Netfolk: népművészet, hagyományok

December 21. Tamás napja, tamáskodjunk !

2012. december 20. - netfolk

A népnyelv a  ma névünnepét  jegyző apostolt „hitetlen” Tamásnak nevezi. Ez a  köznyelvi szólásként is használatos megjelölés onnan ered, hogy az evangélium szerint Tamás kételkedett Jézus föltámadásában.  Nem volt jelen, amikor  a feltámadt Jézus  megjelent a tanítványoknak. Amikor beszámoltak Tamásnak róla,  ő azt mondta, csak akkor hiszi el a történteket, ha saját szemével és kezével  bizonyítékot talál. Jézus  újra megjelent a tanítványoknak. Na,  ekkor Tamás is  ott volt. A Mester felszólította, hogy nyúljon ujjaival a sebeibe, s Tamás úgy is tett. A tapasztalat hatására visszatért  a hite. Tamás     tapasztalata által akart meggyőződni  Jézus feltámadásáról, innen ered a szólás: Szent Tamás szolgája vagyokazaz akkor hiszem, ha látom. Ha valaki tamáskodik, akkor nem hisz el valamit.

Cavaraggio festményén így láthatjuk Szent Tamást:

TamasCara1.jpg

Tamást szívesen választották az ácsok, építészek védőszentül, de ennek nem a tamáskodás az oka, hanem az , hogy indiai uralkodó ácsa lett

A Gergely-féle naptárreform óta Tamás napra esik a "legsötétebb nap", a téli napfordulat csillagászati időpontja. ( Erről bővebben itt:

http://netfolk.blog.hu/2012/12/18/mi_az_a_napfordulo_a_teli_a_nyakunkon_van_akarmit_is_irtak_a_majak).

Nem  meglepő hát, hogy a Luca napi hiedelmek némileg Tamás napján is  tetten érhetőek.


E naphoz néhol férjjósló praktikák kapcsolódtak.

" Hitetlen" Tamás napjához számos  disznóvágással kapcsolatos  hiedelem  kapcsolódik. Az ekkor vágott  disznó  hája, a "tamásháj". Ez állítólag nem avasodik meg. Ezért aztán gyógyításra igen alkalmas:kelések, sebek,  egyéb bőrbajok   kezelésére használták. A disznó sózott vérével a köszvényt kezelték.    Tömjénnel, szenteltvízzel, vagy hagymával vegyítve  is használták. A Mura vidékén viszont úgy  tartották,  hogy ezen a napon pont nem szabad disznót vágni, mert aki ezt teszi, annak Tamás minden évben megöli valami jószágát. Sokan mézet szenteltettek Tamás napján, mivel az egész évben  megfelel baromfibetegségek gyógyítására. Göcsejben úgy tartották, aki ezen a napon disznót vág, annak minden évben valamilyen háziállatot kell vágnia ezen a napon, mert különben a jószágok közül elhullik valamelyik.

Időjárásjóslásra is felhasználták a Tamás napján leölt hízót:úgy tartották, ha nagy a mája,  hideg lesz a Karácsony. Jósoltak az ekkor leesett hóból is, mert ha Tamás reggelére beborította a tájat, boldog és békés Karácsonyt ígért. A férjre vágyó lányoknak  Tamás előestéjén  kívánatos volt az udvaron a vállukkal rázni a kaput, mert ha ilyenkor kutyaugatást hallottak,  akkor kérőre számíthattak,  mi több, az ugatás irányából várhatták életük párját!  Ha pedig elalvás előtt férfi alsóneműt ( ez igen kedvelt szokás volt, úgy látszik) rejtettek a párnájuk alá,  még  a  jövendőbelijük személyét is megálmodhatták.

 

 

Tánczos Erzsébet

Forrás:

http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_hitetlen_tamas_apostol

http://hu.wikipedia.org/wiki/Tam%C3%A1s_apostol

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr474973737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.