December az ősi latin kalendáriumban a 10. hónap volt, a neve is azt jelenti: „tizedik". Nézzük a hazai hagyományok előtt kicsit a latinokat! Mindjárt jön a lóláb is, ami a fenti Botticelli képen is látható
Ekkorra minden számottevő paraszti munka befejeződött, a falusi nép ekkor tartotta a Saturnalia ünnepségsorozatot, mely több elkülöníthető ünnepből állott. Az ünnepi időszakban bezártak a közhivatalok, az iskolákban szünidő volt, leállt a közúti forgalom, a fegyverek is pihentek.
A vallási szertartás során sertést áldoztak Saturnusnak. Ezt mértéktelen lakoma követte - főfogása a szerencsét, termékenységet jelképező malac volt. Ezt azért írom le, mert lám, a malac még ma is , nálunk is a szerencse jelképe!
Decembert borongós arcú, feketébe öltözött ifjú jelenítette meg. Bal kezében szarvasgomblát,a római ínyencek kedvencét, jobbjában a hónap jegyét, a Bak csillagkép jelét tartotta.
Hogy jön ez a magyar hagyományokhoz? Úgy, hogy december régi magyar neve Bak hava volt.
Mint minden évnegyed- és újév kezdőnap egyúttal gonoszjáró nap is, ezért december elsején elzárták a házakat és az ólakat. Aki az utcán járt, nem nézett hátra és a száját sem nyitotta ki, bárkivel találkozott is. Ekkor fogták hízóba a karácsonyi pulykát, AMI MÉG MINDIG NEM A LÓLÁB, AMI KILÓG.
Az első névnap decemberben Elza napja, isten éltessen minden Elzát, de én most nem róluk írok.
A VII. században élt francia származású szent Eligiusról avagy Longinusról jóindulatú szülők manapság nem neveznek el magyar gyereket, na az ő napja is van ma.
A szentnek sok köze van a kilógó lólábhoz, tehát aki eddig elolvasta írásom, most már várja meg azt a lábat! Az alacsony sorban született Eligius előbb patkolókovács, fémműves volt, majd a király ötvösmesterévé, sőt, a tanácsadójává emelkedett. A király halála után pap lett. Térített, a püspökségig vitte.
Korábbi foglalkozására való tekintettel az aranyművesek és kovácsok védőszentje volt. Képmásain felváltva hol püspöki díszben, hol bőrkötényben meg.
Jelképei: az aranykehely, mely ötvösmesteri, de a papi hivatásra is utal. Jelképe még a kalapács, fogó, fújtató és üllő, de mivel a kovácsok lódoktorok is voltak levágott lólábbal is ábrázolták.
Íme a lólábhoz fűződő legenda:
Egyszer egy vad, az ördög által megszállott lovat kellett megpatkolnia. Hogy ne kelljen a bestiával vesződnie, Eligius fogta magát és nyissz, levágta a ló lábát, s úgy végezte el a munkálatokat.
Az ördög emiatt hátrányban érezte magát, és azonnal elhagyta a fogyatékossá vált lovat. Eligius mester ekkor visszaragasztotta (!) a megpatkolt lábat. A „kikezelt" állat olyan jámbor lett, mint még soha.
Tánczos Erzsébet írása
Forrás:
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_eligius