A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszak a testi-lelki megtisztulás ideje. Hívták negyvenlőbűtnek és egyszerűen bűtnek is. Kezdetben a keresztelésre való felkészülési idő volt, ugyanis az ősegyházban évente mindössze kétszer kereszteltek: húsvétkor és pünkösdkor. A csecsemőkeresztelések elterjedése után vált a nagyböjt a bűnbánattartás és a böjtölés idejévé. Különben a legtöbb vallás ismeri a böjtöt, ilyenkor a lélek és a szellem is megtisztul a testtel együtt. A legtöbb jelentős ünnepet böjti időszak előzi meg, a keresztényeknél a zsidóknál vagy például a mohamedánoknál.
A böjt szigora változott, és tájegységenként is különbözött a történelem folyamán. Fokozatosan enyhültek a feltételek, az öregek azonban rendre nem fogadták el az enyhítéseket, nagy szigorúsággal böjtöltek tovább. A 4. századtól kezdett kialakulni a negyvennapos böjti időszak. A 7. századra általánossá vált a római egyházban, II. Orbán pápa 1091-ben iktatta törvénybe.
A magyar kereszténység első századaiban a hústól, zsírtól és egyéb állati termékektől való tartózkodást jelentette, konkrétan csak kenyeret, sót, vizet, halat és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, naponta egyszer. A 20. század elejére enyhült a helyzet, az egyház már csak hamvazószerdát, a nagyböjti péntekeket és a nagyszombat deléig terjedő időt tekintette szigorú böjtnek.
A nagyböjt többi hétköznapjára idővel enyhített böjtöt alkalmaztak, vagyis az egyszeri étkezés helyére az egyszeri jóllakás lépett, ám az öregek ennél szigorúbb böjtöt tartottak.
Nem zsírral, hanem olajjal főztek, sok helyen a böjtös ételeknek külön edényeket használtak.
A füstölt húst, szalonnát régebben a kemencébe rakták, az ajtaját betapasztották, húsvétra bontották ki. Voltak, akik kanalukat a tisztaszobában egy szentkép mögé dugták. Szokás volt, hogy a zsíros edényeket hamvazószerdán elmosták és csak húsvétkor vették elő őket.
A nagyböjt első napjának elnevezései – hamvazószerda, böjtfőszerda, böjtfogadószerda, hammazószerda (bukovinai székelyeknél), fogöblítőszerda (Székelyföldön tréfásan), szárazszerda, aszalószerda, tisztaszerda utalnak egyrészt a hamvazás szokására, s a böjt kezdetére. Az elmúlt évi virágvasárnapi szentelt barkából keletkezett hamut a pap megszenteli, ezt követi a hamvazás: a pap keresztet rajzol a hívek homlokára „Emlékezzél ember, hogy porból vétettünk, porrá leszünk!” mondat kíséretében.
A nagyböjti heteknek is külön nevük volt. Az elnevezések utalnak az elvégzendő munkára – a szövés-fonás befejezése (guzsahét), virágmagok elültetése (virághét), nagytakarítás, meszelés (fehérhét) –, az időszak jellegzetességeire (zaj tilalma – süketvasárnap). A hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közötti három napnak semmihét, húshagyóhét, gyakrabban csonkahét volt a neve.
Az ötödik hét és vasárnap neve: feketehét, feketevasárnap, kereszthét, keresztvasárnap. Az elnevezés onnan eredt, hogy e hét szombat délutánján a templomokban fekete lepellel borították le Jézus alakját és a szentek képeit. Ilyenkor általában szigorúbb böjtöt tartottak, feketevasárnap pedig a lányok és menyecskék fekete ruhában mentek a misére. Szokásban volt, hogy ebédre mákos tésztát főztek, mert a mák fekete színe is a gyászt jelképezte. A tésztát hosszúra vágták, hogy a kender hosszúra nőjön.
Legáltalánosabb böjti ételek voltak a korpából készült savanyú cibereleves, tejleves, tésztaételek ( mákos tészta), sós vízben főtt bab, olajos káposzta, főzelékek, aszalt gyümölcsök, s nyilván a tojás- és halételek.
Csík, csík, csík, Zsíros a mácsik, könnyen lecsúszik! - tartja a mondóka
A mácsik eredetileg a mákos csík, azaz mákos metélt rövidített tájnyelvi alakja. A fekete mák is a gyászt erősítette, kedvelt étel volt nagyböjtben ( is).
Legismertebb volt talán a cibere...
A cibere név a Dunától keletre volt jellemző. A Dunántúlon használt neve: keszőce Észak-Magyarországon s a Felvidéken kiszi a neve. Mindegyik név ugyanazt a savanyításra használt lé-, illetve levestípus. Fő jelentése az erjesztett gabonalé, aminek alapanyaga a korpa, amit nagy cserép- vagy faedényben forró vízzel bővel leöntötték. Ez pár nap alatt savanyúvá erjedt. Főzéshez a leszűrt levet használták, az üledéket pedig újra felöntötték vízzel. Ezzel öntötték fel a levest.
Egy egyszerű és olcsó cibereleves:
Hozzávalók:
2-3 fokhagyma, 3 evőkanál liszt, 2 dl tej,2 dl tejföl, citrom, só és persze víz
Elkészítés:
Egy fazékban 3 liter víz kerül s bele a zúzott fokhagyma. Felforralom. A lisztet elkeverem a tejjel és ugyanannyi tejföllel, behabarom. Sózom, egy citrom levével savanykásra ízesítem.
Tejleves - ezt én nagyon nem szeretem, azzal böjtölök, hogy inkább üres marad a hasam, de íme egy mai recept:
Hozzávalók:
1 liter tehéntej
1 csomag vaníliás cukor
3 marék tészta
3 evőkanál kristály cukor
3 dkg liszt
1 csipet só
vaj
Elkészítés:
A lisztet megpirítjuk, felöntjük a forrásban lévő tejjel. Beletesszük a tésztát, lassú tűznél forraljuk, majd ízesítjük a vaníliás cukorral, a citromhéjjal, a fahéjjal, a kristálycukorral és a sóval.
Ha a tészta megpuhult, a levest levesszük a tűzről, akár vajdarabkákkal is dúsíthatjuk.
Babból, lencséből édesen és savanyítva készült leves, böjtös alkalmaknak is állandó ételei voltak. Érdekes, ősi összeállítás az aszalt gyümölccsel (szilva, körte) főtt száraz bab tejjel/tejföllel habart levese.
A nagyböjti bűnbánat különösen szigorú fajtája volt a negyvenelés. Aki erre vállalkozott, a nagyböjt ideje alatt naponta csak egyszer evett, azt is naplemente után.
Tánczos Erzsébet
Forrás:
Magyar néprajzi lexikon
http://vmek.oszk.hu/02100/02152/html/04/247.html
Magyar néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság.
Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek haza és közép-európai hagyományvilágából. Szeged, 1975.
Tátrai Zsuzsanna–Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest, Planétás Kiadó, 2. kiadás, 1997.
http://bihari.hu/index.php?menu=90
