Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Nyitott Műhely- szőhetünk, fonhatunk a fővárosi múzeumban

2015. október 18. - netfolk


nym.jpeg2015. elején nyílt meg  a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Nyitott Műhelye. Azóta szűk egy év telt el, ami nem sok egy intézmény életében, mégis, tapasztalatokkal  és  tanulságokkal már  gazdagodtak.

Ezekről kérdeztem Farkas Rékát, a Nyitott Műhely szervezőjét egy októberi délutánom,  melyen a látogatók mellett a nyomtatott és online sajtó munkatársainak is bemutatták a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumot és a benne létrehozott Nyitott Műhelyt.

- Honnan jött az ötlet, hogy Budapest szívében létrejöjjön egy ilyen nyilvános alkotó pont?

- Beszprémy Katalin ( a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének tárvezetője ) álma és ötlete volt, hogy legyen egy hely, ahova bárki betérhet. Az utcáról bejöhessen akinek megtetszik, amit a kirakatban lát, megnézhesse, megismerhesse a régi mesterségeket, melyek ma is élnek és hatnak.

a.jpeg

- Mi a műhely célja?

- Az, hogy az érdeklődők a mesterségbemutatókon keresztül megismerhessék a népi kézművesmesterségeket. Gyermekek és felnőttek, szakemberek, a népművészet iránt érdeklődők betekintést nyerhessenek a kortárs népművészek munkájába. Itt a népművészek, népi iparművészek úgy alkotnak, hogy közben nemhogy nem bánják, ha érdeklődők jönnek és nézik őket, de ennek még örülnek is. Közben bemutatják, átélhetővé és megtapasztalhatóvá teszik a kortárs népművészet, népi iparművészet mesterségeit, az alkotás folyamatait. A látogató közvetlenül a mesterektől ismerheti meg az egyes munkafolyamatokat, azok technikáit, a használt alapanyagokat és a különleges munkaeszközöket.

rk.jpeg

Rigó Krisztina kosárfonó

- Különlegesek maguk az eszközök is, amelyekkel dolgoznak az alkotók.

- Igen, fontos, hogy az eszközök is vonzóak legyenek még azok számára is, akik éppen belecseppenek ebbe a kultúrába. Például gyönyörű szövőszékeink most is láthatóak munka közben.

szo.jpg

Kamocsay Judit százéves sárközi szövőszéken dolgozik

- Aki érdeklődik, ki is próbálhatja a mesterségeket?

- Mondjuk azon a szövőszéken, amelyen éppen munka folyik és koncepció alapján készít valamit, csak megnézni lehet oda beülni idegennek nem szabad, de ez magától értetődik. De vannak olyan foglalkozások és egyre több olyan eszköz, amin az érdeklődők is kipróbálhatják a mesterséget.

ssa44992.JPG

Kemenes Ilona szövést tanít

- Nagyon kellemes itt a hangulat, a jelen levő mesterek között érezhetően megvan az közös nevező.

- Igen, és a műhely feladatának is tekinti különböző mesterségeket összehozását.

- Ez mit jelent?

- Gondoljunk csak az öltözet készítésére. A viselet, a gyöngy, a kiegészítők készítői között fontos, hogy összhang, harmónia legyen. Jó példa erre a bőrhímzés vagy a magyar hímzett motívumok átvitele a nemeztárgyakra.

- Mindig azokat a mestereket láthatjuk, akik ma a műhelyben alkotnak?

- Nem, a Hagyományok Háza honlapján lehet megtekinteni az aktuális havi beosztást. A műhelyben igen sok alkotó megfordul: szalma-, csuhé- és gyékényfonók, gyöngyfűzők, hímzők, kosárfonók, nemezkészítők, szűrrátétkészítők, szövők dolgoznak a múzeumi nyitvatartási időben.

 

szt.jpg

- Előre be kell jelentkezni?

- Akkor, ha valaki egy bizonyos mesterhez szeretne eljönni, érdemes egyeztetni vele. Óvodai és iskolai csoportos látogatóinakkal pedig előre megbeszéljük. hogy milyen múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozással várjuk őket.

- Milyen korú gyerekeknek ajánlja ezeket a foglalkozásokat?

- Nagycsoportos óvodások, alsós – és felső tagozatos iskolások, sőt, középiskolás csoportok is jönnek hozzánk, s a visszajelzések alapján mondhatom, hogy mindegyik korosztállyal megtaláljuk a hangot.

gy_2.jpg

Alkotás közben

A foglalkozások témája, illetve az, hogy mit alkotnak, függ az életkor sajátosságoktól. Szervezett programokat állítunk össze az oktatási intézmények számára.

- Említette a múzeumpedagógiai foglalkozást is.

- Igen, múzeumunkban két időszakos kiállítás tekinthető meg egy időben. Ezekhez kapcsolódnak játékos formában a múzeumpedagógiai foglalkozások.

- Budapesten vagyunk, tudnak-e bármi módon kapcsolódni a Nyitott Műhelyhez a vidéki mesterek?

- Legtöbben Budapestről és vonzáskörzetéből érkeznek, de jelentkeznek mesterek vidékről, és cél is , hogy ne csak a fővárosiak kapjanak bemutatkozási lehetőséget.

- A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum méretében és programjában nem vetekedhet például a Néprajzi Múzeummal.

- Nem gondolom, hogy vetélkednünk kellene, mi itt mást kínálunk, s bár egy fél napot könnyedén el lehet itt tölteni, 120 perces foglalkozásokkal várjuk a csoportokat. Miután bő 2 órát eltöltenek nálunk,    utána megnézhetik például a Várkert Bazárt, a Budai Várat. A város szívében vagyunk, egy budapesti osztálykirándulásba jól beleillik az, amit mi nyújtani tudunk.

gyp.jpeg

- Mik a közeli terveik?

- Számos kézműves foglalkozással készülünk az adventi időszakra. Pölös Andrea kiállítást rendez „ Kiskarácsony nagykarácsony” címmel, melyből majd nagyszüleink karácsonyairól is képet kaphatunk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr357988091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása