Netfolk: népművészet, hagyományok

Netfolk: népművészet, hagyományok

Luca – napi Sokadalomra készülnek Tárnokon

2013. november 24. - netfolk

 A népszokások, hagyományok fontosak az egyén és a közösségek életében is, ez nem kérdés. Legjobb, ha ezek életünk részei vagy legalább egyes elemek szépen beszivárognak a napjainkba, és útmutatást jelentenek a XXI. századi zilált, túlingerelt ember számára.  Mert a régiek ösztönösen tudták, hogy van ideje a csendességnek  is meg a vígságnak is, s hogy az ünnepekre készülni kell, különben nem születik meg az áhítat és a meghittség. Az év egyik csúcspontja a karácsony, vagy még inkább a karácsonyi ünnepkör, melyben Luca napjához igen sok szokás fűződik.

 Luca-széke.jpgA képen: Luca széke

A Luca- napi hagyományokra építkezik az Iharos Egyesület december 14-ei rendezvénye. Az esemény Tárnokon a Művelődési Házban reggeltől  estig tart, s  különböző programokkal várják az érdeklődőket a Luca-napi Sokadalmon.

 

- Miért pont Luca napját választották a sokadalom témájául? –kérdeztem Ament Éva népi iparművész bútorfestőt, a program megálmodóját.

 arckepc_1.jpg

 

Ament Éva bútorfestő

- Kevés olyan jeles napunk van, amelyhez annyi hiedelem és szokás fűződne, mint Luca napjához. A Gergely-naptár előtti időben ekkor volt a téli napforduló, tehát az év leghosszabb éjszakája, gonoszjáró nap december 13-a. A régiek szerint különösen a boszorkányok rontása ellen kell Luca napján védekezni, ezért a gonosz elleni varázslatok ideje is ekkor volt. Luca napján kezdik el faragni a Luca székét, melyről legalább a szólásmondás szintjén, azaz, hogy lassan készül, mindenki hallott már. A Luca nap megünneplése tehát adta, adja magát, mert misztikus, varázslatos, sok praktika kapcsolódik hozzá, s ezért érdekes a felnőttek és a gyerekek számára is.

 Gatyamadzag.jpg

- Milyen programokkal valósul meg a Luca-napi hangulat?

- Azzal kezdeném, hogy a Luca-napi sokadalom védnöke a Magyar Örökség díjas Kóka Rozália népdal és népmese gyűjtő, a Népművészet Mestere, a magyar néphagyomány jeles képviselője. Az, hogy Ő vállalta a védnöki tisztet egyben garancia is a program magas színvonalára.

 KOKA.jpgKóka Rozália

- Mi minden várja az érdeklődőket?

 -  Reggeltől folyamatosan kézműves vásárt tartunk, ezzel párhuzamosan készül a Luca széke, s közben megismerjük annak történetét és a hozzá kapcsolódó szokásokat.  A kisebbeket játszóház és aprók tánca is várja, a nagyobbak megismerhetik a naphoz is kapcsolódó népi étkek főzését. A rendezvény egyik csúcspontja az V.Úton Betlehembe kiállítás megnyitója lesz, melyet a Kóka Rozália által előadott bukovinai népmesék és dalok is emlékezetessé tesznek majd.  Láthatunk galgamácsai menyasszonyöltöztetés, s  galgamácsai anekdotákat is hallgathatunk. Három népzenét játszó zenekar is a vendégünk lesz, hiszen jó muzsikából sosem elég, főleg, hogy este táncházzal zárul a Luca- napi Sokadalom.

 Hajtóka.jpg

- Kiket várnak a rendezvényre?

- A programot úgy állítottuk össze, hogy minden korosztály jól érezze magát. Luca napján a néphagyomány szerint nem szabad semmiféle házimunkát végezni, s aki ezt megszegi, az nagy árat fizet.  Ezért is jobban jár, aki nem kockáztat, s Luca-napi sokadalmunkon töltődik fel ezen az adventi szombaton.

 

 Tánczos Erzsébet írása

A bejegyzés trackback címe:

https://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr845653756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása