Máléfejtő? Az micsoda?

2013. szeptember 10. - netfolk

A máléfejtés avagy kukoricafosztás, vagy bontó őszi-téli társasmunka. A betakarítás után a kukoricacsöveket a házaknál rokonok, szomszédok, ismerősök segítségével megfosztották a levelétől.

A munka estefelé kezdődött, amikor már a mezei munkát és az állatok etetését befejezték. Az asszonyok, lányok leültek a kukoricarakáshoz, és legtöbbször puszta kézzel letépték a csumát a kukoricacsőről. A csöveket a férfiak zsákokba szedték, és felhordták a padlásra vagy a góréba. A csumát az állatok takarmányozására használták fel. A szebb belső levelekből csumavékát, szakasztót, cekkert kötöttek, a legügyesebbek a székek ülőkéjét és háttámláját is megfonták.

A háziasszony szilvát, almát, diót, főtt kukoricát, sült tököt adott a segítőknek. A gazda, ha volt neki, akkor murcival kedveskedett. A kukoricával együtt hazahozták a mezőről sütőtököt is, ez a hideg estéken igazi csemegének számított megsütve.

Mivel a munka sötétben ért véget, ezek a boszorkány és kísértettörténetek borzolták a hiszékenyebbek idegeit- ezekről is folyt a mesélés. A huncut legények töklámpásokat is készítettek, és ezekkel ijesztgették a rémüldözőket.

A résztvevőket általában meghívták, de például a Bácskában a kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy abban a házban kukoricafosztás lesz. Mint minden kalákás munkát, ezt is viszonozták. A parasztság életének nyugodtabb időszaka az ősz és a tél volt, ekkor jutott idő a pihenésre, szórakozásra, a párválasztásra. Minden munkának meghatározott ideje volt, ami persze az önellátásból fakadt. A munka befejezésekor, de néha közben is, táncoltak, áldomást ittak. Nóta és tréfálkozás mellett dolgoztak.

KUKORICAMORZSOlÁShorvathgandor.jpg Horváth G. Andor festménye

A baracskai kukoricafosztásról ezt tudjuk:

"Szt. Mihály után, hogy a kukoriczát hazahordják a gazdák, fosztására a falu legényeit és leányait meg szokták hívni, mert áldott a sok kéz. Este a tehetősb gazdák zenét is fogadnak, s a gyülekezők emellett végezik a munkát, a nők a fosztással vesződnek, a férfiak pedig a java kukoriczát szépen összefonják mindenféle alakba, s ha egy-egy nagyobb fonást elvégeznek, tánczra kerekednek. Munka után enni, inni s némelyek kukoricza részt is kapnak. Hol zene nincs, ott énekszóval ülik meg e napot".

A 20. században is még sokáig dívott a kukoricafosztás. "Ott aztán vót cirkusz, mikor találtak egy-egy üszkös kukoricát, az jó fekete, avval jó kikenték a lányokat. Úgy kikenték sokszor, hogy ölig vót kimosdani". Volt, ahol hívás nélkül mentek, ha meghallották, hogy valahol kukoricafosztás van. Nótázás és tréfálkozás mellett dolgoztak. A háziaktól főtt kukoricát kaptak, és tréfából üszögös kukoricával kenegették egymást

kukoricafosztás.jpg

Kukoricafosztás. Forrás: Néprajzi lexikon

Kalotaszegen a 20. század elején még elevenen élt a máléfejtőben a mesélés. A legények üszkös kukoricával összefeketítették a lányokat.

Különös jelentőségű a piros kukoricacső. Játékos és jósló jelentősége is van: ha a legény el tudta venni a lánytól, csakis csókért adta vissza. Az a lány pedig, aki három piros csövet talált, abban az évben számíthatott a saját lakodalmára. A piros csövekből huncutkodva jósoltak a leendő gyermekek számára. Aki piros kukoricacsövet talált, mehetett lefeküdni.

Azt is játszották, hogy a kukoricahajat egymás fejére tették. Ilyenkor mindenki a fejéhez kapott, hogy nem az ő fején van-e a gólyafészek. Ez a vers ide való :

A pap házán gólyafészek, minden ember látja,

csak a vak nem látja,

az is kukucskálja!

Kukoricafosztás alkalmával dramatikus játékokkal is szórakoztatták a fosztókat: részeg ember és felesége, állatalakoskodók (kecske, medve, kutya) szerepeltek. Néhol tinóvásár jelenetet mutattak be. Ebben egy legény fejmagasságban botot tartott, arra cserépfazekat vagy edényt raktak, a szereplőt meg pokróccaI letakarták. A kukoricafosztóban eladásra kínálták a „ tinót”. A alkudoztak az állatra, de nem sehogyan sem tudtak megegyezni. Végül a gazda fejbe ütötte a tinót, az elesett, azután felkelt és mentek tovább a másik helyre.

Esetleg csürhét jártak: ehhez egy legény kellett kondásnak, a többiek alkalmas pillanatban megrohanták a kukoricát. A lányok csövekkel dobálták a játszókat, akik azon voltak, hogy a kukoricahéjon meghempergethessék, megölelgethessék, megszorongathassák a lányokat. Ilyenkor nyílt lehetőség a fiatalok találkozására, ismerkedésére, egymás „megszemlélésére”, incselkedésre és szórakozásra.

Ez a meghempergetéses – fogdosásos kapcsolatteremtés szigorúan a közösség szeme előtt történt, folyamatos ellenőrzés alatt.

Hangulatfestőnek álljon itt Hollósy Simon Tengerihántás című festménye: