Netfolk: népművészet, hagyományok

ANGYALOK IDEJE - PETRÁS MÁRIA ADVENTI KIÁLLÍTÁSA

2013. december 03. - netfolk

 

babbammmmmm.jpg

Petrás Mária csángó származású keramikusművész és  énekmondó  adventi kiállításával avatták fel   két éve Budapesten az E-Galériát, s  az idei adventet újra beragyogja  a Szervátiusz Jenő-díjas  művész kiállítása.

petras.jpg

A tárlatot Kövér László, a Magyar Országgyűlés Elnöke nyitotta meg.  Beszédében kiemelte A  moldvai csángók kultúrájának értékét. Az elsüllyedt Atlantisz értékeinek őrzőiként mutatta be őket, olyan embereknek, akik életében  még van kapcsolat emberek és angyalok között.  S  valóban, Petrás Mária  sugárzó arcú madonnái, Szent Családja,  Babba Máriái, angyalai, szentjei úgy érezzük, őrzik a világ valaha volt egységét.

PETRASN.jpg

Kövér László idézte Petrás Mária szavait: „Nálunk, a faluban imádságos harangozással kezdődött a nap, és azzal is ért véget. A családok gazdagságát 8-10-12 gyermek jelentette. Az ötévestől a legöregebbekig, mindenkinek nélkülözhetetlen szerepe volt. Hétköznap azért dolgozott az ember erővel és szorgalommal, mert előtte állt egy-egy ünnep. Az emberek kitisztították a lelküket, életüket, házaikat, istállóikat, óljaikat, kertjeiket, falujukat. Megbocsátottak egymásnak, misére mentek szép, ünneplő ruhában, és délután felkeresték egymást. Az ünnepek nagy örömben teltek. Mindent meg tudtak teremteni maguknak, úgy, hogy nem voltak senkinek a szolgái. Tudták, hogy mi a rendje a világnak, mert a nap, a hold, a csillagok, az idő járása és a mélységes Isten-hitük útbaigazította őket. Akármit nem cselekedtek, akármit nem ejtettek ki a szájukon. Névtelen szentek között nőttem fel, akik a seregnyi gyermekkel körülvéve tudtak énekelve fonni, szőni, gyönyörűen hímezni. Varázslatossá tudták tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Szűz Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni.”

 petras2.jpg

Petrás Mária  bemutatott műveiben az ősi magyar hitvilág, a karácsony misztériuma  és Árpád-házi szentjeink jelennek meg.

petras2222.jpg

Az ünnep fontossága, szépsége minden alkotáson ott ragyog, s valami érintetlen, romlatlan hit. Finom és gyengéd érzelmekkel teli szobrain Mária anya, vallási jelkép, s egyetemes emberi értékek hordozója. A kiállítás az adventi időszak egyik fénypontja lehet, s igen nagy lelki segítség a túlingerelt, az ünnepet rosszul váró kortársainknak. Akik belépnek, esélyt kaphatnak arra, hogy az ünnep a szívükbe költözzön. Én biztos ellátogatok újra!

A megnyitón Sipos Mihály, a Kossuth-díjas Muzsikás együttes prímása emelte közreműködésével az esemény fényét.

Megh.jpg

A kiállítás Budapesten, a Falk Miksa u.8-ban , az E-Galériában tekinthető meg. Az E-Galéria az Erdély Művészetéért Alapítvány kiállítóhelye. Az E betű Erdélyt jelenti, az erdélyi művészek ezzel „betörnek” a galériák utcájába, a Falk Miksa utcába – fogalmazott Kulcsár Edit galériavezető.  Az Alapítvány  az Erdélyben élő magyarság hagyományos  értékeinek megismerését tekinti feladatának, s arra is törekszik, hogy a múlt értékei mellett a mai alkotók munkásságát is bemutassa itthon és szerte a világon.

 

Az élményt Tánczos Erzsébet osztotta meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr755674834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.