Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Virágom, virágom - Ament Éva bútorfestő népi iparművész kiállítása

2013. szeptember 17. - netfolk

evakiall1.jpgAment Éva nép iparművész bútorfestő  kiállításának  címe: Virágom, virágom....  A kiállítást Dr. Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg. Beszédében kiemelte az iparművészet és a népművészet kölcsönhatását.

evakiall7.jpgAdventi szekrény

A megnyitót követően Kovács Bence Werzwisch, avagy a Nagyboldogasszony napi virágcsokor szentelése Diósberényben című előadása hangzott el.

evakiall12.jpg

evakiall13.jpg

Az előadás témája nem  véletlen, hiszen Ament Éva művészetét átjárja  sváb indíttatása.

evakiall10.jpg

Ahogy a kiállítás címéből ( Virágom, virágom) sejthető, a virágok a kiállított alkotások majd mindegyikén felfedezhetőek.

evakiall6.jpg

A  hagyományos virágábrázolások a díszítik a kiállított alkotások egy részét. Megtekinthetjük azt a diósberényi ládát is, amely Ament Éva pályája alakulásában mérföldkő.

 

evakiall16.jpgAment Éva a diósberényi ládával

Az Ament Éva által képviselt "patika" stílus, gyógynövényes motívumokkal ékesített alkotások is bemutatásra kerültek.

evakiall9.jpg

A megnyitó, majd Kovács Bence előadása után Ament Éva bemutatót tartott: szemünk előtt elevenedtek meg a pipacsok, levendulák a használati tárgyakon. Az esemény családias hangulatát adta, hogy Éva édesanyja is jelen volt az eseményen, a bemutató alatt kedves régi emlékeket idézett.

evakiall25.jpg

evakiall27.jpg
evakiall29.jpg
 
A kiállítás az Ócsai Tájházban tekinthető meg november végéig.
 

Beszélgetésem Ament Évával itt olvasható:

http://netfolk.blog.hu/2012/10/19/ament_eva_nepi_iparmuvesz_butorfesto
Tánczos Erzsébet írása

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr595521462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mammka2 2013.09.18. 10:48:29

Ó,de jó,hogy írtál ilyen szuper beszámolót!!!!!!Én is festegetek bútort ,még tanulom,/ bár 35 éve van papírom róla.:) /a kiállításra nem tudtam elmenni,de így pótolva lettem,hála neked!!!!!

netfolk 2013.09.18. 13:02:25

@mammka2: Köszönöm szépen! milyen bútorokat festesz? Akár privátban ( facebook üzenet?) értekezhetnénk. Gyimesben tanultam: " jó pap es hótig tanul, s tudatlan hal meg...", ha az ember beleássa magát valamibe, akkor látja, mekkora falat, nem?
:)

mammka2 2013.09.18. 21:26:10

Megkereslek a fécen.:)Ó,Gyimesben tanultál?????

netfolk 2013.09.19. 18:26:37

@mammka2:
:)Megtaláltuk egymást!
süti beállítások módosítása