Fehér Jánosné Vincze Irén viseletkészítő kitüntető címek és szakmai díjak birtokosa, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület elnöke, aki a Gombold újra! verseny zsűrijében figyelte a fiatalok munkáit.

- Fel tudja eleveníteni, hogy mikor került kapcsolatba a népművészettel?

- Beleszülettem a népi kultúra világába. Fedémesen, egy kis palóc faluban nőttem fel. Gyerekkoromban még működött a fonóház, s kislányként bejárásom volt oda, mert a családom nőtagjai fontak. Nagyon tetszett nekem, hogy a lányok munka közben énekeltek, a fiúk meg tették nekik a szépet. Ez engem igen megragadott. A hosszú téli estéken édesanyámék eljártak a rokonokhoz, s vitték a hímeznivalót vagy a fonást magukkal Hol itt hol ott dolgoztak együtt. Ennek praktikus oka is volt, hiszen csak egy helyütt kellett a villanyt égetni meg fűteni, de a közös munka igen kellemes hangulatban telt. Akkor már gyerekkorban munkára fogtak minket.

- Miféle munkák voltak ezek?

- Semmi rémséges gyerekmunkára nem kell gondolni, de ha édesanya szőtt, akkor abban segítettem. A hosszú téli estéken nekem is ki kellett vennem a részem a hímzésből vagy a varrásból. Akkor persze eszembe sem jutott, hogy egyszer majd palóc viseleteket fogok készíteni. Úgy folyt ez, hogy mondtam fel a leckét, de közben a kezem járt, dolgozott. Amikor elkészült a vászon alapanyag, édesanyámék elém tettek egy motívumot. Na, azt kellett a törülköző két szélére szálára levarrni. Még mindig őrzöm ezt a törölközőt, az első munkámat.

- Szerette ezeket a tevékenységeket?

- Őszintén megvallva nem mindig. Sokszor inkább mentem volna játszani!.Akkor mérges voltam, hogy olyan dologgal kell töltsem az időt, amire soha semmi szükségem nem lesz, azt gondoltam.  Látja, ez egy tanulság, sosem lehet tudni, hogy mire lesz szüksége az embernek! .

- Az édesanyja volt a tanítómestere?

.- A hímzést tőle, a horgolást a keresztanyámtól tanultam. Utóbbi sem ment mindig zökkenőmentesen, mert ő rendre visszabontatta, amit nem végeztem megfelelően. Én viszont, mint afféle gyerek, hamar akartam végezni, s menni máris játszani. Csak felnőtt fejjel értettem meg, hogy az ő következetes nevelésük által lett belőlem igényes ember. Másként pedig nem lehet sem kézimunkázni sem varrni. Mai napig, ha az Édesanyám elvetődik hozzám és megnézi, hogy mit csinálok, még mindig talál kifogásolni valót.  Ránevelt arra, hogy ügyeljek arra, hogy minél tökéletesebb munkát adjak ki a kezemből. Nagyanyáinktól tanultam, hogy amit ember elrontott, azt ember helyre is hozhatja, de kötelesség is kijavítani a hibát!

A képen Ircsi által tervezett és kivitelezett blúz részlete látható.

-A szabás-varrás tudományát is a szülői házból hozta?

-18 éves koromban Borsodnádasdon egy híres szabó-varró asszonynál tanultam ki a szabás-varrást, majd 1970-ben Egerbe költöztem. Ott a Ruhaipari KTSZ-nél férfinadrágokat varrtunk. Ennek nagy hasznát veszem a viseletkészítésben, ezért nem okozott nehézséget a néptáncegyüttesek részére a csizmanadrágokat elkészíteni.

- Mikor kezdett népviseleteket varrni?

- Előbb férjhez mentem, s a  párom biztatására eljártam az egri Központi Néptáncegyüttesbe azokon a napokon, mikor ő fazekasságot tanult. A néptánckörben kapcsolatba kerültem a viselettel, s ekkor kezdtem el tanulmányozni a palóc falvak öltözeteit, hímzésvilágát. A régi viseleti darabok tanulmányozása után kezdtem el a saját tervezéseimet megvalósítani. Erre is a férjem is bíztatott. Kért, hogy készítsek neki egy szép inget, így első darabot a férjemnek varrtam. Amikor megszülettek Zsombor és Viktor fiaink, akkor nekik varrtam és hímeztem apró ingecskéket és természetesen megvarrtam mindent, amire szükségük és szükségünk volt.

-Büszkeség lehetett ez az édesanyjának.

 Érdekes, hogy akkoriban igen visszaszorult vidéken is a népi ruhák viselése. Még rám is szólt, édesanyám hogy Egerben hordhatom a viseleteimet, de Fedémesen ne vegyem fel azokat. Én azért még a trapéz nadrágomra is csempésztem egy-két hímzett palóc motívumot, mindig szerettem öltözködni és érdekelt a divat is.

 - Ön palóc népviselettel foglalkozik, miért pont ezt választotta?

Menyecskeruha - a legújabb kollekció egyik ékessége

- Mindig is itt éltem Palócföldön, s hivatásomnak tekintem megmutatni, hogy Heves megye falvainak milyen hímzései vannak, milyen motívumokat használtak, hogyan díszítették az öltözeteket és milyen viseleteket hordtak régen. A gyökereim miatt nem is volt kérdés, hogy palóc viseletekkel foglakozzam. Az emberek a matyót és a kalocsait ismerik és ez jó, de a magyar hímzésvilág igen gazdag, s ezt a képet szeretném a magam eszközeivel árnyalni. Már amikor az első viseleti darabot elkészítettem az volt az álmom, hogy egyszer majd megismerjék, felismerjék az öltözeteimet.

