Netfolk: népművészet, hagyományok

Libisch Győzőné, Zsóka, a lószőrékszerek mestere

2012. november 15. - netfolk

libisharckepzsoka.jpg

– Mióta foglalkozik kézimunkázással?

– Olyan kicsiny gyerek voltam, amikor már érdekelt a kézművesedés, hogy a kezdetekre nem is emlékszem. Nőrokonaim szépen horgoltak, hímeztek, ruhákat varrtak a család férfitagjai pedig a házkörüli férfimunkákban állták meg a helyüket.

 Horgolni kisgyerekként tanultam meg otthon, a hímzéssel, varrással az iskolában ismerkedtem meg. Kötni a szülési szabadságom idején kezdtem el, de úgy belejöttem, hogy a családomnak minden kötött holmit magam készítettem el. Közben megismerkedtem a szövéssel, a makraméval is. Ahogy cseperedtek a kislányaim, fokozatosan adtam kezükbe a tűt, ollót, miegymást. Hármasban mindent elkészítettünk, ami csak az eszünkbe jutott. Büszke vagyok rá, hogy ezeknek az élményeknek a hatására a mai napig szeretnek alkotni, ügyesek és értékelik a kézi munkát. Sokat jártunk kézműves vásárokra, rendezvényekre.

–A lószőrékszerekkel mikor ismerkedett meg?

–Ez is egy vásáron történt, egészen pontosan 1989. augusztus 20-án. A Mesterségek Ünnepén először fogtam a kezembe lószőrékszert. Én is azt hittem – mint sok más laikus – hogy damilból készültek az ékszerek. Aztán megtapogattam őket, s igen meglepődtem. Akkor hittem csak el, hogy valóban a ló farka az alapanyag.

–Attól fogva foglalkozik lószőrékszerekkel?

–A vonzalom azonnal megszületett, de persze a lószőrékszerek készítését is meg kellett tanulni. Ehhez meg kellett találnom a mesteremet. 1990-ben találkoztam Bodrogi Sándor nagykátai nyugdíjas villanyszerelővel, aki népművészként ezt a műfajt felélesztette Magyarországon. Nélküle a lószőrékszerek készítése eltűnt volna a népi kultúránkból, munkássága felbecsülhetetlen érték, érdemes megjegyezni a nevét! Szerencsémre a lányaimmal együtt tőle tanulhattam meg az alaptechnikákat, fortélyokat, a mesterség alapjait. Mindhárman készítünk azóta is lószőrből ékszereket, használati tárgyakat, bár az utóbbiakat rendezvényekre nem visszük magunkat summás ára végett. Mindhárman más-más stílusban dolgozunk, mindhármunknak más a világa és ez így jó, ahány kéz, annyiféle.

–Ezután lett hivatása a lószőrékszerek készítése?

–Először csak a saját örömömre, hobbiként készítettem az ékszereimet. Tizenkilenc éve azonban ez a hivatásom.

–Milyen technikákhoz hasonlít a lószőrékszerek készítése?

karika készül–Három alaptechnika létezik, ezek a karika, gyűrű és az üreges forma. A karika készítése hasonlatos a pelenka–öltéshez, a gyűrű a makramé laposcsomójával egyezik meg, az üreges formát az aratókoszorú készítéséhez szokták hasonlítani.

–Úgy tudom szívesen meríti témáit régészeti leletekből.

–Igen, a honfoglaláskori magyarok világa nagy hatással van rám.

Tulajdonképpen minden érdekel amit lószőrből készítettek. A laikusok számára 1998-ban egy kis füzetet is összeállítottam a témában „Lószőrmunka régen és ma” címmel. Anyaggyűjtés során lenyűgöző dolgokra akadtam.

–Melyek ezek a meglepő dolgok?

–  Például azt sem evidens, hogy milyen ősi dolog is ez. A lószőr felhasználása ugyanis egyidős a lótartással, tehát hétezer éves múltra tekint vissza. Az első tárgyi emlék a Kínához tartozó Szubasi városának közelében történt ásatáson került elő. Itt az i.e. V. századból származó múmiákat találtak,az egyik férfi mellén vágás található, egy másiknak a nyakán van műtétnyom, amit lószőrrel varrtak össze.

–A magyarok mióta használják fel a ló szőrét?

–  Őseink úgy kétezer évvel ezelőtt kezdtek foglalkozni a lótenyésztéssel, tehát mondhatjuk, hogy attól fogva. A nomád népek életében a ló nélkülözhetetlen volt, a szabad, gyors helyváltoztatást, az íjas–lovas harcmodort tette lehetővé. Teje és húsa élelemként szolgált. Gondolta volna, hogy a jurta favázára a nemez borítót is lószőrkötelekkel kötötték rá főleg alul volt kettős szerepe, mert a lószőrkötél szúr, így a csúszó-mászó állatok nem mentek be a jurtába? Tehát nem kizárólag csak az ékszerkészítéshez használták fel a sudárt, ami más néven a ló farokszőre. A farokszőrből készült kötél hosszú életű, hiszen erős, rugalmas, és nem rohad be a nedvességtől. A baskírok egy 1935-ös ujságcikk szerint saját használatra még mindig a ló farokszőréből készítik a kötelet.

tárcsa - saját alkalmazás–  Ékszer készült a ló farok- és sörényszőréből.  Később a sudárból,  Orbán Balázs beszámolója szerint az 1800-as években már  nagyipari méretekben gyártották a lószőrből készült használati tárgyakat.

Milyen tárgyakra gondoljunk?

– Szitákat, nyűgöt (a ló lábára való szőrbékót), pórázt (bocskorkötőt), működött lószőrfonoda is. Készítettek még pányávát, zablát is. Viseletben is megjelent, főkötőváznak is használták, ennek az volt az előnye, hogy így az alap könnyű, szellős és formatartó volt. Gombot is kötöttek be vele. A pásztor álladzót készített, lószőrfonattal erősítette fejére a kalapját, hogy az szélben, viharban is a helyén maradjon. A népművészet kategóriájába tartoznak az országban előforduló lószőrből hurkolt nyakláncok, gyűrűk, fülbevalók, óraláncok, pipaszárak, szipkák. A legdíszesebb lószőrmunkák különben a tűtartók Ezek rendszerint két egymásba tolható lúdtollszárból, madárcsontból állnak. Vannak gyönggyel olyan, gazdagon díszítettek, ahol a lószőr alig látszik.

bársonyocska.JPGA képen lószőrből készült karkötő látható.

 

–  Melyik korból maradt fenn a legrégebbi ékszer lelet?

–  A legkorábbi egy lett homlokpánt–töredék, a XIII. sz. elejéről, itt fonat formájában alkalmazták a lószőrt. Ez minősülhet ékszernek.

–Ékszert mióta készít az ember lószőrből?

trikolor emberi hajból–Az ékszerkészítés időben megelőzi az öltözéket is. A kezdetleges ékszerek többek között állati anyagokból készültek. A honfoglalás előtti nomádpásztor valószínűleg lószőrből készült nyaklánccal kedveskedett szerelmének. Ezekből az időkből sajnos nem maradt, nem is maradhatott fenn tárgyi emlék.

–  Miért nem?

–  Azért, mert a korra jellemzően temetkezéskor a halott lovát, használati eszközeit, nőknél az ékszereket is a halottal együtt temették el. Így legfeljebb csak nyomaira bukkanhattak a régészek, ezeket kiemelni már szinte lehetetlen. Cibakházán egy honfoglaláskori sírban, feltehetően fejedelemasszony magányos sírjában megtalálták egy fejdísz aranylemezeit, de a kötőelem már nem maradt fenn. A kötőelem minden bizonnyal szerves anyagból készült. Ezt az ékszert lószőr felhasználásával „rekonstruáltam”.

–Később mikor vált újra népszerűvé a lószőrből készült ékszer?

 –A XVII. sz. első felében beszövéses technikával készült a híres augsburgi gyűrű, mely technika aztán nagyon népszerű lett.“Emlékgyűrűknek” is nevezik, mivel jókívánságokat, neveket, évszámokat szőttek ezekbe. Érdekesség, hogy az osztrák gyerekek az első világháború alatt orosz hadifoglyoktól tanulták meg ezt az ékszerkészítési módot, melyet meg is mutattak az őket napköziotthonban gondozó apácáknak. A kedvesnővérek aztán ékszerkészítési versenyeket szerveztek a gyerekeknek, jellemzően 1915-ben a nyeremény egy darab kukoricakenyér volt.

– Milyen tulajdonságok teszik a lószőrt alkalmassá ékszer készítésére?

 gyöngyházas fülbevaló– A lószőr erős, hajlékony és rugalmas is erre bizonyságul például a fennmaradt nyakláncok és óraláncok szolgálnak. Ékszernek a hosszú lófarok szőr való, mert fényes felületű és fonadéka elszakíthatatlan. Üreges szerkezete miatt hajlékony, könnyen lehet hurkolni vele. Jól lehet festeni is éppúgy, mint a lent, gyapjút, hernyóselymet vagy a pamutot. Egy–egy komolyabb nyaklánc elkészítése hetekbe, sőt hónapokba telik. Egy szentesi mesterember hagyatékából előkerült egy lószőrfüggöny. Na, ennek az elkészítése az alkotó életműve lehetett. Ezek a munkák igen jelentős szakmai tudásról tanúskodnak. Érdekességképpen megjegyzem, hogy emberi hajból is készültek ékszerek, Norvégiában, Svédországban, Dániában igen ismert volt. A szegény családok nőtagjai házaltak emberi hajból készült ékszerekkel, mellette lószőrgyűrűket árultak. Magyarországon ennek nem volt nagy hagyománya, előfordul néhány, de közel sincs akkora hagyománya mint a lószőrékszernek.

–Tudjuk–e, kik alkották ezeket a lószőr remekeket?

– Ezt a kézművességet is rendszerint gyermekkorban tanulták meg. A falusi gyerekek vékony fonatból  óraláncot készítettek. Néhány készítő neve fennmaradt, a kutatások szerint főleg pásztorok, betyárok, hadifoglyok munkái, akik raboskodásuk idején készítették munkáikat. Egyikük maga Rózsa Sándor, aki Kufstein várában készített fafaragásokat és lószőr gyűrűket. Ezeket eladathatta, és így följavíthatta a kosztját. Említésre méltók az I. világháború orosz hadifoglyainak lószőrgyűrűi, ebből néhányat a Néprajzi Múzeum is őriz, de magángyűjteményben is találkoztam hadifogolymunkával.

–Honnan jutottak lószőrhöz?

–Régen a pásztorgyerek könnyűszerrel találtak lószőrt, de a városi gyermekek “A városban álldogáló tanyai kocsik lovainak a farkából, sörényéből tépdesték lopva a szőrt, amiért aztán igen alkalmas megostorozásban volt részük” – így írja Tömörkény István. Tőle tudjuk, hogy  a gimnazisták is szívesen fonták a lószőrt, de a készülő gyűrűk, láncok “némely részét érdemes öreg piarista tanáraink szedték el, mert az iskolai órák alatt is igen csak gyakorolta a mesterséget a gyereknép. Tanórán a diák, rabságban a rabok, hadifoglyok, a pásztorok egyaránt szívesen munkálkodtak a lószőrrel üres óráikban.

–Alkot-e a készítő saját motívumokat?

–Az ékszerek készítésénél főként hagyományos motívumokat és technikákat is használok, de vannak saját kitalációim is. Ilyen a tárcsa vagy a  fonások variálása, a nyakpántok kapocsrészét is én találtam ki és tanítottam táborban.  Nagyon újat nem lehet létrehozni, mert igaz a mondás, nincs új a nap alatt. Nálam az alkalmazási mód tér el a hagyományostól. Érdekelnek az emberi hajnál alkalmazott technikák, ebből egy alaptechnikát már használok. A sokácoknál ismert „bársonyocska” nyakpántot egy fénymásolt kép alapján sikerült elkészíteni. Nálam az újítás nem tudatos. Ha el tudok képzelni valamit lószőrből azt el is készítem. A munka során előfordul hogy megakadok, és az eddigi tudásom kevés a továbblépéshez, ilyenkor jön létre egy új megoldás, ezt nevezem újításnak.

–Van-e elegendő érdeklődő ahhoz, hogy fennmaradjon ez az ősi tevékenység?

–Egyre gyorsul az életünk, és ez a műfaj az egyik legidőigényesebb. Mindig akad azért néhány elhivatott ember, akikben van annyi kitartás, hogy ajándéknak, vagy saját használatra egyedi ékszereket készítsen. Amatőr módon is el lehet kezdeni a lószőrrel való munkálkodást, de ahhoz valóban rengeteg idő kell. Munka közben ugyanis vannak olyan problémák, amivel nem tud mit kezdeni a magányos készítő. Ezért javaslom a táborokat, ott ugyanis a felmerülő problémákra megoldást ad az oktató. A honlapomon, mely a libischnezsoka.atw.hu részletesen, oktatói szinten írom le az alaptechnikákat, ki lehet próbálni. Arra, hogy meg tudjuk-e tartani a lószőrékszer-készítést, az a válaszom, hogy mindig voltak és lesznek olyan emberek, akik az egyedi ékszereket szerették, és mindig lesznek olyan kézművesek, akik szeretnek különleges ékszereket készíteni. Én nem kongatom a vészharangot. Ennek a műfajnak egy nagy ellensége van, az időhiány. Felgyorsult világunkban is sok az érdeklődő, de az időt csak kevesen tudják beleforgatni.  Hiszek és bízom abban, hogy mindig akad valaki, aki az akadályokon túllép, és nem hagyja feledésbe merülni az értékeinket. Mondjam, hogy ők a kiválasztottak?

 

 

Tánczos Erzsébet írása

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr274783826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.