pogányok között missziós tevékenységet folytatott.

A magas termetű és megnyerő külsejű Barnabást a hallgatók Zeusznak tartották, az  apró, élénk Pált pedig Hermésznek.  Barnabás jeleskedett a betegek meggyógyításában. Ők ketten nagy nehezen tudták visszatartani a tömeget attól, hogy istenekként tisztelje őket.

barnaba.jpg

Paolo Veronese: Szent Barnabás szegényeket gyógyít

A legenda tudni véli, hogy Barnabást Cipruson elfogták és a bíró elé hurcolták. Meg sem várták az ítéletet, hanem városuk kapuja előtt megkövezték a hithirdetőt.

Sírja hosszú időn át ismeretlen volt. Akkor azonban az egyik helyen érthetetlen csodák történtek. Szent Barnabás maga mondta el álmában  egy püspöknek, hogy  hol is van a sírhelye.  Azt meg is találták,  és föl is nyitották.  Úgy hírlik, hogy a  holt mellén egy pergamen feküdt Máté evangéliumával, amelyet Barnabás egykor saját kezével írt le.

BARNABÁS ÉS A Z IDŐJÁRÁS:

 „Júniusi derült ég bőség, júniusi sár szükség”. - tartja a népi megfigyelés a hónap időjárásáról.  Ekkor  már száraz, napos idő a kívánatos,  mivel ez a gabonaérés ideje.  Így tartja a regula: Barnabás napján "Ha szép az idő, tele lesz a magtár, ám az eső csak pusztítja a szőlőt".
"A júniusi eső koldusbotot nyomhat a gazda kezébe" - tartja a népi megfigyelés. Medárdkor különösen figyelmezendő az időjárás: ha szép idő van, azt jelzi, olyan lesz az egész nyáron, ha viszont esik, azt jósolja, esni fog a következő negyven nap mindegyikén. A további csapadékos, rossz idő előhírnöke a Margit  és a Barnabás, kiknek nevenapján  lehulló eső  „viszi a termést”, a zivatar elveri a gabonát és leveri a gyümölcsöt a fáról. 
 

 Tánczos Erzsébet írása

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr835347151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása