Netfolk: népművészet, hagyományok

Méhbalzsam a méhek, lepkék kedvence

2019. augusztus 21. - netfolk

mehbest.jpg

 

Manapság sok szó esik arról, hogy mennyire fontos nekünk a méhek munkája. Sokat tehetünl értük, ha kertünkben vagy a balkonon illatos virágokkal várjuk őket. Egyik kedvencük a méhbalzsam, mely  Észak-Amerikában őshonos évelő növény. Habár ma már Európában is sok helyen, így hazánkban is virít.  Én Moldvában, a természetben  saját szememmel láttam. Ahol virágot bont, ott ünnep van a repülő rovaroknak. Csodás színe mellett kellemes illata is vonzóvá teszi.

 Számtalan  neve van, például  nevezik úgy, hogy  ápolka, vörös méhbalzsam és az indián csalán A bergamott nevet a bergamottnarancshoz való hasonlósága miatt kapta.. A bíbor méhbalzsam (Monarda didyma) a nevét értehetően a  vörös  virágairól kapta, sőt, még levelének erezete is piros.  Manapság rózsaszín, narancs vagy fehér színben is hozzájuthatunk, de szerintem az eredeti vörös a legpompázatosabb.

narameh.jpg

 

Nevét  egy bizonyos Nicolas Monardesnak köszönheti , a  spanyol fizikus, botanikus és az amerikai növényvilágot kutatta a XVI. században.

mehdok.jpg

Különleges virágai bozontosak, leggyakrabban élénkpirosak, habár újabban fehér, rózsaszín és lila színben is gyakori. Akár másfél méter magasra is megnő, és ugyanilyen szélesre terjeszkedik. Ez a csoportosan növő virág szereti a bőséges napsugárzást. Bár árnyékban is megél, de  ott kisebbre nő, és a virágai is kisebbek lesznek. 

 

Hogyan használjuk, mire jó?

 

A méhbalzsam  gyógynövény: a szárított leveleiből teát készítenek. Régebben gyulladások és fertőzések kezelésére itták. A növény leveleit olyan hideg italok készítéséhez is használják, mint a puncs, és a limonádé. Citrom és kakukkfű jellegű aromája  a konyhában is kedveltté teszi.  A gyógyhatású tea mellett az olaját illatszerek készítéséhez használják. Vonzza a repülő rovarokat, élettel teli  lesz tőle a kertednek.

 

A méhbalzsam elősegíti az emésztést, illetve csökkenti a gyomorpanaszokat. A gyógynövény hurutoldó és görcsoldó hatásokkal rendelkezik.

A sok csereanyag miatt alkalmas sebek fertőtlenítésére.

Ehető növény: virágaival salátákat dekorálnak, illetve salátákat is készítenek, hiszen nem csupán ehetők a növénynek ezen részei is, hanem nagyon finomak is. A gyógynövény leveleivel limonádét, hideg, hűsítő italokat és puncsokat ízesítenek, de zöldfűszerként is használhatjuk azokat, hiszen kellemes, citromos, fűszeres aromával rendelkeznek.

A méhbalzsammal megfázásos betegségeket gyógyítottak, de bőrsérüléseket is borogattak vele. A bíbor méhbalzsamot szájvizek és parfümök készítése során is felhasználják.

A gyógynövény szárazságtűrő, napfénykedvelő,  de mégis. nyirkos talajon szebben fejlődik és több virággal hálálja meg kedvére való helyét.  Egész nyáron, s még tovább is virágzik, a repülő rovarok nagy örömére. Tőosztással és dugványozással szaporítható.

A méhbalzsam könnyen nevelhető. Jól bírja a tűző napot, kifejezetten szereti azt, ezért napos virágágyásokba kiváló választás.

A jó vízáteresztő talajt kedveli. Régóta alkalmazzák gyulladások és fertőzések kezelésére, szárított leveleiből és virágából készített teája emésztést serkentő, meghűlés tüneteit enyhítő tea alapanyaga. Fertőtlenítő hatása miatt teája pattanásos bőrre is alkalmazható. A növény leveleivel hideg italokat, például limonádét ízesítenek. Kakukkfüves, citromos aromája miatt a konyhában kedvelt zöldfűszer. Olaját illatszerekben használják, magjaival ételeket ízesítenek.

 Mégis, a leghasznosabb a szemnek: nézni a zöld mezőben vagy a kertben.

meh.jpg

 

Tánczos Erzsébet írása

 

Forrás:

https://en.wikipedia.org/wiki/Monarda_didyma

https://www.edenkert.hu/konyhakert/gyogynovenyek/monarda-dydima-mehbalzsam/3349/https://hobbikert.hu/magazin/mehbalzsam-vagy-apolka-borod-sebet-apolja.html

https://gyogyszernelkul.com/kiskertunk-kiralynoje-eteleink-izesitoje-es-egeszsegunk-vedelmezoje-bibor-mehbalzsam/

https://www.tuja.hu/indian-csalan.html

https://citygreen.hu/mehbalzsam-monarda-gondozasa/

https://www.natursziget.com/nyiltter/20100726-a-csodas-mehbalzsam

https://kertember.cafeblog.hu/2019/05/26/monarda-mehbalzsam/

http://rolvisa.blogspot.com/2018/06/apolka-sokoldalu-virag.html

https://www.highcountrygardens.com/perennial-plants/monarda/monarda-fireball

https://it.wikipedia.org/wiki/Monarda

 

Mezei zsurló - a dinoszauruszok tanúja az ősi súroló

 

zsurloenglish.jpg

Először   epebajom miatt találkoztam a zsurlóval. Aztán rájöttem, hogy még nagyon sok mástípusú   gond esetén is segít.

zsurlojo.jpg

A zsurló egyidős a dinoszauruszokkal.

A zsurlók ősi növények, legtöbb fajuk már kihalt, a maiak rokonai a karbonkori őserdőt alkotó zsurlófáknak. Már az ókorban is, igen, az antik volág  ismerte és alkalmazta a zsurlót vizelethajtó és vérzéscsillapító szerként. Epe- és májbántalmak elleni teakeverékek gyakori alkotórésze volt és az ma is. A növény a benne lévő kovasav miatt kemény és érdes tapintású,  de emiatt használták anno  edények tisztítására, súrolására, aminek magyar nevét is köszönheti.

Többezer éve nő a bolygón, mégis kevesen ismerik gyógyhatásait: erősítő, vizelethajtó, erős menstruáció és izzadás elleni szerként is segíthet.

A  mezei zsurló – igen meglepő  :) – a zsurlófélék családjába tartozik. Nyirkos vidékek jellegzetes növénye:  különös levelei üreges szára egyedi külsőt ad a zsurlónak.

 

GYŰJTÉSE: A mezei zsurló fiatal hajtását használják gyógyászati célra,  ezeket  nyáron gyűjthetjük. Ekkor szárát a talajtól úgy 5 cm-re vágjuk le.

Mire jó?

Vértisztító kúrák része , vizelethajtóként vesemedence gyulladás esetén és hólyagbántalmaknál is használják. Vérzéscsillapító, orrvérzések kezelésére  sikerrel használható. A népi gyógyászatban köhögés ellen is alkalmazzák. Jó reuma és köszvény ellen is. Gyenge köröm és hajhullás esetében is segít ásványi anyag tartalma miatt.  Meggyorsítja a sebgyógyulást.  Fogíny-, szájüregi- és torokgyulladásnál gargarizátuma hatékonyan segít. Epe teáknak is alkotóeleme.

A népi gyógyászatban  teherbeesés elősegítésére használták: a gyermekre vágyó nők zsurlóval tömött párnán aludtak, hogy minél előbb teherbe essenek. Bár ez irányú hatásairól nem olvastam, de bizonyos, hogy a zsurlótea  sok mindenre jó.

 

Ásványi anyagokkal  a  szépségért 

A zsurlóban bőven van szilícium, mely a körmök, a haj és a csontok fontos építőköve. Ezért napi  két csésze zsurlótea erősítheti a törékeny körmöket és a hajat, de csontritkulás, köszvény és reuma ellen is segíthet. Ha a túlzott izzadás a gond, akkor a zsurlótea akár belsőleg, akár külsőleg alkalmazva segít a bajon. Bőr- és körömágy-gyulladások, szőrtüszőgyulladás esetén is jó szolgálatot tesz a zsurlóteás borogatás.

 zsurlo.jpg

Elkészítés

Egy csapott evőkanál  teafüvet egy pohárnyi  vízben 2 percig kell főzni, majd leszűrni. 

zsurlowiki.jpg

 Ezt a teát reggel, éhgyomorra, ízesítés nélkül jó inni.

Veseproblémákra, húgyúti gyulladás gyógyítására jó inni. Ez a kúra  maximum 6 hét lehet, utána egy 4 hetes szünetet kell tartani,  ezután újra lehet kezdeni fogyasztását.

Máj- és epebántalmakra magában ne használjuk, de ilyen jellegű keverékeknek gyakori alkotóeleme. 

Vérzéscsillapításra, köszvényre, reumára is jó.

 

Mikor kerüljük?

Terhesség, szoptatás alatt, valamint gyermekeknek 12 éves kor alatt nem ajánlott. Szívelégtelenségben szenvedőknek, szív- és veseelégtelenségből adódó ödémáknál a fogyasztása nem ajánlott.

 

Ülőfürdőhöz is jó:

Bár gyógyteaként is hatásos, különböző vese- vagy hólyagbántalmaknál a zsurló ülőfürdőként is megállja a helyét: 100 grammnyi zsurlót áztass be egy éjszakára hideg vízbe, majd szűrd le, és add a forró fürdővízhez. Húsz percig áztasd magad benne, majd óvatosan itasd le magadról a vizet, és takarózz be melegen egy órára.

 

 

Tánczos Erzsébet

Forrás:

http://www.mariatrebenpatikaja.hu/gyogynovenyek/mezei-zsurlo--equisetum-arvense-23.html

https://www.hazipatika.com/gyogynovenytar/zsurlo_mezei/4

https://gyorgytea.hu/gyorgyteak/egyedi-teak/mezei-zsurlo

https://www.life.hu/ez-zsir/20130619-hasznos-gyogynovenyek-a-fogyokuraban-mezei-zsurlo.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mezei_zsurl%C3%B3

https://homeguides.sfgate.com/horsetail-plant-care-41513.html

https://simple.wikipedia.org/wiki/Horsetail

https://arnoldzwicky.org/2017/02/19/horsetails/

https://www.rebusmarket.com/equisetum-arvense-094-am124.html

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kádár, bognár - miféle népi mesterségek ezek?



2-705a.jpg

Kora középkori és középkori forrásokban  a  fából készített használati tárgyakat előállító mesteremberek  neve bodnár, kádár .

Tekintélyes mesterség volt, jó módban is életek, hiszen a bortermelő vidékeken minden ősszel sok hordóra volt szükség,  így volt munkájuk bőven, mivel fahordókban tárolták a bort.
Abban szállították a kereskedők is.

Mivel a kiürült hordókat nem hozták vissza, a szőlősgazdák minden évben újat  vásároltak a kádároktól.

A kádármesterek főleg megrendelésre dolgoztak, idővel aztán eljártak vásározni, ha a helyi rendelések, javítások nem látták el műhelyüket elegendő munkával.
 
Ennek oka volt az is, hogy az első világháború után megszűnt a bihari, erdélyi fafeldolgozó specialisták készítményeinek Alföldre áramlása.

Legjobban az őszi vásárok jövedelmeztek, de borvidéken a szőlővirágzás után már kiderült, milyen lesz a hordó iránti kereslet.
A kádárok a jól kereső iparosok közé tartoztak, egészen a zománcos, üveg, majd a műanyag tárolóedények elterjedéséig

Legalkalmasabb nyersanyaguk a tölgyfa, ebből készültek a boros- és söröshodók, de kispénzű embereknek készítettek eper-, néhol akác- és szelídgesztenyefa hordót is.

 
Száradt tölgyfából készítették termékeiket, a hordót, vagy a kádat, amit egyszerű favesszővel kötöttek össze, miután tűzben megpuhították a tölgycsíkokat.
A vasabronccsal való megkötés csak a 18. század közepén vált divatossá.



 


Egy film a mesterségről - hordókészítés :

Vödröket, köpülőket, puttonyokat, hordókat, kádakat és a vékát készítettek. Ezek többsége a borászathoz kapcsolódik, így  e mesterek régies elnevezése a ,,borkötő" volt.  Az általuk készített  faedények  faragott faléc, a ,,donga", a fenék, és az egészet összefogó ,,abroncs" nevű szerkezeti egységekből állnak,  ezeket különféle speciális eszközök és sablonok segítségével, a tervezett űrtartalomhoz pontos méretek alapján készítették és készítik el.

 

A mesterség különösen a nagy múltú borvidékeink városaiban és azokon a településeken vált jelentőssé, ahol sörfőzdék létesültek.

A magyar borokat külön-külön hordófajtákban tárolták és szállították a kereskedők külföldre

Emellett a kádárok borkezeléssel is foglalkoztak. Előfordult, hogy a nagyobb szőlővel rendelkező mezővárosi gazdák boruk kezelését kádármesterre bízták.
A szőlőművelés szerszámait  is sokszor a kádár készítette.

A kádár télen sem pihent, hanem az erdőt járta. Ekkor választotta ki a tölgyfák közül a hordónak valót. A farönköket széthasogatta, szétrepesztette donghasábokra, aztán hagyta, hogy kiszáradjanak. Évekig  is szárította a fát. Nyár végén kezdett hozzá a hordók összeállításához. A kiszáradt dongákat faragószéken megtisztította, vájoló késsel domborúra faragta, simára gyalulta, majd tűzön megpuhította, úgy hajlította be őket ívben az abroncsba. Legvégül befenekelte a hordót: egy különleges eszközzel, a csínvágó gyaluval árkot vágott a dongák aljába, és egy másik különös szerszámmal, a kádárvillával ide behúzta a hordó két fenekét.

 
Maga készítette a szerszámait. A képen egy kádárszerszám látható.


 

2-705b.jpg

Amikor aztán megöregedett.  a műhelyével együtt a szerszámait is a fiára.  Ahol a mesterség apáról fiúra szállt, számos kézbeli szerszám öröklődött. A mesterek sok szerszámot maguk faragtak és véséssel díszítettek is.

 
A kádármesterség országszerte elterjedt és elismert foglalkozás volt. Jól kereső iparosoknak mondhatták magukat egészen addig, míg a zománcos, üveg és a műanyag tárolóedények el nem terjedtek. Ma kevés kádár dolgozik, mert csak az igazán nemes borokat tárolják fahordókban. A nagyüzemi borászatokban hatalmas fémtartályokban érnek a borok. 

 


 

 Tánczos Erzsébet

 

forrás: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1751.html
http://vinopedia.hu/kadar


 
https://kukkonia.sk/hu/regi-mestersegek


https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MagyarNeprajz-magyar-neprajz-2/iii-kezmuvesseg-25ED/a-falu-es-mezovaros-ellatasaban-jelentos-kezmuvesseg-nyersanyag-eloallito-es-feldolgozo-munkaja-2726/fafeldolgozas-2C8E/kezmuvesmestersegek-2D13/kadarmesterseg-2D61/

https://www.zaol.hu/kultura/kihalt-szakmat-elesztettek-ujra-a-pinter-mesterseget-csupan-konyvekbol-ismerjuk-1406393/

 

Árnika, a kétarcú szépség

 




 

 

 bestarnika.jpg

Bár igen szép számmal találunk magyar megnevezéseket is- angyalital, anyagyökér, kappanfű, máriafű, olaszútifű, angyalital-gyökér, Szent János virága, lúgfű, luciánfű, hájvirág-mégis a legismertebb  „ hivalalos” neve magyarul is így hangzik: árnika. Nemzetségének harminc faja közül csak kettő él Európa hegységeiben.

Hogy honnan ered az árnika név, azt senki sem tudja.  Először   a 14. században bukkan fel így: “arnich”. A szó eredhet a franciából -jelentése megvédjük magunkat – vagy  talán a görög  ‘ ptarmica’ tüsszentés a névadó - hiszen a használták mint tubákot vagy elszívták mint a dohányt. Angol nyelvterületen hegyi dohánynak nevezik-mountain tobacco- spanyolul pedig  szintén így: tabaco de Montana, tobacco borde, flor de tabaco, estabaco or tabaco-dos-vosges. 

arnica-sky_resize.jpg

 A növény nevében a jelzőt -montana- Linné is elfogadta mint a természetes  élőhelyre való  utalást  és máig ismert tudományos nevén Arnica Montana néven ő írta le először.

Erről a védett gyógynövényről szót sem ejtenek  azok az ismert antik orvosok, akiknek  számtalan gyógynövénnyel kapcsolatos feljegyzésük ismert.

Nem tudni, hogy nem ismerték, vagy gyógyító hatásairól nem tudtak?

Az első írásos feljegyzéseket a középkorból ismerjük. A legkorábbi  fennmaradt illusztráció az árnikáról 1558-ból származik, a következő   1625-ből maradt fenn,  ebben az ‘arnica by the Medici’ néven szerepel. A leírás említi a ma is népszerű használati módot: “azok használják akik elestek, vagy munka közben ártottak maguknak.” A XVI. században állítottak elő olyan kivonatokat, amelyeket külsőleg és belsőleg IS használtak.

Európai kivándorlók magukkal vitték az árnikát az Újvilágba, ahová sokáig Európából importálták. Amerikában honos fajokat megvizsgálták hatásai szempontjából és felvették azokat az amerikai

 arnica_montana.jpg

Az árnikát széles körben használták az európai népi gyógyászatban, és a korai észak-amerikai telepesek szintén alkoholos tinktúrákat állítottak elő belőle a torokfájás kezelésére, lázcsillapításra és  a keringés támogatására.

A virág virágkora a 18. században colt. Legismertebb felhasználója Goethe volt, aki koszorúér betegsége miatti rosszullétei esetén  egy csésze árnika teát készített magának.  

 

Ekkor már hangsúlyozták, hogy vigyázni kell az árnika használatával: a hatása gyorsan kialakul, kis adagokban és nagyon óvatosan kell bánni vele a felhasználás során. Így adagolva is nagyon hatékony- ezért a  homeopátia alapszere lett az árnika, s  a mai napig az egyik legtöbbet használt szer.

 

A növény gyökere, levele és virága is gyógyhatású. Az érrendszerre is hat, mivel tágítja a hajszálereket, ezáltal keringésjavító és vérbőséget kelt. A bőr sérüléseit gyógyítja akár  izomfájdalom-, görcs, vagy akár csont- és porcsérülés az oka. Hematómák, véraláfutások kezelésére is alkalmas. Reumás fájdalma, köszvény, derék- és keresztcsont fájdalmak esetén ugyancsak használatos.

Vadon termő árnika mára  ritkán fordul elő az intenzív gyűjtése miatt. Vadon növő példányainak gyűjtése tilos.

arnicamontana_resize.jpg

A növény nem él meg szennyezett területeken, Ezek eredményeként az árnikát felvették a veszélyeztetett növényfajok közé  és az 1981-es Washingtoni egyezmény értelmében fokozott védelem alatt áll. Magyarországon is védett lenne, ha lennének még előforduló példányai. Természetes élőhelyére való visszatelepítésére erőfeszítéseket tesznek Magyarországon.

Gyógyászati célra termesztett növények szolgálnak.

 

Árnika a népgyógyászatban:

A népi gyógyászat hagyományosan  sérülések,  ütések,  zúzódások kezelésére használták, mert enyhítette a fájdalmat, a gyulladást. Bár próbálkoztak légúti betegségek gyógyítására de a toxicitás miatt ez minimum kockázatos.

Az árnika   ütésekre, karcolásokra, gyulladt sebek kezelésére jól használható,enyhíti a fájdalamat és megelőzi a fertőzéseket. A bőrbe dörzsölve bőrvörösítő hatású , felmelegíti a szöveteket és növeli a véráramlást ezzel gyorsítja a véraláfutások felszívódását.  Csakis ép bőrön szabad használni.

Antibakteriális  és gyulladáscsökkentő , ezáltal az ekcémás bőr, akné és fekélyek kezelésére alkalmas. Az érintett területet egy teáskanál szárított növény két dl. vízzel készített forrázatával mossuk. A teát korpásodás kezelésére hajmosásra is alkalmazhatjuk. A forrázattal lehet gargarizálni szájüregi vagy fogíny-,   torok-, és mandulagyulladás esetén, de  a teát ne nyeljük le.

 

A szárított leveket elégették és a keletkezett füstöt  légzési zavarok , különösen hörghurut és köhögés kezelésére használták bár a füstje gyakran épp a ellenkező hatást váltotta ki, úgyhogy ezt ma már senki sem ajánlja.

Régen csonttörés, zúzódásos sérülések csodaszerének tartották.

 arnika.jpg

Árnika árnyoldalak:

Kis mennyiségű vagy egyetlen adag gyógynövény biztonságosan  használhatunk a bőrön. A gyakori  használat okozhat bőrreakciókat, súlyos gyulladást, viszketést, hólyagokat, fekélyeket és más allergiával kapcsolatos bőrproblémákat

Belső használata kerülendő, mert hányást, hasmenést, belső vérzést, gyors szívverést, izomgyengeséget, idegességet, orrvérzést, és kómát okozhat.

Így haszáljuk:

Borogatáshoz 1 evőkanál árnika kivonatot összekeverünk 5 evőkanál vízzel, ebben az oldatban megnedvesítünk egy ruhát, és a kezelendő felületre tesszük. Hígítatlanul alkalmazni nem szabad!

Az árnika-kenőcs  jótékony sebeknél, horzsolásoknál bőrkiütéseknél, pattanásoknál és sok már bőrjelenségeknél. Rovarcsípéseknél enyhíti a viszketést.

 

Tánczos Erzsébet

 

Forrás:

 

https://homeopatia.info.hu/arnica/arnika-kivul-belul

https://www.rd.hu/Mire_j%C3%B3_az_%C3%A1rnika

https://fitoterapiakalauz.hu/arnika-a-ketarcu-gyogynoveny/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Hegyi_%C3%A1rnika

https://gyogyvarazs.hu/hegyi-arnika/

Borsmenta, az átváltoztatott nimfa

 

pepppper.jpgA borsmenta az egyik  legismertebb gyógy-és fűszernövény. 

Bár  szinte bárhol megél, s Ázsiában és Európában is őshonos, hazánkban vadon nem fordul elő, teanövényként termesztik.

 

A római mitológiában miután Plútó szerelmet vallott Mentha nimfának, Perszephonét ( Plútó felesége)  az egyik változat szerint féltékenységében  megölte a nimfát, és porait a földbe szórta.  Bár Plútó nem tudta feléleszteni a nimfát, de maradványaiból növényt alkotott.  Más változatban Plútó   maga változtatta növénnyé szerelmét, hogy megóvja a feleségétől.

Akárhogyis, a zóta a nimfa  kellemes mentolos illatot áraszt, így teremtődött a borsmenta. Gyógyászati célra a növény leveles szárát kell begyűjteni, még a virágzás előtt. De virága is szép és a méhek is szeretik.

 

 

 

 

 peppermint.jpg

Az ógörög és római vallás elengedhetetlen szertartási kelléke volt, ősidők óta termesztik Kínában és Japánban. Számos problémát orvosoltak vele : a lakomák után mentaágakat rágcsáltak, hogy így serkentsék az emésztést.

Évelő növény, ami akár egy méter magasra is megnőhet.  Az ázsiaiak és egyiptomiak is  borsmentával  kúrálták  magukat.

Észak-Amerikában és Európában csak a  XVIII. században  lett közismert gyógyszer belőle. Hétköznapokban kólikát, bélgázosodást, fejfájást, savtúltengést, gyomorrontást kúráltak a mentával. Teája ezekre a panaszokra a mai napig javallt. Jót tesz a bőséges étkezés után, megnyugtatja a túlterhelt bélrendszert, élénkíti a renyhe emésztési folyamatokat, csökkenti a gázok képződését. Légfrissítőként, szájvízként, étkezés utáni italokhoz egyaránt alkalmazták. Ha fáj a fog - vattára cseppentett mentaolajat tesznek.

 

 

 peppermint_tea_2.jpg

Teája epehajtó, így segít az emésztési problémákon, megszünteti a felfúvódást, a teltségérzetet, a görcsöket és a hányingert is. Mivel segít ellazítani a testet jó stresszoldó. Görcsoldó hatása miatt menstruációs zavarok ellen is alkalmazható.

 Túlsúly ellen: Mivel a borsmenta élénkíti az anyagcserét, segíti az emésztést és tisztítja a szervezetet, ezért hasznos kiegészítője fogyókúrának.

 

 borsmenta.jpg

 

 

A borsmentatea teája frissítő, de fájdalomcsillapító hatásáról sem szabad megfeledkeznünk, melyet mentoltartalmának köszönhet.

Testszagok ellen - Közvetlenül a nyelvre téve a kellemetlen szájszagot is megszünteti, illóolaját használhatjuk testszagok megszüntetésére, illetve lábfürdőhöz lábszag megszüntetésre.

Lábfürdő -A meleg vízhez öntsünk hozzá negyed csésze szódabikarbónát (mely elűzi a szagokat és a mérgeket), majd tegyünk bele egy marék borsmentát. Áztassuk benne a lábunkat 30 percig. Csillapítani fogja a lábfájást, megnyugtatja a fáradt izmokat.

Horkolás ellen - A borsmenta ellazítja az izmokat és átjárhatóbbá teszik a légutakat.

 
borsmenta-a-.jpg
 

Illóolaja lazítja az izmokat, ezért görcsöt old, fájdalmat csillapít: fájó  halántékunkra, ha egy kevés hígított borsmentaolajat kenünk, enyhülhet fájdalmunk. Érzéstelenítő hatása miatt a fogfájást is csillapít. Megfázásrsa az illóolajos párologtatás megoldást nyújthat.

 peppermintt.jpg

BŐRRE IS:

A borsmentaolaj visszaadja a bőr selymességét, szabályozza a fejbőr és a haj zsírosságát, összehúzza a hajszálereket, és a megpattant hajszálerek és visszerek körüli vöröseslilás elszíneződéseket is elhalványítja.

A  borsmenta nyugtató, hűsítő és tisztító hatását aknázzák ki. Hűsítő hatása révén rovarcsípések esetén is segítségünkre lehet. A csípés környékén serkenti a vérkeringést, ezzel pedig csillapíthatja a viszketést. 

 

 OLAJA

Egy kilogramm olaj előállításához egy tonna virágzó borsmentanövényre van szükség. Az illóolaj áttetsző, víztiszta vagy halványsárga, mentholos illata NAGYON erős. És nagy kincs, de figyeljünk, mert az olaja allergizálhat. Virágai lilák, rózsaszínűek vagy fehérek. Kellemesen mentolos illatúak.

 

 7 éves kor alatt a gyermekeknél az olajat ne alkAlmazzuk, de nagyobbaknál aranyat ér, mivel  élénkíti a központi idegrendszert, elűzi az álmosságot és a fáradtságot, élénkít és segíti a tiszta gondolkodást. Nyugtatja és csillapítja az izmok működését, helyi érzéstelenítőként jól használható.

Még lázcsillapító hatása is bizonyított, jó izomlázak, izomfájdalmak okozta panaszokra. Csillapítja a rovarcsípések, bőrbetegségek okozta viszketést, megnyugtatja a napégette bőrt, lehűti az átforrósodott testet. Segít a fejfájásnál, akár feszültség, akár migrénes eredetű. Illata átjárja a testüregeket, kitisztítja azokat, és javítja a légzést. Hatékony a baktériumos fertőzésekkel szemben, csökkenti a pattanásokat és a faggyútúltermelést. Élénkíti a vérkeringést, segít a száraz bőr egészségtelen fakóságának megszüntetésében.

 

 

 Tánczos Erzsébet írása

 

Forrás 

https://zurma.co.nz/product/peppermint-ct-menthol/

https://kertesz.blog.hu/2012/05/23/menta_8

https://gyorgytea.hu/gyogynovenyek-betegsegekre

https://vizmegoldas.hu/termeszet/borsmenta-tea-hatasa/

https://www.hazipatika.com/eletmod/termeszetes_gyogymodok/cikkek/borsmenta_ezert_fogyasszuk_rendszeresen/20150605103247

https://napfenyes.hu/eletmod-gyogyitas/gyogynovenylexikon/borsmenta-menthae-piperitae-folium

https://herbaria.hu/cikk/45

https://www.beerewine.it/menta-piperita-foglie-essicate-50-gr.html

https://en.wikipedia.org/wiki/Peppermint

https://en.wikipedia.org/wiki/Mint_tea

https://www.life.hu/ez-zsir/20130604-borsmenta-a-zsirbontas-szakertoje-nagyon-hasznos-gyogynoveny-a-fogyokuraban.html

 

 

 

Tojás Szakmai Nap Dr. Györgyi Erzsébet előadásaival

1.JPG2019.június 15. szombaton a Kiss Áron Magyar Játék Társaság kiállítótermében, a társaság meghívására gyűltek össze a tojásdíszítők, a Tojásdíszítők Egyesületének tagjai, s néhány Játék Társasági tag is csatlakozott hozzájuk.

 

Az előadóval együtt tizenkilencen voltunk jelen, az ország minden részéből érkeztek alkotók.

 

Sok új arcot is látva, az előadó bemutatkozást kért a tojásdíszítőktől és arra kérdésre választ: mi vezette őket a tojásdíszítés útjára? Hiszen a találkozó, az előadás a tojásdíszítés jövőjét kívánja szolgálni - de mi a jelen tojásdíszítőinek motivációja? A változatos vallomásokból kiderült, hogy a családi indítástól a szervezett népművészeti bemutatókig terjedt az indítás - amely a jelenlévők esetében intenzív belső mozgató erőket bontakoztatott ki: a nélkülözhetetlen kézügyességhez társult a hagyományos díszítmények ismerete és az alkotáshoz szükséges velejárója: az azok variálásában, fejlesztésében megnyilvánuló művészi alkotó képesség - és nem utolsó sorban e művészet - sokszor szenvedélyes - megszeretése.

 4.JPG

Az egyéni bemutatkozások során egymásra csodálkoztak sokan, ötleteket meríthettek egymástól a tojásdíszítők. Bár legtöbben a tojásírás mesterei (azon belül is számos terület képviselői),  de a tojáskarcolók is szép számmal képviseltették magukat.

 

8.JPG

A képen: gömöri hímes tojás - a konferencián megcsodálhattuk Ujváry Mária alkotását.

 

Ezután Mosonyi Éva, a Tojásdíszítők Egyesületének alapító első, előző elnöke, jelenleg tagja bejelentette, hogy  befogadásra került  „ A tojásírás élő hagyománya Magyarországon" pályázat, melynek célja az, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező és sokak  által örökségként őrzött és szeretett tojásírás a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti listájára kerüljön. Ennek érdekében "A tojásírás élő hagyománya Magyarországon" anyagba kerültek azok az  alkotók és szervezetek,  intézmények, akik  és amelyek valamilyen módon segítik, támogatják a tojásírás hagyományának élőn tartását és fontosnak tartják annak megőrzését. 

Nagyon bízunk a pályázat kedvező elbírálásában.

A pályázat beadását előmozdító esemény volt a Tojásdíszítő Egyesültének 2015 tavaszán Pécsett, a Zsolnay Negyedben rendezett konferenciáját, amelyre Csonka Takács Eszter Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság Igazgatója. is meghívást kapott és első iránymutatást adott e kezdeményezés beindításához. 

5_1.JPG

A képen Dr. Györgyi Erzsébet előadást tart 

Ezután  Dr. Györgyi Erzsébet  néprajzkutató, (ny.) főmuzeológus, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság elnöke   előadást tartott „A tojásnak a népszokásokban és hiedelmekben - nem csak a húsvéti ünnepkörben - betöltött fontos szerepéről”.

 Venetia Newall, a téma világviszonylatban kimagasló kutatója, az angol Folklore Society volt elnöke "An Egg at Easter" = "A húsvéti tojás" (1971.) c. könyve alapján. A tojás - mint a születést, valaminek a létrejöttét legszemléletesebben érzékeltető természeti jelenség - a benne rejlő különleges elemi erőnek tulajdoníthatóan -  az egész emberiség körében a történelem folyamán a legkülönbözőbb hiedelmekben, mágikus praktikákban  fontos szerepe tölt be. A világméretű kitekintés után a tojásnak a hazai kultúrában betöltött szerepére irányult a téma: a halottkísérő tojásból a társadalmi kötelékeket, emberi kapcsolatokat megerősítő tojásra - amelynek díszítettsége is összefügg eredetileg óvó-védő mágikus jellegével, s amely szorosan kötődik a húsvéti ünnepkörhöz, sőt  egyházi megszentelésben is részesült.

3_1.JPG

 

A programban ezután következett volna a  Más népek tojásdíszítési művészetéről  szóló előadás,   de a sok érdemi hozzászólás eredményeképpen erre   most erre nem maradt idő. Viszont a résztvevők elhatározták, hogy ősszel, ezzel a témával is folytatják a szakmai napok sorát.

 

Az őszre  tervezett szakmai előadás-sorozatban helyet kap majd a  gömöri tájegység tojásművészete (Ujváry Mária előadása és gyakorlati bemutató), valamint a Kárpát-medence tájegységeinek tojásírási hagyományai, és még további téma is fölmerülhet dr. Györgyi Erzsébet néprajzkutató részéről .

Bereczné Lázár Nóra a művészet propagálásának és értékesítési lehetőségeinek kérdését is fölvetette - ami szintén a művészeti ág fennmaradásnak feltétele.


 Az előadások közben és után szakmai beszélgetések következtek, illetve egyéni konzultációra is lehetőség volt, ahogy a Kiss Áron Magyar Játék Társaság aktuális időszaki kiállításának - Játssz retro játékokkal!- és a játékok működését bemutató film - megtekintésére is.

 


A hiánypótló, inspiráló, feltöltő szakmai napot remélhetőleg még számos hasonló rendezvény követi majd, hiszen mindannyian úgy jöttünk el, hogy jó volt együtt lenni, egymástól tanulni, közös célokat fogalmazni meg.

 A rendezvény megszervezéséért köszönet illeti Mosonyi Évát, köszönjük Dr. Györgyi Erzsébet remek előadásait, s hogy emellett még a Kiss Áron Magyar Játék Társaság a rendezvény helyszínét is adta.

Ez az esemény ismételt bizonyítéka volt annak, hogy a tojásdíszítés régmúltban gyökerező hagyománya ma is él, közösségeket hoz létre, és összeköt.

 

Tánczos Erzsébet írása

Fotók: Bereczné Lázár Nóra

 „Rings in Water” (Vízgyűrűk) - nemzetközi kiállítás a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban

 

meg_1.jpg„Rings in Water” (Vízgyűrűk) címmel   2000 óta kétévente hirdet pályázatot  a Szlovákiai Népművészeti Központ az Úluv.

Kezdetben nyolc ország részvételével indult az Európai Kézművesek és Iparművészek Föderációjának kezdeményezése. Szlovákia vállalta a folytatást, s a most látható  nemzetközi formatervezési kiállítása  V4-ek  alkotóinak munkáit mutatja be. A Pozsonyi Népművészeti Központ által meghirdetett verseny célja az, hogy ösztönözze a népművészetben és a népi kézművességben gyökerező modern használati tárgyak megalkotását.  Ugyanakkor a  határontúli együttműködés és kreatív partnerség támogatására is cél, melyet  a hagyományos mesterségekre és népművészeti gyártásra koncentrálva a tervezők, művészek és kézművesek közti összhang megteremtésével érnek el.

2_6.jpg

A szlovák központnak Magyarországon a MOME és a Hagyományok Háza a partnere. S a Hagyományok Háza múzeuma a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, mely az impozáns vándorkiállítás  magyarországi színhelye. A kiállítás május 18-ig látható  Budapesten.

 

A néprajzosokból, művészettörténészekből és ismert formatervezőkből álló zsűri kézművesek, dizájnerek és művészeti iskolák alkotásait ítéli meg aszerint, hogy mennyire érzékeltetik az eredetet, a forrást, és mennyire képviselnek technikai és esztétikai minőséget.

 

 A pályázat célja a hagyományos kézművesség és népművészetből inspirálódó design  kialakításának elősegítése.

 

 

A  nemzetközi versenyre beérkezett legjobb alkotásokat vándorkiállítás hozta Pozsonyból Budapestre, tőlünk Varsóba, majd Brünnbe utazik.

Tíz évvel ezelőtt nyolc országgal indult az Európai Kézművesek és Iparművészek Föderációjának kezdeményezése, amelyet Szlovákia folytatott, s ez a most látható művészeti seregszemle a   V4-ek  alkotóinak munkáit mutatja be.

3_4.jpg

A versenyzők olyan  iparművészeti, tervezői és művészi kézműves alkotásokkal neveztek, melyeket  a helyi, regionális és nemzeti hagyományok ihlettek.  A legjobb alkotások  egy nemzetközi utazókiállításon vesznek részt, mely jelenleg Budapesten  a Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeumában tekinthető meg  „Rings in Water” (Vízgyűrűk) címmel.

Mgr. Dana Kľučárová, az ÚĽUV vezérigazgatója megnyitójában köszönetet mondott Kelemen Lászlónak, a Hagyományok Háza főigazgatójának, hogy ilyen méltó helyet kapott a kiállítás.

Maria Tomová főkurátor  elmondta, hogy a kiállítás anyagának kiválasztása igen nehéz, összetett feladat volt, ugyanis  214 egyéni jelentkező 571 termékét zsűrizték.  

 

Szemléletbeli különbségekből is eredő heves szakmai viták övezték a zsűri munkáját, de Maria Tomová  hangsúlyozta, hogy a kiállítás anyagával sikerül bemutatni a részt vevő országok jellegzetességeit, valamint azt is, hogy  a hagyományostól a ma is használható tárgyakig hogyan lehet eljutni. A  bemutatásra került alkotások között van  többek között ruha, viselet-kiegészítő, étkészlet, lámpa, ajándéktárgy. A tárgyak „ ihletője”   a hagyományos kézművesség és népművészet, anyagukban  és elkészítésüket tekintve  is a helyi és nemzeti hagyományokra alapoztak az alkotók.

ru.jpg

 

Magyarországról tizenhárom alkotó jelentkezett a nemzetközi megmérettetésre. A  nemzetközi zsűri többüket beválogatta a legjobb alkotásokból  létrehozott vándorkiállítás anyagába. A kiállító művészek közül  a hazánkat képviselő Mosonyi Éva tojásíró és Szente Krisztina fazekas  is díjazott lett.

szente.jpg

Maria Tomová megnyitó beszédében mindket alkotó munkáját kiemelte és külön méltatta.

m_5.jpg

mos.jpg

 

 

 mosonyicsoda.jpg

 

Az iparművészeti kiállításon a magyar alkotók mellett bemutatkoznak cseh, lengyel és szlovák kézművesek, designerek és művészeti képzőintézmények növendékei.

A kiállítás magyar kurátora,  a nemzetközi  zsűri  magyar tagja Illés Vanda művészettörténész, a  Hagyományok Háza munkatársa.

A díjazott munkákat itt megtekinthetik : http://www.uluv.sk/domain/flox/files/kruhy-na-vode/2018/vysledky-sutaze-2018.pdf

 

 

A képek forrása: http://www.uluv.sk/domain/flox/files/kruhy-na-vode/2018/vysledky-sutaze-2018.pdf

illetve  a 2., 3., 5., 6. kép Bereczné Lázár Nóra fényképe

 

 

 

 

Borostyán köhögésre és mosásra

 

 

borostyan.jpg

Nevezik a borostyánt  repkénynek, barbanóknak, kerekrepkénynek is.

Ez a szép, örökzöld kúszónövény nemcsak dísznövényként, rézsűk, falak befuttatására, árnyékos helyeken talajtakarásra hasznos, hanem mind a népi, mind a hagyományos gyógyászatban alkalmazott gyógynövény.

bo.jpg

 A borostyán törzse a talajon kúszik, elágazik, mindenre felkúszik-mászik. Az idősebb növény a magasban nem támaszkodó, szabad ágakat fejleszt, ezeken hozza virágait és terméseit. Örökzöld levelei szív alakúak.

A fiatal  borostyánlevelek fényes sötétzöldek, erezetük feltűnően világoszöld, fonákjukon fakó zöldek.

A borostyán  akkor virágzik, ha magasabb helyre felkapaszkodik, mert így elegendő napfényhez  jut. A borostyán  főleg ősszel virágzik,  szerény sárga virágait azonban gyakran még december végén is hozza. Ezeknek nincs illata, de bőséges nektárforrást biztosítanak a méhek számára még késő ősszel is.

borosty.jpg

 

Bogyós gyümölcsei a tél végén érnek. Ezek  az ember számára mérgezőek, de  a madaraknak táplálékot jelentenek  a zord téli időben. Az érett bogyók fekete vagy sötétbíbor színűek, borsószem nagyságúak, és néhány magot tartalmaznak.

 borost.jpg

A hagyományos népi gyógyászat

A borostyánlevél  gyógyerejét  Hippokrates,  is hirdette.   Bár ő nem tudott a gyógyító hatóanyagról, inkább az istenekben és lelkekben hitt,  akik a növényben élnek. Nekik tulajdonította a gyógyító erőt.

Dioskorides  katonaorvos Néró uralkodása alatt, majd ezer évvel később Hildegard von Bingen   is nagyra értékelték a borostyánlevél gyógyító hatását. Hildegard külsőleg ajánlotta, és ehhez  azt a magyarázatot adta, hogy a betegség az emberből a növénybe vándorol át. Leonardo da Vinci beszámolt arról, hogy vaddisznók megbetegedését borostyánlevél fogyasztásával kúrálták magukat.
A 16. században kezdték igazából alkalmazni a borostyánlevelet mint gyógyhatású szert a légutak gyulladása ellen, azonban csak a 19. században ment végbe az áttörés és lett a népi gyógyászati megfigyelések alapján természetes alapú gyógyszer köhögés ellen

A borostyán jótékony hatásainak felfedezését  a véletlennek, vagy inkább szemfüles megfigyelésnek  köszönhetjük. A 16. században egy orvosnak tűnt fel először, hogy egy bizonyos  dél-franciaországi  területen a gyermekek ritkán szenvednek köhögéstől, amit azzal hozott összefüggésbe, hogy ezek a gyerekek a tejet rendszerint borostyánfából készült bögréből itták. Bár a  megfigyelésben volt igazság,  mára bebizonyosodott, hogy a növény legfőbb hatóanyagai nem a fában, hanem a levelekben találhatók.

A hagyományos népi gyógyászatban a borostyánt a máj, lép és epehólyag rendellenességek valamint a köszvény ízületi gyulladás reuma és a vérhas kezelésére használják. Emésztést serkentő teakeverék összetevője, köhögéscsillapító szirup is készül belőle.

Külsőleg égési sebek, bőrkeményedés, gyulladások, idegfájdalmak, fekélyek, reumatikus panaszok és visszérgyulladás esetén használták, különféle gyógykenőcsökben ma is megtalálható

A borostyánt napjainkban leginkább a száraz köhögés természetes kezelésére, és krónikus gyulladásos légúti betegségek, hurutok gyógyítására használják.

A borostyán  szaponintartalmú , emiatt köptetó hatású,és oldja a hörgők görcsét.   A levél  kivonata hatásos gyulladáscsökkentő, segít asztma  vagy hörghurut esetén. Kivonata gombaölő, féreghajtó hatású. A népi gyógyászat mint borogatószert használja nyirokcsomó duzzanatokra, krónikus lábszárfekélyre, főzetét tetvesség és leégés esetén is alkalmazzák.

 

Borogatás elkészítése:

Ehhez friss levelekre lesz szükségünk. Pépesre  kell kevernünk  néhány felaprított friss borostyánlevelet és  dupla mennyiségű őrölt lenmagot egy kevés forró vízzel, majd a kapott masszát kenjük a fájó testrészre és befedjük.

 

Légúti megbetegedésekre

A borostyánlevél gyógyír a légúti megbetegedésekre is, hiszen a benne  hatóanyaga oldja a váladékot, és megkönnyíti annak felköhögését. Kisgyermekek esetében csínján kell bánni a borostyánlevélből készült teával, mivel a növényben levő  szaponin hányást, vagy hányingert okozhat.

Tea elkészítése:

Forrázzunk le egy kávéskanál szárított borostyánlevelet  egy csésze forró vízzel, majd hagyjuk állni, majd szűrjük le.

 

Borostyánnal mosni? Igeeeen!

A wikipédia szerint a „A szaponin szó kelta eredetű: sapo szappant jelent”. A borostyánban  levő  szaponin alkalmas a mosásra, ahogy a mosódió esetén is.   A borostyánnal való mosás odafigyelést igényel,  mert a növény amúgy is okozhat allergiát, ezt érdemes először letesztelni.

Kipróbáltam, és működik. A kimosott, enyhén szennyes ruhák tiszták lettek. Illata nem lett a mosott ruháknak a borostyántól, de nekem nem is hiányzott.

 ivy.jpg

Hogyan mossunk borostyánnal?

 Gyűjtsünk nagy, zöld leveleket. Minél zöldebb, annál több benne a szaponin, tehát annál hatékonyabban mos.

Itt: https://fogdmegapenzt.blogspot.com/2018/10/edesem-ha-jossz-haza-szakits-mar-par.html

Három módszert is elolvashattok a borostyánnal való mosás változatairól.

Én egyet próbáltam, nekem az teljesen bevált: egy ócska zoknival 10 jókora borostyánlevelet  tömködtem, a zokni száját becsomóztam, majd a csomagot a dobba ejtettem a mosandó holmik közé. Ennyi. Környezetbarát, és működik – bár sáros  vagy pörköltszaftos holmikra kétlem, hogy ez elég lenne. A szakirodalom szerint a leveleket kétszer is fel lehet használni a mosáshoz, de én, borostyán nagyhatalom lévén, minden mosáshoz eddig újakat szedtem a kertből.

https://www.femcafe.hu/cikkek/egeszseg/nem-csak-a-keritesen-szep-egy-igazi-csodaszer-a-borostyan

https://napidoktor.hu/blog/borostyan-egy-nagyon-fontos-gyogynoveny/

https://fogdmegapenzt.blogspot.com/2018/10/edesem-ha-jossz-haza-szakits-mar-par.html

 http://www.botanikaland.hu/hedera/borostyan/

http://www.vous.hu/hir/20181114-borostyannal-mosni-kerdes-valasz-fogd-meg-a-penzt-blog

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szaponinok

https://www.google.com/url?sa=i&source=images&cd=&ved=2ahUKEwjA6a7RhZbgAhWO16QKHb7WB5sQjhx6BAgBEAM&url=https%3A%2F%2Fgardenista.hu%2F2018%2F04%2F15%2Fborostyan-aldas-vagy-atok%2F&psig=AOvVaw3sOyATqZj5vknGf6CelLDC&ust=1548955805646119

https://www.123rf.com/photo_41122426_stock-vector-ivy-branch-vector-illustration-.html

http://fitoterapiakalauz.hu/borostyan-hedera-helix-a-tel-egyik-fontos-gyogynovenye/?fbclid=IwAR3u90_3BBypb53nHjb01wtyaiaMVD2cIaDiOEJOuCzBQ55BimZUNDMgigk

 

 

 

Tánczos Erzsébet

 

 

Életre kelt nemezek – Balla Gemma kiállítása Sashalmon

gemmanagykor.jpg

Balla Gemma Magyar Kézműves Remek-díjas nemezkészítő kiállításán az élet megnyilvánulásait láthatjuk. Ahogy a  cím is sugallja: életre kel a nemez, hiszen a  nemezelés ősi, hagyományos technikáját napjaink gondolataival ötvözi az alkotó. Így az ősi és a modern egyszerre, harmóniában van jelen.

Gemma kiállításokon mutatja be alkotásait,  művészetének színvonalát minősítései is bizonyítják, a kiállított alkotások mind népi iparművészeti zsűri számos, Páva védjegyes munkák, az ecoprint selyemsálakat  az Iparművészeti Lektorátus zsűrizte.

A kiállított kis fekete ruhán különféle cserélhető nemezbetétekkel, mellénnyel, táskával - a fejér megyei hímzésminta rajzolata köszön vissza. Visszaköszön a múlt, a szülői ház, a meghatározó gyermekkori emlékek.

A fehér selyem-nemez stólán felsejlik a komádi fehérhímzés mintája.

A Magyar Kézműves Remek díjas nagy kerek takarók térben és időben távolra mutat.  Ezek a kazak motívumok a kerek világot jelenítik meg a pozitív-negatív egységeként.

A két kicsi kerek nemezen házoromzat minta sötét-világos minták rajzolatában a megtalált, megteremtett egyensúly és harmónia jelenik meg. A körkompozíció a teljesség, a tökéletesség, a körforgás, ami Balla Gemma egész életére és munkásságára jellemző.

A motívumok is, a kompozíciók is ívesek, láthatóan a kerek forma közel áll hozzá.

Plüssmackótól (mely a Baba- és mackóversenyen nyertese lett) a selyemsálakig a kiállított tárgyakban közös a természetes anyag, a megfogalmazásban pedig a szépség,  derű és harmónia.

A megnyitón Bükkfalvyné Kocsis Beáta énekében gyönyörködhettünk, Orient Enikő textilművész nyitotta meg a tárlatot. Mivel a magyar kultúra napján nyílt a kiállítás, az ünnepségen közösen elénekeltük a Himnuszt.

A kiállítás Budapesten a  XVI. Havashalom u. 41-43. Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási idejében: Hétfő 13,00-17,30, Szerda: 8,00-16,00 és Péntek 8,00-12,00  február 8-ig látogatható.

 Tárlatvezetéssel egybekötött zárórendezvény február 5-én hétfőn, 16,30-kor lesz, igen érdemes ott lenni, és az alkotóval megszemlélni a sok szépséget. talán a műhelytitkokból is elleshetünk valamit...

 

Beszélgetésem Balla gemmával itt olvasható: http://netfolk.blog.hu/2017/04/12/balla_gemma_nemezkeszito_elmeseli_szamara_mitol_kerek_a_vilag

 

Tánczos Erzsébet beszámolója

 

 

 

 

Az ajtó nyitva áll? – V. Pedagógusok Éjszakája a Skanzenben

Szeptember végén - a Skanzenben

 skanzen1.jpg

A Szentendrei Skanzenben idén 5. alkalommal került megrendezésre a Pedagógusok Éjszakája program. Ez az egyik legkedvesebb rendezvényem, ki nem hagynám. A páratlan környezet- az esti Skanzen hangulata, a minden évben más, de mindig izgalmas témák, minket kedves vendégként fogadó múzeumi munkatársak mind okai ennek. Az idén egy kérdés volt a rendezvény mottója, csalogatója: AZ AJTÓ NYITVA ÁLL?

Ez az ajtót természetesen átvitt értelemben vizsgáltuk: különböző módszerekkel arra kerestünk vendégek és előadók közösen  a válaszokat, hogy miféle okai lehetnek az egyéni és társadalmi bezáródásoknak és milyen módszerekkel segíthetjük elő, hogy gyerek és pedagógus ajtaja újra nyitva álljon, s nyitott szemmel és szívvel forduljanak egymás felé. Kellenek is ezek az új nézőpontok és módszerek, szükség van különféle megközelítésekre, hiszen pedagógusként mindannyian tapasztaljuk, hogy a reánk bízott gyermekeket sokszor nem érjük el a „régi, jól bevált” eszközeinkkel – bezáródnak előttünk, nem kíváncsiak, nem együttműködőek. S ha csak csóváljuk a fejünket, az nem segít. Csak nyitottan és fogékonyan lehet esélyünk arra, hogy meglegyen a közös nevező tanítványaink és miköztünk.

 Ennek a nyitottságnak a jegyében érkeztünk mi, pedagógusok a Skanzen hagyományos, várva várt őszi programjára. A skanzen vonattal Nyugat-Dunántúlra, a Vöcköndi lakóházhoz közelébe érkeztünk. A helyszínen, kinn a szabad levegőn az „Agressziókezelés munkavégzéssel” foglalkozáson vettünk részt. A múzeumpedagógusok ajtónyitó tudománya pszichoterápiás módszerként mutatkozott meg. Kukoricamorzsolás közben E. Tóbiás Sára pszichológus és  B. Tódor Enikő múzeumpedagógus segítségével megtapasztaltuk a tudatos önmegfigyelés pozitív hatásait. Ízelítőt kaptunk az erőszakmentes kommunikáció és konfliktuskezelés módszertanából.

skanzenzsirafnyelv.jpg

A képen: ismerkedünk a "zsiráfnyelvvel"

Azóta be is szereztem az erőszakmentes kommunikáció egyik alapkönyvét, melynek címe: A szavak ablakok vagy falak. Igyekszem beletanulni a zsiráfnyelvbe, köszönöm E. Tóbiás Sárának, hogy ajtót nyitott nekem  erre a módszerre.

 

Pszicho-pedagógusokkal, szakértőkkel lélekbúvárkodtunk, de a gyakorlat, a mindennapi élet végig a fókuszban maradt. A bábszínházban a bábterápia módszerével ismerkedhettünk meg Kiss Ágnes szakértő és Bokonics-Kramlik Márta múzeumpedagógus    gyakorlati tapasztalatain keresztül.   

skanzen.jpgskanzenbab.jpg

Példákon keresztül mutatkozott meg, hogy a bábok mögé bújva különféle problémák okát fedezhetjük fel, s általa megerősödhet a tanulók önértékelése, s így gyógyulhatnak is. Tanultunk sokat, és ki is próbáltuk a bábozást. Jó móka volt!

A jánossomorjai lakóházhoz már sötétben érkeztünk, ott Gonda Zita  a Trefort Gimnázium vezetőtanárával és Molnár József múzeumpedagógussal   társadalmi traumákról és azok  feldolgozási lehetőségeiről gondolkodtunk az általuk bemutatott példákból kiindulva. Annyira sok gondolat merült fel, s olyan felszabadító volt a beszélgetés, hogy  Kustánné Hegyi Füstös Ilona  múzeumpedagógus, a program szervezője felvetette: ez a téma a következő Pedagógusok éjszakáján újra előkerülhetne – bár én örülnék, ha erre  hamarabb is sor kerülhetne.

Ehhez a beszélgetéshez szervesen kapcsolódott Hunyadi Krisztina, Dr. Tolnai Kata szakértők workshopja. A témájuk a „kelj fel Jancsi”- képesség volt. Ezt a folyton megújuló és újrakezdő képességet rezilienciának nevezik.  Azokat a belső erőinket jelenti, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy a kríziseket és nehézségeket leküzdjük, sőt: tanuljunk belőlük, és még erősebben is kerüljünk ki belőlük.  Megtudtuk: lelki állóképességünk fejlesztését és stabilizálását nem kell a véletlenre bízzuk, számos technika segíthet ebben. Gyakorlati példákkal s könyvajánlattal is elláttak minket.

skanzenkeljfel.jpg

Már öreg este volt, mire az utolsó workshop is véget ért, elment az utolsó busz is, az autósok „telekocsiként” segítették a többieket hazajutni – a beszélgetések még távozóban is folytatódtak.

Köszönet az inspiráló foglalkozásokért, a gondolatébresztő beszélgetésekért és a skanzenbeli kemencében sült finomságokért, a szíves vendéglátásért. Köszönöm, hogy az ajtó nyitva állt előttem, és érzem, hogy ez így is marad. A következő alkalommal is szeretnék belépni rajta.

 

Tánczos Erzsébet

Csillaghegyi Általános Iskola

Budapest