Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Karácsonyi köszöntők

2013. december 23. - netfolk

A karácsonyi ünnepkör szokása a karácsonyi köszöntés, más elnevezéssel angyali vigasság, kántálás, kóringyálás, mendikálás, pásztlizás.

Számos, a  tanítók, kántorok által írt vers és ének  színesítette a karácsonyi köszöntők sorát.

 

kántá.jpg

A köszöntő emberek - férfiak - karácsonyi énekeket énekelve járnak házról házra

 Engedélyt kértek tevékenységük lefolytatására, melyet rendre meg is kaptak. Aztán  az ablak alatt vagy bent a házban énekelnek néhány  éneket, köztük a dramatikus karácsonyi szokások ( betlehemezés, szálláskeresés ) betétdalait is.

 kántálók.jpg

 Ezért adományokat kaptak, melyeket megköszöntek és elbúcsúztak. 

Életkor szerint jártak köszönteni: elsőként a gyermekek indultak, vacsora után a fiatalok, este 9 óra után a  házasemberek. A pásztorok külön csoportban jártak,igen  nagy lármát csaptak: ostort pattogtattak, dudáltak, kolompoltak, kürtöltek. csbot.jpg

A fiúk  csörgős botokat vittek magukkal, azzal keltettek zajt. Az adomány ennivalót jelentett: a gyermekek tarisznyájukban elvitték (dió, alma, mogyoró), a felnőtteket megvendégelték a háznál.

A Zobor-vidéken parázsolni, szerencsézni jártak, a következő köszöntőt mondva: „Hogy mulathassunk Krisztus Urunk születése napján, több jóval, kevesebb búval, adjon Isten gazdának bort, búzát bőven, gazdasszonynak tyúkot, ludat bőven, országunkba csendes békességet, ha meghalunk, léleküdvösséget, legényeknek, lányoknak egy-egy szép mátkát, gyerekeknek egy-egy marok vesszőt.”

A székely legények karácsony este a lányokat köszöntötték. Közülük kettő katonaruhába öltözött  alakoskodó volt. Ők minden háznál elmondták egymásnak felelgető tréfás verseiket, s ezután valamelyikük a házbeli lánnyal a muzsikások zenéjére táncolt. A legényeket megvendégelték, a lány pedig pénzt adott a másnapi mulatság költségeire. A köszöntés alkalmával énekelt karácsonyi énekek közül a legrégibbek közé tartozik a „Csordapásztorok...” kezdetű, s  ismertebbek még: „Betlehem, betlehem a te határidba...”  „Mennyből jövök hozzátok...”; „Mennyből az angyal...” , „Pásztorok kellyünk fel...”. 

Szegeden a tücsöklakodalom előadása is a kántálás része volt. A karácsonyi köszöntés esetében az egyházi és népi énekek állandó kölcsönhatásáról beszélhetünk.

Tánczos Erzsébet írása

 

Forrás:

http://vmek.oszk.hu/02100/02152/html/07/182.html

http://www.folkradio.hu/radio/album/237/a_kis_jezus_aranyalma_regi_magyar_karacsonyi_enekek_es_koszontok

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-87.html

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/neprajz-unnepek-es-nepszokasok/karacsonyi-nepszokasok/karacsonyi-kantalas

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-92.html

http://www.karpatmedence.net/szoszedet/87-j-k/321-karacsonyi-kantalas

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr705705658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása