Netfolk: népművészet, hagyományok

November 1.: Mindenszentek napja

2012. november 01. - netfolk
 

gy1.jpg

"Dobjuk el a tettető álcát: Ma gyásznap van, ma sírhatunk!" Ady Endre: Halottak napján.

Egyre rövidebbek a nappalok, és egyre kevesebbet süt a nap, borongós az ég, mindenki befelé fordulóbb. És hát a november a mindenszentekkel és a  halottak napjával kezdődik. Talán ezért is volt az a több évszázados hiedelem, hogy az elhaltak szellemei  ebben az időszakban térnek vissza.

temudvari.jpg A képen a balatonudvari temető látható. Családilag is érint engem, nem csak mert a temető a világörökség része.

 

Mióta ünnep mindenszentek?

III. Gergely pápa a 8. században indította útjára mindenszentek ünnepét. A pápa kiállt azért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is emlékezzenek meg, ezért 732-ben a Szent Péter-bazilika egyik mellékkápolnáját mindenszenteknek, vagyis az egyház szentjeinek ajánlotta. Így mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről  nagy számuk miatt külön-külön nem emlékezik meg a kalendárium.

MINDENSZENTEK NAPJA TEHÁT ÖRÖMÜNNEP - MINDEN SZENTTÉ VÁLT EMBERTÁRSUNK NAPJA.

 Milyen hagyományok fűződnek ehhez a naphoz?

 

Mindenszentekhez gazdasági hagyományok is fűződnek.  Néhol e napon szegődtették a cselédeket, pásztorokat.  Máshol ekkor volt a legényvásár, azaz ekkor kötöttek a gazdák egyezséget a szolgálni menő legényekkel.

Mindenszentek napján tilos volt a munka, ez is a tisztelet egyfajta kifejezése volt mivel a szokás szerint aki földet szánt, vet, vagy bármilyen más munkát végez az „hóttetöm”-re támad. Nem szabadott mosni, varrni, takarítani sem.G.jpg

 gy2.jpgE napon ma is szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és gyertyák gyújtása a halottak emlékezetére. A bukovinai magyarok sütnek, főznek és kiviszik az ennivalót a temetőbe. Annyi gyertyát gyújtanak otthon, ahány halottja van a családnak. A gyertya az örök világosságot és a feltámadás  jelképe, így az emberek otthonaikban is égetik a mai napig.

 

 A néphit szerint a mindenszentek és a halottak napja közti éjszakán az elhunytak miséznek a templomban, s mikor megkondul a harang akkor indulnak el hozzátartozóik hazába.

Ilyenkor haza is látogatnak a halottak,így a parasztházakban ezen a napon még egy tányér került az asztalra, melybe kenyeret, sót és vizet tettek. Székelyföldön cipót sütöttek, melyet Isten lepénynek vagy a halottak kenyerének hívtak.

Az Ipoly menti falvakban, aki nem tud temetőbe menni, az otthon gyújt gyertyát mindenszentek napján. Meglesték, kinek ég le elsőnek előbb a gyertyája, mert a hiedelem szerint az lesz a következő halott, na ez nem túl vidám.

kolduskalács.jpgA szegedi tájon mindönszentök kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól. Csallóközben a kalácsot szétosztották a temető kapujában álló koldusok között, nehogy a halottak hazalátogassanak A  Szegedi tanyavilágban így nevezték :„lölkök napja”. Magyarországon  e napon gondját viselték a koldusoknak és a szegényebb embereknek, ételt, alamizsnát osztottak nekik, ezzel is segítve a holt lelkek üdvösségének elérését. Többnyire kenyeret és mézzel bevont kóduskalács várt a temető kapujában ácsorgókra

 

Forrás:

http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/mindenszentek  http://www.astronet.hu/ezoteria/magia/novemberi-jeles-napok-101954

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium

http://vmek.oszk.hu/02100/02152/html/07/172.html

Mindenszentek és halottak napja a keresztény egyházakban

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr284882108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.