Netfolk: népművészet, hagyományok

A magyar solymászat az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listáján

2013. július 30. - netfolk

Az UNESCO „ Emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára” az élő emberi örökség tételek  közé fölvette (az eddig  szereplő 11 ország mellé)  a magyar és az osztrák solymászatot.

 solym.jpg

Mi a solymászat?

 solymaszat.jpg

 Megkérdeztem ismerőseimtől a fenti kérdést, s majd mind azt mondták: solymokkal való vadászat. Nos, ez nem igaz, nem pontos. Nézzük a jó választ:

A solymászat idomított ragadozó madarakkal történő vadászat. Ez nagyon fontos, mert a solymászat nem csak sólymok, hanem más ragadozó madarak - héják, ölyvek és sasok vadászati célra való idomítását is jelenti.

Az a vadászati mód, mikor a sólyomfélék családjába tartozó madarakat, a vadonélő madarak és emlősök zsákmányul ejtésére használjuk fel.

A magyar solymászat

 

A magyarság solymászati múltja több mint ezer évre tekint vissza. Része a magyarságtudatnak, történelmünk szerves része. Egybeforrt a magyarok történetével, sőt talán még attól is régebbi, a legendák korában kezdődik. Ki ne ismerné Emese legendáját, akinek álmában látomás jelent meg turulmadár képében, mely teherbe ejtette őt.

emese.jpg

A turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. Kézai Simon szerint Attilától Géza fejedelem idejéig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye.

HetVezer.jpg

 

 Honfoglaló őseink egészen biztosan vadásztak vadmadarakkal, és ezt a tudásukat el is terjesztették Európában. Ennek még a diplomáciában is jelentős szerepe volt: ajándék sólymokkal vásárolhatták meg szabadságukat vagy nyerhették meg a politika élet szereplőit.

A-rakamazi-turul.jpg

Számos Árpád-házi királyunkról maradt fenn olyan ábrázolás kerecsennel együtt  Az uralkodók közül Mátyás emelkedik ki, akinek szenvedélye volt a solymászat; lánykérőbe is megannyi sólymot vitt magával Itáliába, és sikerült elbűvölnie Beatrixot.

Minden tehetősebb nemesi családnak megvoltak a madarászai, akik a legjobban fizetett szolgák közé tartoztak.

A harcok idején két ütközet közt solymászással töltötték az időt. Ha egy madarat az ellenség csípett el, gentleman módjára épségben juttatta vissza a gazdájához. Mátyás és Beatrix egymással versenyeztették a magyar és az itáliai kultúrát, a solymászversenyek ebbe prímán beleillettek, főleg, hogy mindketten elkötelezett solymászok voltak. Az ő idejükben a magyar királyi udvart, Európa egyik legnívósabb udvara lett.

kerecsens.jpg

 

A solymászatnak mindaddig meghatározó szerepe volt, míg a lőfegyverek a madarakat fel nem váltották.. Az újkorban a tűzfegyverek elterjedésével leáldozott e madarak csillaga, a XIX. századra teljesen háttérbe szorultak.


A solymászat- múlt jelen és jövő kapcsolata:

 Cern.jpgA képen: jutalom, egy vörös vércsének ( wikipédia)

A solymászat betanított ragadozó madarakkal való vadfogást jelent. Egy közösségi életforma. Középpontjában a ragadozó madarak és a természet szeretete, a vadászat ismerete a vadászmadarak betanítása, tenyésztése, felnevelése áll A felszerelés is a hagyomány része: a tradicionális solymászati felszerelések elkészítése, használata. A solymászok vállalt missziója a hagyományok ápolása, szemléletformálás és tanítás, a solymászati tudás átadása. Ez solymászati rendezvényeken, hazai és nemzetközi rendezvényeken történik. Az évente országszerte több helyszínen és alkalommal megrendezett közösségi solymászrendezvények hozzájárulnak a solymászat és a helyi lakosság kapcsolatainak erősítéséhez, a solymászat, mint hagyományos magyar vadászati mód és történelmi örökség iránti tudat erősítéséhez, ápolásához.

falco.jpgA képen: Harris-ölyv kézhez szoktatása ( wikipédia)

A solymászás előfeltétele a szükséges tudás elsajátítása Az előfeltételek biztosítása után juthat vadászmadárhoz a solymász. A solymászok napi feladata a madaraik gondozása, etetése, itatása, tisztán tartása, illetve a gondozójukkal való bizalmi kapcsolat kialakítása, fenntartása. Ez utóbbira nagy hangsúlyt fektetnek, mert ennek hiánya a vadászmadár szabadon röptetésekor annak elvesztését (elszökését) eredményezheti. A solymászok és madaraik közti kapcsolat szoros baráti viszony. A madarakat  ősszel, télen naponta karjukon hordozzák, naponta szabadon röptetik, egyúttal a vadászmadarak izomzatát is fejlesztve. A vadászidény beköszöntével a solymászok arra törekednek, hogy minél több alkalmat teremtsenek a solymászásra, madaraik vadfogására. A solymászatok társas vadászatok. Ismerik egymás madarait.

Napjainkban a solymászat ugyan háttérbe szorult, de fennmaradt vadászati mód.

 

Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Solym%C3%A1szat

http://www.ng.hu/Termeszet/2013/01/a_solymaszat_mint_kulturalis_oroksegKerecsensólyom

http://www.szellemiorokseg.hu/index.php?menu=nyomtatvany_lead&jny_id=47&m=nemzeti

http://szepjovot.blogspot.hu/2012/08/emese-alma.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/Turul_%28mad%C3%A1r%29

http://magyarkereszteny.network.hu/

http://solymaszat.lap.hu/

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr895434240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.