Menyecskeruha

- Hogyan?

- A palóc népművészetet igyekszem megismertetni az emberekkel, mert az az én világom. Szeretem megmutatni, hogy milyen volt egy –egy palóc falu viselete. Varrok hagyományőrző együtteseknek eredeti népviseleteket, de fontos a számomra, hogy a hagyományok szellemében, korunkhoz alkalmazkodva olyan ruhákat is készítsek, amelyeket használni lehet. Máshogy élünk mint őseink, más az életritmusunk, másképp közlekedünk, de hát a viselet régen sem volt kőbe vésve, régen is történtek változtatások. Számomra nagyon fontos, hogy egy ruha hordható legyen. A blúzaim ujján például ott a palóc jellegzetesség. a piros-kék hímzés, de diszkréten, szolidan, jelzés értékűen. Én is viseletekben járok, így magam tapasztaltam ki, hogyan őrizhetném meg a hagyományos motívumokat, formákat úgy, hogy kellemesen érezzem magam bennük a mai rohanó világban is. Fontos, hogy a viseleteim évtizedeken keresztül hordhatóak, mert anyaguk tartós, és nem a változó napi divat hatására születnek.

Aprólékos kézimunka palóc jegyekkel a blúz ujján

- Manapság is készít hagyományos viseleteket?

- A munkáim két fő csoportba oszthatók. Egyiket a saját egyedi tervezésű ruháim alkotják. A másik fő irányzat, a hagyományos palóc viseleteket készítése. Ezeket néptánc- és hagyományőrző együttesek részére készítem el jelenleg is. Honlapomon (http://www.palocviselet.hu) megtalálhatók az általam tervezett viseletek és a néptáncruhák egyaránt.

Menyecskeruha

- Ön kiállításokon, pályázatokon is részt vesz.

- 1985 –ben bátorkodtam először a Kisjankó Bori országos hímző pályázaton elindulni, melyre legfeljebb 5 pályaművel lehet nevezni. Én annyival indultam neki a megmérettetésnek, és mind az öt elfogadásra és kiállításra került. Ez a siker igen inspirált, ettől fogva készítettem az ingruhákat, a vőlegényingeket. Egy évre rá pályáztam „A népművészet ifjú mestere” címre, melyet ki is érdemeltem, pedig kevés embernek sikerül elérni ezt a nagy kitüntetést. 2006 óta a Népművészet Mestere is vagyok, mely a népművészeknek járó legmagasabb állami díj. Ez a hatalmas elismerés felelősséggel is jár, hiszen annak, akinek odaítélik, szakmailag mindig méltónak kell lennie rá.

-Hogyan lehet nevezni az országos pályázatokra?

- Mindig újabb és újabb fajta viselettel, új kollekcióval kell készülni - nem elég egyetlen ruhadarabot elkészíteni. Természetesen a minőségi követelmények is igen magasak: mívesnek, szépen kidolgozottnak kell lennie a pályaműnek. Ezért mindig valami új, eredeti ötlet alapján készítettem a hordható ruhákat.

- Mi a siker kulcsa?

- Talán az, hogy mindegyik holmit úgy készítettem, mintha magamnak szánnám. Az is lehet, hogy az „ előzsüri” a siker kulcsa.

- Mit nevez előzsűrinek?

- A nagy népművészeti vásárokon, rendezvényeken mindig kíváncsi vagyok a közönség véleményére. Hogyha valamit sokan dicsértek, akkor annak a még mívesebb változatát elkészítettem, és azt küldtem el a kiállításra.

- A Gombold újra! verseny zsűrijében is szerepet vállalt.

-A Népművészeti Egyesületek Szövetsége kért fel, és igen megtisztelőnek éreztem a feladatot, bár ez egészen más felelősséggel járt, mint a viseletkészítés. Nagy öröm volt látni, hogy fiatalokat is megihletnek a népi motívumok.

- Az ügyesség, a népművészet szeretete mennyire jellemző a családjára?

- Az én indíttatásomat már elmeséltem, de a pályám alakulása szempontjából is igen fontos, hogy a férjem mindig biztatott. Ő fazekassággal foglalkozik, míves ékszereket alkot. Zsombor fiúnk első hangszerét, kedvenc körtemuzsikáját is a férjem készítette. Azt aztán fújta Zsombor például a Mesterségek Ünnepén is - mert a gyerekeket mindig vittük magunkkal a különféle rendezvényekre – még az esti Híradóba is bekerült. Másnap felismerte a Várban a fagylaltárus, és ingyen fagyit kapott a gyerekem.

- Jó indítás a zenei pályához.

- Igen, talán ennek köszönheti a magyar könnyűzenei élet a Kerekes Bandet. Idővel a két testvér -Zsombor és Viktor együtt indult neki népdalokat gyűjteni. A fiúk természetesen nőttek bele a népi kultúra ismeretébe és szeretetébe. Már kicsi korban is érdekelte őket az elődeink élete, sorsa. Szívesen hallgatták Nagymamájuk és Nagypapájuk igaz történeteit.

- Mit tanácsol a szülőknek, pedagógusoknak, hogyan hozható ez a világ a gyerekek életébe?

- Úgy gondolom, ha a szülő szeret dolgokat létrehozni, alkotni, tevékenykedni, a gyerek látja, hogy ez jó, kedvet csinálunk neki, akkor könnyen bevonható az alkotásba, s ez ráadásul alkalmat is teremt a jó hangulatú beszélgetésre. Ez pedig a mai világban is az egyik legnagyobb kincs. Az egész életünket végig kíséri az, amit hozunk magunkkal.

Portékákkal a mesterségek Ünnepén

Tánczos Erzsébet írása

A menyecskeruhák képei a palocviselet.hu oldalról származnak.