Netfolk: népművészet, hagyományok

Október 28. Simon - Júdás napja

2012. október 28. - netfolk

szent simju.jpgKi vagy kik az a Simon-Júdás? Nos, a  tizenkét apostol közé tartoztak, s közülük Simonról és Júdás -Tádéról ( mert ez az akkurátusabb neve) tudjuk a legkevesebbet.

Simon- és Júdás Tádé   apostolok kettős ünnepe van ma. 

Mit szólhatnak, hogy ketten kaptak egy napot?

Bizonyára nincs ellenükre, hiszen legendájuk szerint a Zelóta Simon Júdás Tádéval együtt lett vértanú. Konkrétan  kettéfűrészelték őket. Ezért  aztán Simont fűrésszel szokták ábrázolni, s a favágók tekintik a védőszentjüknek. A  legenda szerint  Júdás Jézus mennybemenetele után  megjelent Abgár  királynál. Megvallotta, hogy Jézus tanítványa, s közben mennyei fény sugárzott az arcáról. A király  is azonnal megvallotta keresztény hitét. Erre Júdás fogta a magával hozott kendőt, amelyen Jézus arca volt látható, betakarta vele a leprás király arcát, aki  azonnal  visszanyerte egészségét.

Jeles időjárási és gazdasági  határnap a mai.

Országszerte ismert szólás fűződik hozzá: Megérkezett Simon-Júdás, jaj már néked pőregatyás. Logikus, hogy m ekkor  már melegebben kell öltözködni.

Baranya falvaiban a Simon-Júdás-napi hidegre  így emlékeztet a rigmus:


Eljön a Simon, Júdás
Dideregve fázik a gulyás.

vagy:

Eljön a Simon, Júdás

Dideregve fázik a gatyás.

 szent simjud.jpg


Az időjárás viszonylatában azt tartották, ha ettől a naptól kezdve Márton napig (november 11.) szép az idő,  jó jövő évi termés várható.
Hegyalján ilyenkor kezdték Tokajon a szüretet.
Ez a nap arról nevezetes, hogy Hegyalján ilyenkor kezdték a szüretet. Erről regula is szól:

Rég felírta Noé Tokaj hegyormára

Hegyaljai kapás várj Simon Judára.

A szüreti szokások a szőlőszedés utolsó napjához kapcsolódnak. Közvetlen a szüret után  van a szüreti felvonulás, ideje, melyet  majd  a szüreti  bál követ.

 szrt.jpgSimon, Júda napja is szorosan kötődött a juhászélethez - mint az ezt megelőző Demeter-nap is. Ekkorra a nyájak behajtását mindenképpen be kellett fejezni.Bizonyos településeken a  juhászok elszámoltatásának napja volt.

Simon, Júda napja is szorosan kötődött a juhászélethez - mint az ezt megelőző Demeter-nap is. Ekkorra a nyájak behajtását mindenképpen be kellett fejezni. A juhászok elszámoltatásának napja is ekkor volt.

  Az erdélyi szászoknál ekkor van a  házasodás határnapja. Amelyik lány elkésik vele, meg kell várnia a következő esztendőt. Mátéfalva és Szászpéntek falukban a  házasságkötések kedvelt napja.

 

Forrás:

http://www.meteoprog.hu/hu/news/26883/

http://www.katolikus.hu/szentek/1028.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%BAd%C3%A1s_apostol

http://lexikon.katolikus.hu/S/Simon-J%C3%BAd%C3%A1s.html

https://www.google.hu/search?q=sz%C3%BCreti+b%C3%A1l&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&um=1&ie=UTF-8&hl=en&tbm=isch&source=og&sa=N&tab=wi&ei=udOKULSCFcmG4gT-mICYCw&biw=1280&bih=821&sei=vtOKUJ3dL-Hg4QTNtYGQCQ

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr814872093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.