A szélmalmok főként a tengerparti országokban fordultak elő, ahol a tengeri áramlatok folyamatos légáramlatot biztosítanak működésükhöz. Ezek a malmok nem csak a liszt őrlését végezték, hanem olajütést, puskapor őrlést is.
A szélmalomra vonatkozó első magyar adatok a XVI. századból valók, de korábbi típusuk nálunk viszonylag korán eltűnt, néprajzi vizsgálatokból nem volt felderíthető.
Szélmalom és vonat a szentendrei Skanzenban
Magyarországon az alulhajtós szélmalmokat holland mintára építették meg a XVIII. század első felében. Előnyös tulajdonságuk volt, hogy viharos szél esetén a malom forgását szabályozni tudták, a malom vitorláinak helyzetét igen gyorsan változtathatták, a gépezeteket akár ki is kapcsolhatták Az Alföld mezővárosaiban , a Duna-Tisza közén építették meg őket. Ott ugyanis nem volt elegendő víz a vízimalmok működtetéséhez, s kőszén hiányában gőzmalmot sem tudtak ott rentábilisan működtetni.
Az alulhajtós szélmalom két szintes, az épület szintjén helyezték el azt a fogaskereket, mely az egy szinttel lejjebb levő őrlőkövet működésbe hozta.
A malomköveket a földszinten helyezték el. Az alulhajtós szélmalom malomháza tömzsi, alacsony. Előnye, hogy működése könnyen ellenőrizhető. Az a hátránya , hogy földszintjén a gabona és az őrlemény tárolására nem túl sok hely.
Forrás:
